Szolnok Megyei Néplap, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-15 / 12. szám
1M& január 13« SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hűléses megbetegedések E gyűjtőnévvel szoktuk összefoglalni a náthát, a garat- és a légcsőhurutot, A közhiedelem szerint e megbetegedéseket „megfázás” okozza. Kétségtelen, hogy létrejöttükben a hidegnek szerepe van, de csak hideghatás önmagában nem hozza létre őket. E kórképek ugyanis fertőzés hatására jönnek létre, emberről emberre terjedve. A beteg orr-garatváladéka, nyála tartalmazza a kórokozókat, s ezeket beszéd, köhögés, tüsszentés kapcsán üríti magából, mert a lökéssze- rűen, nagy erővel távozó levegő apró, láthatatlan nyálkacseppek tömegét sodorja magával. A fertőzésnek ezt a módját cseppfertőzésnek neveezük. A betegség keletkezésében a hidegnek az a hatása, hogy fogékonyabbá teszi az embert a fertőzéssel szemben. A hűléses megbetegedések hőemelkedéssel, rossz körérzettel, esetleg fejfájással járnak. Főleg legyengült szervezetű embereknél, így elsősorban idősebb korban és a kis ellenállóképességgel rendelkező csecsemőknél súlyosabb megbetegedés előidézői lehetnek. Lezajlásuk általában 3—5 napot vesz igénybe. Ezt az időt, ha láz is fellépett, helyes ágyban tölteni. Az ágy egyenletes melege sietteti a gyógyulást., mert a megbetegedés alatt különösen érzékeny a szervezet a külső hőingadozásokra. A hőemelkedés az ismert egyszerű lázcsillapítókkal jól befolyásolható. Ugyancsak jó hatásúak a meleg italok, így elsősorban a forró citromos tea. Ezt bőven adhatunk a betegnek, segítségével ilyenkor a „C” vitamin bevitelt is elősegítjük. Fontos a kezek tisztántartása is. Köhögéskor, tüsszentéskor tartsunk szánk elé zsebkendőt. Mindig az időjárásnak megfelelően öltözködjünk, sem túl melegen, sem köny- nyedén öltözni nem helyes. Különösen gyermekeknél kell gondolni arra, hogy a látszólag mindennapos hűléses megbetegedés valamely súlyosabb fertőző betegség megelőző szakasza lehet, ezért, ha mégoly egyszerűnek tűnik is a megbetegedés, vigyük a gyermeket idejében orvoshoz. Dr. Pap Zoltán A TÉLI ALAKÍTÁSOK Érdemes tavalyi, vagy divatjamúlt ruháinkat átszabni, átalakítani, meri kis költséggel, fáradtsággal új ruhánk lesz. melyet szívesen viselünk. Néhány ötlet: Átmeneti kabátból meleg kötényszoknya készíthető. Szabása egyenes, tetszés szerint elől-hátul karcsúsító bevarrásokkal készített. Az anyagból készült övvel, vagy fekete lakk bőrövvel is viselhetjük. Utóbbi csak karcsúaknak ajánlható. A két rátett zseb, — ha telik az anyagból — hasznos az apró holmiknak, de díszítésként is jó Régi ruhából blúzt és szoknyát is készíthetünk. Ha a szövetruha felső részét lefejtjük, övvel használható szoknyával bővült ruhatárunk. Régi puplin nyáriruhából „új” blúzt alakíthatunk. A farsang közeledése az alkalmi ruhák alakítását is aktuálissá teszi. A tavalyi bársonyruhához düsesz bolerót készíthetünk. Fekete gyöngyözés- sel újszerű, divatos lesz. A régi, bőszoknyás taft táncruha szoknyájából enyhén trapézvonalú ruha szabható. A gyöngy idén igen divatos, a szabásvonalat tehát hangsúlyozhatjuk, ezüst, vagy aranyszínű gyönggyel. A bolerós-alkalmi ruhát prémszegéllyel frissíthetjük fel. Ha a ruha magasnyakú bársony, vagy fekete szövet, fehér tcddyber szegéllyel díszíthetjük az ujját, sőt, körben az alját is. Maglód! Magda Lámpaernyő — HÁZILAG A szakadt öreg lámpaernyőt újjávarázsolhatjuk többféle módon is. Ameny- nyiben papírból akarjuk az új lámpaemyőt elkészíteni, kenjük, be dugókorommal a lámpaernyő drótvázát, és óvatosan gurítsuk végig a jóminőségű rajzpapíron: megkapjuk az ernyő szabásmintáját. Ha ollóval kivágtuk, fehérnemű csipeszekkel a drótvázhoz kapcsoljuk. Ezután az esetleges kis hibákat még korrigálhatjuk kisollóval, s a papírt vastag stoppolótűvel, egyenletes öltésekkel, rávarrjuk a drót vázra. A szálat csokorra kötve eldolgozzuk. A varrásihoz színes tressz-szallagot, raffiát, műselyem vagy gyapjú fonalat használhatunk, de nagyon mutatós a vékony kenderspárga isi Külömí z ő k ú r a Sovány vagy? Sokat fogytál? Szeretnél hízni? íme, egy jól bevált hízókúra, amitől már jó néhányan meggömbölyödtek. REGGEL 8 ÓRA: Egy nagy csésze kakaó vagy tejcskávé, két szelet vajaskenyér (jól megvajazva, legalább öt deka vajat egyél meg egy étkezéshez), két lágy tojás. 