Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-19 / 117. szám

4 f SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. május 19. • Túikeve visszaesett Évadnyitó APRÓHIRDETÉSEK • 10 :0-ás győzelem • Sok gól a megyei II. o. labdarúgó bajnokságban verseny a vízi sportban A Szolnak, megyei kajak- Lenu szövetség május 21 és 32-én (szombaton és vasár­A megyei másodosztályú labdarúgóbajnokság nyolcadik fordulójában a várt eredmé­nyek születtek, az esélyes csa­patok győztek. Meglepetés ta­lán a jászkisériek 10:Q-ás győ- * zelme a jászdózsai csapat ellen. Nem meglepetés viszont a so­káig vezető Túrkeve újabb ve­resége. A túrkevei együttes az utóbbi három fordulóban nem azt játszotta, amit a bajnokság elején. Mintha elfáradt volna a csapat. Mostani vereségével is­mét két hellyel lejjebb került, s ha még vasárnap sem talál magára a csapat, leszakad a bajnoki címért küzdőktől. A nyolc forduló alapján a déli csoportban szereplő csa­patok csatárai eredményeseb­bek, mint az északiban. A „dé­liek” átlag csaknem két gólt lőttek mérkőzésenként, míg az ..északiak” másfelet sem'. az ifjúsági bajnokság állása 1. SZÓ. MÁV 8 7 1 — 32: 4 15 2. Mezőtúri H. 8 6 1 1 25: 6 13 3. Szó. MTE 8 3 2 3 13311 8 4. Szó. Gépj. 8 4 — 4 16:24 8 5. T.-földvár 7 2 1 4 9:14 5 6. Jb. Lehel 8 — 4 4 6:12 4 7. Szó. ITSK 8 1 2 5 8:24 4 8. Martfű 7 115 5:19 3 Mezőtúri Honvéd—Szolnoki MTE elmaradt mérkőzés ered­ménye 0:0 gólaránnyal, 2 pont Mezőtúri Honvéd javára iga­zolva. Megyei labdarúgó serdülő bajnokság eredményei: Martfű —Tiszaföldvár 4 :l, Szolnoki MTE—Jászberényi Lehel 6:2, Mezőtúri Honvéd—Szolnoki MÁV 0:0. A bajnokság állása 1. Szó. MÁV 3. Martfű 3. Szó. MTE 4. Mezőtúr 5. Jb. Lehel ft. T.-földvár 5 4 1 — 13: 1 5 4 — 1 13: 8 5 2 1 2 13: 3 5 1 2 2 9: 0 5 1—4 7:11 5-------5 2:25 9 8 5 4 2 0 Csak Törökszentmiklós győzött az ökölvívó területi csapat­nap) rendezi meg évadnyitó versenyét. Szombaton a hosszútavakra kerül sor, melyet délután fél öt órai kezdettel a Tiszán, a 334— 339-es folyamkilométer kö­zötti szakaszon rendezik. A vasárnapi középtávú verse­nyeikre a 334—335 folyam- kilométeres szakaszon ke­rül sor. A cél mindkét na­pon a Tisza Szálló előtt lesz. Az év első vízi verse­nyén a Szolnoki MTE, a VÍZIG és Martfű sporto­lói vesznek részt bajnokságon EREDMÉNYEK Déli csoport: Szolnoki Előre —Tiszai enő 2:1 (1:0), Tiszasas— Kungyalu 2 a (2:2), Fegyvernek —Zagyvarékas 5:1 (0:2), Szol­noki Spartacus—Cibakháza 3:2 (2:1), Szászberek—Kunszentmár­toni Spartacus 1:0 (4:2), Tószeg —Szajol 1:0 (2:1), Kenderes— Túrkeve 3:1 (0:0). Északi csoport: Tiszagyenda— Jásztelek 2:2 (—), Tiszaroff— Tiszabura 2:2 (3:0), Tiszasüly— Bucsa 2:1 (3:1), Jászfényszaru— Karcagi Honvéd 1:1 (—), Jász­apáti—Tiszafüred 2:1 (1:1), Jász- ladány—Kunhegyes 2:2 (1:0), Jászklséi—Jászdózsa 10:0 (5:3). (Zárójelben az ifjúsági baj­nokság eredményei.) A BAJNOKSÁG ALLASA Déli csoport 1. Szászberek 8 6 2 — 20: 5 14 2. Tószeg 8 5 3 — 13: 5 13 3. Kenderes 8 4 3 1 21: 5 11 4. Túrkeve 8 5 1 2 26:10 11 5. SZÓ. Sp. 8 4 3 1 15: 8 11 6. Szajol 8 4 2 2 24:12 10 7. Fegyvernek 8 4 2 2 19:10 10 8. Szó. Előre 8 5 — 3 13:12 10 9. Ksztm. Sp. 8 1 3 4 10:14 5 10. Cibakháza 8 2 1 5 11:21 5 11. Tlsfcajenő 8 1 2 5 9:21 4 12. Zagyvar. 8 — 3 5 7:21 3 13. Kungyalu 8 1 1 6 5:25 3 14. Tiszasas 8 — 2 6 8:29 2 Északi csoport 1. Kunhegyes 7 5 1 1 16: 7 11 2. Jászladány 8 4 3 1 14:10 11 3. Jászkisér 8 4 2 2 18: 4 10 4. Tiszaroff 7 4 2 1 12: 7 10 5. Karcagi H. 7 4 2 1 9: 5 10 6. Jászapáti 7 3 2 2 16:14 8 7. Tiszasüly 7 3 2 2 10: 9 8 8. T.-gyenda 7 1 5 1 12: 9 7 9. J.-sztandrás 7 2 3 2 6:10 7 10. Tiszafüred 8 2 2 4 10:12 6 11. Jásztelek 8 1 4 3 7:12 6 42. Bucsa 8 1 3 4 11:15 5 13. Tiszabura 8 2 1 5 10:21 5 14. J.-fénysz. 8 1 2 1 8:15 4 15. Jászdózsa 7 1 2 4 11:20 4 A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság állása. Dé'l csoport 1. Szó. Sp. 8 6 1 1 23: 5 13 2. Túrkeve 8 5 3 — 14: 7 13 3. Ksztm. Sp. 8 4 2 2 15:10 10 4. Tószeg 8 4 2 2 12:10 10 5. Kenderes 8 4 1 3 21: 4 9 6. Szajol 8 4 1 3 12: 9 9 7. Cibakháza 8 4 — 4 17:11 8 8. Zagyvar. 8 4 — 4 6:10 8 9. Kungyalu 8 2 3 3 9:13 7 10. Tiszasas 8 3 1 4 12:21 7 11. TlszajenŐ 8 3 1 4 6:13 7 12. Szászberek 8 2 1 5 7:18 5 13. Fegyvernek 8 2 — 6 7:14 4 14. Szó. Előre 8 1 — 7 2:28 2 Észak csoport 1. Jsztandrás 7 6 — 1 23: 5 12 2. Jászladány 7 5 1 1 16: 4 11 3. Tiszafüred 7 4 2 1 15:6 10 4. Tiszasüly 7 5 — 2 17:13 10 5. Jászkisér 7 4 — 3 20:14 8 6. Jászapáti 6 3 1 2 12:10 7 7. Bucsa 8 3 — 5 14:18 6 8. Tiszabura 8 2 2 4 8:26 6 9. T.-gyenda 6 2 1 3 12:13 5 10. Jászdózsa 6 2 1 3 13:14 5 11. Kunhegyes 6 2 1 3 13:15 5 12. Jásztelek 7 2 1 4 8:19 5 13. J.-fénysz. 7 2 — 5 7:14 4 14. Tiszaroff 7 1 — 6 8:19 2 Megyei NB-s labdarúgó tarta­lékcsapatok eredményei: Szolnoki MTE—Mezőtúri Hon­véd 3:1 (—), Szolnoki MÁV— Jászberényi Lehel 3:0 (2:2), Gépjavító—Szolnoki Kilián 2:1 (4:1). Martfű—Tiszaföldvár 6:0 (2:1). (Zárójelben az ifjúsági csapa­tok eredményei. A bajnokság állása 1. Szó MÁV 8 6 — 2 18: 4 12 2. Szó. Gépj. 8 4 3 1 6: 6 11 3. Jb. Lehel 8 4 2 2 9: 5 10 4. Mezőtúri H. 8 4 1 3 17:11 9 5. Martfű 8 3 1 4 12:10 7 6. Szó. MTE 3 2 2 4 9:18 6 7. Szó, Kilián 8 2 — 6 11:12 4 ft, T.