Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-22 / 301. szám
1965. december 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gyerekszáj Súlya: 1200 gramm Korák” Szaporodik a fenyő és nyárfa állomány Az idén csaknem hárommilliárd forint értékű gyógyszert fogyasztottunk Lázár Jenő, az Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatóságának vezetője adott tájékoztatót a gyógyszerészet elmúlt öt esztendőben végzett munkájáról és a további tervekről. Elmondta, hogy a második ötéves tervidőszakban a gyógyszerfogyasztás a vártnál nagyobb mértékben nőtt, ennek ellenére sikerült emelni a gyógyszerellátás színvonalát. Jellemző az emelkedés ütemére, hogy míg 1961-ben a lakosság gyógyszerfogyasztása — a kórházi felhasználást is beleértve — 2056 millió forintot tett ki, az idén előzetes számítások szerint megközelíti a három milliárd forintot. A növekedés elsősorban az egészségügyi ellátás kiterjesztéséből, a biztosításra jogosultak számának nagymértékű emelkedéséből adódik, de tagadhatatlanul jelentkezik bizonyos túlzott gyógyszerfogyasztás is, amit egészségügyi szempontok egyáltalán nem indokolnak. A szolnoki Vasipari Vállalat jászberényi gyáregységében hidraulikus lengés-csillapítókat készítenek, — melynek 10 százalékát exportálják. — Képünkön Jn- hász István a tengelybütyköt ellenőrzi a marógépre i fogott munkadarabon — Halló, megyei kórház gyermekosztály? Itt a tiszafüredi szülőotthon. Koraszülés történt, az újszülött fiú. 1350 grammos. Kénem, intézkedjenek. Az ügyeletes nővér fáradt. Hatodik órája teljesít szolgálatot a párás, meleg levegőben. Haza is kellene menni, a ruhát reggel beáztatta. A szolgálat fél óra múlva lejár. De most menni kell. Sóhajtva öltözik, leveszi a szekrény tetejéről a bélelt, vattázott vesszőkosarat, a készenléti táskát és mire a mentőautó az osztály kapuja elé gördül, már útrakészen várja. Négy órás száguldás után visszaérnek. Közben ölében tartja a kosarat, figyeli a lehetetlenül kicsi csecsemő minden rezdülését. Hátha be kell avatkozni. Zökkenés, megérkezett a Szállítmány”. Az orvos már várja és egy pici rácsos ágynak újabb gazdája akadt. Egy kis „kora” megérkezett a megyei kórház koraszülött osztályára. És elkezdődik a küzdelem. S A főorvos: Ijesztően megnőtt az utóbbi időben a koraszülöttek száma. Néhány évvel ezelőtt az osztály huszonöt ágyára még más megyéből is hoztak gyerekeket. Most kevés a huszonöt ágy. Jelen pillanatban harmincon fekszenek nálunk. — Ahhoz, hogy fel tudjuk nevelni az újszülötteket. akik kis súllyal születnek, sok minden szükséges. Megközelítőleg olyan viszonyokat kell teremteni a számukra, mint amilyen az anyaméhben lenne. Tehát: harminc fokon felüli hőmérséklet magas, páratartalom, háborítatlan nyugalom, a táplálkozásnak olyan módja, amely az újszülöttől nem igényel erőfeszítést, mindenféle fertőzéstől való megóvásuk. Ez, mint láttad is, nálunk megvan. Vannak azonban más tényezők is. Ezek pedig a statisztikát rontják. 0 — Nővérke, én szeretném hazavinni a gyerekemet. Elég ideig voltam itt a kórházban vele. — Ne vigye haza. Hiszen még gyenge, alig hogy életképes, nagyon gondos és szakszerű ápolás kell neki. — Megcsinálom én, csak tessék rámbízni. Én viszem. — Viheti. Saját felelősségére. N. Évike két hónap múlva visszakerült. Leromolva, alig-alig lélegezve, lesoványodva. És újra megindult érte a harc. Most már úgy látszik, megmarad. „Anyuka” pedig valósággal szökve hagyta el a kórházat. Mi lesz veled, Évike? 