Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-07 / 263. szám
t 1965. november 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i Földeák János : Mm ELSŐI 4 LEmi KORMK Föl, barátaim, gyári munkások, munkás parasztok, nem kérkedés, ha nemzetünk sorsát mutatjuk meg az egész világnak; lássák, mint élünk: végre hazánk már Magyarország! Nem vagyunk urak, se diktátorok potom prédája, s erőnk sújtja, ki ellenünk lázad! Mint Európa legmarcangoltabb népét, úgy tisztel már bennünket a huszadik század. Két évtizede tördelték széjjel bilincseinket s állhattunk talpra őseink földjén; egünk is új csillagos s nemzeti erkölcseinkben a béke lett legféltettebb törvény. A világban harcokkal kiküzdött nemes helyünk van; tizenkilencben is példa lettünk, mint elsői a lenini kornak, s ezt a jövendőt formálja híven szavunk és tettünk. (SUMMA) Megmérettek mind tragédiáink, és történelmi becsületünket ezer év fényli, s annyiszor dúlt hazánkban mindenki szívében őrzi, hogy Lenintől tanultuk meg, miként kell győzni és Európa közepén élni!... Konsxtantyin Sximonov t ZÁSZLÓ Zászlók füzéről nem gyújtunk pipára. Nem élcelődünk rajtuk, körülöttük. Ha átlőtték, nem szoktuk megfoltozni, s az átlőtt zászlóból vér sem csurog és bekötözni sem kell. „ Ameddig tartják, hordozzák, nem halhat meg a zászló, még vért sem veszít. A vére akkor omlik el, ha elhagyják, földre dobják, hogyha a bajban egy izzadt és mezítlen test köré csavarják, ezzel meg nem alázzák. A zászlónak nem árt az, / ha véres lesz. A vér nem sár. A holtat pedig, hogyha valóban hős volt letakarhatják véle — ámde nem sokáig. Sokáig nem lehet, mert a zászló - ^ e ..." ■y-i kell az élőkneksíi Radó György fordítása. PALICZ JÓZSEF — A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI GÉPGYÁR 4 kultúra falusi fillérlei 'T' ulaj donképpen a kul- ■*- túra forintjairól kellene beszélni, hiszen megyénk termelőszövetkezetei Den — egészében véve — milliók szolgálnák a művelődés ügyét.. Azért mondjuk úgy, hogy szolgálnák, mert nagyon sok szövetkezetben a szociális és kulturális alapot nem bontják fel, nem határozzák meg előre, hogy mennyit fordítanak kulturális célokra, milyen kiadá- sokat ; fedeznek—abbóW- így aztán kellő: mérlegelés és hasznosnak ígérkező célok HAMVAS H. SÁNDOR: ESZKORT’ Nehéz idők jártak, a gazdasági válság egyre mélyült. Az év: 1934. Hitler már átvette a hatalmat, a nagytőke pénzének segítségéved, s világuralomra tört, készült a háborúra. Birodalmában egyre szaporodtak a koncentrációs táborok. Üldözték az igazságért harcoló munkást Mint a középkorban, bárddal nyakaz- ták le. József, a martinász, aki megtanulta, amit egy kommunistának meg kellett tanulnia, jól látta ezt. De nemcsak látta. Tanult és tanított is. Társait, a Martin robotosait, amikor egy kis pihenőhöz jutottak, oktatta. Példákat, világos eseteket említett. így történt most is, miután a kemencébe beraktak és ledőltek kurta pihenőre. Az emberek önkéntelenül odafigyeltek. Mit mond, mit tanulhatnak tőle...? József, szokása szerint, a régi időkről szól, a gázos, meleg Martinban. Az emberek köréje csoportosulnak. Mindig érdekes dolgokról beszél. Most is. — A fronton voltam, az olaszon, tizenhétben — méséli. — ősz volt. Már fáztunk. És elegünk volt a háborúból. Sok társunkat, jó pajtásunkat megölt a vérfürdő és nem tudtuk, miért. Kis szünetet tart. Körülpillant. A Martin dallamosan neszezik. — Egy napon — folytatja — aztán, eszkort érkezett. Vagyis, szökött katonákat hoztak, meglánoolva, fegyveres őrizettel. Ez az eszkort. A parancsnokaik átvették őket. A láncukat levetették. Gyors prédikációt tartottak nekik, majd valamennyit beosztották szakaszokba, hogy harcoljanak tovább. Az emberek körülvették őket. Kérdezték, faggatták. Mi van otthon? Szünetet tart, a vacsorázó Mocsánt figyeli. Majd ismét pergeti a szavakat. — Volt közöttük egy Fehér nevezetű ember. Asztalos volt.? Hadi üzemben dolgozott. Gránátládákon. Egyszer megtagadta a munkát, ő, is, mind néhányar. Azonnal bevonultatták, társaival együtt. Ezután gyors kiképzés következett, majd menetszázad, front, de meglógott. Többx A történet az író. „Az acél dala” trilógiájának most készülő, „A Martin”-című kötetéből való szőr is megszökött. Ez az ember tudottá legjobban beszélni, s elmondta; otthon sokat szenvednek az asszonyok, gyerekek, öregek. Alig van már ennivaló. Mindent jegyre adnak. Még a szenet, tűzifát is. Hanem az oroszok, azok igen. Értették a módját. Befejezték a háborút. A cárjukat egyszerűen elintézték. Általános békét akartak. Fegyverszünetet. Egy Lenin nevű ember vezeti őket. — Azt kéne nekünk is tenni. Csak lenne egy olyan Leninünk. Akkor majd mi is elintéznénk Károlyt, a többiekkel — mondja valaki. Hirtelen zsivaj tört ki. őssze-vissza beszéltek. Hogy így, úgy, amúgy. Nálunk nem menne olyan könnyen. Mert ott a Lukachich, az a véreb, az mindenkit kilyukaszt. .. — Lári-fári... — kiáltotta Flemity, és legyintett. — Én már tudom, hogy mit tegyek. Megértettem. — Hát tudta, megértette a maga módján — folytatta József. — Éjjel kitették a drótok elé, őrségre, és amikor érte mentek, ott találták a puszta puskáját, a bajonettjével a földbeszúrva, rajta egy cédulával, amire azt írta, hogy „Teszek rátok, vlamennyiőtökre, meg a Károlyo- tokra...” József körülnézett. Még várták tőle a' szót. Nem törődtek a további martinmun- kával. Ami ezután reájuk vár. Csak azzal, hogy hallani akarnak még valamit. József megértette. Bólintott. — Másnap, persze, nagy kapkodás, kalamajka, kihallgatások. De nem tehettek semmit. Mert senki nem szólt egy szót se. Fehért nem árulták el. Fehér pedig azt mondta, hogy az sem rossz, amit Ple- mity tett. De nem ez az igazi. Haza keil menni. Aztán nálunk is úgy csinálni, ahogy az oroszok tették, Lenin vezetésevei. Picit hallgat. Majd: — A következő éjszakán többen megszöktünk. Persze én is. Fehér mutatta az utat. Ügyes volt. És a tizenhetet, tizennyolcat sikeresen megúsztam, nem kaptak el. Nehéz volt, az igaz„ de ment a dolog. És ott voltam a lánchídi csatánál is..; Sokáig csönd. Az emberek mélységesen hallgatnak... hiányában általában csak a rendelkezésre álló összeg elenyésző töredékét fordítják kulturális célokra. A szövetkezeteink jórészében uralkodó — és a gyakorlatot ehhez igazító nézet szerint a művelődés legjobb módszere a kirándulás. Senki sem irigyli az útiköltséget azoktól a tsz- tagoktól, akik életükben először ismerkednek egy- egy kiránduláson hazánk tájaival, . tiszta.,örömmel figyelik fejlődését. Mi is azt valljuk: aki dolgos életével rászolgált, megérdemli, hogy a gazdaság pénzéből fedezzék utazását Bennünket csak az arányok aggasztanak. S nem is alaptalanul. A törökszentmiklósi Aranykalász Tsz-ben például hazai és külföldi utakra 87 ezer forintot költöttek a kulturális alapból, melyet tagadhatatlanul megemeltek az előirányzott körülbelül 30 ezer forinthoz képest. Sok ez a pénz kirándulásra. Különösen akkor tűnik temérdeknek, ha meggondoljuk: szakismeretbővítéssel járó tanulmányútra semmit sem költöttek. Terveztek ugyan egy bulgáriai tapasztalat- cserét, de nem lett belőle semmi. ¥7 hhez hasonló példát sok gazdaságból lehetne említeni. Sőt, még találóbbat is, hiszen a törökszentmiklósi Aranykalász a kezdeményezés, a fejlődés hívei között az élen halad? Az ő nevéhez fűződik a mezőgazdasági szakiskola néhány évvel ezelőtti életrehívása, helyiséggel, anyagiakkal való támogatása. Ez a szövetkezet ismerte fel azt is; nincs értelme a helyi szövetkezeti könyvtárnak, s több ezer forint értékű könyvállományát a városi könyvtárnak adományozta. S még ilyen szövetkezetben is milyen aránytalanságok tapasztalhatók, hát még azokon a helyeken, ahol a kultúrának közel sincs meg a kellő becsülete. A legtöbb helyen az a baj, nem nem is tudják, tulajdonképpen mire költhetnek a kulturális alapot. A szövetkezetek jórészében a sportkör támogatására öt-hatezer forintot fordítanak. Erre is szükség van. De ha arra gondolunk, hogy „szakemberekből sohasem elég”, hogy jóné- hány közös gazdaságunk a jó szakemberek hiánya miatt nem tudja kihasználni a nagyüzem adta lehetőségeket, akkor igazunk tudatában szólunk: legalább annyi figyelmet a szakemberképzésre, mint a futballcsapat fenntartására. A módszer sem új, sok száz helyen bevált: létesítsenek á kulturális alapból ösztöndíjat. Vitatható a szövetkezeti klubok haszna is. Természetesen itt sem lehet merev sémákat felállítani, a helyi viszonyok a mérvadók. A kenderesi Haladás Tsz például megszüntette klubját, mondván, hogy a községi új művelődési' házban a szórakozásra, tanulásra egyaránt jobb alkalom kínálkozik. A Török- szentmiklóshoz tartozó Óballán ugyanakkor harmincezer forint ráfordítással klubbá alakított a szövetkezet egy régi épületet. A pártszervezet a gazdája ennek a klubnak. A tévénézés mellett politikai és egyéb előadások gazdagítják a klub programját. Vitathatatlanul hasznos tehát. A zokon a helyeken azonban — főleg nagyobb községekben — ahol művelődési ház is van, több szövetkezet is gazdálkodik, mérlegelni kellene a kulturális célokat szolgálni hivatott összeg egy részének közös program alapján való felhasználását. Nem érdemes klubok létesítésére költeni a pénzt, mikor ott a helyi művelődési ház, ugyanakkor ezernyi művelődésügyi probléma megoldatlan. — Mikre gondolunk? Kunhegyesen néhány évvel ezelőtt úttörő üdülő építését kezdték eL Az egész járás segítette ezt a munkát. Úgyszólván nem volt olyan község, olyan szerv, amely ki ne vette volna az építésből a maga részét. A munkásőrök például ötvenezer téglát gyártottak társadalmi munkában. A járás termelőszövetkezetei több tízezer forinttal segítettek a társadalmi munka mellett, ösz- szesen másfélmillió forintot öltek abba az épületbe. Később alábbhagyott a lelkesedés, elfogyott a pénz. Az épület így — pillanatnyilag gazdátlanul — félkész állapotban áll. Ugyanakkor égetően szükség volna tanyai kollégiumra, hiszen minden szövetkezet naponta háromszor fuvarozza a tanyai gyermekeket az iskolába és vissza a tanyára. Tekintve, hogy Kunhegyesen a községfejlesztési alapból mindenekelőtt vízvezetékhálózat építésére kerül sor a következő években, — s ennek szükségességét senki sem tagadhatja — mérlegelni kellene: nem a félig kész úttürő üdülő néhány helyiségét kellene a Kulturális alapokból (— nevezzük így az e célra rendelkezésre álló összeget —) tanyai kollégiummá alakítani? Az idén is volna erre pénz, s jövőre még- inkább. Ettől még nyáron úttörő üdülőnek is nyugodtan használhatnák az épületet. Lehet, hogy nagyon egyedi példa az előbbi a kulturális alapok egy részének közös felhasználására, — de a gondolat felvetése, s a helyi viszonyokhoz mért valóraváltása mindenképpen figyelemreméltó máshol is. ¥• ersze, a kultúráltabb élet nemcsak a nagyobb építkezések befejeztével kezdődhet. Az egyik karcagi állatorvos mesélte: tanyán lakó tsz tagjuk büszkén mutogatta százezer forint értékű betétkönyvét. Ugyanennek az embernek a házában nem volt lavór, lábasban mosta, rongyba törölte a kezét. Egy másik szövetkezet főkönyvelője mondotta: „aki ápolatlan, nem törődik magával, arra nyugodt lélekkel az állatok gondozását sem merjük bízni.” Látszólag kis dolgok ezek, — de a szociális és kulturális alap egy részének felhasználásánál ilyen célokat is kellene mérlegelni. S nemcsak mérlegelni. hanem minden szervnek segíteni is. Kunhegyesen például a Vörös Október Tsz-ben elhatározták: két üres tanya bontási anyagából öltözői építenek a fürdő mellé, s odaállítanak egy nyugdíjast. Így a munka után — akárcsak az üzemekben — megtisztálkodva, rendes ruhában mehetnének haza a tsz-tagók. Telekigényüket „a községi fürdő öltözője nics kihasználva” jelszóval utasították el, — szerintünk helytelenül, hiszen a kabinbérletet több száz embernek nem tudja fizetni a szövetkezet. ¥7 gyre inkább figyelem- be kellene venni mindenkinek, hogy nem csupán a jó kereset biztosítása, hanem a kultúráltabb élet megteremtése is igen fontos, mellőzhetetlen feladat ma már falun is. Az ezért kifejtett munkát pedig nem lehet, letudni egy-egy kirándulás szervezésével, vagy néhány mozi, illetve színházjegy vásárlásával. Ügy meg különösen nem, ha szét sem bontják a szociális és kulturális alapot, ha elképzelésük sincs a művelődés- ügyi feladatok meghatározására, illetve megoldására. Simon Béla