-földvár 8 1 1 6 7:23 3 Vasárnap teljes forduló volt az ökölvívó területi csa­patbajnokságban. Megyénk csapatai közül egyedül a tö- rökszentmiklósiak hagyták el a szorítót győztesen, akik a nagymúltú Debreceni VSC-t győzték le- A Szolno­ki Vegy művek és a Mezőtú­ri MEDOSZ együttesének jó szereplése a vereség ellené­re figyelemre méltó- E két csapat * ugyanis a mezőny legjobb együtteseitől csak minimális arányban kapott ki- Sajnálatos viszont, hogy az újonc Szolnoki Kilián csak hét versenyzővel jelent meg Cegléden- S mivel a kisváltósúlyban induló Csé- nyi átesett a súlyhatáron, a két bajnoki pont 20:0 arány­ban a ceglédieké lett. Törökszentmiklósi Vasas- Debreceni VSC 14:6 — (a részletes eredményt a teg­Kézilabda Békéscsabai MÁV — Szolnoki Kilián HSE 17: II (6:6) Kilián: Puhinszky — Bárdos (1), Szabó (1), Gel­ler (1). Komáromi (2), Bit- vai (4), Molnár (2). Csere: Hulser, Deme. A tartalékos Kilián az első félidőben igen jól játszott és ha hely­zeteit kihasználja, gólokkal nyerhetett volna. A második félidőt a Ki­lián részéről egy biztos gól­helyzet kihagyása vezette be. A csabaiak viszont az ellentámadás során gólt lőttek. A mérkőzés hajrá­jában a jobb cserejátéko­sokkal rendelkező hazaiak elhúztak és az utolsó per­cekben lőtt gólokkal biz­tos győzelmet arattak. * A megyei bajnokságban a vezető csapatok nagyará­nyú győzelme meglepetés­nek számít. A gólok átla­ga örvendetesen emelke­dett. A nőknél a martfűi lányok továbbra is jó for­mában * játszottak, nem így a vízügyesek, akik a vártnál nehezebben győz­tek. Eredmények: Martfű—Ti- szapüspöki 33:3. Cibakháza —Fegyvernek 18:6, Sz. Víz­ügy—Alattyán 6:4, Rákóczi - falva—Jb. Lehel 4:2. A férfiak mezőnyében a két pontveszteség nélküli csapat, a Szolnoki MÁV és a Ságvári HSE csaknem száz gólt dobott. A forduló meglepetését a törökszent- miklósiak szolgáltatták, akik az eddigi igen jól sze­replő tiszaföldváriakat győzték le. Eredmények: Tm. Va­sas—Tiszaföldvár 14:11, Szc. MÁV—Tiszapüspöki 47:17. Szó. Ságvári HSE—Cibak­háza 47:14, Szó. Vízügy— Alattyán 25:17. Szó. Vegyi­művek—Kunszentmárton 17:15, Jb. Lehel—Rákóczi- falva 3 napi lapunkban közöltük.) Nyíregyházi Honvéd—Mező­túri MEDOSZ 11:9 Mezőtúr, vezette: Sárkány (Tatár, Sólyom). Végig szo­ros küzdelmet vívott a két együttes. A Honvéd csak nyolc súlycsoportban Indított versenyzőt. Az utolsó mér­kőzésig 9:9 volt a pontállás, amikor a nehézsúlyban a nagyszerűen öklöző Mincsik edlen Rimaszombati a máso­dik menetben feladta a ver­senyt, s így alakult ki a végeredmény- A mezőtúri csapatból Szokolai, Adamcsik és Kecse győzött, míg Pusz­tai, Takács, Járai döntetlen eredményt ért el. Debreceni MGM Vasas- Szolnoki Vegyiművek 11:9 Debrecen, vezette: Kormos (Óvári. Szigetvári)- A