Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
1966. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 UéÜcS&Mpi Külön-külön indultak el huszonegy esztnendővel ezelőtt, s összehozta őket egy üzem sok-sok gondja, öröme. Mindketten egy viszonylag fiatal üzemben, a jászberényi Hűtőgépgyárban dolgoznak. Grundt- ner János a szerszámüzem főművezetője, Mester István mérnök a MEF műszaki osztály vezetője. Kettőjük beszélgetését rögzítettem. Nem tettem hozzá és nem vettem el belőle semmit sem. Ügy írtam le, ahogyan mondták véleményeiket, elért eredményeinkről, gondjainkról. Grnndtner János: — Azt kaptam én ettől a rendszertől, amit vártam. A munkásembert megbecsülik. A felszabadulás után esztergályos voltam Pesten, aztán kiemeltek. Függetlenített párttitkár lettem a finommechanikában. Ott szólítottak fel: vidéken is szükség van szakemberre, menjek le Jászberénybe, egy új üzembe dolgozni. így jöttem ide 1955-ben. Nekem nem hiányzik Pest. Talán ez is hozzájárul nézetemhez, hogy okos dolognak tartom a vidéki ipartelepítést. Meg azután szerintem egy gyár léte rangot ad a vidéknek, s a gyári munkás nemcsak forradalmiságban kell, hogy példát mutasson, tud segíteni falunak, kisvárosnak egyaránt mind az építő, mind a kulturális munkában. Csak az a hiba, hogy Pest és vidék között nagyon nagy a különbség, és ez nemcsak a szórakozóhelyek számában mutatkozik. Sokkal inkább az áruellátásban. Itt nem tudja az ember hol és mire költeni a pénzét, Mester István: — Talán azért van az, hogy ha egy fiatal vidéken szakképesítést szerez, inkább hajlandó segédmunkásként dolgozni Pesten, mint szakmunkásként vidéken. A fiatalok elmentek az iparba és most is inkább hozzánk jelentkeznek az iskola elvégzése után. Mi lesz így a mezőgazdasággal? Grundtner János: — És vajon nálunk, az iparban szükség van ennyi emberre? Nincs. Ha én egy tíz filléres csavart akarok kivenni a raktárból, akkor arról hat—nyolc példányos bizonylatot kell kiállítani. Miért van erre szükség? Azt mondják, kell az ellenőrzéshez. Lassan úgy néz ki, hogy nálunk mindenki mindenkit ellenőriz. Hol van akkor a bizalom? A raktárosok viszont azt mondják: csináljuk, de úgy se nézi ezt meg senki. Akkor meg minek? Inkább a produktív munkában foglalkoztassuk a ma még papírmunkákat végzőket; Mester István: — És akkor azok többet is tudnak keresni. Grnndtner János: — Ez igaz. Bár szerintem már ott tartunk, hogy egy kicsit elanyagiasodtunk. Legtöbben azt nézik, menynyit fizetnek érte, mennyit kapok? A lelkesedés meg alábbhagyott. Lelkesedés? Én állítom: ha mindenki tudásának csak 50 százalékát adná, ha a munkaidőt mindenki becsületesen, maradéktalanul végig dolgozná, sokkal előbbre tartanánk. Mester István: — Hát igen, nálunk még sok baj van a munkafegyelemmel. Manapság sokat beszélünk mi az új gazdasági mechanizmusról. Nagvobb lesz a vállalatok önállósága nagyobb lesz a felelősség. Ez mind szép. De szerintem akkor fog ez maradéktalanul sikerülni, ha a munkás majd saját zsebén is érzi. rosszabbul dolgoztam, kevesebbet keresek; Egyszóval, ha nagyobb lesz a munkások egyéni felelőssége is. Grundtner János: — Mi eddig csak ' neveltünk és aikadtak, akik visszaéltek ezzel. Mester István: — Nálam a múltkor engedély nélkül szombat délután otthon maradt egy villanyszerelő. Hűtőgépeket gyártunk. Egy ideig állt a munka. Aztán olyan embernek kellett dolgozni helyette, aki előzőleg már nyolc órát bent volt a