Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-11 / 59. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP imíű máxáMi i\ A jászberényi GELKA-sok gyanús „magánszorgalma“ Mit xzól hozzá az ORIOIV-gyár ? Nem mindennapi közér­dekű bejelentés érkezett a jászberényi járási Népi El­lenőrző Bizottsághoz. A je­lentést tevő elpanaszolta, hogy a jászberényi GELKA- szerviz egyik szerelője hí­vás nélkül megjelent a la­kásán és a hibátlan készü­léken „javításokat” végzett mondván, hogy ez kötelező ellenőrzés. Majd a munka­lapot aláíratva távozott. A bejelentés alapján a népi ellenőrök vizsgálatot tartottak és megállapítot­ták, hogy az említett szer­viz több szerelője minden hivatalos felszólítás vagy engedély nélkül az elmúlt évben több alkalommal „általános ellenőrzést” tar­tott a garanciális készülé­keken. Nem egyszer semmit sem csináltak, mégis munkala­pot állítottak ki, melyen a kiszállási költséget, a mun­kabért és a felhasznált anyag árát számolták fel. ilyen egyszerű a tv-javító*? Egy-két tv-tulajdonoson kívül senki sem tiltakozott a .javítások” ellen. Érthe­tő is, hiszen a készülékek garanciálisak voltak, ezért a tulajdonosoknak nem kellett fizetni. Ugyanis az ORION és a székesfehérvá­ri rádió és televízió gyár kapta meg a kiállított számlákat Mivel az emberek külön­böző típusúak, a szerelők sem egyforma módszerek­kel dolgoztak. Egyikük — valószínű rendkívüli szak- képzettsége miatt — már a gombok ide-oda csavarga- tásával is „megjavította” a készüléket. A másik lelki- ismeretes szerelő pedig — függetlenül attól, hogy az elromlott rádió miatt hív­ták ki — a tv-antennát ál­lította be. Valószínű, mind­ezt szívességből tette, hi­szen az antennabeállítás nem garanciális munka. Mondott szóból ért az ember Persze a laikusok nem értették meg, miért szük­séges az „általános” ellen­őrzés, ezzel magyarázható, hogy a szerelők Alattyán- ban elvesztették türelmü­ket. Ugyanis az egyik tv- tulajdonos tiltakozott a ja­vítás szükségessége ellen. Ezért figyelmeztették, ha nem engedi megnézni a ké­szüléket, akkor később a garanciális javításokat sem végzik el. A továbbra is tiltakozó embert végül fa­képnél hagyták és bár a készülékhez nem sikerült hozzányúlni, mégis 30 fo­rint munkadíjat és 70 fo­rint kiszállási költséget számoltak fel a gyárnak. Egyébként nem minde­nütt ütköztek ilyen aka­dályba, néhány helyen már a kapuban megtudták, hogy nincs semmi baj a készü­lékkel, ezért csak egy alá­írást kértek, hogy itt vol­tak, amit a gyanútlan tv- tulajdonos egy pillanat alatt megtett. Az aláírt űr­lapokat aztán ők a tetszés szerinti összegekkel kitöl­tötték. Az említett módszerek­kel Alattyánban 360, János- hidán 706, Jászboldogházán 409 és Jásztelken 289 fo­rintot számláztak az emlí­tett gyáraknak, Kár volt meghatódni Az esethez csak annyit: a szerviz sosem kapott olyan megbízást, hogy a tv-készülékeket ellenőrizze és vizsgálja akkor is, ha nincs is semmi bajuk. Ennek következtében semmilyen költségeket nem számolhat fel. Ha már a garanciális ké­szülékekről van szó megje­gyezzük, hogy a költsége­ket a szervizek nem szám­lázhatják közvetlenül a gyáraknak, az a GELKA központ feladata. Az igaz, hogy a munkalapokat a tv- tulajdonosok aláírták, de azért, mert félrevezették őket. Ugyanis a szerelők azt hangsúlyozták, hogy csak a megjelenést kell igazolni. A készülékek tu­lajdonosai pedig még meg is hatódtak, hogy a szervi­zesek milyen gondot fordí­tanak újonnan vásárolt tv-ikre. Reméljük, az