Szolnok Megyei Néplap, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
i.ä€6, január i, SZOLNOK MEGTEI cíEFL Ái Emlékezés Mihalik Dániel festőművészre Hatvan esztendővel ez* előtt nem mindennapi hírrel kopogtatott be a postás a művésztelep egyik műtermébe. Velencéből jött a hír, hogy Mihalik Dániel festőművész Fűzfa birkákkal című festménye az 1905-ös Biennálén nagydíjat kapott. Nemzetközi elismerést jelent ez minden művésznek, de méginkább annak számít, ha nem egy életművet jutalmaznak vele, hanem egy fiatal művész remek teljesítményét. A mellékelt reprodukció alapján is felismerhetik olvasóink azt a képet, amelyik á Szolnoki Galéria egyik legszebb darabja, s amelyik kép a Míivészte- iep melletti Zagyva részletet ábrázolja, háttérben a Tabánnal. A sárgás tónusban festett lírai hangulatú kép a századeleji szolnoki művésztelepen készült. S a festője az, akiről Lyka Károly művészettörténész azt írta — a Mihalik — Olgyay —Szlányi tájképfestő triászt említve —, hogy az itteni táj karakterét megismervén, hosszabb itt tartózkodásuk alatt, számukra a táj „nem átfutó turista emlék, hanem meghitt látvány... ezzel vált lehetővé, hogy az Alföld lefestését felváltotta az Alföld meg fejlése'’. A festmény közepén álló fűzfa csak nemrégiben tűnt el, de Mihalik Dániel emlékét ne csak az őrizze meg, hogy Szolnok város a művész korai halálakor, 1910- ben, mint a művésztelep első nagy halottjának, díszsírhelyet adományozott. — Temetésekor emlékét a Művésztelep kertjében bronz vagy márványszborral kívánták megörökíteni, de ma — mint annyi nagynevű művésztársának — még utcanév sem örökíti meg emlékét. Nem a túlzó lokálpatriotizmus íratja e szavakat, hanem a nagy emberi teljesítmények tisztelete. Szolnok városnak e téren is van még tennivalója. Osalc nemrégiben kerestem fel a Budapesten élő özvegyét és leányát, akik szinte visszavarázsolták beszélgetésünk közben a Művésztelep ünnepi megnyitását 1902 júniusában. Mi- halikék a legkeletibb műtermet kapták. Megfakult fényképeken bepillanthatunk a műterembe, láthatjuk a fiatal művészt festés közben a Művésztelep kertjében, a Pityó partján (a régi Zagyva-meder neve ez, ahol most a MÁV kórház épül). Élettel telik meg az a sok adat, amit művészeti folyóiratok, — könyvek őrizték meg a Szolnoki Művésztelep első évtizedéről. A művészről magáról elevenítsünk fel annyit, hogy 1869-ben született. Lotz, Greguss és Székely Bertalan voltak a mesterei, de már igen korán fényes jövőt jósoltak neki. Már fiatalon jelentős díjakat nyert — köztük 36 éves korában a velencei aranyérmet —. Művei nemcsak a hazai jelentősebb gyűjteményekbe kerültek, hanem Európa nevesebb múzeumaiba is. Sikereinek teljében nagyon fiatalon — 41 éves korában — 1910-ben halt meg Szolnokon. Váratlan halála, temetése megrendítette a művészeti közvéleményt. Kaposvári Gyula 99 lm, ifie Tavaly szilveszterkor történt. Egy magyar turistatársaság sétál! Becsben. Gyönyörködtek a kivilágításban, a forgalomban, megcsodálták a Stefans- kar che óralapját, a kirakatokat, az éjjel is nyitva tartó üzleteket, az összeölelkezett szerelmespárokat, az egész bolondos, óévtől búcsúzó kavargást. A társaság egyik tagja úgy érezte, nézik. Hátrafordult és megdöbbenve fedezte fel az alig egy éve disszidált mérnök kollégáját. Zavarában először köszönni is elfelejtett. — Szervusz — mondotta végülis habozva. A másik úgy kapott a köszöntés után, mint a fuldokló. — Szervusz... mi újság