műhelyben. A mulasztó villanyszerelőinek fegyelmit adtam, ő fellebbezett a Munkaügyi Döntőbizottsághoz. A Munkaügyi Döntőbizottság meg visszavonta a fegyelmit, mert én nem folytattam le szakszerűen az eljárást. Vagyis nem értesítettem előzőleg levélben, hogy fegyelmit indítok ellene stb. A tény viszont nem változott. Mindenki tudja a gyárban, hogy igazolatlanul egy napot távol volt. Igen, nálunk a munkásoknak van joguk és élhetnek is ezzel a joggal, de ez esetben, meg más esetekben is hol marad a kötelesség? Gruntner János: — És vannak, akik ilyen esetek láttán vérszemet kapnak. A múltkor végigmentem a2 egyik műhelyen, néhány ember egy csoportban beszélgetett. Szóltam nekik: elvtársak, áll a munka. Csak nevettek. Egy szó, mint száz, nagyobb fegyelemmel kell dolgoznunk, ez az igazság. Most magunknak dolgozunk, hát dolgozzunk becsületesen. Tudja-e mit mondott a múltkor egy asz- szony a feleségemnek? Be- megyek gyárba dolgozni, mert ott nem olyan fárasztó a munka mint otthon. Hát igen. Mi nem akarjuk, hogy az asszonyok nehéz, férfiaknak való munkát végezzenek az üzemekben. De ha valaki becsülettel végig dolgozza azt a könnyű munkát, nyolc órán át, akkor is elfárad egy kicsit. Mester István: Ez Igaz. A múltkor csak úgy, magunk se tudjuk miért, számba vettük odahaza, mát ért el az ország eddig. És megegyeztünk abban, nagy dolog, hogy mint nemzet előbbre léptünk a ranglistáin. Határainkon beiül jobb az élet, érti ugye? Nemcsak ez vagy az jobb, minden. És szerintem még jobb lesz, ha a fegyelem mellett mindenütt szakemberek lesznek a vezetők. Manapság kevés az, ha valaki csak forradalmi érzelmű. Forradalmáságnak és szakképzettségnek együtt kell járnia. Nekünk művelt, képzett szakemberekre van szükségünk és ez vonatkozik a mezőgazdaságra is. Grundtner János: Most egy kicsit rosszul érzem magam. Nem tartom he- , lyesnek ugyanis azt, ha j valakit, aki e két évtized alatt becsülettel helytállt, sokat tett azért, hogy idáig juthattunk, . most azért, mert nem jutott ideje a tanulásra, félreállítják. Én az idősebb korosztályhoz tartozom. Ügy érzem, tettem is valamit ezért a rendszerért. Most álljak félre a nyugdíj előtt, mert jönnek a fiatalok, akik többet tanultak, mint én? De a magunkfajták tettük lehetővé nekik, hogy tanulhassanak. Mester István: — Nem. így értettem. Ezzel én sem értenék egyet, ha így lenne. De kölcsönösen segíteni kellene egymást öregnek és fiatalnak. Az öregek nagy szakmai gyakorlattal rendelkeznek, a fiatalok viszont egyetemet végeztek, nagyobb az elméleti tudá- j súk. Ha ez a kettő páro- j sül, hegyeket lehet mozgatná. És véleményem szerint inkább az öregekben él az érzés, hogy félre akarják őket állítani. A legtöbb fiatal nem is gondol erre. Ha elégedetlenkedünk, talán azért van, mert türelmetlenek vagyunk. Mindent egyszerre akarunk. Ahogy Komlós János mondta a tv-ben: md minden a „leg” akarunk lenni, a legjobb, a legügyesebb, a leggazdagabb. Csodákat várunk, pedig hát húsz év alatt, amit ebben a rendszerben élhettünk, nem juthatott többre erőnk. És mi ez a két évtized ahhoz a sok évtizedhez, amit a kapitalizmusban éltünk? Gruntner János: — Igaz, csodák nem történtek. Csak dolgoztunk. Ki jobban, ki rosszabbul. Mi öregek követtünk el hibákat. Talán a fiatalok majd kevesebbet csinálnak. Mester István: — Ha az öregek is segítenek. Igen türelmetlenek vagyunk, mert tudjuk, hogy lehet ezt még jobban is csinálni és mi képesek