Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-30 / 307. szám

IMS. december 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A KOTELKI NEHÉZ ESZTENDŐ •— Nehéz esztendő volt az idei. Nagyon nehéz. Ennyi csapás még sohasem érte a szövetkezetei egy eszten­dő alatt. Mert előfordult már, hogy árvíz vagy belvíz sújtotta a gazdálkodást. De nem ennyire. 1962-ben az árterületünk „elment”. — Csakhogy az árhullám le­vonulása után bevetettük a földet és jól fizetett. Most sínylődtek a növények. És nemcsak az árvíz. Az álla­toknál kezdődött a száj- és körömfájásos megbetegedés­sel, aztán belvíz, árvíz, jég­kár és korai fagy — mind­ezek elraboltak tőlünk hét millió hétszázezer forintot — mondja a kőtelki Ady Endre Tsz elnökhelyettese. Kimutatások, jegyzőköny­vek hevernek előttünk az asztalon. A számok kérlel­hetetlenül igazolják, miből mennyi terméskiesés kelet­kezett. Nemcsak az árvíz, hanem a belvíz is megne­hezítette a gazdálkodást. A kertészeti területen, a cu­korrépánál, a kukoricánál éreztette nagyon hatását. is esőzések következtében megtelítődött a talaj, nem lehetett idő­ben művelni, később vetet­ték el a magokat. A sok víztől tőrothadást kapott a növény, kiritkult, alig-alig fizetett valamicskét. Lesár­gultak hamar a csövek, összezsugorodott, kicsi lett a termés. A cukorrépa har­minc mázsával adott keve­sebbet holdanként a ter­vezettnél. A kukoricát is szűk marékkai mérte az esztendő, holdanként 10 mázsát takaríthattak be csövesen a gazdák. Július utolján jég verte végig a kőtelki határt. Ahol elment, csak a kukorica­szár maradt meg. Búzát, árpát, zabot, csalamádét, cukorrépát is károsított. — Szomorúan járták a határt, sajnálták a termést. — Az emberek megértet­ték. Dolgoztak szorgalma­san, pótolni akarták amit lehet. Nem volt könnyű. Elég csak azt megemlíteni, hogy 766 hold búzát vert el a jég. De senki sem adta fel a reményt. Segített az állam is, a biztosító kifizet­te a kár egyrészét. Összesen két millió háromszázezer forintot kaptunk. Igyekez­tünk olyan növényfélesége­ket termeszteni, amiből — az eredeti tervtől eltérően — pénzt vártunk. Az ár­téren, háromszáz holdon zöldbabot vetettünk. A be­vétel meghaladta az egy millió forintot. A jószág- állománynál is akadt tennivaló. Taka­rékosabb takarmánygazdál­kodást valósítottunk meg és több tenyészüszöt, hízó- marhát értékesítettünk, mint korábban vártuk. A közös gazdaságban mi­nimálisra csökkentették az anyagvásárlásokat. A gépe­ket saját műhelyükben ja­vították, a szerszámok fel­újítása is ott történt. De a legnagyobb eredményt a kertészet érte el. Másfél- millió forinttal teljesítette túl a bevételi tervet. — Megmondtuk az em­bereknek, hogy gyenge év az idei. De ha a kertészet nem vall szégyent, akkor becsületesen tudunk majd fizetni — sorolja a szövet­kezet főkönyvelője. — Sok­szor módosítottuk a tervet, hétről hétre kalkulálgat- tunk, hogyan is legyen hát. És a Zsellérföld — ahol a kertészet van — bőven fize­tett. Nyolcvan holdon ter­meltünk például Cecei pap­rikát, az átlagbevétel 45 000 forint holdanként, összesen három millió hatszázezer forintot hozott a Cecei pap­rika. De a többi termék is gazdagon fizetett. A ker­tészet kitett magáért. Meg­mentette a szövetkezetét. Így aztán a harminc millió forintos bruttó bevételi tervvel szemben harminc­három millió forintot telje­sítettünk. A