szol­nokiak az alsóbb súlycso­portban kitűnően szerepeltek és 7:3-ra elhúztak- Sajnos a nagyváltósúlyban nem in­dítottak versenyzőt, a félne­héz és a nehézsúlyban pedig vesztettek, s így a meglepe­tés elmaradt- A wzölnoki' együttesből Bozsó, Kiss, Mu­rányi, Fehér nyert, míg Tóth döntetlen eredményé­vel egy pontot szerzett­H. Gy. ÉM. Budapesti Beton- árugyár Budapest XXI. (Cse­pel) Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel al­kalmaz betonelemgvár- tó munkára / e Z1 e rr • er fi es női segédmunkásokat Felvételhez munka­könyv, MIL-lap és ta­nácsi igazolás szüksé­ges. Munkásszállást és napi egyszeri meleg ét­kezést térítés ellené­ben biztosít. Felvétel­re jelentkezés a fenti cím munkaügyi cso­portjánál. Az utolsó pár döntött Szolnoki MÁV—Debreceni MGM Vasas 5:3 Az NB 11-ben szereplő MÁV teke csapata értékes győzelmet aratott a bajnoki tabella harmadik helyén ál­ló debreceniek edlen- A fej­fej melletti küzdelemben végig a vendégek vezettek, a MÁV csak az utolsó pár mérkőzésén fordította meg az eredményt- Vörös nagy­szerűen „gurított” (tarolás­ban egymás után háromszor kilenc fát ütött) s megsze­rezte csapatának a győzel­met. A MÁV győzelmeit egyébként Dobos. Dedrák, Vörös szerezték- A legjobb dobók: Kalics (432), Vörös (419), Dedrák (414), Dobos (413) voltak. Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Bp. XXI.. (Csepel), Kiss Já­nos altábornagy u. 19—21, budapesti és Pest megyei munkahe­lyekre felvesz kubiko­sokat, általános segéd­munkásokat, rakodókat, ács. állványozó és kő­műves szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. — Mun­kásszállást biztosít. Fel­vétel esetén tanácsi igazolás szükséges. Je­lentkezés a fenti el­men. a munkaerőgaz­dálkodáson. Állami vállalatok, mezőgazdasági Tsz-ek, Fmsz-ek FIGYELEM ! Jó minőségű funérdobok 30, 100, 200 literesek ipari anyagok, mezőgazdasági termel vények táro­lására és szállítására alkalmasak. Kgvsífrór: 30 1 7,50 Ft db 100 1 26,— Ft/db 200 1 54.80 Ft db Raktári azonnal szállítunk. Megrendeléseket kérjük: Ősin evői cg felújító Válla­lat B-pest. XIII.. Das?álv u. 3. Telefon: 200—285. 492—391. TISZA MENTI KÖZSÉGBEN LAKÓK FIGYELEM! Folyami kavics és füredi homok-igényét kielégít­jük. uszályban történő szállítással, ha kirakásáról gondoskodik. Egységár a távolságtól függően, szállítás a meg­rendelés sorrendjében.. Megrendelés és érdeklődés: MEGYEI ÉPÍTŐ ANYAGIPARI VÁLLALAT j Szolnok, Arany János u. 2. Telefon: 23-62. j ÁLLAS GYAKORLOTT lyukkártya Képke­zelőket és techni­kusokat azonnali belépésre kere­sünk. Jelentkezni az Orosházi Mezőgaz­dászéi Gépjavító Állomáson. Az EM. 44- sz- Ál­lami Építőipari