0 — A kis súlyú koraszülöttek egy bizonyos ideig a szülőtől elzárva, izoláltan nevelődnek. így gyakran nem alakul ki kívánatos érzelmi kapcsolat az anya és csecsemője között. Sok anya nem örül koraszülött gyermekének, ennek következtében nem működik együtt a mi osztályunkkal gyermeke jövője érdekében. Előfordult olyan eset. hogy az anya megszökött a kórházból. Ha a csecsemőt vidékről hozták be, akkor be sem jön, tejét mesterségesen elapasztja. Ez, ha a csecsemő hazakerül és anyatejet kellene még kapnia, végzetes lehet. Az osztály naplóját lapozgatom. Nevek sorakoznak itt. Kik halnak meg és hányán? Nos, nagyon kevesen. A bejegyzés szerűit a koraszülötteknél a halálozási arányszám ez év első kilenc hónapjában 14,58 százalék volt. Erre nagyon büszke lehet ez a kis kollektíva. Mert országosan a 25 százalék is jó eredménynek számít! 0 — Tessék csak nézni nagyon édesek. Ez itt B. Szabolcs és Zolika, ikertestvérek. Kéthetesek, őket nem hanyagolják el, a szülők naponta telefonálnak. K. Erika 1,10-zel született, most másfél hónapos. Na, gyere szépen. Erika, mutasd magad a bácsinak, no, .<is szamár, hát miért sírsz? Ezek itt az oxigénsátrak, igen, erre is szükség van néha. K. Zsoltika, toxikó- zissal hozták. H. Dezső, hát ezt érdemes megnézni. Otthon száraz kenyérhéjjal táplálták... Nem is emberek ezek... A nővérke pergő nyelvvel magyaráz. Én meg harctéren hiszem magam, a világ leggyönyörűbb harcterén, — A zsúfoltság mellett valóságos csoda, hogy nem fordult elő semmiféle fertőző megbetegedés 1965-ben a koraszülött osztályon. Tíz hónap óta nem hált meg olyan csecsemő, akinek nem volt valamiféle születési rnsodása vagy rendellenessége. Ha az ötödik életnapot megérik, rendszerint megmaradnak. — A főorvos lassan hátradől a székében, aztán így folytatja. — Az osztály dolgozói páratlan lelkesedése és felkészültsége az eredmény egyik forrása. Ezt okvetlenül írd meg. 0 Négyen-öten ülünk az egyik rendelőben. Semmi Hazánkban az erdők területi részaránya a félszabadulás előtti 12.1 százalékról 15.3 százalékra nőtt, ugyanakkor számottevően emelkedett az erdők fahozama is. Ennek ellenére még mindig kevés a fa: a felhasznált faanyagnak csupán 51—52 százalékát tudHÍRNÉV Kamu Kálmán technikus rémségesen büszke a sokoldalúságára. Nemcsak vonalzóval tudja négyszögesí- teni a kört, hanem szabad kézzel és behunyt szemmel is. Titokban Picasso ll.-nek tartja magát. Ezenkívül verse is jelent már meg a Pipicsi Antológiában, s arról elismeréssel hallgatott a megyei lap. Annál többet méltatta ő, és presszóban, társaságban, értekezletek szünetében, kiküldetéskor az autóban minden percet kihasznált, hogy beszéljen róla. — Épp itt van nálam a gépelt másolat — nyúlt a zsebébe és kivette az összehajtogatott papírlapot —, jobb, ha saját fületekkel halljátok a zenéjét. És felolvasta, és boldogította környezetét ötször, tízszer — az idegbajig. Tavasszal lihegve jelentkezett szólóéneklésre az az évi Ki mit tud? vetélkedő helyi csatájára. Hetekig nem vágatott hajat, hogy minél jobban hasonlítson különös nincs azon a négy ápolónőn, meg a fiatal doktornőn, akik bejöttek egy rövid beszélgetésre. De unos-untalan elárulják magukat: Csak a gyerekekről tudnak beszélni. Egyikük egy kórtörténetet