korai fagy hamar köszöntött be Kő­telekre is. Az újtelepítésű 28 holdas rizstáblán még csak virágzott a rizs. El­fagyott. A kertészet is kül­dött, volna még árut a ke­reskedelemnek, megbénítot­ta a fagy. Mégis, nyugod­tan néznek a zárszámadás elé az Ady Endre Tsz tag­jai. Megbirkóztak a nehéz esztendővel. A tervezett 30 forintos munkaegységet, az egy tagra eső 15 318 forin­tos évi jövedelmet elérik. Nagy eredmény. És tanul­ság. Közös erővel, egy aka­rattal legyőzhetik az aszályt, a jégverést, s az árvíz okozta sebeket is be­gyógyíthatják. Sz. Lukács Imre Akkor este több száz ki­lométerre volt a gazdagon terített asztaltól. Evett az ételből, bort is ivott, mi­kor a többiek megemelték a poharat, de mégsem volt itt. Amikor azután megrit­kult az asztaltársaság, mert a fiatalabbak táncol­ni mentek, mások meg a vidám társaságokhoz húzód­tak, a szolnoki háziipari szövetkezet szabásza ugyanolyan egyedül érezte magát, mint a kilenc ke­gyetlen hosszú év bárme­lyik napján; Ügy rezzent össze, az el­nökasszony gyengéd érin­tésétől, mint az ábrándo­zásban megzavart bakfis. Hej pedig de régen is volt már az... — Erzsikéin, ne húzódj úgy félre. Gyere velem — mondta és kedves erőszak­kal közénk ültette. Ült az asszony, nézett is ránk, de láttam szemében a közönyt, az érdektelen­séget. Azután végre nagy- nehezen feloldódott, sike­rült bevonni a társalgás­ba; Nem beszélt ő sokat, s amit mondott, az is in­kább hangos gondolkodás volt. — Maga úgy hasonlít a fiamra. Talán éppen any- nyi idős is. Ugye jól sac­Gondosan tárolják a betakarított terményt Űj kukoricatárolót építettek Zagyvarékason Termelőszövetkezetünk, a zagyvarékasi Béke Tsz a vetésszerkezet alakulásától függően évenként 850—950 holdon termel kukoricát. A termény tárolása sok gon­dot okoz, hiszen míg 1961- ben 180—200 vagon, addig 1965-ben, már a prémium­kukorica kiadása után is, több mint 400 vagon ku­korica elhelyezéséről kel­lett gondoskodnunk. Vesz­teségmentes tárolás még kedvező időjárás esetén sem könnyű. A szakemberek azt tart. jék, hogy 130—150 centiméter szé­lesre megépített kukori- cagórékban csak 23—25 százalékos nedvességtar- vaünú kukorica tárolha­tó veszteség és romlás mentesen. Ez a módszer kisüzemi és igen költséges. Egy 150 centiméter széles, két és fél méter magas góréban folyóméterenként 20—22 mázsa termény helyezhető el. Ez azt jelenti, hogy szövetkezetünk idei termé­sének tárolásához kb. 1800 folyóméternyi góré megépí­tésére lenne szükség, ami hozzávetőlegesen 2 160 000 forintba kerülne. Ez igen nagy összeg, ezért egysze­rűbb, olcsóbb tárolási meg­oldást kellett keresnünk; Korábban a prizmákban történő tárolást alkalmaz­tuk, mint kényszermegol­dást. Száraz időjárás ese­tén közvetlenül a földre 3—4 méter széles és két- három méter magas priz­mákba raktuk a kukoricát. Csapadékos időjárás ese­tén viszont 40—50 centi­méter vastag rétegben szal­mát vagy kukoricaszárat szórtunk a földre. De az a megoldás csak átmeneti volt. A prizmákban tárolt ku­korica bekövetkezhető vagy növekvő veszteségének csökkentése érdekében a2 alábbiajk szükségesek. I Át kell vizsgálni a * prizmákban tárolt kukoricát és a romlott vagy romlani kezdett csö­veket eltávolítani. Az alomanyagot és a prizmák fedésére használt anyagot ki kell cserélni szárazra; A kiválogatott, s • romlani kezdő kuko­ricát meg