Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-17 / 40. szám
1*W. február 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Október óta gyógyítanak idős tbc-s betegeket a megyei tanács pusztataskonyi Szociális Otthonában. Jelenleg hatvan egyedülálló idős embert ápolnak megyénk legújabb egészségügyi intézményében. Az egyetemi és főiskola! jelentkezés rendjéről Megjelent a művelődés- ügyi miniszter utasítása az egyetemek és főiskolák nappali tagozatára történő jelentkezés rendjéről. A felső- oktatási intézmények nappali tagozataira felvételüket kérhetik a középiskolák utolsóéves tanulói, illetőleg azok az érettségivel, képesítővel, vagy felsőoktatási intézményben szerzett oklevéllel rendelkező dolgozók, akik a 35. életévüket még nem töltötték be. A felsőfokú technikumokba és felsőfokú szakiskolákba a képzés szakirányának megfelelő szakmunkásbázonyít- vánnyal is lehet jelent- Kezni. A középiskolákban a felvételi kérelmeket; a művészeti főiskolákra jelentkezőkét kivéve — március 1—15. között fogadják el. Az iskoláztatási bizottságok véleményével ellátott felvételi kérelmeket május 10-ig továbbítják az illetékes dékáni, illetve igazgatói hivatalokhoz. Olcsóbb left a MADISON lg#####©#®® 700 Ft. helyett 490 Fi-éri február 28-ig MADISON ZSEBRÁDIÓ Még itt a tél. mégis olcsóbb.1 Jeli Vásár Ruházati cikkekből 1966. február 14-26-ig 20-40 százalékos árengedmény MY FAIR LADY EGY I IEAGHIR U MUSIC 4L A EŐS íilOSl OPEREI TSZÍiXHÁZB4!\ Az új zenés színházi műfaj, a musical comedy a világ színpadain végérvényesen gyökeret eresztett. Jelentős része van ebben a műfaj eddigi legjobb hajtásának, a My Fair Lady- nek. Sokévi szánházi pályafutása után egy nem kevésbé sikeres és azóta már Oscar-díjat nyert filmváltozata is elkészült. A darab zenéjét már sokan ismerik nálunk, hiszen a magyar rádióban gyakran játszották, de még ők is nagyszerű szórakozás maradandó élményét őrizhetik a My Fair Lady budapesti előadása után. Bemard Shaw egyik legjobb és világszerte legtöbbet játszott darabja, a Pygmalion nyomán készült a musical. Egy gazdag és tudós angol nyelvészről szól, aki egyetlen kiejtett szó után is megismeri, ki melyik megye melyik községéből, melyik város melyik utcájából származik. Hat hónap alatt előkelő dámát farag egy _ kültelki virágáruslányból. Ügy megtanítja a tökéletes, úri angol kiejtésre, és beszédmodorra, meg a társaságbeli viselkedésre, hogy a legelőkelőbb főúri estélyen sem fog senki ráismerni a lány származására. Hogyan sikerül Higgins kísérlete, milyen érzelmi szálak szövődnek a profesz- szor és Eliza között, miként nyerik meg a fogadást, és hogyan találnak végül is egymásra (de ez a happy end már nem Shaw Pyg- malionja — ez csak a musical változat, a My Fair Lady befejezése) erről szól a darab. Miért világsiker ez a musical? Főleg Frederich Loewe zenéje miatt, amely lehári-kálmáni bőségben és gazdagságban ontja a szebb- nél-szebb, ugyanakkor modern hangvételű dallamokat. A zu tán a librettó, meg a darab ..cselekményéhez, mondandójához „„..remekül Igazodó, szellemes és ötletes dalszövegek révén. Mindkettő Alan Jay Ler- ner leleménye. S az egész darab humora, derűje, hangulatos ízei, a nagyszerű szereplehetőségek —, mindez együtt indokolja a My Fair Lady világsikerét. A zene eredeti szépségében szól a Fővárosi Operettszínház színpadán, Ler- ner dalszövegeit kiválóan, az eredeti minden fordulatát, ötletét átmentve, tökéletes prozédiával tolmácsolta G. Dénes György. A kosztümök — ahol kell (a lóverseny-képben és a báli jelenetben káprázatosak. — (Schäffer Judit tervezte.) A rendezés pedig, Seregi László munkája, ötletes, jóízlésű, modern. A prózai szöveg fordításában Ungvári Tamás talán kissé túl szolidan alkalmazta a virágárusra jellemző nyelvet. Básti Lajos sokszázszor játszotta Higgins professzor szerepét a Pygmalionban. Az Operettszínház vendégeként most a „musicale- sített” Higgins-szet játssza — nem kevésbé elragadóan! Nagy drámai színészünk, még énekhangjával is kellemes meglepetést szerez. Méltó partnernőre talált az ördögien temperamentumos, a humor és a szív