otthon, mit csinálnak a vállalatnál és általában mindent mondj eh — Aztán egy pillanat múlva furcsán elvókonyult hangon folytatta: — És... és mondd, ott., ahol laktam, tudod, azon az utcán, ott, van-e már neonvilágítás? Barátom, aki ezt a történetet ma elmondotta nekem, elgondolkozva tette hozzá: — Tudod, a furcsa az volt, hogy ez a kérdés volt neki a legfontosabb. Nem, nincsenek anyagi gondjai, de azt a kis szolnoki utcát nem tudja elfelejteni... Most újra szilvesztert írunk és az újságok cikkírói — ki tréfásan, ki komolyan — foglalkoznak a legújabb disszi- densekkel, akiknek száma, ha a szájról szájra terjedő, „jólértesültség” adatainak csak egy töredéke is, de elgondolkoztat bennünket. Üj évet írunk. 1966-ot. Az asztalokra, falaikra, zsebekbe új naptárak, a szívbe friss ünnepi érzések, az értelembe új mérlegelések, akarati elhatározások kerültek. Itt nem a szokásos újévi fogadkozásokra gondolok, hanem egyszerűen arra: ez az év valamiféle próbatétel, a nekifeszülő elszánás és minőségileg újat alkotás éve, Űj ötéves terv, új gazdasági mechanizmus, új feladatok, és nehézségek is. Az óriási többség mellett eltörpül azok száma, kik az „ubivita. ibd patria”, ahol a megélhetésem, ott a hazám kozmopolita elvét vallva most a hatvanas évek derekán próbálnak meg csalóka álomképek után futni. S mert nem cserélhet szívet az. aki hazát cserél, a szíve ittmarad, nálunk, a sszidott, ócsárolt, de mindig nagyon kedves hazában. A hazaszeretet nem elvont fogalom és nem üres szólam. Azért nem, mert az ember agyában, - idegeiben, a hazát meg teremtő, építő, vérükkel öntöző neves és névtelen ősök egész sora húzódik meg. Mert emellett húsz, év óta valami olyasmi történik, ami ezt a hazasZeretetet még konkrétabbá, még érzékletesebbé teszi. Csak a megátalkodott. ellenség nem hajtja meg tisztelettel a fejét, a sziszifuszi munka és az ebből adódó eredmények előtt, amelyeket Magyarországon elértek a dolgozók, a hazafiak. Nincs amber, aki ne erezne büszkeséget, ha végigmegy az Erzsébet hídon és két part között nyújtózó ezüstös ívében gyönyörködik. S innen már csak egy lépés arra gondolni, hogy a tervező kollektíva, a több mint száz kivitelező vállalat minden egyes dolgozójának micsoda nagyszerű összmunkájára volt ahhoz szükség, hogy hazánk ez új és kedves jelképe megszülessék. Radnóti Miklós költészete ma már kötelező olvasmány, érettségi tétel. Sokszor, sokat hallhatjuk rádióban, a neves előadóművészek ajkáról a televízióban is „Nem tudhatom” című megrendítő versét, a hazaszeretetnek ezt a Csodálatos, a hont emberközelbe hozó dicséretét. Most az új év küszöbén nem árt arról gondolkozni egy kicsit, hogy ez a haza a mienk, hogy nekünk nagyon kedves, hogy érhet bennünket egyénileg baj és bánat, de ezért az országért tennünk kell tudatos eszmé- tósünk végső pillanatáig, felülemelkedve az egyéni problémákon, ssávetszoirongató magán-gondokon. A hazaszeretet bonyolult, sokrétű érzés, benne van az új szolnoki tervezőirodát építő kőműves ügybuzgalma éppen úgy, mint azoknak az embereknek a figyelme, akik az építkezés előtt elhaladva naponta megállapítják, mennyit haladt a munka. Annak a parasztembernek büszke önérzete, aki gondosan megmunkálta a rábízott földet és a tudósok álmatlan éjszakája, ki a földbe búvó mag hibridjét létrehozta. És az apró személyes éünaények! Radnóti írja: s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap. egy kőre léptem én. íme m e kő...” Ilyen