kell szárítani és olyan arányban keverni megfelelő abraktakarmány- nyal, hogy a kukorica ete­tése ne legyen káros hatá­sú. Elsősorban korosabb, bélgyulladásra kisebb mér­tékben reagáló állomány­nyal kell feletetni. Ahol rendelkeznek szénaszárító beren­dezéssel és lehetőség is van rá, a prizmákban tá­rolt kukorica levegőztetése ajánlatos. A hideglevegős lucerna­szárítás tanulságainak fel- használásával 1964 őszén készítettünk egy hét méter széles, s három méter ma­gas, 25 méter hosszú kuko­ricatárolót. A tartóoszlo­pok egyéb építkezésre ke­vésbé alkalmas dorongok­ból készültek, amelyeket drótfonat vesz körül. Eb­ben a tárolóban 35 va­gon kukoricát helyeztünk el. A szárítást a lucerna hideglevegős szárításához beszerzett ventillátorral vé­geztük. Az építési költség nem került sokba, mind­össze 20 262 forintba. Ebben a tárolóban 22 mázsa kukorica tárolási költsége mindössze 125 forint. „A házi létesítmény” fe­déséhez kukoricaszárat használtunk fel. Tavaly a kukoricát éret­ten, 23—24 százalékos nedvességtartalommal tá­roltuk. A lemorzsolásig. május hó közepéig, 18—20 napon át 4—6 órai ventii- látorozással a kukorica ki­fogástalanul kiszáradt és a legcsekélyebb romlási sem tapasztaltuk. Az el­múlt évi eredményesnek mondható kukoricatárolási kísérletek után az idén építettünk egy hat és fél méter széles, három méter magas és 50 folyóméter hosszú, 50 vagon befoga­dóképességű tárolót. Re­méljük, hogy az idei ter­mésű, magasabb nedves­ségtartalmú kukoricánkban sem iesz károsodás. Nagy Lajos a zagyvarékasi Béke Tsz főagronómusa TERVKÉSZÍTÉS: közvéleménykutatással A közös gazdálkodás kez­dete óta gondot okoz a termelőszövetkezetek veze­tőinek és tagjainak egy­aránt, hogy vannak hetek és hónapok, amikor kevés a munkaerő, máskor vi­szont nem tudnak elegendő munkát adni az emberek­nek. Az efféle ellentmon­dás a mezőgazdasági mun­ka jellegéből következik. A növényápolás és az őszj betakarítás idején a leg­több helyen kevés a mun­kaerő, különösen ha még az időjárás is kedvezőtlen. Télen, kora tavasszal és nyár közepén pedig álta­lában a dologra alkalmas kéz több és a tennivaló kevesebb. Rossz munkaszervezés . Ezért érdemes azon el­gondolkodni: miként lehet­séges, hogy vannak szövet­kezetek, amelyekben a dol­gozó tsz tagok munkaere­jének negyede, harmada kihasználatlanul marad, mi­közben kapálatlan a kuko­rica egy része, késlekednek a betakarítással és több munkáskéz kellene az ál­lattenyésztésben is. Más szövetkezetekben pedig évek óta k z ismétlődik, hogy olyan munkaigényes növényeket vetnek, ame­lyek megmunkálására még akkor sem futja erejükből, ha a tsz-családok apraja- nagyja reggeltől estig a kö­zösben dolgozik. Sok helyen tehát baj van az elvégzendő munkák mennyiségének és a meg­lévő munkaerő teljesítőké­pességének összehangolásá­val. A bajok forrása a tsz-ek tervezésében talál­ható. A szövetkezetekben év végén ugyan pontosan lel­tárba veszik anyagi javai­kat, terményeiket, állatai­kat, gépeiket, a tervkészí­tést megelőzően minden té­nyezőt igyekeznek a lehető legkörültekintőbben figye­lembe venni csak éppen a legfontosabb tényező: az emberi munkaerő számba­vételét hanyagolják el. A szövetkezetek tervké­szítéshez szolgáló nyomtat­ványai között ugyan szere­pel a munkaerő-mérleg és a megfelelő oszlopokat többnyire ki is töltik — de általában ezek a számok