Szolnok Megyei Néplap, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-25 / 20. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP cs I960. Január & Németh Hona és Pákái harmadik leit az ifjúsági vívóvá toqafón A BVSZ szombaton a Sportcsarnokban junior párbajtőr és női tőr válo­gató versenyt rendezett, amelyen elindult a teljes magyar élmezőny. Megyén­ket a Szolnoki MÁV két versenyzője, Németh Hona és Pákái György képvisel­te. A lányok mezőnyében harmdnchatan indultak, ha­tos csoportokban vívták a selejtezőt, majd a közép­döntőt is. Németh mind­kettőből csoportelsőként jutott tovább. A kilences döntőben hat győzelmet szerzett, és csak több ka­pott találattal szorult a harmadik helyre. Az elő- mérkőzések során igen jól. r döntőben kissé fáradtan vívott Ezt mutatja, hogy a versenyt nyerő Rónait az elődöntőben 4:0-ra győz­te le, míg a döntő fordít­va sikerült. Eredménye így is kiváló és további si­kerekre bíztat a jövőt il­letően. A másik versenyen negyvennyolc fiatal pár­bajtőröző lépett pástra, a döntőt megelőzően három A megnehezedett közle­kedési viszonyok ellenére Is nagy létszámú mezőny jelent meg vasárnap reg­gel á Tisza-parti Gimná­ziumban Szolnok megye 1966. évi férfi és női fel­nőtt egyéni asztalitenisz bajnokságán. A verseny minden számában örvende­tesen sok induló volt: a Szolnoki MÁV-ot 14, a Mezőtúri Felsőfokú Tech­nikumot 13, a Karcagi MEDOSZ-t 12, a Jászberé­nyi Lehelt 10, a Szolnoki Vízig SK-t 9, Jászladányt 6, Öcsödöt három sportoló képviselte. A legizgalma­sabb mérkőzéseket a férfi egyéni találkozó során lát­tuk, különösen a döntőben voltak színvonalasak az összecsapások. Reisz Tibor kiemelkedő teljesítményű: nyújtott, higgadt, támadó játékstílusával a mezőny fölé nőtt. A döntőben ra­gyogó formában verseny­zett. minden ellenfelét le­győzve megérdemelten sze­rezte meg az elsőséget. A nap legszebb mérkőzése a Reisz—Fehér háromszettes mérkőzés volt. A női ver­senyzők közül a betegségé­ből felépült Szilágyi ered­ményes játéka emelhető ki, de voltak még néhá- nyan, akik frissen, ötlete­sen játszottak. A megyei bajnokság végeredménye ¥ Férfi egyéni: I. Reisz Ti­bor (Jb. Lehel), 2. Bilinsz- ki József (Jb. Lehel), 3. Fehér Pál (Vízig). 4. Leskó I^ászló (Vízig). Férfi páros: 1. Hájas—Dudek (Jb. Le­hel), 2. Reisz*-Szarvas (Jb Lehel). Női egyéni: 1. Szi­lágyi Katalin (Szó. MÁV), 2. Tóth Judit (Mezőtúr), 3. fordulót bonyolítottak le. Pákái bebizonyította, hogy az előző tájékoztató ver­senyen aratott győzelme nem volt véletlen. Bejutott most is a döntőbe, és vé­gig jó vívással a harmadik helyet szerezte meg. töt A hót végén a Szolnoki MÁV vívói Cegléden sze­repeltek a négy megye részvételével rendezett te­rületi vívóbajnokságon. Az eredményeken érződik Pá­kái és Németh távolléte. — Férfi tőr egyéni: 3. Damics Ferenc, 5. Kapitány Ist­ván; csapat: 2. Szolnoki MÁV (Danics, Kapitány, Báli); női tőr egyéni: 5. Rád ácsi Teréz, 6. Lapis Judit, csapat: 2. Szolnoki MÁV (Németh J., Radá- csi, Lapis); kard egyéni: 3. Hauk István; csapat: 2. Szolnoki MÁV — (Hauk, Szentesi, Hauk). — Az egyéni számok első hat, a csapatversenyek első két helyezettje indulhat az or­szágos vidéki bajnokságon. Varga Mária (Szó. MÁV), 4. Lévai Mária (Szó. MÁV). Női páros: 1. Szilágyi— Varga (Szó. MÁV). 