Vál­lalat azonnal fel­vesz budapesti munkahelyekre — íémcső-allványozó- kat, - burkolókat —, kubikosokat és férfi segédmunká­sokat- Családfenn­tartóknak havi 360 Ft (naoi 15— Ft), nem családfenntar­tóknak havi 240— Ft (napi 10— Ft) különélési dííat fi­zet, amennyiben vidéki lakásbeie- lentéssel rendel­keznek és állandó lakóhelyükre na­ponta nem térnek haza- Munkásszál­lást és napi két­szeri étkezést — té­rítés ellenében — biztosít. - Tanács- ieazolas és munka­ruha —. szakmun­kásoknak szerszám szükséges. — Cím: Budapest. V-, Kos­suth Laios tér 13- 15. munkaerőgaz- dálkodás. A HEKI Állami Gazdaság azonnali beléoésre felvesz mezőgazdasági gé­nek elektromos be­rendezéseit ismerő gépjármű villamos­sági szerelőt. Je­lentkezés a gazda­ság héki közDonti műhelyében. VEGYIMŰVEKET Szerelő Vállalat szol­noki kirendeltsége állandó munkára ke­res lakatosokat, cső­szerelőket, autogén- és villanyhegesztfiket és segédmunkásokat szolnoki, vagy más vidéki munkahelyei­re. Jelentkezés a Ti­számén« Vegyimű­veknél levő kiren­deltségen. SZÉNPOROS tégla égetésben gyakor­lott dolgozókat ícsa- ládot) foglalkoztat­ni tudunk. Jelent­kezés: Tempó Ksz. Szolnok. Jászkürt u- 17- — Telefon: 13-00. A SZOLNOKI Mű- vészteleo Kollektív Műterme részére női akt-modelít ke­res. Jelentkezés a művésztelepen. A Szolnok Megyei Építőipari és Javító Vállalat szolnoki munkanelyelre fel­vesz kőműves szak­munkásokat, ács szakmunkásokat, va­lamint segédmunká­sokat. Jelentkezés: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház, I. emelet 12 szám alatt- A fenti vállalat 1966, évi beiskolázással felvesz. kőműves ipari tanulókat- Je­lentkezést elfogad május 30-ig. JÁSZSÁGI Állami Gazdaság I- kér. Jászkisér — azon­nali belépéssel fel­vesz szakképzett tejnáz-vezetőt- Je­lentkezés a kerü.et központjában: Jász­kisér. Szellőhát, — Fizetés kollektív szerint­___________ É PÍTŐIPARI mű­vezetőt vagy tech­nikust azonnali be­lépéssel felve­szünk, Jelentkezés: Vegyesipari Ktsz. Tószetn^^^^^^^^ ADAS-VETEL ROZSA gyönyörű Uidonságokban. gia- diolusz a legsz.ebb színekben, diszcser- 'ék. ribizlik, egres- Kéne díimentes fai- taismertetőmet. — Szállítás Dostán- — Székelv, Budapest, Ili.. Vörösvári út 18- szám._________ A Z ABÄDSZALÖ- KI földművesszö­vetkezet megvétel­re felaiánlia 15 db mézeskannáiát. 100 Ft. db egységáron­SZÖLÖPRÉS. 