Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-25 / 122. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP istáé, május 25, — CJlTÄSl hónapként tartják nyilván májust Ti­szafüreden. Az üzemekben, ktsz-eknél és hivatalokban népszerűsítik az újítómoz- galmat és arra serkentik a dolgozókat, hogy az új gaz­dasági mechanizmus sike­réhez minél tKbb újítással is hozzájáruljanak. — NEGYVEN hold pa­radicsomot vert el a jég május 22-én a jászfénysza- rui Béke Tsz-ben. A terü­let, illetve a termés jégkár ellen biztosítva volt. Az Állami Biztosító kárbecslői jelenleg végzik az elemi csapás mértékének meg­állapítását. — SZÁZTÍZ borjú szál­lás nélkül. A karcagi ve­gyesipari ktsz tavaly épí­tette fel a kenderes! Hala­dás Tsz-ben a 110 férőhe­lyes borjúnevelőt. Kivitele­zési hiba miatt azonban még most sem használhat­ják az épületet. Vajon mikor javítja ki a hibát a ktsz? — TIZENKÉT amatőr tánczenekar jelentkezett eddig a nyári versenyre, melyet a KISZ megyei bi­zottsága és a MÉSZÖV június 15 és augusztus 30 között rendez. Az amatőr tánczenekarok versenyét a falusi kulturális napok ke­retében bonyolítják le, — SZABÓ PÁL kétsze­res Kossuth-díjas író má­jus 22-én találkozott Kar­cagon az Cj írás est részt­vevőivel. A későbbiek so­rán sor kerül az Alföld irodalmi folyóirat estjére a Déryné művelődési otthon­ban. Május 29-én pedig a könyvhét alkalmából Föl­des Péter író látogat el a MEDOSZ művelődési ház­ba, június 1-én Oravecz Paula, a leánykollégium­ban tart szerzői estet. — ÉLMÉNYEKBEN gaz­dag kirándulást rendezett a közelmúltban a törökszent­miklósi gépgyár természet- barát szakköre a Pilis— budai hegyekbe. — A MÁJUSI autónyere- ménybetétkönyv sorsolás­kor az OTP martfűi fiók­jában váltott ötezer forin­tos takarékbetétkönyv tu­lajdonosa — Tóth Mihály szabómester — Wartburg de Luxe autót nyert! — A BUDAPESTI, a pé­csi és a szegedi tudomány- egyetemen az idén 152 ve­gyész, 44 fizikus és 30 ma­tematikus fejezi be tanul­mányait. A fiatalok vala­mennyien szakképzettsé­güknek megfelelő munka­helyen nyernek elhelye­zést. A végzős hallgatók közül 95-en, azok, akik tár­sadalmi ösztöndíjat élvez­tek az egyetemi évek alatt, pályájukat a védnökséget vállalt intézményeknél kez­dik meg, a többiek a meg­pályázott állásokat foglal­ják el. i Véletlen szerencse A Jászkiséri Gépállomás VA—51—95-ös rendszámú Zetorja a 32-es országúton első tengelytörés következ­tében az árokba borult. A vontató vezetőjét maga alá temette, de szerencsére ko­molyabb sérülés nem tör­tént. A műszaki hibát egy — csak röntgennel kimu­tatható — zárvány okozta, mely a tengely öntésekor keletkezett. A tanács vb tárgyalta • • • A lakádhimnyt enyhítő iníéxkeűének Karcagon (Tudósítónktól) Karcagon a városi ta­rács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén tárgyalta a kislakásépítés és az ál­lami lakásépítés helyzetét. A harmadik ötéves terv időszakában Karcagon 270 lakás épül, ebből 50 társas­ház és 220 családi ház. Az építkezés segítésére már 29 lakóház tulajdono­sának folyósított hitelt az OTP helyi fiókja, 1 566 000 forintot. A talajvíz által megrongálódott épületek javításához 195 ezer forint­tal járult hozzá az OTP. A végrehajtó bizottság intézkedett az anyagellátá­si gondok enyhítése érde­kében arról, hogy a Tem­pó Ksz augusztus 30-ig 200 ezer vályog kivetését biz­tosítsa. Hozzájárult ahhoz is, hogy magánszemélyek saját használatra, az ipar­én gedéflly el rendelkezők Irodalom a kirakatban Közeledik az ünnepi könyvhét és mi sem ter­mészetesebb, mint hogy a legreprezentatívabb kiad­ványok a kirakatba kerül­nek — már mint a köny­vesboltok kirakataiba, no