Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-22 / 68. szám
VHAq proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK HEGYE! IA HEGYEI PÁRTBIZDTTSAB ÉS A MEGYEI TANÁCS X V11. évfolytuu, (is. szám. Ara 50 tiller ilMS. március 22., kedd. Szolidaritás és testvéri segítség Riportok, fényképek, filmjelentések számolnak be arról, hogy Észak-Vietnam népe egyik kezével épít és újjáépít, a másik kezével védekezik az ag- resKZor megújuló támadásai ellen, segítséget ad a fel- szabadi tás i front bátor harcosainak. De vajon nincs szükség arra, hogy tiltakozó szavunk mellett gazdasági segítséget is nyújtsunk? A választ a tettek már megadták erre. Amellett, hogy a szocialista államok internacionalista kötelességüknek eleget téve hathatós segítséget adnak Észak-Vietnamnak, az emberek egyénileg is cselekednek. Hazánk éa megyénk állampolgárai személyesen is együttérzésükről tesznek tanúbizonyságot akkor, amikor a munkaidő* túli műszakokban szerzett jövedelmüket befizetik a szolidaritási alapra. Szolnokon a 7. sz. AKÖV Ifjúsági brigádjai vasárnapi műszakban műtrágyát szállítottak a termelőszövetkezetekbe, keresetüket felajánlották a harcoló vietnami nép javára. A szolnoki járműjavító dolgozói egynapi nyereség, részesedésükről mondtak le ebből a célból, a kisipari termélőezövetkezetektoen is ■zámoB vietnami műszakot tartottak... Ée újra felsorolhatnánk példaképpen azoknak a vállalatoknak s nevét, ahol hasonló vállalásokat tették a dolgozók; melyekről az utóbbi hetekben rendszeresen bírt adtunk. Az Országos Béketanács pénteken kezdeményezte, ki-ki erejéhez mérten járuljon hozzá az amerikai bam ba támadásoknak áldozatul esett Than-Hoa-i iskola és a Quang Binh*i kórház helyreállításához. Országszerte nagy visszhangra talált ez az újabb akció. Munkások, művészek, diákok, kisiparosok tettek tanúbizonyságot az ügy mellett. Egy általános Iskola tanulói 1500 forint összegyűjtésével fejezték ki segítőkészségüket. Két fronton is kifejezésre jut immár a szolidaritás: a munkapad mellett, közős erőforrásból és egyént áldozatvállalásból gyarapodik a segítségre szánt ősz- szeg. Ügy növekszik, ahogyan az emberekben az ag- resszor elleni felháborodás, amint mélyül a harcosokkil az együttérzés. Mindenki, aki úgy érzi — és ki ne érezné —, adnia kell, mert lelkiisme rete azt diktálja, vegyen részt az Országos Béketanács legújabb akciójában. Nálunk béke van, ott Távol-Keleten dörögnek a fegyverek. Nyújtsunk tá- a harcboa. f, R Díszünnepség a járműjavítóban a Magyar Tan ácsköztársasá kikiáltásának 47. évfordulója alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Városi Bizottsága és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Városi Bizottsága a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 47. évfordulója alkalmából hétfőn este a járműjavító vállalat mozihelyiségében díszünnepséget rendezett. Néhány perccel 18 óra után Sipos Károly, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, a Szolnok városi pártbizottság első titkára meleg szavakkal üdvözölte a résztvevőket, közöttük külön szeretettel azokat a veteránokat, akik 47 évvel ezelőtt harcosai, hősei voltak a Tanácsköztársaság kivívásának, harcainak. Üdvözölte Ragó Antalt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Revíziós Bizottságának tagját, ország- gyűlési képviselőt, aki ez alkalommal az ünnepség előadója volt, Zagyi Jánost, a megyei pártbizottság titkárát, Nyíri Bélát, a