kövünk nekünk is van Mind nyájunknak. S a messzi idegenben, amely kenyeret ad nekünk, de hazát soha, ez a kis kő jut eszébe a hűtlennek. S ezért jutott eszébe a zajos bécsi szilveszter éjjelen boldogtalanul csavargó fiatalembernek az a kis szolnoki utca, amelyben az otthagyott kedves ház előtt már ég n higanygőzlámpa. Hernádi Tibor Növelik az óvodai helyek számát Több diák rénaenülhet napköois ellátásban A Művelődésügyi Minisztérium költségvetési előirányzata I986-ra megIdill újév hajnalán Kézikocsin szállították a hangszereket, mert. sehol sem kaptak taxit. Az is lehetséges, hogy a Szilveszter éjszakai keresményt nem akarták taxira költeni. így í elpakolták a dobot, kellékeivel együti n Rozmaring Étterem kézikocsijára Tomit, a dagi zongoristát felültették rá, csak úgy heccből, hogy az ú.jesztendei jó hangulatban andalgó járókelők kacagjanak a szállítmányon. Tomi nemcsalt a dobra vigyázott, hanem a szaxofonra és a gitárokra is. No meg a magnókra és az erősítőkre. Gábor, az egyik gitáros és Attila, a szaxofonos húzta a kocsit. Gyurka, a dobos és Iván, a másik gitáros tolta a játékszernek ifi beillő szekeret. Vidám menet volt ez így, fáradtságot, elnyűttséget nem ismerő karneválkodás. A fiúk útközben dúdoltak valamit, fejükön papírcsákó fityegett. Tomi rendületlenül püfölte a dobot, hogy trappoljanak a „lovacskák”. Nyerítettek, nyargalásztak a fiúk. s közben meg-megránditották a rudat, hogy Dagi iehuppanjon a hirtelen keresztbeforduló kocsiról. Újévi csínynek szánták ezt a fiúk s mint mindig, a célpont most is az örökké csokit zabáié Tomi volt. De ezúttal jól nyergeit a gyéréi; ecttí pottyant le egyszer sem. Ez viszont dühítette a város legügyesebb kezű amatőr gitáregyüttesét ÜfcvszfiT a kelleténél VflStíwn megrántották a rudat, 9 a kocsi féloldalra billent. Lepergett arról Tomi és a magnó-erősítő kivételével minden. A dob gurult, gurult lefelé, a szaxofon kibomlott tokjából, s egy tenyérnyi jégen olyan lendületet kapott, hogy az útról átcsúszott a havas földre. A basszusgitár meg- pendült, útközben vagy ötször, aszerint, ahogyan a fagyos föld göröngyei megdobálták. A finom hangszerek korcsolyázása láttán a fiúk bosszúsan szidták Tomit hogy nem vigyázott kellően a drága szerszámokra Dagi meg csak kacagott, s látva, miként hergelik magukat zenésztársai, elegánsan leugrott a kocsiról, leporolta felöltőjét s megindult a hangszerek ösz- szeszedésére. — Kié ez a pl rosszínü gitár ócska ? — gonoszkodott majd a nagydobot emelte a feje fölé, mondván: — Ha nem tévedek, ez egy dob, J. Gy. monogrammal. Ezek szerint ez nem. lehet másé, mint Juhász Gyurkáé — folytatta a tréfálkozást, majd újatok hangszerhez lépett — De ez a szaxofon végképp nem tudom, kié? Ez az egekből, hullott ide. Ha így van; nem lehet másé, mint Gleen Milleré. — Süket dagadt, tudod is te. ki volt az a Gleen Miller — mormogtt az örökké komolykodó Verő Attila, a szaxofonos. — Van szerencsém tudni, drága jó művész úr, éppen tegnap hallottam a rádióban egy dzsessztörténeti előadást — repbUsáawtt Tomi. Attila semmit sem szólt. A hóból kihalászta szaxofonját egy darabig bámulta az eget, majd a szájához emelte hangszerét Egy Mii- ler-szerenádot játszott A fiúk kezdetben értetlenül bámulták a 20 centiméteres hóban ritmizáló fiút. Tomi ocsúdott fel legelőször, gondolván, ha igazán új esztendő van. az utcán is lehet muzsikálni. Odaszaladt a dobhoz 9 adta a taktust. A gitárosok szintén