illetékesek sem méltányolják a szerviz néhány dolgozójának „ön­ként” vállalt többletmun­káját Tóth László Kétszáznyolcvan embernek nem kedves az élete? Kerékpár-ellenőrzés Szolnokon Majdnem két és fél hó­napja jelent meg a módo­sított KRESZ-rendelet, mely előírja a kerékpárok első és hátsó kivilágítását, önmagában már ez a két és fél hónap is türelmi időnek tekinthető, nem be­szélve arról, hogy — az ellátási nehézségeket figye­lembe véve — a múlt év­ben egy év halasztást ad­tak a kerékpárosoknak. Most, hogy a szaküzletek megfelelő készletekkel ren­delkeznek, nem lehet arra hivatkozni — mint eddig sokan tették —, hogy nem kaptak világító felszerelést. Ezt figyelembe véve a megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztá­lya akcióellenőrzést tar­tott, melynek keretében a város kilenc pontján ellen­őrizték, rendben van-e a kerékpárok kivilágítása. A 968 megállított kerék­páros közül 684-nek meg­felelően felszerelt járműve volt. Pedig az ellenőrzés mindenre kiterjedt: meg­nézték az első- hátsó vilá­gítást, illetve a féket, a hát­só sárhányó prizmáját és a csengőt is. Ezzel szemben 284 kerék­pár egyáltalán nem rendel­kezett semmilyen világítás­sal. Nem véletlen, hogy a kerékpárosok közül többet megbírságoltak, illetve eile, nük szabálysértési feljelen­tést tettek. Az ellenőrök nem csodálkoztak azon, hogy ebben a kategóriában találkoztak a legtöbb mér­ges, tiltakozó, sőt károm­kodó emberrel. Egyesek nem átallották act mondani, hogy sem a rádióból, sem a tv-Jől nem hallották, illetve az újsá­gokból sem olvasták, hogy ez év január 1-től kötelező a kerékpárok teljes kivilá­gítása. Némelyiknek éppen akkor égett ki a lámpája, amikor az ellenőrökkel ta­lálkozott, míg mások arra hivatkoztak, hogy a boltban nem tudtak lámpát vagy dinamót venni. Ami a megelőző figyel­meztetést illeti, a közleke­désrendészet dolgozói elő­A két motorkerékpár már a földön van, az utolsó ke­rékpárokat is leemelik a teherautóról, mikor odaér­kezünk a zagyvarékasi vas- és háztartási bolthoz. Mire bemegyünk, már egy fiatal- asszony pumpálja is az egyik férfikerékpárt. — Már egynek gazdája is van — mondja Menkó Lajos boltvezető. A hátsó kerék már ke­mény, mint a kő. Most az elsőre kerül a sor. — Legalább ezt ne tes­sék annyira! Az elsőnek mindig puhábbnak kell lennie. Kinek lesz a kerék­pár? — A férjemnek viszem, mert mindig az enyimet nyúzza — mondja, s már ki is tolja az utcára és felpattan rá. — Tizenhét kerékpárt és két motorkerékpárt ren­deltem — mondja a bolt­vezető. — öt kerékpárra és két motorra már kiadtam adásokat tartottak, röpcé­dulákon figyelmeztették a lakosságot, az újság hasáb­jain és a rádióban publi­kálták az új évben életbe­lépett rendeletet. A meg­előző figyelmeztetésről nem mondanak le a későbbiek­ben sem attól függetlenül, hogy helyszíni bírságolás­sal vagy feljelentéssel kö­vetkezetesen eljárnak a rendelet ellen vétőkkel szemben. T. L. az OTP-hitel űrlapot. Most hirdetjük, hogy lehet még több cikket is. példá­ul rádiót, mosógépet, cent­rifugát hitelre venni. — Van minden áruból elég? — Ami leginkább hiány­zik, az a zománcozott edényáru, meg a horgany­zott ereszcsatorna. Egyéb­ként kétezer cikkünk van. — Es hogy megy az üzlet? — Tizenegy éve vagyok itt, akkor azt mondta az akkori szövetkezeti vezető, hogy ha hetvenezret csi­nálok ebben a boltban, na­gyon meg lehetek elégedve. Ma kérem kétszázezer fo­rintos forgalmat havonta játszva lebonyolítok. Csak lenne elég árunk, mert pénz az itt van. Sokat osz­tottak a zárszámadáskor. Szóval a tervet tudom tel­jesíteni, még többet is le­hetne, csak kapjak elég árut, (LL) Sok a bevétel, mégis kevés a zagyvarékasi vasboltban — A TV-STŰD1ÖTÖL a nézőig címmel Richter Nándor elektromérnök tart előadást hétfőn (14-én) dél­után 6 órakor a megyei művelődési ház 13. sz. ter­mében, a Korunk csodái- sorozat keretében, — A VILÁG művészei a békéért című grafikai ván­dorkiállítás ma Kunhegye­sen nyílik meg a műve­lődési házban. — A TISZAGYENDA1 Lenin Tsz-ben befejezték a szőlő metszését és meg­kezdték a korai érésű bur­gonya vetését. — A DEBRECENI agrár­tudományi főiskolán a nyá­ron fejeződnek be a nagy­szabású építkezések. Több mint 75 millió forintot köl­töttek, illetve költenek a főiskola fejlesztésére. — A már korábban átadott új tanügyi épület és a hateme­letes, 600 személyes kollé­gium mellett a nyárra el­készül a 400 személyes elő­adóterem. — CSÜTÖRTÖKÖN dél­előtt az országos mezőgaz­dasági kiállítás területén bemutatták a szakemberek, nek az erfurti nemzetközi kertészeti kiállítás megnyi­tójának magyar anyagát. Az április 16-i megnyitóra és 640 négyzetméter alap- területű magyar pavilon­ban két kiállítást rendez­nek. Az egyiken a TER- IMPEX és más külkeres­kedelmi vállalatok tartó­sított kertészeti terméke­ket mutatnak be: zöldség- és gyümölcskonzerveket, mélyhűtött készítményeket, gyümölcsleveket és szörpö­ket. A másik kiállítás cí­me: „Kertészet a mai ma­gyar képzőművészetben”. — A HORTOBÁGYI pász- tormúzeum anyagát tavasz- szal tovább bővítik. — A debreceni múzeumban már elkészült az a tablósor, amely felvételeken mutatja be a pásztorkodás ősi és jelenlegi állapotát. A tab­lókat március végén helye­zik el a kilenclyukú híd tövénél lévő múzeumba. Ezenkívül madárgyűjte­ménnyel is gazdagítják a pásztormúzeumot, s ebből a célból márciusban hor­tobágyi vadászok debreceni ornitológusok közreműkö­désével pusztai madarakat ejtenek el. Huszonöt ritka madár kilövésére kapott engedélyt a múzeum a ter­mészetvédelmi tanácstól. tJe/ttéftiaft&m BÁNYAKAVICS rövid időn belüli szál­lítására megrendelése, két felvesz a Délegyházi „Egyesült Törekvés” Tsz — NAGYSZÁMÚ részt­vevővel rendezte meg a ti- szaburai nőtanács a nőnapi ünnepséget. Németh Lajos, a járási pártbizottság mun­katársa ünnepi beszéde után a művelődési ház és az úttörők műsora szóra­koztatta a vendégeket, majd táncmulatsággal ünnepel­ték meg a nők napját r A Nap kél: 6.06 h-kor, nyugszik: 17.43 h-kor. A Hold kél: 23.34 li­kőr, nyugszik: 8.17 h-kor. IDŐ J ÁRAS JEL ENTÉS Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulások, több­felé eső. Elénk, helyenként erős északnyugati szél A nappali felmelegedés kissé csökken. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 6—10 fok. — BIMBÓZIK a paprika és a paradicsom a cibakhá- zi Vörös Csillag Tsz üveg­házaiban. A primőr hóna­pos retek szállítását már néhány napja megkezdték. Kunszentmártonba, a kör­nyék többi községébe és Budapestre is szállítanak a finom primőráruból. — KARCAGON a városi tanácson bensőséges ün­nepség keretében ünnepel­ték meg a tanács nődolgo­zód a nemzetközi nőnapot Ünnepi beszédet mondott Böjti János vb-elnök, mél­tatva a nőnap jelentőségét, majd rövid külpolitikai tájékoztatójában elitélte az amerikaiak vietnami ag­resszióját. A karcagi orvos, egészségügyi szakszervezet minden nődolgozóját népi motívumú terítővei aján­dékozták meg. Rövid mű­sor után az szb teával, sü­teménnyel kedveskedett