Szolnok Megyei Néplap, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-20 / 16. szám
8 SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP ü»&. január A keddi nagy havazás, a sokszor orkánszerű szél — mesterséges közlekedési akadályokat okozott a megye szinte valamennyi útszakaszán. A hótorlaszok helyenként elérték, — sőt meghaladták az egy métert. Gépkocsik hosszú sora állt egy-egy hóbucka előtt. Az autóbuszok utasai, gyermekek és felnőttek gyalog vágtak neki a féllábszárig érő hónak. A rendkívüli időjárás sok kellemetlen percet, sőt órákat szerzett a lakóhelyüktől távol dolgozóknak, tanulóknak, de néhány üzem vezetőjének is, hiszen több autóbusz, mely a munkásokat szállította elakadt, vagy a vonatok késtek. S míg szüntelenül hullt a hó, erejét nem kímélve tombolt a vihar, a kellemetlenségek mellett megmutatkozott az emberi segíteni akarás is. Nem maradtok kenyér nélkül A kunszentmártoni járás területén kedden már a késő délutáni órákban szinte valamennyi út járhatatlan volt. A Sütőipari vállalat kunszentmártoni üzemében szüntelenül csengett a telefon. „Elakadt a kenyeret szállító gépkocsi” — hallatszott a vonal túlsó végéről. Ezt jelentették Ti- szaugról, Tiszakürtről, — Csépáról. A segítség nem maradt eL A vállalat vezetőinek kérésére a termelőszövetkezetek lófogatai siettek a kenyérért. A szállítás azóta is folyamatos. Igaz, lassúbb, minha gépkocsival történne, de a járás községeinek lakói nem maradtak kenyér nélkül. Hasonló gondokkal kellett megküzdeniök a karcagi Sütőipari Vállalat vezetőinek is. Itt a földművesszövetkezettel fogtak össze és a tsz-ektől kapott lófogatú szánokkal szállítják az élelmiszert a külvilágtól elzárt községekbe, Katonák a slnoken Valósággal „csiga” tempóban közlekedhettek a személvszállító vonatok — Püspökladány — Szeghalom, valamint Kisújszállás és Kálkápolna között. A helyenként félméteres hó csaknem lehetetlenné tette a forgalmat a kisújszállási MÁV vasútállomáson is. Több mint háromszáz vasúti alkalmazott és dvil állandó ügyelete és munkája eredményeként azonban minden vonat elérte végcélját. Az említett vonalakon hókotrógépet közlekedtetnek, közmunka-erő tisztítja a váltókat. Tegnap pedig úiabb segítség érkezett Kisújszállásra. Debrecenből néohadseregíink tagjai utaztak a bajbajutott város és környéke segítségére. Megérkezésük után nyomban munkához is fogtak, s jelenleg a civileken kívül katonák is lanátolják a havat a sínekről. Akodn'vok CT *«!. szállításban, seeritséa a fővárosnak örményesnél is elakadt néhány gépkocsi. Köztük egy tejeskocsi is. A fegyvernek! járat már két napja rostokol magatehetetle- nül az úton. Két napja nem tudják beszállítani a tejet Mezőtúrról és Tiszasüly környékéről sem. Ennek ellenére Szolnokon, de a többi városban sem vette észre a lakosság, hogy nem érkezett meg a máskor megszokott mennyiség. . Az ellátással újabb havazások esetén sem lesz hiba. A tejipari vállalat nehéz gépkocsijai a városnak szükséges tejmennyiséget minden körülmények között beszállítják a környező községekből, a megközelíthető városokból. A községekben pedig, ha továbbra is járhatatlanok lesznek az utak, a helyi begyűjtő csarnokokból látják el a lakosságot. Erre az engedélyt megadják, mint ahogyan már így jutnak tejhez a tiszapüspöki lakosok. Az erős havazás gondot okozott a főváros tejszín és vaj ellátásában. Ezért a Fővárosi Tejipari Vállalat Szolnoktól kért segítséget. A kérést teljesítették » tegnap reggel útnak Indították a tejszín és vaj szállítmányt. Segítő kezek egv szülésnél Kedden 19 óra 39 perckor megszólalt a