vagyunk erre a jobb munkára; ☆ Ma, felszabadulásunk 21. évfordulóját ünnepeljük. Én ezt a nagyon is hétköznapi beszélgetést teszem le az ünnepi asztalra. Eredményeinkről, napi gondjainkról szólnak. S kimondják azt a véleményt: tudjuk mi ezt még jobban is csinálni. Varga Viktória A MÉK vállalat szolnoki kirendeltségét a vasúti rekonstrukció miatt át kellett helyezni a zagyvarékasi összekötő út melle. Itt nyolc holdas területen 10 vagonos hűtőtér, 2136 négyzetméter területű raktár és egy modern irodaház épül, ahol a szociális létesítményeket is elhelyezik. A 20 millió forintos beruházással épülő új telep december végére készül el. Képünkön az épülő irodaház látható. SOK EMBER MUNKÁRA MENT Az esős idő ©Heinére is sokan sétálgattak vasárnap délelőtt a szolnoki korzón. Nagy volt a forgalom az újságárus pavilonja előtt, de főként az eszpresszókban. Ám sok ember ment munkába — s én rájuk gondoltam... Később a szerkesztőségben felvettem a telefont. Most az olvasóval együtt beszélgetünk majd velük, megtudjuk, mivel töltötték a napot azok, akik dolgoztak. Irány: Nyugat- Németország A Tiszámén ti Vegyiművek portása vette fel a kagylót a vonal túlsó végén. — Tessék, vegyi. — A szállítási üzemmel szeretnénk beszélni. — Kapcsolom. Búgás, kattogás, barátságos hang. — Szabó művezető. — Rakodnak-e ma is? — Természetesen. Nyu- gat-Németországba küldünk szuperfoszfátot. — Mennyit? — Az a MÁV-tól függ: kérdés hány exportképes vagont ad. Eddig két húsz- tonnás érkezett, azokat rakják az emberek éppen. — Hát a vagonnak is exportképesnek kell lenni? — Ez benne van a szállítási feltételben. — Az eső nem hátráltatja a munkát? — Az biztos, hogy nehezebb rakodni. — Nem bánják a vasárnapjukat? — Megszoktuk, hogy ha OOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOűOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOC rajtunk a sor, ünnepnapon is dolgozni kell. Kormo.nate a kazánházban A jászberényi Hűtőgépgyárban szintén a portással váltottunk szót. — Vasárnap áll az üzem, mégis van bent valaki? — A kazánházban általános kormolással foglalkoznak a kéményseprő vállalat dolgozói. — És más üzemrészben? — Inges Sándor és Ba- dari Károly a IX. üzemben a gépek karbantartásán dolgozik. Rajtuk kívül az ügyeletes, szivattyúkezelők, a transzformátorház kezelő- személyzete van bent. — És maguk? — Nehezen telik az idő. A nagy titok — Aprítógépgyár? — Porta beszél. — Dolgozik-e valaki az üzemben? — Igen, egy gyalús és három esztergályos... Nem folytatja, valaki hirtelen leinti, majd a „valaki” veszi át a kagylót. — Főportás. — Kivel beszélek? — A főportással. Ne tessék már megírni, hogy dolgoznak nálunk. Nagyon sürgős munkáról van szó, azért jöí.ek be. Inkább beszélgessünk, mint az ember emberrel... Mi nagyon jól vagyunk itt a portán. — Kik jöttem be? — Mondom, csak úgy beXXXXXXWOOOOOCJOOOOOŰOOOŰOOO, Az élmény nem halványul Tegnap történt? ügy tűnik. Az ezernyi benyomást. a feledhetetlen élményt, amelyet hat nap alatt Moszkvában szerez tem, nem tizenkét hónap, hanem ugyanennyi év sem halványíthatja el. Az emlékezet filmszalagján színesen, frissen peregnek az események. Most éppen Irina Levcsenko írónő beszél: — A tizennyolcadik születésnapomat katonaként értem még. Tankista voltam. Harcolva jutottunk el Magyarországra, ahol Békéscsabánál és Karcagnál szintén nehéz napokat éltünk át; Karcagra nemcsak azért emlékszem ilyen élénken, mert többnapos harc árán tudtuk