10 ÓRA: Egy pohár tej. 11 ÓRA: Üjból egy pohár tej vagy csésze tejföl. 1 ÓRA: Ebédelsz. Nyugodtan és lassan: egy jó tányér levest, egy szelet húst, de nem is ez a fontos, hanem Inkább a főzelék vagy a burgonya, ebből kétszer is vehetsz. Az étkezéshez okvetlen fogyassz egy tányér paradicsom- vagy céklasalátát. — Főtt tésztát vagy édes tésztát is egyél, de mindennap, — mert ez nagyon hizlal. 5 ÓRA: Egy nagy csésze kakaó vagy tejeskávé (lehetőleg habbal), két szelet vajas kenyér vagy vajas zsemle. 8 ÓRA: Korán vacsorázz, s vacsora előtt pihenj le félórára. Ez is a hízókúrához tartozik. A vacsora bőséges legyen. Este is egyél levest, főzeléket tojással vagy hússal és könnyű tésztát. 10 ÓRA: Az ágyban igyál egy jó nagy pohár tejet. Valamikor fiatal lány koromban én is nagyon sovány voltam, és a nagyanyám tanácsára ittam minden este az ágyban egy pohár jő tejet. Használt is! A hízókúra egyik legfontosabb feltétele, hogy minél kevesebbet mozogj. Hiába eszel akármennyit, ha sokat szaladgálsz, sportolsz. A nyugalom Is a hízókéra tízparancsolatához tar- •nfk. Ez az, amit a legnehezebb betartani. hozóképpen díszíthetjük a papfrernyőt: ragaszthatunk rá bőrönd címkéket, cigaret- tás doboz színes részét, sőt száraz levelet is, amit előzőleg nedvesen és fonákján langyos vassal átvasalunk. Ha a diszítőragasztás megszáradt, lenolajba mártott vattával kívül-belül bekénjük a lámpaernyőt. Az olajozástól lesz áttetsző a papír, és ettől kapja szén meleg sárga fényét. Kellemes látvány a színes tresszből vagy raffiá- ból készült lámpaernyő. — Változatosabbá azzal tehetjük, hogy a tressz-szadásoknál pedig elütő színű tressz-befűzést alkalmazunk. A szalagokat minden esetben csokorrakötve dolgozzuk el. Sz. M. Jól telt a szünidő A megye hat úttörőházában a téli szünidőben csúcs, forgalom volt. A szakkörök és klubok minden nap várták a pajtásokat. Mindenütt megrendezték a fenyőfaünnepélyt és az úttörők szilveszteri karneválját. Túrkevén a népek barátsága szakkör orosz nyelvű vetélkedője és kiállítása bizonyult a legérdekesebb rendezvénynek. Nagy sikere volt a karcagi és a szolnoki úttörőházban rendezett gombfoci bajnokságnak is. A városi úttörőelnökségek ebben az időszakban szervezték meg a vezetőképző tanfolyamokat. — A karcagi József Attila úttörőházban a kisdobos, a törökszentmiklósi úttörő ifjúsági házban a nótafák, mókamesterek, őrsvezetők és a kisdobos rajvezetők részére tartottak foglalkozásokat. A megye úttörőházai a szünet után is várják a pajtásokat. — Érdekesnek ígérkezik a február 6-án sorrakerülő „Egész évben születésnap” című vetélkedő, amelyet a jászberényi úttörőházban rendeznek meg. A vetélkedőt a Magyar Rádió is közvetíti, FEKETE GYULA s A szatyor meg a kislány Amikor én néni leszek, minden szatyrat tele ve szelői mogyoróval, iuanduiavát. tejszínhabos szamócával, mazsolával. meg zselével, mákkal, csókkal, dzsemmel. mézzel, pralinéval, porcukorral — Elindulok a szatyorral, s akármerre járok-kelek. Imp belőle minden gyerek! Az első korcsolya B eállt a, tél, a hó is leesett, fehér volt a világ, A háztetők, a fák, a kerítések, a bokrok jég- csapokat, szakállas, lecsüngő hólebernyegeket hintaztattak. Régen volt, abban a városszéli kis1 utcá- bait, ahol laktunk, ritkán elhajtott egy-egy csilingelő szán is. A gyerekek magukfaragta lécekből, ládákból eszkábált szánkóikkal egymást huzigálták, majd megunva a sík terepet, kivonultak a vasútóldalba, ahonnét már siklani is lehetett. Éppen iskolasziinet volt, ráérős idő. Vágyakozva nézegettem kifelé a jégvirágokkal