nem fedik a gazdaság tény­leges munkaerő-helyzetét. Jogos a kérdés: milyen módon lehet egy-egy szö­vetkezetben az emberek munkáját egy évre előre megtervezni? A kiválóan gazdálkodó termelőszövet­kezetek több éves gyakor­lata tanulságos választ ad erre. Alapvető igazság, hogy a szövetkezeti közösség első­rendű kötelessége; munkát és tisztességes megélhetést biztosítani minden tagjá­nak. És az is a közösség érdeke, hogy csak olyan vállalkozásba fogjon, ame­lyet győz is erővel, mert különben nem haszon, ha­nem kár származik az igye­kezetből. Az is kétségtelen, hogy e feladat megoldása — a közgyűlés felhatalma­zása alapján — a vezető­ségek dolga. Munka — egyéni vállalással A ma már országos hírű termelőszövetkezetekben évekkel ezelőtt felismerték, hogy a munkaerő helyes számbavételének és foglal­koztatásának egyik legegy­szerűbb módja, ha például a kapásnövényeket egyéni vállalás alapján családokra osztják fel. Ez a forma lé­nyegében kétoldalú meg­állapodás a szövetkezeti közösség és az egyes tsz- gazdák között. A közösség végzi a talajművelést, a vetést, — a családok pedig a növényápolással és beta­karítással járó kézi mun­kát. A módszer rövid idő alatt általánosan elterjedt, mert biztonságot jelent mind a szövetkezetnek, mind az egyénnek. Min­denki pontosan ismeri fel­adatát s jobb munkára ösztönzi nemcsak a közös­ség, hanem saját jól fel­fogott érdeke is. Több he­lyen a munkaelosztásnak, a munkaerő-mérleg elkészíté­sének már fejlettebb, a szö­vetkezet minden tevékeny­ségére kiterjedő módszere alakult ki. Ezekben a ter­melőszövetkezetekben év végén a vezetőség tagjaiból alakult 2—3 tagú bizottsá­gok külön-külön beszélget­nek minden szövetkezeti gazdával. Mindenekelőtt ki­kérik az illető véleményét a szövetkezeti vezetőség munkájáról és az egész gazdálkodásáról. Afelől is érdeklődnek: hogyan ítéli meg saját munkáját, hely­zetét a közösségben? Meg­felelő-e számára az a mun­kabeosztás, amelyben éppen dolgozik. És végezetül pon­tosan tisztázzák, hogy a következő évben melyik időszakban, milyen mér­tékben és a gazdálkodás melyik ágában számíthat­nak saját és családjának munkájára. Vagyis amolyan tervkészítő közvélemény- kutatást tartanak. Az egyéni beszélgetés haszna Azokban a termelőszövet­kezetekben, amelyekben ez a gyakorlat már több éve meghonosodott, vezetők és tsz-tagok egybehangzóan állítják; e beszélgetéseknek nélkülözhetetlen és több­irányú haszna van. Olyan dolgok is szóba kerülnek, amelyek megbeszélésére nemcsak a közgyűlés, hanem még a brigádértekezlet sern alkalmas. Emellett e beszél­getések legkézenfekvőbb haszna a csaknem teljesen pontos és valóságos helyze­tet tükröző munkaerő-mér­leg elkészítése, hiszen a beszélgetés végén a veze­tőség képviselőd minden emberrel részletesen meg­állapodnak a következő évi munkát illetően. Természe­tesen e megállapodáshoz viszonyítva évközben lehet­nek kedvező vagy kedve­zőtlen eltérések, de ezek már kevésbé borítják fel a gazdálkodást, mintha csu­pán a létszám és az előző évben teljesített munkaegy­ségösszeg alapján készítet­ték volna terveiket. A termelőszövetkezetekben dolgozó emberek munka­erejének, szándékának ilyen alapos, egyénenkénti tisz­tázása egyaránt hasznára válik mind az egész közös­ségnek, mind az egyes tsz- esaládoknak. Ez a módszer arra is alkalmas, hogy pon­tosabban számoljanak a