hangjait egyaránt kultúrált játéktudással kezelő Lehoczky Zsuzsában, aki százszínű tehetségének eddigi eredményeit összegezi és meghatványozza Elizaként. — Doolittle csatornatisztító szerepében ízes humorával és mértéktartó komédiázá- sával szerzett kellemes perceket Rátonyi Róbert. A két főszereplő és az előadás többi résztvevője között túl nagy a szintkülönbség. S hogy ez mégsem olyan szembeszökő, az megint Básti és Lehoczky ragyogó játékának köszönhető —, mellettük ugyanis alig venni észre, hogy időnként más is van a színpadon. Barabás Tamás Jelenet a darabból — Básti Lajos és Lehoczky Zsuzsa Veszélyben az emléktáblám Nagyon régen nem láttam szülőházamat. — Talán húsz esztendeje. — Igaz, azóta nem egyszer utaztam keresztül szülőfalumon, a főútvonalról azonban ritkán tértem le, a szülőházam felé pedig végleg nem vitt utam. Talán illetlenség is ennyire elhanyagolni az öreg hajlékot, de senkim sincsen már ott, s a régirégi, néhány gyermekkori év emlékén kívül semmi sem köt oda. Emlékezetemben úgy élt, mint egy nagyobb udvar hátsó jobboldali felén elhúzódó, végtelen szürke épület, amely komoran szegte be a telket. Emlékszem, a szoba előtt, ahol világra jöttem, egy apróka veranda húzódott. Volt ilyen minden lakás előtt, mert több családnak adott otthont e hosszú ház. A közelmúltban ismét a faluban jártam. Olyan útitársakkal mentem, akik keveset tudtak a községről, hát meséltem. Természetesen nem hallgattam el, mint a falu nevezetességét, ottani születésemet sem. — Van-e már emléktábla a szülőházadon? — évődött az egyik útitárs. — A helye már megvan, — mondtam, s már meg is született bennem az elhatározás: felkeresem szülőházamat, megnézem a helyet, „ahová majdan az emléktáblát helyezik”... Bementem az udvarra, ami valahogy jóval kisebbnek látszott, mint amilyenre emlékeztem, és a ház falait is rikító sárgára festette valaki. A kapuban egy kuvasz ugatott, csak úgy tisztességből, de nem sokat törődött velem. Az udvar közepéről már hiányzott a kemence, az öreg eperfa, amin valaha a fáramászás nemes tudományát gyakoroltam, letöredezett ágakkal árválkodott. A szülőházam is valahogy jóval alacsonyabb lett. Az emlékeimben élő katonás tartású ház helyett egy betegesen kígyózó, horpadozó falu, több-lakásos házacska nézett farkasszemet velem. Nézelődtem, emlékeket idézgettem, négy évtized előtti emlékforgácsok után kutattam. És fényképeztem is. Megjelenésem figyelmet keltett, a lakásokból többen előjöttek. Jórészt asszonyok. Ismeretlenek voltunk egymásnak. Egy asszony, aki éppen szülőszobámból jött ki, megszólított: — Talán a tulajdonos? Meglepődtem a kérdésen. Sohasem volt házam. A kérdésre kérdéssel válaszoltam: — Miért? Ki itt a tulajdonos? — Hát az állam. — Nos, hát akkor én vagyok a tulajdonos, mert az állam én is vagyok, — próbáltam tréfálkozni, de nem értette, mire magyaráztam, hogy hajdan ebben a szobában születtem, itt töltöttem gyermekkorom egy részét, s most erre jártam, hát benéztem. Egy férfi lépett hozzám, s megkérdezte, ismertem-e a volt háztulajdonost. Igenlő válaszomra hirtelen lecsapott a második kérdéssel: — Nem tudja, elástak-e itt azok aranyat? Nem tudtam válaszolni, de magyarázgat- tam, hogy a háztulajdonos tudomásom szerint a harmincas évek elején elköltözött innen, aki pedig utána itt lakott, aligha áshatott el aranyat 1944-ben, mert nem volt neki. A tulajdonos egyébként a fel- szabadulás után hazatért, és ha lett volna is elásva valamije, elvitte volna magával. Hogy a csudába jut eszébe huszonegy évvel a felszabadulás után keresgélni az aranyat? Meghökkent és zavartan mondta: — Három héttel ezelőtt a feleségem megálmodta, hogy a volt háztulajdonos itt ásta el az aranyát a pincében. Azóta reggeltől estig ássa, csákányozza a pincét, már félek, hogy felfakad a talajvíz és összedől a ház... Hát ezért forog veszélyben az emléktáblám. Ha a mostani, ismeretlen lakó felesége továbbra is ássa a szülőházam pincéjét, mire sor kerülne a majdani emléktáblára, a máris rozzant házikó régen összedől... És akkor itt áll majd az utókor a legnagyobb bajban. Benedek Mikié*