mutat nekem, bizonygatva, hogy ezt a kisfiút megmenthették volna, ha az anya gondosabb, a másik az üveglap alatti fényképeket magyarázza, ki kicsoda, meddig feküdt az osztályon. És a táviratot emlegetik, amit az egyik szülő küldött. Tudják a szövegét kívülről. Mérthez az egy távirat érkezett mindössze tele dicsérő és köszönő szavakkal egy év alatt. A hála nem túl sűrűn megjelenő madár ezen az osztályon, 0 Magas, telt szőke kékszemű fiatalasszony Takács Istvánná és hogy az anyák közül csak ő szerepel teljes Révvel, annak története van. Takácsné kislánya 1.30- cal került be az osztályra. A mama mellette volt, tejet adott neki és ha már itt volt, hát jóltartott vagy négy másik kicsit. S a kis Iláke mellett életét köszönheti neki négy elhagyott. Egyszerű munkásasszony. Rákóczifalván laknak, ő is gyári munkás, a férje is. Rengeteg emberség van ebben az erős, magabiztos asszonyban. — Halló, megyei kórház koraszülött osztály? Itt a kunhegyesi szülőotthon... Igen, 1200 gramm és... — Készülök — ugrik fel a soros ápolónő. — Kérem a kosarat... Üj harc kezdődik egy új életért. Hernádi Tibor juk fedezni hazai kitermelésből. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság tájékoztatása szerint a legutóbbi öt év alatt kereken 130 000 holddal bővítették az erdők területét. A harmadik ötéves terv időszakára 100 000 holdnyi új erdőtelepítést és fásítást irányoztak elő. Liszt Ferencre. A selejtezőn mindig osztatlan sikerrel esett ki. Idegeit azonban rendkívül megviselte ez a szüntelen törtetés, így fiatalon tekintélyes gyomorfekélu- lyel került kórházba. Hetekig kezelték. Mikor elbocsátották, a főorvos atyailag veregette meg a vállát. — Barátocskám, maga most nagyon rozoga állapotban van. Melegen ajánlanék még egyhetes pihenőt. Ha el tudna menni valahova, mondjuk a Dunakanyarba, Feküdt pedig Kamu Kálmán ágya mellett egy zárkózott arcú, szúrós, fekete szemű, nagycsontú beteo. Aki viszont átlagon felüli érdeklődést mutatott hősünk végtelen verses füzérei, epigrammái, nemkülönben elbeszélményei iránt. Egyszer őszintén bevallotta: azért, mert ezektől sokkal könnyebben elaludt, mint a kórházi porokon. Mindazonáltal annyira közel férkőzött hozzá a lelkes fiatalember, hogy amikor — ugyanazon a napon — elhagi/ták az ispotályt, ezzel búcsúzott tőle a kapuban. — Ha megmutatta magát odahaza, arra a hétre, amit az orvos ajánlott, szívesen látom villámban. Itt a címem. Az anyagiakkal ne törődjön, csak magát hozza. meg a ruháját. Kamu nagyra nyílt nézőkékkel meredt a papírra, melyen címként romantikus, bájos, ősi Duna menti városunk neve állt. Hebegve mondott köszönetét, elfogadta a meghívást. Mig hazaért, folyton azon morfondírozott, hogy mennyire félreértékelte ágyszomszédját. Azt képzelte róla, hogy valami fogdmegmelós és lám-lám. villája van — es N.-ben. Biztosan valami régi ember, volt kereskedő, vagy birtokos, akinek meghagyták a villáját. Sokat zuhanhatott egykori helyzetéhez képest, azért látszik olyan megtörtnek. A hegyoldalban fekvő, elég néptelen villában valóban nem lehetett oka panaszra. Tejbem vajban fürdették, etették, babusgatták. Azt tett, amit akart, senki nem szólt, mikor keljen, feküdjön. Óriási sétákat tett egyedül a hegyen, majd a városban is. Vendéglátó gazdája sose ment vele. Még a villa kertjébe is ritkán mozdult ki. Kevesebbet beszélgettek, mint a