6 hat hektós, 1ó állapot­ban eladó. Szóráth Illés, Tiszakécske, Kuba u- 6­LAKÁSCSERE Elcserélném gyön­gyösi kétszoba ősz- komfortos, beépí­tett konvhabútoros lakásomat szolnoki hasonlóra- Gyön­gyös, Olimpia u- 7. III 2. Csulva Sán­INGATLAN HAROMSZOBAS, úionnan felépített — földszint-emeletes — lakóház eladó. Érdeklődni: Szol­nok. Lakat utca 5 szám. 17 óra után­275 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Szol­nok. Napsugár u- 49- Rigó János. AZONNAL beköl­tözhető kétszoba. konvhás családi ház 150 négyszögöl telekkel eladó- — Szolnok. Ponty ut­ca 10'1. __________ M EZŐTÚRON sürgő­sen eladó kétszobás, összkomfortos, ker­tes, melléképületes ház, garázzsal 85 000 Fiiért, azonnal be­költözhetően. Vágó- hídkert, Április -1. út 6. szám, Mezőtúr. ÁRVERÉSRE kerül a szolnoki kertvá­rosi Horgász u. 49. sz- alatti 294 négy­szögöl területű bel- telkes lakóház-in­gatlan 82 500 Ft ki­kiáltási áron. Az árverés időpontia: 1966- rnáius 30-án délelőtt 9 óra, he­lye: Bírósági Vég­rehajtó Iroda, Szol­nok. Kossuth u- 1. I- e. 22.__________ S ZOLNOK Rákó­czi úton családi ház eladó. Érdeklődni: Adv Endre út 73 szám-_____________ GÉPJÁRMŰ JÓKARBAN lévő Moszkvics gépkocsi eladó- Szandaszöl- lős. Kiss János út 36 szám. Érdeklőd­ni délután 17 órá- tól._______________ POBEDA személy­gépkocsi eladó. Tö- rökszentmiklós, — Türr István út 14. Kenyeres­PANNI robogó ió állapotban eladó. Szolnok. Tüdőkór­ház. Csömör mű- tőssegéd­ELADÓ Skoda Oc- tavia Super kitűnő állapotban. — igé­nyesnek. ..Hatvan­ezerért” jeligére a kiadóhivatalba. 250-es nagvkerekű Jawa eladó. Szol­nok, Vosztok ut 5, Zieener, délután 17 órától. MOSZKVICS 407- es eladó. Megte­kinthető 18 óra után. Szolnok, Thö- köli út 13/1. VEGYES TÁSKA írógépet kölcsön adok. Szol­nok. Koltói Anna u- 2- szám­GYERMEK gondo­zását vállalom. — Szolnok, Véső u. 41. szám. Olvassa, terjessze a Néplapot! A Várpalotai Szénbányászati TRÖSZT 14—16 éves fiúkat váj ár tanulónak iskoláz be a Munkaügyi Minisztérium várpa­lotai 305. sz. Iparitanuló Intézet és Szakközép- iskolájába. Felvételre jelentkezhetnek, akik 1950. június 1. és 1952. szeptember 1. napja között születtek és az általános iskola VIII. osztályát elvégez­ték. — Tanulmányi idő: 3 év. Az intézetben a következő juttatásban része­sülnek: Munkaruha, fejvédő. bőrsapka, bakancs. Ösztöndíj a tanulmányi eredmény alapján, félév emelkedéssel 160—540 forirftia Évente 30 nap fizetett szabadság. A jó tanulmányi eredményt elért tanulónak biztosítjuk a továbbtanulást. Felvételi kérvényhez csatolni kell; Általános iskolai bizonyítványt, anyaköny­vi kivonatot, szülői beleegyezést és az or­vosi alkalmassági igazolást. Jelentkezni lehet: személyesen, vagy írásban a Várpalotai iparitanuló Intézet és Szakközépis­kola Igazgatóságánál, Várpalota. Felszabadulás út 1. Szeretettel várunk: A Várpalotai Szénbányászati Tröszt dolgozói és az intézet vájártanulói / Figyelem!

Next

/
Thumbnails
Contents