2. Tóth —Csendom (Mezőtúr). — Vegyespáros: 1. Galáth— Draskovits (Mezőtúr), 2. Fehér—Szilágyi (Vízig— MÁV). 4. heti I. Cagliari—Bologna 2 iá 2- Catania—Brescia x 1:1 3- Fiorentina—Atalanta 1 1:0 4- Foggia—Juventus x 0:0 5. Milan—Lazio, félbeszakadt törölve 6- Roma—Lanerossi 1 Iá 7. Spal—Napoll 3 1:2 8- Torino—Sampdoria 1 1:0 9. Varese—Inter. 2 1:3 10- Red-Star—Rennes elm­törölve II. Angers—Lens elm. törölve 12- Rouen—Monaco el in­tőről ve 13- Niee-Lyon 1 4:2 14. St. Étien—Sochaux 1 3:1 15- Sedan—Strasbourg elm törölve 18- Valent—Nimes 1 3:0 Csak 11 mérkőzés maradt a szelvényen, s így csak 10 és 11 találattal lebet nyerni. +l-es találatot nem lehetett elérni- így a már eddig is alaposan felhalmozódott Ju­talom a most következő hét­re ment át. Jáaaberényi hírek A Jászberényi Lehel NB Il-es férfi asztalitenisz szak­osztálya 32 versenyző rész­vételével házi bajnokságot rendezett Az egyes korcso­portokban élvezetes játék alakult ki, különösen az ifjúságiaknál tapasztalható fejlődés, mely Kókai Ru­dolf edző lelkiismeretes munkáját, szaktudását di­cséri. A győztesek: Üjonc: Nagy Zoltán, serdülő: Szó­ród Tamás, ifjúsági: Há- jos László, felnőtt: Tóth László, 2. Reisz Tibor, 3. Szarvas Lajos, 4. Bilinszki József, serdülő páros: Ko­vács—Mizsed, ifjúsági pá­ros: Hájos—Gyurkó. Az 1966-os NB Il-es CSB feb­ruár 6-án indul. A Lehel csapata idén új beosztást nyert, remélhetőleg a Bar­na-csoportban is megállja a helyét. Az első forduló­ban a Bp. Művész együtte­sével találkoznak — ide­genben. * A jászberényi Lehel Ve­zér Gimnázium sportköre idén is lehetőséget kíván adni a korcsolyázást ked­velőknek. Ezért a Bathó- kertben levő sportpályán - jégpályát készítettek, me­lyet állandóan kezelnek, gondoznak, hogy alkalmas legyen korcsolyázásra. A jég délutánonként és vasár­nap áll a sportolni szere­tők rendelkezésére. • A Népsport értesülése szerint Horváth, a Jászbe­rényi Lehel labdarúgó csa­patának volt kapusa az NB I/B-s Budafoknál szere­pel az új idényben. MÍf-sporthál lesz Szolnokon A Szolnoki MÁV SE a pártolótag-szakosztá-ly ren­dezésében január 29-én, szombaton este 8 órától tartja a Tisza Szálló ősz- szes termében hagyomá­nyos sportbálját. A kék­fehér színekben szereplő ; sportolók farsangi estje ! mindig jól szokott sikerül- i ni, már most sokan kértek ! meghívót, rendeltek asztalt í a bálra, szurkolók és ver- 1 senyzők egyaránt. Jó verseny volt a megyei asztalitenisz bajnokság Katona elsősorban diszkosszal szeretne javítani, s ehbez a Danek-féie stílust gyakorolja Januári könyv- újdonságok Több könyvujdonság je­lent meg az elmúlt napok­ban a szolnoki könyvesbol­tok kirakataiban. Ott lát­tuk a Természettudományt Lexikon 11. kötetét, Hans Habe A küldetés című könyvét. A magyar szár­mazású szerzőnek ez a má­sodik műve, amelyik ma­gyar nyelven is