Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. aaárdua Í7. Szolnok megyei képzőművészek kiállítása Kecskeméten A kecskeméti kritikus szemével Reálisan szembenézünk a tanya világ problémáival Csongrád megyei tapasztalatok Az anyag, amelyet a Szolnok megyei művészek most Kecskeméten bemutatnak, csaknem azonos a múlt év végén Szolnokon kiállítottál. Így feltétlen hitelesnek és — legalább az elmúlt év viszonylatában — jellemzőnek is kell tekintenünk. A törzs: a szolnoki művészek. Jászberény, Mezőtúr, Kisújszállás épp, hogy képviselve vannak a csoportban; utóbbi a kecskeméti kiállításon nem is szerepel, így szinte szolnoki művészekről kell beszélnünk. A meglepő: mennyire élesen elhatárolt csoportokra — vagy inkább: szemléleti alapállásokra — különíthetők el. A festők legalább; ék is vannak többen. S az is: milyen jellemzően a táj ösztönzi — e kiállítás tanúsága szerint — a festőket. A nagyobbik csoport görcsösen fogja a már századelőn is kissé túlhaladtunk számító romantikus hagyományok kezét; kötőjét szinte. Ezt a posztromantikus szemléletet (posztromantikus volt az már az első világháború után!) egyetlen nagy magyar művész tudta csak — európai kultúrájával s a magyar attitűd tökélyre emelésével — korszerűvé hangolni: Rúd na« Gyula. Azóta — de már előtte is — a zsíros, vaskos, nagyobbrészt szinte kötelező«» sötétbe mártott, a fehér sikolyaival átszaggatott piktúrát joggal provinciális jelenségnek kell tekintenünk. Ez nem a „vidék" elmarasztalása. Az európai nagy stflusánamlatok, a tér és forma törvényeinek újrafogalmazása, téma és tartalom új elemeinek betörése a román tázált és akadé- mizált irodalmi látást térítette a sajátságosán képzóművészeti látásmód útjára. A „vidék” — egy Cézanne, egy Van Gogh s a későbbiek kezén — már nemcsak „témái” ihletést adott a művészeknek; látásuk milyenségét határozta meg elsősorban a kor követelményeinek sugal mazásá ra. Megrekedést éppen nem jelentett: a megújulás foly Máig sem tudom miért, a tanyában mindig Búzás Pista tudta először, hogy gőzeke pöfög a határban, s nagyhirtelen bekiabált a közös konyhába, ahonnan úgy kizúdultunk, mint amikor a szakajtóból öntik a kukoricát. Olyanok is voltunk, mint a kukoricaszemek, de csak látszatra. Egymás mellett véznábbak, vagy izmosabbak, bakancsosak, vagy mezítlábasak. Csudának számított akkor a gőzmasina, meg ünnepnek is, nagyobbnak, mint karácsony, mert az havas téli este csak a várakozást adta. esetleg 2—S fonnyadt birsalmát. — « gőzeke meg annyi érdekes látnivalót, hogy az maga volt a játékország. Nem egyszer átbújtam vasküllői között, néztem a kéményét, amely elérhetetlen magasságban füstölgőit és valami passzió volt átdobni a pipálásán egy félig fagyott rögöt, vagy éppen amit a tehenek szórtak el. A gőzeke majdnem mindig a Diófás-allén nyoma- kodott be a földek közé és számoltuk ameddig tudtuk. hogy körmeivel hány rovátkát vés a nehéz földbe. A masiniszta — mert igy hívta Ekés Fekete Mihályt mindenki — apró barna emberke volt. Nem hiszem. hogy a mai nemzetközi táratok pilótát olvan figyelmesen vezetnék géptonos levését ösztönözte inkább. A nehéz és lehúzó, a mára ilyen formában már korszerűtlen „alföldi örökség” fogja a csoport nagyobb részének kezét, irányítja szemének — szemléletének — működését. Baranyó, Megy- gyes. Mészáros, palicz ennek a kétszeresen is megkésett alföldi romantikának a bűvöletében