Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
IM 13. gZOUVOK MEGYEI NSPLAT 7 Kiürült a házi múzeum Pestre megy a karcagi bíró Kántor Sándor bácsi, a népművészet mestere karcagi műhelyében ottjár- tunkkor két ládába csomagolva szállításra várt a közeljövőben megnyíló nép- művészeti kiállításra küldendő anyag. A karcagi bíró ötvenliteres fazék, hidegtál készlet, disznó- figura, nagy kulacs társaságában vándorol Pestre. Nincs ebben különösebb szenzáció, megszokott dolog» a Kántor portán, hogy országos vagy nemzetközi kiállításra kerülnek onnan a termékek. A közelmúltban tálakat, kulacsokat, boroskészleteket küldtek Rómába, Párizsba pedig kétszáz különböző madárfigurát, gyümölcstálat tartó nőalakot, bőgatyás parasztot ábrázoló edényt, s egyebeket Néhány héten belül eleget kell tenni az első izraeli megrendelésnek, s teljesíteni kell egy lengyel cég kívánságait is. Munka tehát bőven van, néha nem is győzik, — főleg akkor, ha a külkereskedelmi vállalat „adj uram, de azonnal” alapon rendel. Ilyen esetekben a házi múzeum legféltettebb kincseit is elküldték egy-egy kiállításra, természetesen visszavárólag. Jónéhány kiállítás rendezői azonban — nem tudva ellentállni a látogatók ostromának — eladták Kántor Sándor munkáit Ez azonban még a jobbik eset, mert ezért búfelejtő- neík még csak adtak valamennyi pénzt, de azokért a figurákért, tálakért melyek különösen a szívéhez nőttek Sándor bácsinak, s ezért sajátkezűleg ráírta: „nem eladó”, nos ezekért semmit nem adtak. Ezeket ugyanis alkotójuk írásba foglalt akarata szerint nem adták ed, hanem egyszerűen elajándékozták. így. aztán hiába várták vissza a karcagi portára a Pekingbem s még néhány világvárosban sikert aratott műveket A házi múzeum tehál lassan-lassan kiürült. Jé lenne pótolni. — Igen ám, de idő, nyugalom, testi és lelki egésáség kellene hozzá — mondja Sándor bácsi. S bizony, ha az ember felül van a hetvenen, hiába töméseik még minden Az unoka a boros edénnyel reggel az udvaron felállított gyűrűn, az ereje csak megcsappan valamicskét. Meg aztán idő is hogy lenne? A brüsszeli világkiállításira is '.átvitték volna, zsebében volt már az útlevél és a repülőjegy, mégsem mehetett. Kiállított munkáit olyan pénzes és nagynevű emberek kapkodták csillagászati összegekért, mint a monacói herceg. Hiába mondták nekik a rendezők, hogy „ez csak dekoráció”, — elkelt minden karcagi termék as utolsó szálig, méghozzá nem is egy példányban, .kiállítás utáni szállításra”. Sándor bácsi ezt meghallva fogta az ünneplő ruhát, betette a szekrénybe egy évig csinálta a „kiállítás utáni szállításra” eladott figurákat. A világkiállításról tehát lemaradt — de híre-neve gyarapodott, öregbült becsülete, hiszen alkotó munkásemberhe2 méltón nem azt nézte: mi előnyösebb számára, hanem népművészetünk, kereskeA nagyteremben székek sora. Függönnyel elzárható színpadrész, vetítővászonnal. Hetenként kétszer mozielőadást nézhetnek a betegek. Időnként megszólal a pianínó is, megszólaltatják egy-egy zenei, ismeret- terjesztő előadáson. Dr. Petényi György igazgató-főorvos valóságos kis kerek előadást tart a gyógyítás és az itt folyó intenzív kulturális-nevelő munka, szórakoztatás szoros összefüggéséről. — Aki ide bejön, úgy érzi, kicsúszott lába alól a talaj. Tudja, hogy sokáig kell itt lennie, nyomasztják az otthoni gondok, bizonytalan, a fertőzés veszélye miatt félnek tőle az emberek. A gyógyszerek szerencsére jók, a betegnek rövidesen elmúlik a betegségtudata. Megerősödik, meghízik, — elmúlik a láz. — De még beteg! Ilyenkor a gyógyításon kívül akad egy másik, nagyon fontos feladatunk — lekötni a betegeket. Szórakozással, hasznos időtöltéssel. Természetesen úgy, hogy ez ne jelentsen számára káros megterhelést. Ezért tartunk mozielőadásokat, ezért hívunk meg vendégművészeket. És ezért fontos a