meg a könyhéten az utcai könyves sátrak ponyváira.. Mondom, ez a legtermé­szetesebb dolog a világon, hogy az irodalom ilyenkor még jobban a kirakatba kerül — no, de nem mind­egy, hogy milyen kirakatba. Én például bevallom, nem kis megdöbbenéssel vettem tudomásul az iro­dalom megjelenését a szol­noki Állami Áruház kira­katában, méghozzá Toldi Miklós személyében. — A kirakatban ugyanis férfi ingek és tetszetős nyakkendők között egy szépszál legény petrence rúddal a kezében mutatja az utat és alatta néhány- soros Arany-idézet figyel­mezteti nyomatékkal a ked­ves vevőt, hogy: „Hosszan, egyenesen tartja félkezével, mutatja az utat..." Hova. Budára? — Nem odabuda! Az Állami Áru­házba. Az amúgysém igen buz­gó vásárlásd kedvem e ki­rakat láttán alaposan meg­csappant. Én ugyan be nem me­gyek, mert mit tudhatom, hogy odabent amúgy ..ara­nyosan” nem a „hé, pa­raszt” megszólítás dukál-e? Meg aztán odabent esetleg cseh vitézzel vagy felbő­szült bikával is találkoz- hatom, és az sem lenne éppen kivételes mulatság, ha Miklós „rókalelkű” báty­ja szolgálna ki. Különben is az a bizonyos malomkő, ki tudja, hogy hol áll meg, kit hogyan talál el. miért pont az én fejemre essen. Végülis lógó orral olda- logtam el az élményt adó kirakat elől. Elhatároztam, hogy a megrázkódtatások után egy borkóstolóban keresek vi­gasztalást. Félúton azonban megtorpanásra késztetett a belémdöbbent rémület. — Lelki szemeimmel már lát­tam a borkóstoló kirakatá­ban díszelgő Ady-idézetet: „Fusson, akinek nincs bora. ez a fekete zongora..." Mert hát nálunk szeretik ám az irodalmat — néha túlontúl is. —- rideg — pedig eladásra vethetnek vályogot. A téglahiány enyhítése érdekében engedélyezte a végrehajtó bizottság, hogy a Május 1 Termelőszövet­kezet szántóterületéből 1 holdon szénporos tégla gyártására rendezkedjenek be. Ezzel a gazdaságon be­lül megoldódik a téglael­látási gond. A börtönből szabadultak helyzetével is foglalkozott a végrehajtó bizottság. — Megállapította, hogy az utó­gondozási bizottság jó mun­kát végPz, kiépített aktíva­hálózata segítségével rend­szeresen figyelemmel kísé­ri a börtönből szabadult egyének sorsát, s a lehe­tőséghez mérten számukra munkaalkalmat biztosít. — Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ilyen embereket visszavezessék a helyes útra. — SIKERESEK voltak Kunhegyesen a népfront békekampánya keretében tartott röpgyűlések. — A vízgépészeti vállalatnál 170, a mezőgazdasági techni­kumban 100, a Vörös Csil­lag Tsz-ben 120. a tégla­gyárban 55 résztvevő hall­gatta meg a vietnami hely­zettel, a háború és a béke kérdésével foglalkozó elő­adókat. A Nap kél: 3.56 h-kor, nyug.: 19.26 h-kor. — A Hold kél: 8.22 h-kor, — nyug.: — — h-kor. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: felhő­átvonulások, szórványosan előforduló esővel, a Tiszán­túlon helyenként zivatarral. Az erős északnyugati szél szerdán mérséklődik, A nappali felmelegedés kele­ten gyengül. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet IS—23 fok között. — A TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI járási építő és szere­lőipari ktsz az idén is több jelentős építési munka ki­vitelezésére kötött szerző­dést. Többek között negy­ven családiházat építenek fel, s az egy millió forint költséggel épülő korszerű benzinkutat is a ktsz szak­emberei készítik. — A MEZŐTÚRI Állami Gazdaság dolgozói eddigi munkájuk értékéből 18 013 forintot fizettek be a viet­nami szolidaritási számlá­ra. A Sós üzemegyeség 3000 forintot ajánlott fel, de az itt dolgozók már 4100 fo­rint értékű munkát végez­tek ilyen céllal. Főleg a szénahordásban értek el ki­váló