megyei tanács vb elnökhelyettesét, valamint a szovjet és magyar fegyveres erők képviselőit. Ragó Antal, a 47 évvel ezelőtti harcok emlékét idézte, s hangsúlyozta: az az erő, amely akkor ha rövid időre is, de megteremtette a munkáshatalmat, azóta legyőzhetetlen történelmi erővé vált. — Negyvenhét évvel ezelőtt a Kommunisták Magyarországi Pártja megmutatta az utat, — mondta — azt, hogyan lehet jobb élete a munkásoknak, a dolgozó tömegeknek. Programja rövid idő alatt óriási tömegeket nyert meg. S a Tanácsköztársaság ellenségei, hőseinek üldözői a legnagyobb mészárlással sem tudták kiirtani a dolgozókból a hitet, a meggyőződést, hogy lehet és lesz jobb élete a munkás- osztálynak, a dolgozó népnek. ☆ Mezőtúron a Hazafias Népfront klubjában 20-án tartották az ünnepi megemlékezést a Tanácsköztársaságról. Mintegy nyolcva- nan jöttek össze, idős veteránok és KISZ-fiatalok. Az ünnepi beszédet Nyerges Ferenc, az MSZBT Táróéi titkára tartotta. Ünnepélyesen megkoszorúzták a tanácsházán elhelyezett hősi emléktáblát is. A Tanácsköztársaság kikiáltásának , évfordulóján Szolnokon a városi pártbizottság két helyen, a Nemzeti Étterem falában elhelyezett emléktáblánál és a Beloiannisz úti volt TX- TÁSZ épület falán helyezett el koszorút. A Nemzetinél Barta István elvtárs a munkásmozgalom régi harcosa mondott rövid emlékbeszédet. A városi tanács és a vasutas dolgozók az F. Bede utcai emléktáblánál rótták le kegyeletüket. Itt Kiss Béla, a járműjavító KISZbizottságának titkára emlékezett meg a mártírról. Tisza Antal szobránál az építőipari dolgozók, Sza- muelly Tibor mellszobránál a gépipari technikum nevelői és tanulói helyeztek el koszorút. Megkoszorúzták a megyei tanács első emeletén a 19-es hősök, a fűtőháznál pedig Hoksári János emléktábláját. A vízgépészeti vállalat S. számú gyáregységében Kunhegyesen 30 darab TO—300-as szivattyút készítenek a vízügyi igazgatóságok és az AGROTRÖSZT részére. Készül a Tapolcafőre kerülS légüst, mely az ajkai erőműhöz szolgáltat majd vizet. Megkezdték a gabonakártevők elleni védekezést Főprofil a szaktanácsadás — Növényvédelmi munka a kenderesi állomáson A Kenderesi Növényvédő Állomás szakemberei az idei növényvédelmi feladatokra készülődnek. Az állomás 16 nagy teljesítményű csávázógéppel rendelkezik. E gépek fő szezonja ősszel, a kalászosok vetése * idején van. Most csak néhány dolgozik közülük Karcagon, Túrkevén és Abád- sze lókon. Szolnok megye termelő- szövetkezeted az utóbbi években mintegy 400 permetezőgépet vásároltak. Az állomás kezelésében mindössze 14 Rapidox permetezőgép dolgozik. A szövetkezetek 15 800 hold kalászos vegyszeres gyomirtását igényelték tőlük. — Ebből is látszik — tájékoztatott Balogh Sándor főmezőgazdász —, hog\ jórészt megszűnt a gépállomási jellegű tevékenységünk. A fő feladatkörűn«: a propaganda munka, a szak- tanácsadás. Az a cél, hogy 15—18 ezer holdanként legyen egy-egy kihelyezett szaktanácsadónk. Sajnos, eittől még messze vagyunk. A főagronómus elmondta, hogy az állomás Rapidox gosan 3100, tavaly (az esős idő miatt) 2762 hold növényvédelmét látták el. A tsz-ek gépeire ugyanékkor csak 689, illetve 642 hold növényvéídelmi munka jut. A teljesítmények között tehát igen nagy az eltérés. — A tsz-eknek kevés a vonóerejük és a traktorosuk. Ha a sok munka között választani kell, hogy szállítsanak vagy permetezzenek-e, az utóbbi marad el. Pedig ezzel igen sok kár keletkezik.