festenek, legjobb munkáikban is (Baranyai; „Kinyílt tulipánok”. Meggyes: „Könyöklő”, Mészáros: „Tanya”, Palicz: „Délutáni napsütés”) ennék a posztromantikának visszhangját kiáltják vissza. Pedig fiatalok, tehetségesek; a környezet, a körben járó érdeklődés nem engedő tá- gabb látóhatárra vetni pillantásukat? Fazekas Magda („Csendélet”, „Zagyvapart”, „Merengő”) egy sokkal érzékenyebb s nem a földrajzi- táji körre tapadó festő-magatartással cáfolja ezt a meghatározottságot. Különösen a Zagyva-parti kép olyan festő szemére árulkodik, aki a hagyományból nem felejti ki önmagát, a kor idegesebb reaglását, azemhatárát pedig európai tájékozódássá! is tágítja. Bérényi Ferenc és Bokros László is Szolnokon élnek, de az ő Szoinokuk alatt nemcsak a provincia, az ország is érződik poszta- mensként, s Európa is jelzi ottlétét, körülvevő atmoszféráját. Berényi túljutott a provinciális romantikán, pedig — évekkel ezelőtt — jő unszolásait ugyancsak értette és átőm- 1 esztette érdeklődése csatornáiba. ö már — mint jónéhány az ötvenes évek főiskolai növendékek közül — egy újabb, az európai festészet időrendjéhez igazodó magyar piktúra tanulságaira figyelt inkább, arra, — a kubizmuson, konstruktivizmuson s a nagy magyar ősökön nevelkedett — modern áramlatra, melynek vezéralakját Barcsayban jelölhetjük. Egyetlen kis képén („Falusi udvar”) Bokros László is ilyenfajta tendenciákat pedz; sem az 6, sem Berényi munkáját nem érheti csodáikat, mint a mi masinisztánk a gőzekéjét. Nem járt ugyan ilyenkor senki az allén, legfeljebb négy fáradt ökör húzta előtte a lajtorját, meg mi ugráltunk össze-vissza az út egyik oldalától a másikig. A legvirgoncabb persze Buzit Pista volt, mert valahogy úgy érezte, hogy ha a felfedezés az övé, akkor a legszilajabb játék is mindenképpen őt illeti. Sűrűn tejfeles volt még a március abban az évben, amikor Búzás Pista bekiabált a cselédkonyhába: — Gyün az eke, gyerek gyün az eke. Mentünk hát, hogyne mentünk volna, dehát hogy- nem történt Búzás Pista ekkor valahogy megkésett A bánatosan ballagó ökrökön kívül semmit se láttunk a dűlősoron, csak hallottuk a gőzeke sípolását. Pista, tán tekintélyét félthette, mert nagyon sietett a magyarázattal: — Lent szánt mán a Nagvlavosban, gyertek’ Utána iramodtunk, tinyvád a festői tartás komolysága felől. Chiovini Ferenc, a szolnokiak „öreg”-e a maga rég kialakított, kissé rezervált képeivel szemben ott a legjobb, ahol ebből a b:- vált modorból kilépve, tán kevésbé „chiovinis”, — de bensőségesebben azonosul mitívumával: a szűk, kékzöld akkordokra épült „Alföldi táj”-ra gondolok, melyben a motívum szólal meg elsősorban, majdnem eszköz,telenül, csendesen, tisztán, nemesen. Gócai Mihályi legjobban grafikája jellemzi, a kitűnő humorral rajzolt linóleummetszet. („Zenészek”.) Egységesebbek a festőknél — igaz: csak hárman vannak — a szobrászok. Mesterségük is szőkébb körre — a figurálisra — szorítja őket, de stilárisan is szervezettebbnek tűnnek — Be- rónyit. Bokrost és Fazekast kivéve — festőtársaiknáL Nagy István három kisplasztikáját zárt, tömör kompozíció jellemzi, kis méretben is monumentális érzék. Formálása a tömb félé halad, a jellemző részletek feladása nélkül. A „Fekvő boci”, „Hátranéző” és „Macska” közül • utóbbi a legkomplettebb; nagyobb formátumot érdemelne. Simon Ferenc öt gipszrelief fényképét állítja ki: mértéktartó, fegyelmezett — kissé túl fegyelmezett — beszéd ez; kár, hogy csak a fényképet, mely mindig dokumentumízű csupán. Kígyós emlékműterve — vörösrézben — jelképszerű, modorosság s modem modernkedés nélkül: szép, higgadt és mégis indulatokat rejtő szobráéra gondolat Szabó László is monumentálisán mintáz. Emlékezik Borsos Miklós szobrásza tanulságaira; helyesen. Így annak csak útmutatását követi, nem stílusát „Féleségem” e. nyugalmasan és zártan felépített, részleteiben gazdagon modulált portréja tanúsítja, hogy igazi szobrász szól hozzánk. leg ott volt. A Fekete masiniszta, meg a másik, a segédje már be is állították a vastag drótkötelet és a vakrozsdától bámult három fogú eke mélyen hasított a zsíros, ragacsos földbe. — Mondtam ugye, hogy itt van — büszkélkedett Pista, de valahogy a pen- delyesektől felfelé éreztük, hogy csorbult a tekintélye. Eddig még mindig észrevette a masinát, amikor befordult a dűlőbe, most meg elkésett, ö is sejtette, hogy veszített előttünk és gyorsan versenyezni kezdett velünk: ki tudja átdobni a füstöt. Addig ebben is Búzás Pista szerzett legnagyobb tekintélyt, mert akkora magasra vágta fel a göröngyöket, hogy fele-harmadiában tudtuk csak utánozni. Hát most ez se ment. Szaladgált körbe-körbe a gőzmasiván és ha jól visszagondolok okos, dióbarna szemére, már tudom, azon spekulált. hogyan tudná visszaszerezni dűlőparti ázsióját. A tanyavilág prolémája, amely szinte egyedülálló magyar alföldi jelenség — mindig az agrárpolitikusok, szociológusok vitájának központjában állt, de valójában a megoldása csak a szocialista termelési viszonyok talaján lehetséges. Csongrád megyében különösen nagyszámú külterületi népesség él. Ha legnagyobb városunkat Szegedet nem számítjuk, a tanyatelepülésen él a megye többi része, lakóinak 37 százaléka, mintegy 120 ezer ember. Megyénkben ma már — szemben a tanyák gyors megszüntetését vélők korábbi megalapozatlan optimizmusával — reálisan szembenézünk a tanyavilág létével, további sorsával. Tiz év tapasztalata azt mutatja, hogy évente átlag ezer tanya szűnik meg a megyében. Jó lenne gyorsítani e folyamatot, hiszen a tanya- elek sokszor akadályozója a nyagyüzemi termelésnek, a háztáji és közös termelés — különösen a jószágtar- * ás ban — ellentéteket szül, de a felszámolás gyorsítása •'emcsak a szándékon múlik. Ezzel az ütemmel körülbe- 'ül 30 év a tanyák sorsa, ha átlagot számolunk. Ilyen mechanikusan azonban ezt a folyamatot sem '"■hét szemlélni, mert — a termelés szükségleteinek megfelelően — nemcsak megszűnnek, de újonnan is 'étre jönnek tanyai települések, lakóhelyek (vl. ma- :orok mellett szolgálati lakások.) Nem szabad mechanikusan szemlélni még egy megye vonatkozásában sem a tanyakérdést, hiszen járásonként, városonként is “ltérő jelenségekkel találkozunk. Például más a helyzet Hódmezővásárhely határában és más — mond- ;uk — a szegedi járásban. Budapest után Vásárhely az ország legnagyobb külterü- 'etű városa. Eredeti terükéből két község már önálló lett, ennek ellenére a város határa még mindig 73 ezer kstasztxális hold. Átfogására tiz évvel ezelőtt Végigpislogott « remegve feszülő drótkötél-páron. A kötél olyan vastag volt, mint a lábunk szára és úgy húzM magával a hár- )nasekét, mintha csak a homokban karistolna egy fűzfavesszővel. Éppen fordult az eke, amikor Pista utána iramodott a ködbe, be, messzire két dűlő közé. A gépész kiabált a segédjének, az otthagyta az ekét és