x nődolgozóknak. — AZ 1965. évi ifjúsági munkaversenyek értékelé­sét ma, pénteken tartják a kunszentmártoni járási pártbizottság nagytermé­ben. Ugyanakkor jutalmaz­zák a verseny győzteseit és meghirdetik az 1966. évi versenyt. — ZAGYVARÉKASON a Béke Tsz megvendégelte a lányokat, asszonyokat a nőnapi ünnepségen, ahol mintegy négyszázötvenen jelentek meg. A műsort a művelődési otthon népi tánccsoportja és színjátszói adták. — KUNCSORBA község­ben március 9-én volt * térít« nélküli véradás, ahol a gyógyításhoz szükséges vért áldozatkész emberek adták beteg embertársaik részére. A* ezerháromszáz lakosú községben százan adtak 30 liter vért, ami ki­emelkedő eredmény a járás területén. Március 11 Péntek Szilárd Ki tud többet a szolnoki A KISZ Szolnok megyei Bizottsága és a Hazafias Népfront megyei elnöksége a március 15-i ünnepségek­kel kapcsolatban szomba­ton délután 3 órakor szel­lemi vetélkedőt rendez a Barátság klubban Szol­nokon Ki tud többet a szol­noki csatáról? címmeL A vetélkedőre meghívták a város középiskolás diák­jait és az iparitanuló in­tézet növendékeit. Az is­esatáról? kólák és az intézet egy-egy csapattal vesz részt a vetél­kedőn. A játékvezetői tisztet ez alkalommal Kaposvári Gyula, a szolnoki Damja­nich Múzeum igazgatója vállalta. A vetélkedőben legjobb eredményt elérő csapatokat érték« köny­vekkel jutalmazza a Ha­zafias Népfront megyei el­nöksége és a KISZ megyei bizottsága. rr P^DIÖ •' TV« MOZI«SzilNHÄZ MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Vö­rös sivatag, Tisza: A csábí­tás trükkje, MÁV: Háry Já­nos, Mopresszó: A kőszívű ember fial- Jászberény: Le­hel: Fény a redőny mögött, Karcag: Déryné: Zöld fény- MEDOSZ: Csillagok alatt. — Kisújszállás: Ady; Az arany- csempész, Kunhegyes: Sza­badság: Butaságom történe­te- Knnszentmárton: Körös: Néma barikád- — Mezőtúr: Béke; Folytassa. Cleo. Dó­zsa: Kötélen, Szabadság: Fő a bizalom- Tiszafüred: Tisza: A tizedes meg a többiek- T5- rökszentmiklős: Dózsa: Ba- jazzók, Túrkeve; Vörös Csil­lag: Nyári bolondságok­SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Szín­ház este 7-kor: Romeo és Julia (bemutató előadás). A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18-00—19-00 óráig Csillag- Kulturális maga­zin- — Hogy tetszik? — Futó­szalagon- — Alföldi krónika- — Filmzene- — Riadó, éjfél­kor... — Katona nóták. TELEVÍZIÓ: 8.20: Iskola-tv- Orosz nyelv (középisk- ni-IV- oszt-) Gri- sa, Andrej, Mása és a máso­dik műszak (ism.) 9-30: Épí­tünk- Pályaválasztási kisfiún (ísm) — 9-45: Egész évben Farsang- Magyarul beszélő amerikai film (ism.) — 11-20: Tavaszvárók. A tv riport- filmje (ism ) — 16-45: Iskola- tv- Orosz nyelv (ism-) 17-13: Politikai tanfolyam a televí­zióban- A harmadik világ. — 18-10: Az Iskloa-tv postája- Műsorkalauz — pedagógusok­nak. — 18-25: Kémia (közép­isk. I- oszt ) Az oxigén és a kén (ism.) 19-58: Mit tudunk az átöröklésről? Dr. Kiszely György egyetemi tanár elő­adása- 20-30: Jégkorong vb- Szovjetunió—Kanada. Közve­títés Ljubljanából. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon Szerkesztőségi 80—83, S3—80. 20—«8 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok. 1. sz. Irodaház Index-szám: 85 058 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­lesztlk. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kézbe­sítőnél. — Előfizetési dfj 1 hó­napra tS.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalt Felelős vezető: Mészáros Sámfa*

Next

/
Thumbnails
Contents