-tz idén az "állomás szakemberei a TIT, a művelődési otthonok és a földmű- vesszövetkezetek 34 szakelőadást tartottak a növényvédelemről. Jászberényben és Cibakházán 120 részt ve vővél növényvédő betanított munkásképző tanfolyamot rendeztek. A jászberényi tanfolyam különösen eredményes. 16 község szövetkezetéből utaznak be a tsz-tagok a járási székhelyre, lemorzsolódás egyáltalán nincs. Megtanítják a résztvevőket a gépek kezelésére, a vegyszerek alkalmazására. Megismerik p különféle kúrterőfewt «I szükséges, óvórendszabályokat. Kísérleti év az idei sza- munkra — vélekedett a főagronómus. — Kísérletezünk, milyen módszerekkel végezzük a szaktanácsadást. Ha sikerül szót érteni az emberekkel, nyert ügyünk lesz. Az állomás dolgozói egyébként növényvédelmi zárszolgálatot is ellátnak. Minden külföldre induló va~ onnan érkező feldolgozatlan terméket átvizsgálnak. S csak a fertőzésmentes terméket engedik kivinni vagy behozni. Az állomás szakembereinek a berakodó telpeken vétójoguk van. — Szerencsére tavaly egyszer sem kellett ezzel élnünk — mondta Balogh Sándor. Szolnok megyében jelenleg a gabonafutrinka elleni védekezés okoz gondot. A fertőzött terület 20 ezer hold. Az állomás gépei 471 holdat fertőtlenítettek. Igen sokat segítettek Mezőtúron. Karcagon és Túrkevén a repülőgépes Növényvédőál- lornág gépei a védekezés- <— HL L —' A mongol béketan ács küldöttségének szolnoki látogatása Tegnap Szolnokra látogatott a Béke Világtanács budapesti ülésén résztvevő mongol küldöttség. Vendégeinket délelőtt a Hazafias Népfront szolnoki klubjában Pallai Sándomé, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára köszöntötte. A mongol delegáció fogadásán jelen volt dr. Un- gor Tibor, az MSZMP Szolnok megyei bizottsága propaganda és művelődési osztályának vezetője, Kapás Rezső, a városi tanács vb- elnöke, dr. Pápay Dénes, az Országos Béketanács tagja, Hegedűs Lajos és Nemes Gerzson, a Hazafias Népfront megyei elnökségének tagja, valamint Gál Gyula, a szolnoki marxista—leninista esti egyetem Igazgatója, Szurmay Ernő igazgató, a városi tanács vb elnökhelyettese és Mészáros Ferenc, a TIT megyei titkára. A mongol béketanács küldöttségének nevében Cs. Csimid elvtárs, a mongol írószövetség elnökhelyettese, a mongol béketanács elnökségének tagja, a delegáció vezetője köszönte meg az üdvözlő szavakat. A háromtagú mongol küldöttség taglalnak bemutatása után élénk baráti eszmecsere alakult ki a résztvevők között A küldöttség nő tagja B. Ajus asszony a Nagy Népi Hurál és a mongol béketanács tagja, aki egy Ulan-Batortól 40 kilométerre lévő mezőgazdasági szövetkezet fejőnője. A delegáció harmadik tagja L. HUsaan, a mongol béketanács titkára, ő már Csimid elvtárssai együtt többször járt Magyarországon. A Hazafias Népfront, klubjában folytatott baráti beszélgetés után vendégeink meglátogatták a szolnoki művésztelepet, ahol négy művész — Chio- vini Ferenc, Berényi Ferenc, Szabó László és Meggves László műtermében ismerkedtek a művészek alkotásaival. A művésztelepen tett látogatásuk után délután 5 órakor megtekintették a Damjanich múzeum régészeti és néprajzi állandó kiállítását, majd ezt követően a TIT- klubban Szurmay Ernő színes diákkal Illusztrált tájékoztatást tartott számukra a város és a megve életéről. A mongol küldöttség ma délelőtt 9 órakor Mezőtúrra indul, ahol a város vezetőivel találkoznak vendé- geink. majd ebéd után ellátogatnak a Magyar— Mongol Barátság Termelő- aaövetkezetbe