kórházban. Városbeli sétáin feltűnt azonban Kamu Kálmánnak, hogy komoly, szinte komor tisztelettel köszöntik őt vének, fiatalok. Szeme sarkából azt is észrevette, hogy megfordulnak utána. „Hát persze! Ezen is lehet gondolkozni? — ütött végül is a homlokára Kamii. Bizonyára híre ment, hogy költő, rajzoló, énekes vagyok. Sokat meséltem erről mostani házigazdámnak, még a betegágyon. Ilyen kisvárosban mindent hamar megtudnak az emberek. Pláne, ahol ennyi művészetkedvelő él!” Ezentúl emeltebb fővel és előbbre tolt kebellel viszonozta az üdvözléseket. Végül is közvetlen hatását is élvezni akarta névszerűségének. — Megállított hát egyik délelőtt egy bizalomgerjesztő bácsit. Beszédbe elegyedtek. Egészen nta — A, kizárt dolog — mondotta barátom. — Kizárt dolog, hogy kisfiúk, kislányok, a diplomáciai protokoll vagy a szemináriumi sillabuszok nyelvén beszéljenek. Hol a gyermeki játékosság, az életkorra oly jellemző stílus, amelyet gyermekeket szerepeltető filmjeinkben tapasztalhatunk? — Várj csak. Nem egy iskolai ünnepélyen vettem részt. Olyant még nem láttál. Kiáll mondjuk egy szőke kis hetedikes lány, alig látszik ki a földből. Kinyitja száját és beszélni kezd. természetesen papírról. A papíron szöveg. Irta az igazgató, az osztályfőnök, jobb esetben az úttörő vezető tanár. Mondom, a szőke kis apróság ragyogóra nyitja nefelejtskék szemét és megszólal imigyen: „Szocializmust építő népi államunknak nagy napja van. Ünnephez érkeztünk, amely a nemzetközi munkásosztály harcos szolidaritását (ezt kétszer mondja, mert nehéz) tükrözi”. Magyarul: A gyereknek nincs lehetősége arra, hogy a környező világban látott pozitívumokat lefordítsa a saját nyelvére. Marad tehát az át nem érzett (mert gyerek számára át nem érezhető) papírszöveg. A gyerekek unatkoznak, a tanárok pláne. Legfeljebb a beszédet mondó Marika vagy Kati mamája törölgeti a köny- nyeit meghatottságában: — Eszem a lelkét; de szépen mondotta azt, hogy „az imperializmus elleni kollektív fellépés szükségessége...” — Nem hiszem. Mutass írásbeli bizonyítékot. — íme. Egy úttörő £»- dósító irta, hetedikes. Egyébként nagyon értelmes, helyes kisfiú. „A műsort megnézte X. Y. az iskola igazgatója. A vendég a klubdélutánról elismeréssel nyilatkozott” — Hát igen — mondta barátom elgondolkozva — ez valóban nem valami „gyerekszáj”. És mit gondolsz, mi lesz ennek a következménye ? — Szerintem csak az, hogy ezek a tényleges tartalmat kifejező szavak, mire azokat a gyermek megérti, devalválódnak. Ez pedig nem túl kívánatos eredmény... — bt — odáig, hogy egy ilyen kérdést is megkockáztatott. — Netán bátyám,uram is hallotta a rádióban „Édesgyökér mindennap a kenyerem" c. költeményemet? — Ho... ho... hogy is mondjam — dadogott mcy- illetődötten az öreg — én... én nem hallottam. De az úrról az egész város beszél... Ihigehen... a fiatalúrról. — Na, és mit mondanak rólam a dolgozók? r— Hát... ugye... meg ne sértsem, sajnáljuk magát is, meg az édesapját is... Ilyen fiatalon. Kár, kár... — Miféle édesapámat, miféle fiatalurat? — hőkölt meg rosszat sejtve Kamu Kálmán. r — Hát nem B. nagyságos úrnál tetszik lakni? — Dehogynem. — Na és, nem az ó fia tetszik lenni? — Azt már nem! — Nahát! — képedt el az öreg polgár. — Pedig az egész városban azt beszélik, hogy „Hazajött az öreg B. fia a bolondokházából...” Mert hogy úgy tetszik rá hasonlítani. Tóth István