könyvtár jó működése. Mészáros Ferencné kul- túrfelelős kapásból sorolja, milyen rendezvények voltak a közelmúltban és milyen lesz a program. — Most fejeződött be egy irodalmi előadássorozatunk, a végén Ki mit tud-dal. Voltak nálunk a Szigligeti Színház művészei, Kertész Péter, Hubay Anikó. Szórakoztatta a betegeket a vegyiművek irodalmi színpada, s ezen a héten adott agf Mi BfinM • tritt delmünk jó hírét, megbízhatóságába vetett hitet gya- j rapította. Ezekért a munkákért ugyanis nem kapott semmivel sem többet, mintha belföldi szállításra kerültek volna munkái, mégis erejét megfeszítve dolgozott, Simon Béla riából hazatért Horváth Béla vezette népi zenekar. ! Április negyedikére egy szovjet alakulat kultúrbri- gádja szerepel, ezt az MSZBT-vel együtt rendéz- ■ zük. I Egy beteg kopog most be és érdeklődik a jövő hét műsorai felől, egyben pedig tanácsot kér, hogyan tanulhatna tovább. — A szervezett tanulásnak akadályai vannak — mondotta a főorvos a beteg távozása után. Azonban mindig akad néhány, aki rendszeresen tanul és innen jár vizsgázni. Amit lehet, ezeknek is segítünk. Van aki itt tanul meg írni, van olyan betegünk, aki a közgazdasági technikumba jár, sőt nemrég egy fiatalember itt írta meg dísz- szertációját és tőlünk doktorált. j — Nagyon kell vigyáz- j nur . arra, hogy mit i adunk, érdekeljék a műsorok az embereket. Az analfabétától a diplomásig sokféle igényt elégítünk ki. Sorban meghívjuk a kul- túregyütteseket Szolnokról. Olyan könyvekkel egészítjük ki a könyvtárat, amelyek szórakoztatnak és nevelnek. Egyharmada az ezerhatszáz kötetnek útleírás, népszerű tudományos 1 mű — mondja Mészáros Ferencné. Kifelé menet megállít bennünket egy csíkos köpenyes, görnyedt öreg bácsi. Félénken mondja: — Ne tessenek haragudni, hogy megállítom magukat, de igen szép vót a cigányzene tegnap. Meghallgatta az egész szoba. Köszönjük szépen. Horváth Béláék ingyen, társadalmi munkában adták a hangversenyt.- * Munkában az Idős mester Szórakozás, tanulás, hasznos időtöltés A szolnoki tüdők úrház kulturális munkájáról RQinCO es JULID *-^«1 bemutató a Szigligeti Színházban Pénteken este újabb bemutatóra gyülekezett a premier-közönség. Egy Shakespeare-bemuta- tó mindig ünnepi eseménynek számít a színház világában, különösen olyankor, ha fokozott várakozásunknak tápot adnak az ed digi színházi évad eseményei. Mert jónéhány merész és sikeres vállalkozásnak voltunk már ebben az évadban a Szigligeti Színházban tanúi, részesei. Be keli vallanunk azonban — anélkül, hogy ún- neprontók akarnánk lenni —, hogy ezt a várakozásunkat csak részben elégítette ki a Rómeó és Júlia előadása. Színvonalas, igényes, a színházhoz méltó produkciót láthattunk, de... A Rómeó és Júliát már nagyon sokszor játszottak magyar színpadokon, ezért amikor újra és újra műsorra tűzik a darabot, a közönség valami új, eddig még meg nem csodált ízekre éhesen ül be a nézőtérre, elsősorban az izgatja, hogy miben más ez a Rómeó az eddig látottaknál. Ez az éhségük most alig csillapult. Azt a rendezői koncepciót hiányoljuk az előadásból ami mássá, különbözővé tehette volna minden eddigi Rómeó és Júliától. Nem a minden áron való extrán, az erőszakolt különlegesség hiányéit fájlaljuk, hanem azt ami indokolttá, megmagyarázha- tóvá teszi a tragédia eljátszását. Tudjuk, hogy a közönség nagy része nem fogja ha- somlítgatni az előadást egyik előképhez sem, de mindenképpen hiányolja majd. a rendezői mondanivalót. Azt a meggyőződést, hogy minden, amit a nézővel közölni akarunk, elsődleges megfogalmazásban hangzik el — még akkor is, ha nem merőben új gondolatok, érzések közléséről van szó. Márpedig enélkül nincs színházművészet sem. Ez tette volna a veronai szerelmes- pár történetét Szolnokon is valóban aktuálissá. Az aktualitás még oly remekmű, mint a Rómeó és Júlia esetében