telefon a jászberényi mentők szobájában. „Jánoshidára kérünk egy mentőautót szüléshez” — hallatszott a telefonba a segélykérés. Egy prec múlva már szirénázó autó fordult ki az utcára, hogy a jászberényi kórházba szállítsa Czibak Lajosné jánoshidaí asszonyt. — Az autó azonban félútról kénytelen volt visszafordulni. A hótorlaszok miatt nem tudott tovább menni. Gyors telefon Jánoshidára: a szülésznő és a helyi orvos segítségét kérjék, mert nem tudunk kimenni. Gyors intézkedés és Czibak Lajosné hozzáértő kezek segítségével megszülte hatodik gyermekét. Ez olyan természetes — mondhatná bárki. Igaz, de ami ezt megelőzte az mégis szót érdemel. A jánoshi- dai postamester szolgálati idejének letelte után órákon át keresett összeköttetést Szolnokkal, Jászberénnyel, a szomszédos községekkel. A rendőrség körzeti megbízottja teljesen idegen ember, együtt izgult, szaladgált a postától a szülés előtt álló asszony lakásáig és vissza. Amikor végre sikerült az összeköttetés. fáradtan rogytak a székre. S aztán jött a már említett telefon. Gva'ooosan a hóbuckákon A keddi hófúvás gondokat okozott a martfűi Tisza Cipőgyárban is. A ‘ gyár mitnegy kétezer autóbuszon bejáró dolgozója a délutáni műszakra fél órás — két órás késessel érkezett meg. — Különösen a Szolnok—Rákóczifalva felől bejárók jutottak el nehezen munkahelvükre, hiszen Rákóeziúifalu és Martfű között méteres hótorlaszok akadálvozták az autóbuszok közlekedését. A gvár-vezetők a hlánvzások és késések ellenére is a délutáni műszakban valamennyi futószalagon megindították a munkát, csupán egy műhely nem tudta elkészíteni napi tervét. A főközlekedési alak járhatók A közúti igazgatóság tegnap délutáni jelentése szerint megyeszerte járhatók a főközlekedési utak. Szerdára virradó éjszaka 37 géppel végezték a hó eltakarítását, a ennek az erőfeszítésnek az eredménye, hogy tegnap a főközlekedési utakon már nesn volt hóakadály. Szerda délelőtt a Török- szentmiklós éa Mezőtúr közötti úton a honvédségtől kapott két hómaró takarította el a hótorlaszokat. Még tegnap is járhatatlan volt a törökszentmiklós — tiszaföld- vári út Kengyel—Martfű közötti szakasza, a kuncsorba— tiszafüredi út Kuncsorba— Tiszabura közötti szakasza, a túrkeve—kuncsorbai út, a Szolnok—jászki séri út Be- aenyszög és Jászki sér között, valamint a Ti szászán ti mre és Tiszaderzs közötti út. Több bekötő- és termelőszövetkezeti út szintén járhatatlan. A MÁVAUT-tól kapott tájékoztatás szerint szerdán tizenöt távolsági járat késett, általában 30 perctől két órahosszát- A Tiszafüredről érkező reggeli járat viszont három órai késéssel érkezett Szolnokra. Tisza püspöki bői egyáltalán nem érkezett meg az autóbusz. Cserkeozöllő és Cibakháza között, valamint Törökszentmiklós — Kengyel—Martfű között az első járat csak délután indulhatott- A nagyrév! autóbusz csak az elágazásig közlekedett, az egri járat szerdán nem érkezett meg, így a Szolnokról Tisza- sülyig utazó embereket külön autóbusz szállította. M. J. Indulás Szolnokról 3-án a déli órákban, — szállás Győrben turistaszálláson, vacsora a Vörös Csillag Szálló éttermében. — 4-én kora reggel indulás Bécsbe, itt három napot töltenek az utasok. Tovább utazva Csehszlovákjába, itt Braó— — AZ ERFURTI nemzetközi kertészeti kiállításra öt Szolnok megyei tsz jelentkezését fogadták eL A régi „aranyérmesek” mellett új jelentkező a rákóczi- falvai Rákóczi Tsz, amely faiskolai oltványokat visz a nagy seregszemlére. — HA SZOLNOKON a fegyveres erők klubjában a Kassai úti Iskola tanulói részére délelőtt 19 érakor előadást tart Kiss József főhadnagy Mi