díszes ablakon, a havas világba. Anyám nem szerette, ha kint csatangolunk. Féltette az egyetlen lábbelinket a liinkremenéstől, a beázástól és igaza is volt, miben megyünk majd ismét iskolába, ha ezt elnyűjük időelőtti Dehát nagyon kívánkoztunk kifelé. Húgom beérte volna egy kis hógolyózással is as udvaron, de bonnem titokban más vágyak éledeztek. Vasárnap különösen mozgalmas volt az utca. Tőlünk csak pár házacska és utána a sík mező, a határ következett, a határ a jégpáncéllal borított tocsogókkal a végtelen messzi futó, befagyott kis erecskéklxl, vízlevezető árkokkal. A városka környékbeli fiatalsága mintha csak itt adott volna találkozót egymásnak. Az élelmes Kovács gyerekek elsöpörték a havat egy nagy jégtábláról, sőt pár fillér borravaló — vagy inkább kenyérrevaló — ellenében a korcsolyák felcsatolásában is segédkeztek, Egész kis korcsolyapálya nyílt tehát a szomszédunkban. Nagyon, de nagyon izgatta a fantáziámat. — No, eriggy, nézd meg te is — mondta ki végül is a bűvös szólt apám, ami föloldotta a rabságomat — csak osztán vigyázz magadra — tette még hozzá az intelmet, ami, gondolom, inkább a cipőm állapotára vonatkozott. Hát vigyáztam is. Csak elvétve lódultam neki, hogy megkíséreljem a csúszkálást, nem nagy sikerrel. Patkó helyett ugyanis használt autógumiról lekanyarított sarok volt a cipőmön, ezt szögehe rá Mohella bácsi, a bar- kacs-suszter, aki jól tudta, mi a legtartósabb ezeken a sok sarat látó városszéli kis cipőcskéken. — Irigykedve néztem a csizmás, ködmönös gyerekeket, akik patkóikkal csak úgy hasították a jeget, még kanyarokat is írtak, mintha igazi korcsolyával siklanának, De azért mégis leginkább a diáklányokat, diákfiúkat csodáltam; ahogy keringtek, kergetöztek a jégen, s közben vidáman kiáltoztak, sikongattak. — Hej, ha nekem egyszer korcsolyám lehetne! — sóhajtottam fel odahaza vacsora után, amikor beszámoltam élményeimről. — Nekem vöt, gyermekkoromban vöt — jegyezte meg csendesen apám. — Magunk csináltuk fából, meg drótból. Ha akarod, neked is faraghatok egyet — mondta nagylelkűen. F aragott is, egy hét sem telt bele. Olyan ügyes kis korcsolyát faragott, hogy az utcabeli, hozzám hasonló — korcsolyát addig csak a más lábún látó — gyerekek irigykedve néztek rám miatta. Legalábbis addig, amíg a korcsolyámmal a jégpálya felé igyekeztem. A felnőttek közül is többen megállítottak, nézték, forgatták a csodálatos kis alkotmányt és elismerően bólongattak: — Ügyes munka! Hát bizony, solcat kínlódott vele az apám. Jóformán szerszám nélkül, késsel, fogóval barkácsolta ki. Egy fadarab, ami ráillik a cipőtalpra, két oldalt a felcsatoló szíjakkal, a fába hosszában belesüllyesztve egy vastag drót, ez volt az egész. Otthon, a konyha földjen már egészen jól tudtam ballagni vele. Hanem amikor a jegem, kellett volna felavatni, bizony szégyent vallottam vele. Csúszott az én lábam mindenfelé, csak éppen előre nem. Még szerencse, hogy óvatosságból jó távolra mentem a többiektől, söpörtem magamnak egy kis csuszkát, különben az utcabeli gyerekek' előtt oda lett volna a becsületem. — Hát persze, az igazi korcsolyának éle is van, azért lehet jól siklani vele, ez a drót pedig gömbölyű — állapítottam meg végül. Csak az nem fért a fejembe, hogyan korcsolyázott egy ilyen alkotmánnyal gyermekkorában az apám? Valami titka lehetett bizonyosan... Bevallom, ez mégis rejtély előttem. Mert attól kezdve ugyan kijártam sinkózni a jégre, de a korcsolyámat egyszer sem kötöttem fel. Volt az egyik gyereknek egy féllábas korcsolyája, valahol a „zsibajon”• szerezte, azon billegtünk felváltva egész délutánokat. H anem ezt apám soha nem tudta meg. Örült helyettem is a magaszerkesztette korcsolyának és én a világért sem rontottam volna el az örömét. Hiszen a korcsolyázás szép dolog, de mégis inkább az a nagy-nagy szeretet volt a lényeg, amivel azt a csodálatos kis jószágot kifaragta a számomra. Mert azt, míg élek, nem felejtem el, F, Tóth Púi