megjelent. A nemrégiben kiadott Ha­lál Texasban című könyve nagy közönségsikert ara­tott Első alkalommal kerül közönség elé Szabó Dezső írói hagyatékából összeállí­tott Életeim című műve. A gyakran magyarázkodó mű az író szándéka ellenére le­leplező írás, s olvasása köz­ben Szabó Dezső hajdan nagyhatású eszméi mind­untalan felfedik önön gyen­geségüket. A világirodalom ars poe­ticái című kötet első ízben foglalja össze a világiroda­lom ars poeticáit Home- rostől — Shakespearen, Cervantesen, Goethén, Pus­kinon. Hugón keresztül — a XX. századig. A költői mesterség elméletéről és gyakorlatáról szóló versek, esszék, tanulmányok mel­lett a költészet feladatai­val, szerepével foglalkozó írásművek is szerepelnek. A kötet hozzájárul az írók művészi és emberi szándé­kainak és az alko+áglélek- tan kérdéseinek megisme­réséhez. Nagy örömet jelent a néprajztudománnyal fog­lalkozók számára G. J. Fra­ser Az aranyág című mun­kájának magyar nyelvű tol­mácsolása. A válogatás a nagy angol kutató 13 köte­tes művének legfőbb mnn- danviaJójáh legvonzóbb fe­jezeteit közli. Basil Davidson Az újra felfedezett ősi Afrika, A fekete anya című munkája a Fekete-Afrika Szaharától délre elterülő Afrika törté­nelmével foglalkozik az idő­számítás kezdetétől a XIX. századig, a gyarmatosítás koráig. ősi kultúrákkal, hajdani birodalmakkal is­merkedünk meg a könyv iapjain, amelyek még az európaiak megjelenése előtt virágzottak Afrikában. jelentős többlet bevételhez juthat, ha átadja a felesleges FÜSTÖLTHŰSÁRUT ÉS ÉTKEZÉSI SZALONNÁT a földművesszövetke­zeteknek, felvásárol­ják minden mennyi­ségben! A felvásárlás feltételei­ről és az egészségügyi előírásokról részletes felvilágosítást ad a helyi földművesszövet­kezet. Közés'dekű közlemény Felhivja a városi tanács végrehajtó bizottsága a la­kosságot, hogy akik az ér­és belvízvédelmi brigádokba be vannak osztva, szükség esetén álljanak az illetékes szervek rendelkezésére, te­gyenek eleget az ezzel kap­csolatos intézkedéseknek, tel­jesítsék a közerő kötelezett­ség keretében a kívánt ér­és belvízvédelmi munkát. A csapadékos időjárás kö­vetkeztében sok és értékes mezőgazdasági művelés alatt álló terület került víz alá­Fontos érdek a belvizek­nek az elárasztott területek­ről vízlevezető csatornákba, vízgyűjtőhelyekre, esetleg ér­téktelenebb területre való természetes levezetése. Ez legtöbb esetben egy barázda, vagy csekélyebb földmunkát Igénylő vízlevezető nyíltárok alkalmazásával megoldható, amellyel lényegesen csök­kenthető az elárasztott terü­letek nagysága és az ezzel járó károsodás mértéke. Fő feladat tehát a vízle- eregetés gyors megszervezése és végrehajtása- Még a jég alatt lévő vizek levezetésé­vel is jelentős a kár elhárí­tása- Különösen akkor válik hatékonnyá a vízleereszté* ha azt gyorsan alkalmazzák- Éppen ezért felhívjuk a lakosságot, az érdekelteket és az illetékeseket a rendkí­vül fontos közérdekre tekin­tettel. az elmondottak gyors és szakszerű végrehajtására, illetve az abban való haté­kony közreműködésre. Városi tanács végrehajtó bizottsága