történik Vietnamban? címmel. — A TISZAFÜREDI háziipari Következet 1964-ben hét holdon végezte el az ipari fűztelepítést. Tavaly a járási tanács végrehajtó bizottsága újabb, több mint 19 holdas terület kivonását engedélyezte a mezőgazdasági termelésből, amelyen szintén füzest telepítenek. — NYOLCVANHATEZER látogatója volt egy év alatt a megye múzeumi kiállításainak. Kilenc állandó jellegű, 48 időszaki, illetve vándor kiállításon 265 tárlatvezetést tartottak a régészek és szakavatott néprajzosok; — CÜKRASZ1PAR1 bemutatót tartanak ma Karcagon a Szivárvány cukrászdában. A kiállított cukrászipari remekeket meg is vásárolhatják a vendégek. — A TÉLI OKTATÁS keretében a MEDOSZ megyei bizottságán a reszortfelelősök részére négy előadásból álló tanfolyamot tartanak. Ma a szakszervezeti kultúr reszortosok, — pénteken a társadalombiztosítási tanács elnökei, a jövő héten pedig a munka- védelem és munkásellátás reszortosai, valamint a közgazdasági felelősök vesznek részt egynapos oktatáson. — MAGVETŐ EST lesz január 21-én Karcagon. A művelődési házban este 19 órakor Mezei András József Attila-díjas, T abák András József Attila-díjas, valamint a megyei irodalmi színpad és Mezriczky Lajos zongoraművész működik közre. Ekkor nyílik meg Berényi Ferenc kiállítása is. * Gottwaldov — Piestar.yban ‘■"illenek időt. Szolnokra érkezés 10-én a késő esti órákban. Részvételi díj: kb. 2680 Ft + 573 Ft értékű költőpénz. Jelentkezni lehet január 22-ig a szolnoki IBUSZ irodában, 300 F+ "ü'üeg befizetése mellett, x w TTWvvW W W vvWV Tv Ne halassza holnapra, r&gifen még ma ! Már egyes helyeken kapható a Szerencse sorsjegy Egy csomag Terv cigaretta áráért, 4.-- Ft-ért korszerű családi házat személyautóval és garázzsal, két személyes 12 napos egyiptomi társasutazást. különböző személyautókat és sok ezer értékes tárgyat nyerhet A SZERENCSE-SORSJÁTÉK 5v3 havi húzásán. 1 On*tráh - cseh autóbunx körutat indít a Sxoinoki IBUSZ májM.» •{ —10- ig — A SZIGLIGETI Színház fiata’ művészei Pallós Györgyi, Mileties Mária és Horányi Márton mutatkoznak be a Fiatalok Fóruma péntek délutáni műsorán. A Nemzeti Étterem kávéházában tartandó rendezvényen a Kilián György Repülő Tiszti Iskola zenekarának leszerelő tagjai tánc- zenével búcsúznak a város fiataljaitól. r A Nap kél: Január M4 h.k£r> _ nyugszik: 16.27 h-kor. A Hold kél 7.01 h-kor, nyugszik: 14.59 h-kor. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: jobbára borult, párás, hideg idő, havazásokkal. Mérsékelt, helyenkén élénk, északke leti, keleti szél, hófúvásokkal. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2—mínusz 7 fok között. — HÚSZ KÖZSÉGBEN rendeznek író és olvasó találkozót a földművesszövetkezetek a februári mezőgazdasági könyvhónap során. Már több helyre meghívták a megyénkben is jól ismert Horváth László írót. — PÉNZTÁROSOK, illetve mindazok számára, — akik sok bankjegyet vagy papírt lapoznak, egy japán cég olyan folyadékot árusít, amely nem fest, nem mérgez, könnyen eltávolítható, de ha az ujjakat bekenik vele, minden papírnemű hozzáragad, vagyis megkönnyíti a számolást. GYASZHIR A Szolnoki Evangélikus Egyház Elnöksége mély fájdalommal közli, hogy a gyülekezet egykori lelkipásztora Cm László budapesti lelkész, 55 éves korában rövid szenvedés után elhunyt Temetése január 22-én délután 2 órakor lesz a farkasréti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Január Kapucíner Nem tudom, hogy a mai fiataloknak mond-e valamit ez a cím? Nem hiszem! Abban azonban bizonyos vagyok, hogy az idősebb korosztályban kellemes emlékek ébredeznek e szó