ott megtörni a német csapatok ellenállását, hanem akkor ettem meg életemben először és utoljára egy üveg tejfölt. Egy zaklatott, félelemtől remegő asszony nyomta kezembe az üveget, akihez szállásért kopogtattunk be s ő arra gondolt, éhes vagyok. — A barátság, a segíteni akarás jele volt az az üveg tejföl. Nem mondhattam, hogy nem szeretem, Nem is mondtam. Az utolsó cseppig kikanalaztam, s amikor az üres üvegről a háziasz- szonyra pillantottam, már ő is mosolygott; ☆ — Én nemrég jártam Magyarországon. Budapesten, Egerben, s más szép vidékeken. Most mint barátoknak, kedves ismerősöknek mutatjuk be po- liklinikánkat. Hatvanezer ember egészségét védjük, gyógyítjuk a betegeket; Intézetünkben a fogászat kivételével minden osztálynak nő a vezetője. Kommunista brigádjaink vannak. Arról is szívesen beszélünk, hogy a magyar gyártmányú orvosi műszerek, gépek, gyógyászati eszközök kiválóak — a kedves moso- lyú, fiatal orvosnő, Róza szavai ezek. ☆ Szergej a kerületi párt- bizottság munkatársa: — Ez Moszkva Csepelje, a Vörös kerület; Az itteni utcák, házak az 1905-ös és 1917-es forradalom emlékeit idézik. — Egyik legrégebbi üzeme a textilkombinát, ahol hatezer ember, zömében asszonyok, lányok dolgoznak; — így igaz. A mi üzemünkben is vidám, bátor asszonyok állnak a gépek mellett. Közülük kétezer kitüntetett dolgozó. Nagyon sokan járnak szövőtechnikumba, vagy a szövőfőiskola kihelyezett osztályaiba — hallom Darja Pavlovna Szmirno- va fonónő hangját Marija, Tamara, Anna j s a többi kedves meleg- i szívű asszony kalauzol a Kreml kongresszusi palotájában. Az impozáns, i hatalmas teremben szár- j nyal a zene, a balett mű- < vészeinek tánca szinte a mesék, az álmok világába röpít; S napjainkban, ebben a teremben az újért a : jobbért harcoló emberek í vágya ölt testet, s válik ' reális nagyszerű valósággá: í Tanácskozik a kommu- ! nizmusit építő szovjet nép pártjának kongresszusa, j Nagy Katalin széljünk, mint ember az emberrel... — Jó, de mégis. — Tessék megérteni, engem senki sem hatalmazott fel arra, hogy nyilatkozzam... És valóban nem áll kö: télnek, nem árulja el sem a gyalus, sem az esztergályosok nevét. Csak nem államtitok? Négy vagon papír A szolnoki papírgyár géptermében Tassi Lajos művezető tájékoztat. — Ma négy ragon papírt gyártunk. — Melyik gépen, mit? — Az egyesen irodai, a kettesen kalap, a hármason fűszerzsákpapír fut. — Jó a hangulat? — Ünnepi. Holnap lesz a felszabadulás évfordulója. Erről beszélgettek reggel az emberek. — A szalmacellgyárban is dolgoznak? — A papírgyárban hétköznap van. Az olvasó néhány üzemben ott volt velünk, s még sokban körülnézhettünk volna... Például nálunk a szerkesztőségben, a Magyar Távirati Iroda szolnoki szerkesztőségében, a Magyar Rádió szolnoki stúdiójában. mert az újságírók és nyomdászok is dolgoztak vasárnap. Ugyanis ma megjelennek a lapok és műsort sugároz a rádió. F. P. Véradóünnepség Kuncsorbán Március 26-án este tartották meg a községben a véradóünnepséget azoknak a véradóknak, akik március 9-én adtak vért beteg embertársaik gyógyítására. A község vezetői és a vöröskereszt járási elnöksége is büszke erre a bátor kis seregre, hiszen már harmadik éve példamutatóan megállják helyüket, s rendszeresen adnak vért. A Vörös Október Tsz vezetősége elismerése jeléül minden véradónak, aki szövetkezetük tagja pénzjutalmat adott, s kérte, hogy minden egészséges ember adjon vért. Lesán Jánosné Törökszentmildós