Szolnok apróhirdetések) ALLAS ____ K ERTÉSZETI és állattenyésztési technikumot vég­zett. több éves gya­korlattal elhelyez­kedne tsz-be. Cím a kiadóhivatalban. GÉPÍRNI tudó ad­minisztrátor elhe­lyezkedne- ..Feb­ruár 1” ieligére a szolnoki hirdetőbe. SZOLNOKI Damja­nich Tsz felvesz tehenészeket, azon­nali belénéssel- Ér­deklődni lehet a tsz irodájában: Szol­nok. Ugar 76. AZ ÉM- Szolnok Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat — azonnali felvételre keres épületgépész technikust, villany­szerelő vagy víz-, fűtésszerelői gya­korlattal- Felvételre keres továbbá he- gesztö-lakatoso kát és csőszerelőket. — gáz- és fűtésszerelő szakmához, esetleg átképzéssel. Jelent­kezni lehet az EM Szolnok Megyei Ál­lami ÉoitőiDari Vál­lalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Ady Endre út 117/c­MAROS szakmun­kást felveszünk- — Fizetés teljesít­ménybérben. Víz­gépészeti Válla­lat. — Kunhegyes, Széchenyi u- 32. A TISZAMENT Ve­gyiművek Szakszer­vezeti Bizottsága pályázatot hirdet kulíúrigazgatói ál­lás betöltésére. Kö­vetelmény kultúr- munkában több éves gyakorlat és leg­alább érettségi. Fi­zetés megegyezés szerint- Írásos pá­lyázatokat a Szak­szervezeti Bizott­ság címére kérőik­BEDOLGOZÓ hor­goló, vértesieké ké­szítő, norvég kesz­tyű kötő és varró­nőket felveszünk. — Szolnok megyéhez tartozók Jeleni kez- hetnek. Szolnoki Háziipari Termelő- szövetkezet, Szol­nok, Magyar u- 14­Útépítésben jártas munkavezetőket. — kövező szakmunká­sokat és fizi Icai dol­gozókat veszünk fel azonnali belépésre. Debreceni Közúti Üzemi Vállalat 5. sz. Építésvezetősé­ge. Szolnok. Ver- seghv út 23-______ A z EM. 44. sz- ÁIL Építőipari Vállalat azonnal felvesz bu- danesti munkahe­lyekre — burkoló szakmunkásokat, — könnyűgépkezelő­ket (ÉM. vizsgával) kubikosokat és fér­fi segédmunkáso­kat- Családfenntar­tóknak napi 15.— Ft, nem család- fenntartóknak napi 10— Ft különélés! díjat fizetünk. — amennyiben vidéki lakásbeielentéssel rendelkeznek és ál­landó lakóhelyükre naponta nem tér­nek haza, — Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanács­igazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Buda­pest. V.. Kossuth Lajos tér 13—15 földszint. ADAS—VÉTEL EGY zoméncos ..Rekord” kályha és egy kétszemélyes heverő, egy asztal és négy kárpitozott szék eladó- Szol­nok, Bercsényi u- 18. szám. __________ C SOGARNITÜRÁ. ülőbútor üvegasz­tallal eladó. Szol­nok, Beloiannisz u. 2- I- emelet-____ V illanytűzhely el­adó. Szolnok, Be­loiannisz u. 7. III. emelet 12-_____ 6 00-as gáz égőfei eladó- Szolnok. Pil­langó u. 1. Sebes­tvén. _______ ___ S ÖTÉT színű háló­szoba bútor eladó Szolnok, Tabán 64­INGATLAN MASFÉLSZOBAS családi ház OTP kölcsönnel. beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: Szolnok. Vadász u. 13. BÁTOR szőlő első úton 3 hold szőlő megosztva is. el­adó. — Érdeklődni: Szűcs Károly, HO­MOK. Ui virághegy 38 szám. LAKÁSCSERE Elcserélném Szol­nok központjában beköltözhető 3 szo­ba, előszoba, kony­ha. speiz. háztartá­si árammal rendel­kező házamat meg­egyezéssel