odament valamit babrálni a gőmasinához. Mi meg, lehettünk vagy tizen, ott bukdácsoltunk a szántásban a fogak után. Mehettünk volna a sima földön is, dehát az nem jelentett volna semmi újdonságot. Pista nyargalá- szott a csapat élén, 6 ért oda legelőször, az ekéhez és rácsimpaszkodott a legelső fejre. Abban a pillanatban hatalmasat nőtt a szemünkben és ahogy ránk nyújtotta a nyelvét, összenéztünk: Búzás Pista tud a majorban legjobban játszani. ValameUrikünk oda akart menni, hogy rálépjen a második ekére, de Pista egy vékony fűzfavesszővel akkorát suhintott a tolakodó lábas-’árá- ra. hogy az nem próbálkozott mégegyszer. Igazságnak tartottuk az fítleget. mert hát mégis csak Pista találta ki a játékot és addig amíg ő meg nem unja. neki dukál minden elsőbbség. Talán negyedszer utazta keresztül a kát dűlő között Erzsébeten, Batidán, Kút- völgyön, Szikáncson és Ko- páncson tanyaközpontokat jelöltek ki, telket osztottak, kutat fúrtak, orvoslakást építettek. Az öt kijelölt központból négy fejlődni kezdett, az ötödik (Kopáncs) meg sem indult, mert helytelennek bizonyult a kijelölés. De méig a másik négy sem egyformán fejlődik. Leggyorsabb a fejlődés Szikáncson, mert ez a település az átszervezések során egyúttal fsz-központi településsé is vált. Több mint száz ház épült már itt, sőt újabb házépítő-csoport is szerveződött A négy tanyaközpontban közigazgatási kirendeltség is működik, mégsem mondható, hogy ezek a települések szívják majd fel a tanyák lakóit. Ezek is, meg a városok is! Hiszen megfigyelések szerint még az önálló községű Székkutas határában felszámolt tanyákról is a lakosság többsége nem a faluba, hanem a városba: Hódmezővásárhelyre, Orosházára gravitái. A tanyavilág gazdasági és mindinkább poiitikai- társadalmi-kulturális gócaivá is a termelőszövetkezeti központok válnak. Még ahol a közelben csak szétszórt tanyarendszer is van, a hét hat napján e központokban pezseg az élet, innen sugárzik ki a mozgás a széles határba. A tagok jórésze a faluból, vagy a városból kerékpárral, motorral, autóval, teherautóval, vonattal rendszeresen kijár dolgozni, Igen kevés azoknak a szövetkezeteknek száma, amelyek tagságának nagyobb része a tanyán él. Ezt az a körülmény jórészt megmagyarázza. ha a tanyán lakók átlagéletkorát, perspektíváját ta szemrevessziSTt. Általában kimondható, hogy a tanyai lakosság életkort tekintve elörenedőben van. Mégis a szándékokat illetően három csoportot különböztethetünk meg. Az elsőbe az idős, beteges parasztemberek tartoznak, akik egész életüket a tanyán élték le, mozdulni már nem akarnak. Számuk igen Jelentős. A második csoportba azo• ködöt, amikor ijesztő magas árnyék dobogott a drótkötél mellett és közelebbről már láttuk, hogy a gazdatiszt noszogatja lovát az eke után. Búzás Pista nem tudott leugrani az ekeféjről. Megbénította a félelem és * hideg vas, amin már egy fél órája üldögélt. Nem mozdult, de mi nagyon gyorsan kiléptünk a barázdából és úgy összefutottunk, mint hideg ólban a választási malacok. A gazdatiszt, le sem szállt a lováról, azt hittük, tán nem is bánja Pista vonatozását, de amikor oda ért mellé, kissé előrehajolt. mélyre nyújtotta a jobb kezét és már csak a csat- tanást hallottuk. Fültövön vágta Búzás Pistát. Akkor úgy tűnt mintha a kománk még egv ideig rajta lovagolt volna az ekefejen és csak hosszú percek után bukott volna le a másik eke elé... A Diófás-allén