hallatára. No, az is igaz, hogy az egykori kapucíner hazája: az egykori kényelmes kávéház is átalakult — eszpresszó lett belőle. Nos, a napokban laptársaink hírül adták, hogy a fővárosban, néhány belvárosi kávéházban a dupla mellé — kísérlet képpen — három cent tejet is felszolgálnak. Helyes kezdeményezés, nem csupán a figyelmesség miatt, hanem azért is, mert ez • módszer bizonyos fokig védi az ember egészségét is; ttid- valévően, ez a néhány csepp tej feloldja, semlegesíti a kávé csersav tartalmát, s így óvja a fogyasztó egészségét is. Megkérdezzük a vendrglátóipari vállalatot; vem lehetne néhány helyen — esetleg kísérletként — .Jeitámasztani” a kapu cinért? Talán sikere lenne... ff RA'DIÖ • TV» MOZI • SZfNHÄZ MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Pardaillan lovag. Tisza: Far- daillan lovag, Vegyiművek: Robinson család, Jászberény: Lehel: Lobó, a farkas, Karcag; Déryné: Az ifjúság edes madara, Kisújszállás: Ady: Fantomas. Kunhegyes: Szabadság: Patyolat akció, Kun- szentmárton: Körös: Bube szerelmese, Mezőtúr: Dózsa: Az ibolyás nő- Szabadság: Nyári bolondságok, * Tiszafüred: Tisza: Körhinta, Törökszentmiklós: Dózsa: Korzikai testvérek, Túrkeve: Vörös Csillag: Hattyúdal. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház délután 3-kor: Fgérút, Törökszentmiklós, este 7 óra: A szabin nők elrablása- (A táj előadás megtartására csak abban az esetben kerül sor, ha az útviszonyok lehetővé teszik a színészek kijutását). A MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 28* méteres középhullámon Naponta: 18 órától 19 óráig, Alföldi krónika- — öregeknek... Zenei műsor. — Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Filmzene- — Kerékasztal- — Gyorsritmusban. T ELEVIZIO: 8-05: Iskola-tv. Környezet- ismeret — olvasás (ált. isk. Ili- oszt-) A szánkó- — 9-05: Földrajz (ált. isk. V. oszt ) Az északi-középhegy só gró! tanultak összefoglalása. 9-28 A nyomok a hetedik mennyországba vezetnek. Magvarul beszélő NDK bűnügyi film III- rész (ism.) 10-10: A képzőművészet története- Etruszk-római művészet (ism-) 10-40: Lányok pályaválasztás előtt- Magyar üásfüm (ism.) 13.35: Környezetismeret —olvasás (ism.) 14.35: Földrajz (ism.) 17-40; Hírek. — 17.45: Bagolyvár. Uborka vagy fe- héregérT 18-15: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. Traktorok karbantartása- 18.30: Tele« port- 18-55: Sorsok, emberek. Anna néni- Riportíilm- 19.10; A világ térképe előtt— 19.20: Esti mese. Ludas Matyi rajzos mese- — 19.30: Tv- híradó-19-50: Beszélgetés Luia Salllant-al, az SZVSZ főtitkárával. 20-00: Dámszarvasok erdejében. 20-20: A nyomok a hetedik mennyországba vezetnek- Magyarul beszélő NDK bűnügyi film IV. rész. (14 éven felülieknek!) 21.10: Bemutatjuk Graziella Sciuttit. Filmösszeállítás- 21-35: Tv- híradó — 2- kiadásSzolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága éa a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgató: Főiemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. 20—«S Kiadóhivatal- 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatalt Szolnok, 1. az. Irodaház Index-szám: 25 0«8 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei pos- ' »hivatalok és fiókposták tér- esztlk. A lap előfizethető bármely postahivatalnál é- kézbe" •ftőnél. Előfizetés! dl’ 1 n6naj>- rn 12.— f*. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalni Felelős vezető: Mészáros Sándof Emberek a hóviharban Néphadseregünk taglal is segítenek a hótorlaszok eltakarításában | Látogatókkal szállítják a Kenyeret a községekbe i Vaj szállítmány a fővárosnak