Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-25 / 278. szám

1965; november 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ISKOLA - MUNKA — ELET Munkára nevelés az iskolákban KIUTTALANEMBEREK? Minek szól a teli Iiáz ? Egy elmaradt ankét margójára A jászapáti állattenyész­tési szakiskola lényegében új intézmény, kétéves fenn­állása alatt több, mint két­száz hallgatót bocsájtott életútjára. Körzete igen nagy, tavaly például öt me­gyéből sereglettek össze nö­vendékei. A kezdeti időszak nem volt valami rózsás, hiszen először a mondhatni kiút- ta'an, a nevelésileg értel­mileg elmaradottabb gyere­kek kerültek jórészt erre a pályára. Néha például a felnőtt hatalmával kellett megakadályozni, hogy né­zeteltéréseikkor meg ne bicskázzák egymást. De valóban a kiúttalan emberkék mentsvára volna ez az intézmény? Hivatását tekintve korántsem az. Az országban évente mintegy hatezer mezőgazdasági szakmunkást képeznek a hasonló jellegű intézmé­nyekben. A szükségletet te­kintve igen keveset. Ahhoz, hogy számukat növeljék, még különböző — nagy anyagi erőfeszítéseket kívá­nó — intézkedések megté­tele szükséges. Felvetődik a kérdés: ad­dig is miként lehetne ered­ményesebbé tenni a szak­munkásképzést? Több útja- módja is van ennek. Min­denekelőtt a megfelelő sze­lekciót biztosítani a szerző­déskötéskor. s a gyakorlati munka során a megfelelő szakterületen foglalkoztat­ni a hallgatókat. Ez utóbbi látszólag magától érthető követelmény. Valójában azonban súlyos mulasztá­sok tapasztalhatók. Sok ta­nuló panaszkodik, hoey nem képzettségének meg­felelő munkakört bíznak rójuk a szerződést kötő gazdaságok vezetői. Ez aztán gyakorlatilag fele­mássá, félértéküvé teszi esetenként az oktatást. Az iskolában ugyanis csak három hónapig tartózkod­nak a hallgatók, az év töb­bi idejét a velük szerződést kötő gazdaságokban töltik, így aztán nem teliesértékű például a baromfitenyész­tésről az iskolában elsajá­tított elméleti anyag, ha gyakorlatban mondjuk a növénytermesztési vagy az építési brigádba osztják be a hallgatókat. Az intézet különben most készül a gyakorlati képzést elemző felmérésre. Tagadhatatlan, vannak olyan tények, melyek bizo­nyos fokig mentik a gaz­daságok vezetőit. Nincs még minden szövetkezetben az a magasfokú differen­ciáltság, mely a termelési ágazatok között kívánatos lenne, így eleve nem tud­ják kellpen foglalkoztatni a fiatalokat. Sok esetben azonban szubjektív érzé­sek, rokoni, jóismerősi kap­csolat is gátolják még azt, hogy mindenki a képzett­ségének megfele'ő munka­kört töltsön be a szövetke­zetekben. A szakismeretek nyújtása mellett ezért arra is kell törekedni a szakiskola tan­testületének — s erről nem is feledkeznek meg —, hogy életerős, politikailag küz- dőkéves embereket bocsis- sanak ki. Olyanokat, akik a „patriarchális szemlé1 et” utolsó maradványait is fel­számolják. akik nemcsak részletkérdések megoldásá­ért. hanem a szakosításért, a korszerű gazdálkodás ki­alakításáért szíwel-lélek- kel küzdenek. A szakisme­retek nyújtása mellett az ilyenirányú nevelőmunká­nak hallatlanul nagy jelen­tősége van. Arról csak dicsérőleg le­het megemlékezni, hogy a tantestület tagjai nemcsak álta’ánosságban beszélnek erről, hanem gyakorlati ta­nácsokat adnak, renden*- számokat ismertetnek a fia­talokkal. buzdítják őket, hogy ha mellőzést tapasz­talnak. ne hagyják magu­kat, hivatkozzanak a ren- deletelcre, kérjék a párt- szervezet segítségét. A szakiskola úgymond „társadalmilag szükséges”, mindenképpen feílődés előtt áll. Ezt a fejlődést azonban jó volna meggyor­sítani, s ennek érdekében sokat tehetnek az egyéb szervek, vállalatok is. így például kollégium épül az intézet melett. Mondani sem kell, hogy mielőbbi át­adása csak eredményeseb­bé teheti az oktató-nevelő munkát. A kellő feltételek meg­teremtése annál inkább fon­tos, mert azok függvénye az iskolában töltött idő meghosszabbítása. Ha or­szágosan adottak lesznek a feltételek, akkor — akár­csak a mezőgazdasági ,"é- pészképzésben — itt is fél­éves tanítást terveznek. Az elméleti ismeretek gazda­gabbá tétele mellett hasz­nos volna ez azért is, mert bázisgazdaságokat alakítva az iskola közelében a gya­korlati képzés színvonalát is jelentősen emelhetnék. Ennek szükségességét pe­dig senki sem vitatja. Simon Béla Lányok Ankét Arthur Miller: A salemi boszorkányok című színdarabjáról — így szólt a KISZ Ifjúsági Fórumának legutóbbi délutáni prog­ramja. Komolyabb, tartalmasabb rendezvénynek ígérkezett, mint a Fórum korábbi, könnyebb