bekapcsolódtak a dallamba, finom, elektronika- mentes pengetéssel. Kisvártatva nagy közönsége toborzódott az együttesnék, vidáman szilveszterező, szalonspicces emberek, akik sok irányból gyalog indultak volna hazafelé, Tomi és Attila, míg játszottak, egyre csak az eget bámulták. A közönség azt hitte: afféle zenész szokásból. Senki sem tudta meg akkor: ez a két fiú Gleen Millernek tisztelgett újév reggelén, annak a nagy angol dzsesszmuzsikusnak, aki zenekarával együtt pontosan 21 esztendővel ezelőtt pusztult el London és Pár is között. A németek lelőtték azt a repülőgépet, amelyik a felszabadult Párizs ünnepségeire vitte a világhírű együttest. A két fiú továbbra is kitartóan az ég felé meresztette nyakát. A közönség jól szórakozott, a dzsessz szólt, fiatalok csókolóztak az utcasarkon, egy fiatalasszony hosszasat kacagott, valaki távolabb pikáns viccet mesélt. Gleen Miller dallamai pedig el árasztották a békés hangulatú ut cát. A fiúk rendületlenül nézték az eget, mintha onnan hullanának s repülörnmcsok ás a fényes hang szerek. Pedig az égből csak néhány kósza, eltévedt hópihe hullott alá... Párkány László haladja a hat. és félmálli- árd forintot, s 3,5 százalékkal magasabb az 1965. évinél. A tanácsi óvodák költségvetési előirányzata az 1965-ös 665,8 millióval szemben 691,5 millió forint. Az óvodai helyek számát 3400-zai növelik. 310- zel emelik az általános iskolai napközi otthonos csoportok számát, s ennek eredményeként mintegy 12 400 tanulóval több részesülhet napközis ellátásban, mint az idén. A körzetesítés során további 1000 fiatalnak biztosítanak majd helyet az általnos iskolai diákotthonokban. A diákotthoni helyek száma 23 962-ről 25 162-re növekszik, a fejlesztés azonban nem szünteti meg a zsúfoltságot. A nevelőotthoni helyek száma 400-zal emelkedik és összességben megközelíti a 14 600-at. A gyermekvédő otthonokban és nevelőszülőknél elhelyezeti 30 600 állami gondozott ellátására az ideinél 7,7 millióval többet, összesen csaknem 114 millió forintot irányoztak elő. A különféle könyvkiadó vállalatok 1966-ban mintegy 2300 művet jelentetnek meg, 33,8 millió példányban, csaknem 600 millió forint értékben, A kulturális programterv szerint 1966-ban 20 nagy játékfilmet kilenc tv-játékfilmet 99 híradó-, 123 oktató-, dokumentum- és egyéb kisfilmet készítenek. 135 filmet pedig szinkronizálnak. A programban 150 nagy játékfilm bemutatása szerepel. A tanszeripar 36 millió forint értékű iskolai szemléltető eszközt készít. A tervek szerint több mint kétmillió hanglemezt gyártanak 1966-ban. Ezen belül a komolyzene részaránya 24 százalék lesz. (MTI) Negyvenezer forint könyvtárfejlesztésre Évről évre fejlődik a karcagi városi könyvtár. A tanácstól 1965-ben 40 ezer forintot kaptak könyvvásárlásra. így könyvállományuk meghaladja már a 30 ezer kötetet. Kell Is a sok könyv, hiszen a város lakóinak 17 százaléka már tagja a városi könyvtárnak. Ezérl vájt szükségessé, hogy 18 fiókkölcsönzőt is működtessenek a központi könyvtáron kívül Karcagon A könyvkölcsönzés mellett tavaly kétszer volt íróolvasó találkozó és kétszer mulatta be műsorát a város lakóinak a gyermekkönyvtár irodalmi köre. Az 1966-os esztendő újabb fejlődést ígér a karcagi könyvtár részére. A tanácstól előreláthatólag S0 ezer forintot kapnak könyvek vásárlására. Ezen kívül új bútorokat kap a gyermekkönyvtár. A könyvtár dolgozói elhatározták, jövőre jelentősen növelik a könyvtár tagjainak számát,