családtagok munkaerejével, tervszerűbbé tegyék a kö­zös és a háztáji közötti kapcsolatot. Olyan mód­szer, amelyet minden ter­melőszövetkezet alkalmaz­hat, mert így megvalósít­ható tervet készíthet és na­gyobb biztonsággal hangol­hatja össze embereinek tel­jesítőképességét a gazdál­kodás legfontosabb célkitű­zéseivel. Horváth László A két csapás coltam? Ö is huszonkilenc éves. Látja, ilyen egy anya sorsa. Két katasztrófa az országnak, nekem két csa­pás. A férjem a háború­ban maradt, a fiamat meg az ellenforradalom sodor­ta el tőlem. Ennyit mondott, de mintha ezt is megbánta volna, egész este egy szót sem beszélt többet az éle­téről. Később, talán egy esztendő telt el a különös beszélgetés óta, egyszer hal­lottam, hogy kiutazott a fiához. Na, őt sem fogják látni többet a szolnoki há­ziipari szövetkezetben — gondoltam, s letettem szándékomról, hogy az öz­vegyasszony keserű életé­ről ennél többet is meg­tudjak. De mégsem így történt. A napokban, ami­kor újra a szövetkezetben jártam, a szabászasztal fö­lé hajolva találtam. Visz- szajött. A fiától, akit min­dennél jobban szeret. Imád. Azt mondta, otthon ke­ressem fel. Ott mégis nyu- godtabban lehet beszélget­ni. A kis ház a Kassai úton. melynek egy kis szobáját lakja, úgy dől a gyalog­járdára. mint sétabotjára a nagyon öreg ember. A kis helyiség a sok szőnyeg­től olyan, mint egy jól kibélelt, puha fészek. Csakhogy ebből a fészek­ből az anya legnagyobb bánatára hiányzik a „fióka”. — Nagyon jó gyerek volt. Kedves, szófogadó. Szakasztott, mint az apja. Áldott egy ember volt az, nyugodjon békében. Har­mincnyolcban bevitték ka­tonának, s attólkezdve ti­zenegyszer vonult be. Negyvenötben, a Déli-pá­lyaudvar körüli harcokban esett el. Ott is temették el a környéken, de felvetet­tem és a rákoskeresztúri temetőbe vitettem. Ketten maradtunk és én varrással kerestem a mindennapit. Sokat dolgoztam, de a Sa­nyi ka semmiben sem szen­vedett hiányt. — Azután jött az az át­kozott ötvenhat. Sanyika akkor már Budapesten dolgozott, az Orion gyár­ban. Technikus volt. Nem sejtettem semmit, de na­gyon rossz előérzetem volt. S egyszer, december közepén, amikor a disszi- densek üzeneteit hallgat­tam, elsötétült előttem a világ. Csak annyit tudtam mondani: Sanyikám! — Hej. engem már any- nyi bánat ért, hogy ha egész életemben sírtam volna, akkor sem tudnám kisírni magamat. Most már, hogy újra láttam, egy kicsit megnyugodtam. Iste­nem, azt a talál kozást nem fogom elfelejteni. A fiam elém utazott úgy ötven ki­lométert, s ahogy leszáll­tam a vonatról, eldobtam minden csomagot, s kitárt karral futottunk egymás felé. Ö felkapott, megfor­gatott és én úgy éreztem, hogy hosszú-hosszú ideje repülök a fiam körül és ilyen csodálatosan mámo­ros jó érzésben addig még nem volt részem. S az a négy hét, amit együtt töl­töttünk. Minden nap főz­tem neki, a kedvenc éte­leit. Egyedül a rizst nem engedte, hogy én készít­sem. Sokáig együtt lakott egy japán diákkal, tőle ta­nulta a rizskészítés mű­vészetét. Azt mondják ez művészet. Törődtem is én vele. Ott voltam, vele vol­tam, mindennap láttam, és ez nekem mindennél többet ért. — De... — és itt bizony­talanná vált a hangja — kint azért nem maradnék. Nem tudnék ott megszok­ni. Nem tudom, megért-e engemet. Haza kellett jön- nőm.«. Bognár János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents