Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-18 / 298. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. december 18. A MÁV ökölvívók útja az NB ll-től az NB-ll-ig Most egy éve, hogy a Szolnoki MÁV ökölvívó csapata — bár a hajrában nagyszerűen küzdött — a sorsdöntő Bp. Előre—Szolnoki MÁV találkozón alulmaradt, s kiesett az NB II-ből. A kis szolnoki csoport akkor úgy érezte, hogy minden elveszett, és szomorú szívvel, lehorgasz- tott fejjel ballagtak ki a pályaudvarra, szótlanul ültek a vonatban Szolnokig. Megérkezésük után közös vacsorán vettek részt a versenyzők, vezetők és néhány szurkoló. Nehezen oldódott fel a fásult hangulat. s ekkor Dobos Miklós edző javaslatára a jelenlévők megfogadták, hogy senki nem hagyja el a szakosztályt, és a területi CsB-n mindent elkövetnek a visszakerülésért. A maroknyi gárda megtartotta szavát és ma a Szolnoki MÁV csapata már újra az NB II-ben van. Az út azonban nem volt könnyű, az eredmények nem véletlenül születtek. Kezdetben bizony nem sokan voltak Szolnokon, akik esélyt adtak a „kiöregedett” együttesnek Az év elején megzavarta a felkészülést az edző betegsége, Török kéztörése, Má- tyus szolgálati beosztása, Balázs I. munkahelyi elfoglaltsága. a nehézsúlyú Pál katonai szolgálata. — Azonban a vezetőség sem csüggedt. Lankadatlan lelkesedéssel, szívós munkával oldatták meg a problémákat. A versenyzőgárda pedig vállalta a kemény edzéseket, fokozta erőnlétét. tudását. A területi CsB megindulása után már látni lehetett, hogy továbbra is számolni kell velük. A csapat minden tagja lelkiismeretesen készült, valamennyi találkozón teljes gárdával jelentek meg, és vitathatatlanul megérdemelten szerezték meg az elsőséget. Az osztályozó még egyszer próbára tette a szolnoki fiúkat, akik azonban már ekkor ellenállhatatlanul törtek a cél felé. A csapat tagjai a kővetkezők voltak: Hajdú II József (20 éves, gyári munkás): Mátyus Miklós (23 éves, lakatos); Balázs I. György (27 éves, asztalos); Balázs II. Sándor (24 éves, kárpitos); Hajdú I. Mihály (21 éves, lakatos); Miklós István (25 éves munkás); Beviz Mihály (21 éves, szerelő); Török Sándor (28 éves, lakatos); Víph Béla (23 éves, hegesztő); Király Imre (24 é\’es. munkás); Matusenka Frigyes (24 éves, gyári munkás): Pintér Béla (23 éves, gépkocsivezető); Szilágyi József (22 éves, asztalos). — De jól kiegészítették az együttest Kapocsén György, Nagy József, Király Béla, Ecsédi Miklós, Munkácsi György, Örs Ágoston is. Amikor értékeljük a csapat tagjainak összefogását, nagyszerű teljesítményét, harcos küzdőszellemét, kollektív munkáját, nem feledkezhetünk meg a szakosztály érdekében fáradozó vezetőkről, társadalmi aktívákról, és a lelkes szurkolótáborról, — akik szintén részesei voltak a szép siker kiharcolásának. Az öröm. tehát teljes, az ünneplés megérdemelt. Az NB II-ben való szereplés jogának megszerzése azonban sok új problémát hoz fel. A szép siker ne vakítson el senkit. Az NB II. Keleti csoportja kitűnő erőt képviselő csapatokból áll, ellenük helytállni csak az erők összpontosításával lehet. Szükség lesz az illetékes szervek segítségére, a társadalom támogatására is, mert nem volt könnyű a bajnokság megnyerése — de ugyanilyen nehéz lesz a becsületes eredmény kivívása is. H. Gy. Sportakadémia és érdeklődés ... A Szolnok megyei TS agitációs és propaganda bizottsága az őszi—téli időszakban minden évben igyekszik a hosszú estéket minél jobban hasznosítani megyénk »portjának fejlesztése, előbbrevitele érdekében. E céllal iktatta programjába idén is többek között a már hagyományos sportakadémiai előadássorozatot. Ezzel is elő akarja segíteni megyénk sportembereinek, a szakembereknek, edzőknek, versenybíróknak, játékvezetőknek, testnevelő tanároknak, a különböző sportági szakszövetségek tagjainak, — versenyzőknek és szurkolóknak sportszakmai, elméleti képzettségük gyarapítását. A járási székhelyeken, városokban és községekben beütemezett etőadások mellett Szolnokon hat előadással kezdődött sportakadémia. Ennek második- előadására került sor december 13-án a HNF irodaházi Barátság klubjában Ezúttal dr. Frenkl Róbert, az Orvostudományi Egyetem adjunktusa, az OSC elnöke „Orvosság helyett sport” címmel tartott igen értékes előadást. — A rendező megyei TS agitációs és propaganda bizottsága mintegy 250 tetszetős kivitelezésű meghívót küldött szét Szolnok város fegilletckesebb sportembereinek, de emellett a megyei sajtóban is közhírel- ték az.t, sőt a bizottság tagjai szóbeli agitációt is fejtettek ki a rendezvény érdekében. Mindezek ellenére csupán 30—35 érdeklődő jelent meg. Igen sajnálatos ez az érdektelenség. annál is inkább. mivel cgv igen értékes előadástól estek el. —» nem is szólva a megrendezésbe fektetett munkáról és anyagiakról. Különösen kirívó — szinte tüntető jellegű — e2 a tartózkodó távolmaradás a város nagyszámú általános-, közéi»- és szakiskolai testnevelő tanárai részéről. Pedig ők azok, akiknek elsősorban feladatuk a magyar sport aranytartalékával, az iskolai tanulókkal való foglalkozás, azoknak sportszeretetre nevelése, majd közülük az egyes sportágak utánpótlásának biztosítása. A fentiekre való tekintettel elsősorban éppen nekik a legfontosabb, hogy lépést tartsanak a testnevelés és sport terén is rohamléptekkel haladó szakmai tudománynyal. oktatási, edzési és egyéb módszerek elsajátítása révén. Szerte a megyéből, még a kisebb községekből is —. hogy csak egyet említsünk: Tiszaigarról — egymás után érkeznek n kérések a megyei T.S agitációs és propaganda bizottságához, hogy náluk is tegyék lehetővé a filmvetítéssel egybekötött sport akadémia szervezését. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy egyre többen érzik szükségét a sport területén is az elméleti képzésnek és látják be. hogy ma már a sport- tudomány legújabb felfedezései, megállapításai nélkül eredményesen oktatni, vezetni, irányítani e területen sem lehet. Talán éppen csak a megyeszékhelyen nem lát- :ák még ezt így, és nem élnek az adott lehetőségekkel azok, akiknek m részben egyéni, de közösségi érdekük Is volna? Éppen a fentiek miatt érdemes lenne ezen elgondoli-ozni mindazoknak, akikket illet. — vincze — Itt a női atlétikai ranglista n800 MÉTER Cs. Farkas Mária (Szolnoki MÁV) 2:22 0, Vidra Mária (Szó- MÁV) 2:28.4, Fazekas Mária (Martfű) 2:34-0, Gerőcs Edit (Jászberény) (2:37.8. Kasza Margit (Szolnoki MÁV) 2:38-4, Cseh Erzsébet (Jászberény) 2:39-7, Mengyi Piroska (Jászapáti) 2:40-5. PomáZi Irén (Szó- MAVj 2:44-9, Kocsis Irén (T-miklós) 2:45-7. Ardó Magda (Martfű) 2:48-8- A legjobb öt átlaga: 2:32-1- A legjobb tíz átlaga: 2:38-0- Cs- Farkas idén 15-8 másodpercet javult, tehetséges, szorgalmas- Bátor versenyzése jó hatással volt a még serdülő Vidra Máriára és a martfűi Fazekasra- Jövőre alaposan 2:20-on belül belülre kerülhet- 80 GAT Hasznos Júlia (Szó- MÁV) 11-8. Császi Gizella (Szó- MÁV) 11-9, Császi Katalin (Szó- MÁV) 12-2. Réti Judit (Szó- MÁV) 13-0, Mészáros Lenke (Szó- MÁV) 13-0. Juhász Mária (Szó- MÁV) 13-8. Csiga Erzsébet (T-miklós) 114-2, Fazekas Mária (Martfű) 14-2, Fejes Piroska (Jászberény) 14.5. Bartha Ibolya (Szó. MÁV) 14-6- A legjobb 5t átlaga: 12-3. A legjobb tiz átlaga: 13-1. Megyei ifjúsági csúcsával Hasznos megelőzte Császi Gizellát. Réti és Mészáros biztató Ígéret- 4x100 m V Al-TO Szó- MÁV 50.8. Jászberény SS.4. Martfű 57.4. 4x200 m VÁLTÓ Szó. MÁV 1:51-6, Jászberény 2:08-0. 3x300 m VÁLTÓ Szó- MÁV 7:48.0. Szó. MÄV ifi 8:37-4, Törökszent- miklós 8:59-3A váltók összeszokottsága és küzdőképessége értékesebb- — mint tagjaik egyéni teljesítménye. 4xl00-on jövőre esedékes az 50 másodpercen belüli eredményA Vízügy férfi asztatiteniszezői az NB II kapujában Lapunkban már korábban beszámoltunk arról, hogy az 1965. évi férfi megyei aszta- . litenisz bajnokságot a Szol- j noki Vízügy SK csapata 1 nyerte- Ezzel jogot szereztek arra. hogy részt vegyenek az NB TT-be jutásért kiírt osztályozón. melyre december 17—19- között a budapesti Sportcsarnokban kerül sor- A szolnokiakat a Szombathelyi Haladással, a Komáromi MF.DOSZ-szal és a Ferencvárosi Postássá I osztották be egy csoportba Az együttes nagy gonddal készült fel az osztályozőra. ás legjobb összeállításában- Szabados Miklós. Fehér Pál, Leskó László, Zsigmond Sándor Árpást István. Komáromi Zoltán. Kun István — utazott el a fővárosba, dr. Halassy Emil szakosztályvezető kíséretében- Reméljük, hogy a szolnoki fiúk sikerrel veszik ezt az akadályt is. ÁLLÁS Gyakorlattal rendelkező gyors-gépírónőt keres — a Szolnok—Békés megyei Fűszer és Édesség Nagykereskedelmi Vállalat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán: Szolnok. Ré- kasi úti Irodaház. 1- emelet. SZIKVIZ. üdítőital és ásványvíz saját lakáson történő eladására szolnoki és vidéki bizományosokkal kedvező feltételek mellett szerződést kötünk- Érdeklődés: Szolnok. Mártírok útja 12 sz- alatti kirendeltségünknél (Tárházzal szemben)- Szolnok megyei Szesz- Üdítőital és Műjég- gvártő VállalatAz EM- 14- sz- All- Építőipari Vaiiaiai azonnal felvesz - budapesti munkahelyekre - konnyü- gepkezelőket (EM viz-seaval), vasbetonszerelőket. kubikosokat és térti segédmunkásokat- - Munkásszállást és napi kétszeri étkezést térítés elleneben - biztosit- Ta- nacs-igazoia3 - és munkaruha szükséges- - Jelentkezes Budapest. V-, Kossuth Laios tér 13- 15- földszint______ T ISZAGYENDAI Községi Tanács — Végrehaitó Bizottsága gazdálkodási előadói állásba felvételt hirdet- Jelentkezhetnek középiskolai végzettséggel rendelkezők írásban vagy személyesen a Községi Tanács VB elnökénél- Fizetés a 116/1960. Mü-M- sz- rendelet alapién nz 1734-es kulcsszám szerint- Pénzügyi gyakorlattal rendelkezők előnybenAZONNALI belé- nésel felveszünk — egy esztergályost és egv maróst- Munkásszállást biztosítunk- Gyakorlattal rendelkezők előnyben- Jelenlkezés: Szolnoki Állami Mezőgazdasági Gén- állomás, Szolnok. Besenvszönd út- Telefon: 29-35. A Mü-M- 605- sz- Iparitanuló Intézete azonnali belé oésre keres építészmérnököt. vagy építésztechnikust tanári munkakörbe- felentkezni lehet az intézet igazgató- iáéinál. Szolnok- Petőt) Sándor 11- 1. Útikéit «éeet csak felvétel esetén térítFESTMÉNYEK és akvárium, felszereléssel eladó. — Grosch. Szolnok, Gutenberg tér 1/b- III. emelet, oldal- beiárat- Érdeklődni 17 órátólKÉTSZEMÉLYES rekamiékra, garnitúrákra. fotelágyakra kérjen díjmentes árjegyzéket- Részletfizetés! Vasúton díjmentesen szállítok. Román kárpitos, Budapest, Nagymező u- 66______________ E LADÓ „Tisza” televízió és rádió- — Soltész. Karcag. Hu- nyadi u- 37-_____________ 150-18 0 kiló közötti hízók eladók- — Szolnok. Április 4- u- IV- ép. ________ R ÖVID fekete bécsi keresztúros — oáncéltőkés zongora sürgősen eladó- Szolnok. Kertész u- 21^Telefoiül6—90LAKÁSCSERE BUDAPEST belterületén lévő főbérleti lakásom elcserélném kisúiszállá- si családi házért- — Érdeklődni: Kisúiszállás. Felszabadulás u- 15INGATLAN HÁZHELY eladó. — Szolnok, Botood utca 5 szám. KERTVÁROSBAN Napsugár út 18- szám alatt 540 négyszögöl telek eladó, kisebb téglaépülettel- Érdeklődni: Szolnok. Vörösesliláé út III- 2/1- - vasárnaponkéntSZÖVETKEZETI lakást, szövetkezeti lakóbizottságon keresztül megegyezéssel átvennék- — Szolnok, OFOTERT. Déry. ______________ JÁ SZBERÉNY központiéban 3 szobás összkomfortos ház. 1 szoba beköltöz- hetőséggol eladó- — Válaszokat: ..Modern 52537” ieligé- re «Budapest Felszabadulás téri hirdetőbeVÁJ,LAT. ÁTOK, - közületek. magánosok figvelem! Szolnok központiéban 280 négyszögöl telek. társasház. vagy emeletes ház építésére alkalmas — eladó- Érdeklődni 16 óra után: Vasvári Pál u- 12. szGÉPJÁRMŰ M1AS-VETF1 Vadonatúj NOVA villanytűzhely eladó. Szolnok. Ugar 48. Balázs Ferenc175-ös kiskoroké Jawa eladó. 10 000 km-rel- — Szolnok. Vöröscsillag út XV. épület. II- emelet 9CH-s Skoda Qcta- via Super prima állapotban eladó. — Talmácsi István. — Kunszentmárton. — TelekpartSKODA Kolóniáit, vagy más nyitható tetős kdesit vennék- Aiánlatokat: „Gábor” jeligére a jászberényi hirde__HÁZASSÁG__ 2 2 EVES, egvedW- álló, káros szenvedélytől mentes fiatalember ezúton keresi házasság céliából korban hozzáillő leány ismeretségét- Fényképes levelet kér: — ..Szeretni foglak” ieligére a kiadóhivatalba30 ÉVES magas barna dolgozó férfi ezúton keresi korban hozzáillő komoly lány ismeretségét házasság céliából. ..Házam van 105490” , Ieligére a karcagi hirdetőbeEGYEB TŰZIFA FÜRÉSZELEST. HOSSZvÁgast vállalunk- TEMPO KSZ. SZOLNOK. IÜ”l)ON: 13-01A MEZŐTÚRI Felsőfokú Mezőgazda- sági Technikum Gépészeti Szak levelező tagozata pótfelvételt hirdet az 1966- tanévre. Jelentkezhetnek azok az érettségizett dolgozók, akik mezőgazdasági termelő üzemben, tsz. állami gazdaság, gépjavítókban. stb- vannak alkalmazásban- A tanév 1966. február 1-én kezdődik. — Tanulmányi ijfiő 3,5 év- A folytatandó tanulmányokról az intézet tanulmányi osztálya ad bővebb felvilágosítást. — Jelentkezési határidő: 1966- január 10- IgazgatóMenyasszonyi csokrok, eliegvzési virágkosarak. cserepes es vágott virágok, diszkarácsony- fák, — sírkoszorúk mű és élő vlrágtjói. sírcsokrok nagy választékban kaphatók a Törökszentmiklósi Városgazdálkodási Vállalat VirágüzletébenÜNNEPI AJÁNDÉKCSOMAGOK, EGYÉB KÜLDEMÉNYEK kézbesítését bízza a TEMPO BOY SZOT G ÓLAT ARA- SZOLNOK. TELEFON: 24-60- MEGRENDELÉSEKÉT- VIDÉKEN IS FELVESZÜNK; _______ L ELTÁR MÓDOSÍTÁS! A Keletmagyarországi Vegyi- nagykereskedelmt Vállalat 4- sz- szolnoki fióktelepe — LELTARAT december 24-31-1 időpont helyett 1966- JANUAR 3-8-IG TARTJA! - Ezen idő alatt a fióktelepiül a göngyöleg átvétel és. árnkl- adás szünete]. Hirdessen a Néplapban! Ne hagyja utolsó napokra nem romló tartalmú csomagját i MÁR MOST 40,14 POST ÁK4 ! 4 karácsonyi torlódás így nem késlelteti a kézbesítést! A Szolnok megyei Földgázszolgáltató Vállalat felhívja a gázfogyasztóinak figyelmét, hogy a gázkészülékekhez kiadott kezelési utasításokat a legmesszebb menőkig tartsák be. Ez különösen fontos most, mikor a karácsonyi és az újévi ünnepekre az otthoni előkészületek megnövekednek és a gázkészülékeket fokozottabban üzemeltetik. Az előírásokban leírt kezelési utasítások be nem tartása komoly veszélyt rejt magában, különösen felhívjuk gázfogyasztóink figyelmét a gáztüzelésű cserépkályhák kezelési utasításának pontos betartására. A cserépkályhák üzembehelyezését és üzemeltetését csak az arra kioktatott személyek végezhetik. A begyújtás előtt a cserépkályha ajtaját kinyitjuk, 4—5 percig nyitvatartjuk, hogy’ a kályha kiszellőződjön. A kályha ajtaja a gáz égése alatt is nyitvatartandó. Begyújtás előtt az elzárócsap zárt állásáról minden esetben győződjünk meg. Ha a begyújtás nem sikerül, vagy a gáz égése bármely okból megszűnik, a gázcsap elzárandó és az újbóli begyújtást a cserépkályha előzetes 8—10 percig tartó szellőztetése után szabad csak megkísérelni. A gázkészülékeknél előforduló üzemzavart vagy gázkiszivárgást minden fogyasztó saját érdekében is köteles jelenteni a Szolnok megyei Földgázszolgáltató Vállalatnál, Szolnok (Jttdrő n. 48. Éjjel nappali ügyelet telcfenszáma : 18 — 60 Felhívjuk továbbá fogyasztóink figyelmét arra. hogy a gázkezelési utasítások pontos betartásán kívül GAZDIJFIZFTÉSI KÖTELEZETTSÉGÜKNEK a tárgyhót követő 15-ig minden esetben szíveskedjenek eleget tenni, mert 19R6 január 1-től kezdődően a vállalat élni fog az 1/1963. (IV. 20.) számú ta- lácsrendelet 37. §-ában biztosított jogával, mely szanntha a fizetésre kötelezett fogyasztó számláját latáridőn belül nem egyenlíti ki, tőle a Földgázszolgáltató Vállalat a gáz használatát megvonja, mindaddig, amíg a számla kiegvenlítése meg nem történik. A ki és bekapcsolás költségeit a fogyasztónak kell viselni. A hideg idő beáltával a talajfagyok következtében az utcai közművezetéken a törési ve szély nagyobb. Felkérjük Szolnok város lakosságát, ha az utcán valahol gázszaEot éreznek, azt azonnal jelentsék a fenti címre személyesen vagy telefonon. MINDEN KEDVES GÁZFOGYASZTÓNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ES BOLDOG ÜJ EVET KIVAN a Szolnok megyei Föld gázszolgáltató Vállalat.