kisebb kültelki, vagy köz­vetlen környéki kertes házra. -Mé­száros Lőrinc utca” ieligére a szolnoki hirdetőbe. casBHKsnaaamnBaaBi IIAZASSAG Józanéletű. káros szenvedélytől men­tes 64 éves férű házasság céliából megismerkedne ön- nvugdíias nővel 55 -60-ig- ..Van egv 17 éves fiam” iel­igére a törökszent­miklósi hirdetőbe­VEGYES KERÉKPÁR és mo­torkerékpár zomáp- cozásái vállalja a Karcagi Vegyesipa­ri Ktsz. — Karcag. Madarast út 24—28. MOTORKERÉK­PÁROK, kerékpá­rok téli naeviaví- tását, felújítását, henger csiszolását, főtengely görgőzést rövid határidőre vállalia a Szolnok Megyei Tanács Vas­ipari Vállalata — motoros üzeme — Szolnok. Máius 1 u. 2. szám. Tele­fon: 20-25. U—28-as erőgép fő­javítását fix áron vállalia, valamint a behozott erőgépet főjavított erőgép­pel azonnal kicse­réli a Törkevei Gépjavító Állomás kisújszállási üzem­egysége, Kisújszál­lás. tuMiaujjuui lüiimiunuu!# u j. j Köszönetnyilvánítás f Ezúton mondunk köszö- j netet mindazoknak, akik ; ■ szeretett katona fiunk 1 f temetésén részvétükkel ; 1 fájdalmunkat pnvhítet- 1 I *1 ték. A gyászoló Gere család 6 Tiszaföldvár / K oszünei nyilvánítás Mindazoknak, akik felejt­hetetlen fiunk, Gál József a magyar néphadsereg hon­védje — elhunyta alkalmá­ból részvétükkel fájdalmunk­ban osztoztak, vagy utolsó útjára elkísérték, — ezúton mondunk hálás köszönetét. Gál József és családja Tiszaföldvár Az 1965. évi országos fér­fi atlétikai ranglistán két ízben is találkozhatunk szolnoki sportoló nevével: Katona József (Szolnoki MÁV) súlyban és diszkosz­ban egyaránt hetedik, 15,60. illetve 51,32 méteres telje­sítménnyel. Téli felkészülé­séről, idei terveiről beszél­gettünk vele. — Hetenként öt alkalom­mal edzek — mondotta — az alapozó Időszakban fő­leg súlyzókkal dolgozom Napi öt tonnával kezdtem most már hétnél tartok, s március végére a tizenöt tonnás teljesítményt irá­nyoztuk elő Kocsis István edzőmmel. A heti három­szori súlyemelés mellett két ízben technikám csiszolásá­val foglalkozom, ha szá­raz Idő van, szerrel, emel­lett futás is szerepel a programban. — Ügy döntöttünk, a súlylökés csak mellékes szá­mom lesz ezen a nyáron, diszkoszvetésben nagyobbak az esélyeim az élvonalba kerülésre — folytatta a ha­talmas termetű fiatalem­ber. — Ehhez azonban so­kat kell „gyúrnom”, az ed­zés mellett ott a család, a munkám, ráadásul még technikumba is járok. De csak azért csinálom, kemé­nyen, nekem mindegy, hol kötök, milyen eredményt érek el, Jó lenne, ha ennek érde­kében a vállalat megértőbb lenne, 1966-ban ötvenhá­rom méter felett szeretnék dobni, ehhez persze kell egy príma diszkosz, megfe­lelő erősségű ellenszél, • természetesen kicsiszol* technika. Most a csehszlo­vák világrekorder mélyről indított, elcsavart stílusát gyakorolom. i válogathat kényelmes fotelekben 930—1160.— 910—1170.— 660— 900.— 850—1130.— 670— 870.— 720— 910.— 720—1050.— Ft-ig szövetminőségtől függően- Tekintse JUDIT fotel SZIRÉN fotel MÁTRA fotel ÁBRÁND fotel DOMINÖ fotel ANGELA fotel ÉVA fotel meg a bútorboltokban.

Next

/
Thumbnails
Contents