eredményt. Még két üzemegyeség teljesítését várják, amely újabb 11 ezer forintot jelent. Ezt az összeget június első felében fizetik be a szolidaritási alapra. — KEDDEN elutazott Ulan-Batorba az Akadémia küldöttsége a Magyar Tu­dományos Akadémia és a Mongol Tudományos Aka­démia közötti tudományos együttműködés 1966—67. évi munkatervének megtárgya­lására és aláírására. A kül­döttség vezetője Tamás La­jos akadémikus, tagjai: Somos András akadémikus és Kanitz Gabriella, az Akadémia nemzetközi kap­csolatok osztályának mun­katársa. — A MÁV miskolci igaz­gatóságának területén ked­den megkezdték a harma­dik ötéves terv egyik leg­jelentősebb vasúikor szerű­sítési munkáját, a Felső- zsolca—Hidasnémeti között csaknem 60 kilométeres vo­nal vágányainak átépítését. A Csehszlovákia felé irá­nyuló személy- és teher­forgalmat lebonyolító vas­útvonalnak az idén Felső- zsolca és Onga közötti hat kilométeres részét építik át, — A JÁSZBERÉNYI já­rási tanács vb mezőgazda- sági osztálya és felvásár­lási csoportja szervezésében a járás és a város termelő- szövetkezeteinek főállatte­nyésztői — harmincnyol­cán — május 20-án látoga­tást tettek a budapesti ser­tés- és marhavágóhídon. A látogatás célja, hogy a termelőszövetkezetek szak­emberei megismerjék a fel­dolgozás folyamatát, az ipar igényét, s ezáltal is szorosabb kapcsolat alakul­jon ki a mezőgazdasági tér. melőszövetkezetek és aa élelmiszeripar között. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik sze­retett édesapánk id- Viszlai János temetésén résztvettek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja MÁJUS 25 Szerda Orbán MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Királylány a feleségem, Ti­sza: Párizs—müncheni háló­kocsi, Kert: Királylány a fe­leségem, — MÁV: Amerika. Amerika I—II. Jászberény: Lehel; A színész- Karcag: Déryné: Mindenki haza. ME­DOSZ: Ketten haltak meg- Kisújszállás: Ady: Kék rap­szódia- Kunhegyes: Szabad­ság: Ha ezernyi klarinét. — Kunszentmárton: Körös: Aranycsempész- — Mezőtúr: Béke: Nyári bolondságok. Dózsa: Patyolat akció, Sza­badság: Mi húszévesek. Ti­szafüred: Tisza: Szentjános fejevétele Törökszentmiklós: Dózsa: Cicababák. Túrkeve: Vörös Csillag: Fügefalevél­SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Szín­ház délután 3-kor: Ütőn, — Kiskunfélegyházán este fél 8-kor: A mosoly országa. A SZOLNOKI RADIO ES TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon 18-19-00 óráig. Hétközben- Zenés riport- műsor­TELEVÍZIÓ: 17-35: Hírek. - 17-40: Hol volt, hol nem volt... 1- A neveletlen kiskacsa (bolgár bábfilm). 2- A kis hegedűs (magyarul beszélő szovjet rajzfilm)- 18-10: Csak férfiak ­nak! líisfilm- 18-20: Mi gaz­daságosabb? Riportfilm. — 18- 40: Zenei figyelő- A tv zenei újságja- — 19-Í5: Esti mese- 19-30: TV-hfradó- — 19- 50: Divatbemutató. Köz­vetítés a budai várpalotából- 2050: Irodalmi képeskönyv. Benda színész és a többiek 21-45: Hol tart ma az orvos- tudomány? Az ideges erede­tű panaszok- 22-20: Tv-hír- adó — 2. kiadás­Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­éért Szolnok megyei Bizottsá­ga éa a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei '.apkladű Vállalat Igazgatói Főiemen Lajos Telefon: Szerkesztőségi 20—#». 23—20. *0—«9 Kiadóhivatal: 80—94. Szerkesztőség ás Kladónivatau Szolnok. L sí. irodánál Indez-srám: ts tst A lapot tiőhzetesbeo es árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ser* lasztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kézbe­sítőnél. előfizetési ólt l nónav» n 12— Ft. Szolook megyei nyomdaipart vállalat Felelő« vezetői Mészáros Aáodoi

Next

/
Thumbnails
Contents