a gépészek kiabáltak, a gazdatiszt már belelovagolt a ködbe és Pista felett is úgy remegett, erőlködött a vaskötél, mintha semmi sem történt volna. Még a fázósan kóliszáló varjúk sem röppentek fel. a jaj- aatás sem riasztotta meg őket... Búzás Pistát aztán elvitték, hogy az anyja ki- akassza fekete lüszter fefkevdöitt a tanya zsahts ajtófélfájára... kát sorolhatjuk, akik itt kénytelenek élni, — hiszen a tanya egyben lakás is, — de elvágyódnak, lehet, hogy már a városban, vagy állami gazdaságban dolgoznak, s az első adandó alkalommal otthagyják majd a tanyát. A harmadik csoportba — s ez ma még a legjelentősebb csoport — azok tartoznak, akik a tanyai életformát egyben termelési formának is tekintik, akik Id akarják használni maximálisan a tanyai helyzetbői eredő előnyöket, elsősorban állattartásra. Az e csoportba tartozók gondozzák tanyájukat, korszerűsítik lakóhelyüket, felszereléseket vásárolnak. A paraszti önfogyasztás mellett jelentős mennyiségű árut is termelnek, elsősorban a városok piacaira, s ezeknek a piacoknak még sokáig hallatlanul nagy a jelentőségük a városi lakosság ellátása szempontjából Megszűnését tekintve tehát egy hosszú folyamattal állunk szemben. Ezt a folyamatot valamivel gyorsította a mezőgazdaság szocialista átszervezése, ennél azonban jelentősebb, hogy kedvező lehetőséget teremtett a tanyán élő lakossággal való nagyobb törődésre. Igaz, hogy már messze vagyunk attól, amiről egy 1930-as népszámlálási adat szól, amely pl. a vásárhelyi határban több mint ötezer analfabétát tartott számon. Érthető azonban — éppen a települési jellegiből adódóan, — hogy a faluhoz és városhoz képest a tanyai lakosság mindenben hátrányosabb helyzetben van. Mégis — különösen az utóbbi tíz évben — Jelentős az előrehaladás. Javultak a közlekedési viszonyok, ki gyűlt a fény 35 tanyai centrumban — így a tv is megjelenhetett, — jói felszerelt tanyai bed tok szolgálják az ellátást, s Javult a kulturális helyzet is. A felnőttoktatás a tanyára is kiszélesedett, esti iskolák, akadémiák és téli tanfolyamok rendszere szövi ált a megye tanyavilágát Létrejött 18 tsz-tanyai szakkönyvtár a szakmun- ^ kás-képzés segítéséhez, a művelődési autók 26 tanyai állomást fognak át látják el előadással, filmmel — többek között a népművelési tanács megyei kisfilm- jeiveJ. Ezenkívül hat tanyai kihelyezett mozi is működik, noha csak havonta tart előadást. Továbbra is fei kell használni a régi hagyományos ..olvasóköröket" is, ezekre a Hazafias Népfront gondol. Helyeselhető az a kezdeményezés is, hogy a várostól messze lévő tanyai gócokban lévő tsz-központok- ba hetenként orvos járjon a tsz-szel kötött szabad megállapodás alapján. Ez jelentősen elősegítheti a messze lévő tanyai lakosság gvors orvosi segítségnyújtását. A tanyavilág képe — ha lassan is — átalakul. Régen Csongrád megyében is a „piros tetős, fehér falú kiesi tanya” uralta a tájat. Ma már a nagyüzemi táblákat át- meg átfogja a villanyvezeték. Egyre több korszerű gazdasági épület emelkedik a határban, s ezek mindinkább meghatározzák az alföldi táj ú.1 képét. Tízezrével vannak azonban még tanvák. tanvabokrok, új és új problémákat hordozva magukkal. E sajátos településformák jelenéről és jövőiéről a realitások figvelembe vételével Csongrád megvében is szüntelenül go-'ó“cV“Aimk. Rács Lajos a Csongrád megyei Hfríaf UnetimitAje Beocze László TISZAI LAJOS: GYÜN AZ EKE