is. amely soha sem válhat időszerűtlenné, szigorú követelmény, érvényesüléseinek hatásfoka az előadáson múlik. Lovas Edit rendezése adósunk maradt ezzel, munkája így csupán a szövegkönyv néhol kitűnően kimunkált színpadra állítása. Az egyszeriségben rejlő izgalmas színházi élmény helyett az előadás 'gy cssupán néhány nagyon tehetséges fiatal színésznek arra adott alkalmat, hogy pályájukon vitathatatlanul jelentős művészi teljesítményt nyújtsanak. Mindeneit előtt a két főszereplő, Drahota Andrea és Kertész Péter alakításai kell kiemelnünk. Drahota Andrea Júliája részben kárpótolt bennünket azért, amit a rendezésben má- nyoltunk. Egyéniség, egyszeri, hiteles és egyszersmind modem Júlia. Ha eszközeiben nem is mindig tudta maradéktalanul megoldani szerepét, alakítása kitűnően megkomponált színészi teljesítmény volt. Az önmagában megszabott magas művészi követelménynek azonban nem mindenkor tudott elegei tenni. Elhi ttük neki a ka* bánását, a szerelmes nő szenvedélyének kitöréseit, de adósunk maradt a párját féltő és a párját elvesztő asszony mindenre elszánt indulataival — bái ezúttal nagyon leegyszerűsítve fogalmaztuk meg mindazt, ami Júliában páratlanul nagyszerű. Nagy kár, hogy a darab egyik legszebb és az egyik leglényegesebb jelenetét, amikor Júlia a dajkától megtudja Tybalt halálát és Rómeó száműzetését, a premieren egy bosszantó figyelmetlenség tönkrezúzta. Reméljük, hogy ez az eset a további előadásokon nem ismétlődik meg. Drahota Andrea Júliája, megvalósított értékei mellett, egyben olyan lehetőség, amely a későbbi években talán a magyar színpadok egyik legeredetibb, légszebb Júlia alakításában teljesedhet Ki. Ha Kertész Péter Rómeóját a fiatal színész tehetsege próbakövének tekintjük, bátran mondhatjuk, hogy jelesen megállta a próbát, alakítasa azonban még korántsem kiforrott művészi teljesítmény, bár Rómeója a szerelmes ifjú ábrázolása mellett nem nélkülözte a férfias indulatok kifejezésének komorabb színeit sem. Mégis, az ő Rómeóján sokkal inkább érezhető volt, hogy alig egy éve hagyta el a főiskolát, mint Drahota Andrea Júliája esetében. Ez megmutatkozott teljesítménye egyenetlenségében is. Az olyan kitűnően megoldott jelenetek mellett, mint például az erkélyjelenet, ahol Júlia méltó partnere, gondolkozó és szenvedélyes Rómeó tudott lenni, vagy az utolsó felvonás kriptajelenete, szerepének jónéhány megoldatlan mozzanata van. Az együttesből szeretnénk még külön is megemlékezni a fiatalok közül Újlaki László Mercutiójá- ról, Simon Kázmér Tybalt- járól és Pintér Gyula Ben- voliójáról. Különösen Újlaki László tetszett szerepében; könnyed és okos, együttérző és fennhéjázó, szellemes gavallér és minden áldozatra kész jóbarát. Kozák András Parisa azonban nem tudott Rómeó méltó ellenpontja lenni. Andaházy Margit dajkája a már oly sokszor kitűnő színésznő egyik legsikeresebb alakítása volt, — ugyancsak elismeréssel írhatunk Horváth Sándor plebejus, a nép egészséges életösztönével áthatott bölcs Lőrinc barátjáról, de egyaránt a siker részesed voltak a többiek is — mert a premier minden fenntartásunk mellett is megérdemelt közönségsikert hozott. És végül, de nem utolsósorban szeretnénk megemlékezni a kritikákban sokszor oly méltatlanul mellőzött díszlet és jelmeztervezői munkáról. Fehér Miklós stilizált Er- zsébet-kori színpada nagyban hozzájárult az előadás pergő (helyenként talán egy kicsit túl gyors) ritmusához. Jánoskuti Márta ezzel a jelmeztervével diplomázik az Iparművészeti Főiskolán. Méltóbb diplomamunkát valóban nem is választhatott volna. Jelmezei ki- fejezőek, szépek és korhű voltuk megsértése nélkül modernek. Rideg Gábor Júlia: Elmégy? Szerelmem, férjem, egyuram! Ozenj nekem mindennap, minden órán. Egy kurta perc — egy hosszú év nekem. V Jaj mennyi-mennyi év lesz vállamon, Mi Mtmsémut léthntl _____