hangvételű, leve- gősebb műsorai. Meghívták erre az alkalomra Berényi Gábort, a Szigligeti Szín­ház igazgatóját, a darab rendezőjét, a főszereplőket Elisabeth Proctort, azaz He­gedűs Ágnes Jászai-díjas színművésznőt, Halé tiszte­letest alakító Upor Pétert és Giles Corey-t Halász Lászlót. Zsúfolásig megtelt a te­rem, mire a művészek meg­érkeztek. Az egyik fenn­tartott sarokasztalnál fog­laltak helyet. Eközben a Delta táncegyüttes lépett pódiumra, s rögtön teljes hangerővel játszani kezd­tek. A körülöttük lévő tánc- parkett pillanatok alatt be­népesedett. A színészek tanácstala­nul tekintgettek egymásra: Hogy lehet majd itt Mil­lerről, s a salemi boszor­kányok történelmi példá­zatáról beszélni? Végülis nem lehetett sehogysem. Elmaradt az ankét. A ren­dezőség nem gondoskodott vitavezetőről, s a terem is alkalmatlan ankét megtar­tására. Közvetlenebb, kötet­lenebb beszélgetés elkép­zelhetetlen abban a magas, oszlopokkal szabdalt helyi­ségben. Persze az is kérdés, hogy két gitárszám között meny­nyiben lehetett volna olyan atmoszférát teremteni, amelyben életre kelhetnek a milleri gondolatok? És vajon a •teltház: A salemi boszorkányok-nak szólt, vagy a tánc-alkalomnak? Nem derülhetett ki, hi­szen az ankét elmaradt, s a színészek félórás vára­kozás, bosaankodás után elmentek. Pedig éppen a szolnoki Fórum miatt mondták le a mezőtúri mű­velődési ház meghívását. A rendezőségnek le kell vonnia ebből az esetből a megfelelő tanulságot. Szolnokon tavasszal szü­letett meg a szabadidő hasznosabb, kultúráltabb eltöltése érdekében a KISZ fiatalok Fóruma. Műsorai­nak keretében műkedvelő fiatalok, szavalok, versírók, Fiúk de amatőr táncegyüttesek is pódiumot kaphattak a hivatásos ének- és tánc- együttesek mellett. A városi KISZ bizottság több mint hatszáz belépőt adott át az alapszerveze­...és a gitáros teknek azzal a céllal, hogv azok a fiatalok, akik jó közösségi, KISZ munkát végeznek, résztvehesseneic ezeken a szeszmentes, tán­cos műsoros rendezvénye­ken. Akadtak olyanok is, akik csak a tánc kedvéért jár­tak a rendezvényekre. De aztán egyre népszerűbb lett a Fórum, egyre többen tartották számon műsorai­kat, s néhány sikeres pro­dukció után (például a fiatal színészek bemutatása, a Ságvári Endre művelődé­si ház modem táncegyütte­sének fellépése, szellemi totó) már szűknek bizonyult az Árkád presszó helyisé­ge, s az őszi évadtól így került át a Fórum a Nem­zeti Szálló éttermébe. Ez a helyiség méreteinél, han­gulatánál fogva tánczene hallgatásra alkalmas, de irodalmi ankétok, viták megrendezése itt lehetetlen. Jó lenne, ha a rendezőség figyelembe venné ezt a mű­sorok kialakításakor. Lehet­ne több, csak zenés, táncos délután a Fórumon (ami­kor például egy-egy újabb zenekar mutatkozik be), ez alkalmat adna az olyan versenyszellem kialakításá­ra a zenekarok között, amely hozzájárulna színvo­naluk emeléséhez. Egybe kellene kötni ezeket az összejöveteleket, tánc- és divatbemutatókkal, mindez elősegítené a fiatalok ízlé­sének fejlesztését, a kul­túráltabb viselkedés kiala­kítását. S ebben nagy se­gítség lenne éppen ez a KISZ-rendezvény. S okulva az eddigi tapasztalatokból, gondosab­ban szervezni, s lebonyolí­tani a rendezvényeket. M. A. BARABÁS TIBOR: TOLSZTOJ POSTÁJA Hivatásunk nagyjaihoz köze­ledtünk a legnagyobb csodálat­tal. Irodalmi emlékek, olvasmá­nyok nemes izgalma, az egykori induló író növekvő csodálata tá­madt fel bennem, amikor Lev Tolsztoj otthona, lasznaia Polja- na felé száguldott velünk az autó. A kis házak fortocskáit be­lepte a hó és befutotta a dér. A soktornyú, hagymakupolás tj- lai templom után végre megér­keztünk. Tolsztoj otthonának. kertje nek kapuja várszerű. Zö­mök és tömör oszlopok fölött íve! át a kapu. Az egyenes, de egyre emelkedő út két oldalát óriásta- nyők szegélyezik. A fatornáeos emeletes főépületet százhetven évvel ezelőtt építette Tolsztoj nagyapja. Több mint ötven évig élt falai között az írás mestere. Itt írta meg a Háború és békét, az Anna Kareninát és innen in­dult utolsó útjára az ásztepovói állomásra. Jasznája Poljanáról már sok­szor és sokat írtak, én csak arról szeretnék sz’^it adni, amiről ed­dig sosem h.. ottam. A ház ma is olyan, mint amikor Lev Tolsz­toj lehunyta szemét. A zárt dió­faszekrények üvegei mögött őr­zik 22 000 kötetből álló könyv­tárát. Ez a 35 nyelvű könyvtár minden művészet és tudományág legfőbb műveit tartalmazta. Az atlaszok, a szakkönyvek, a mo­dern tudományos művek, válto­zatos, lankadatlan filozófiai fi­gyelmét és az egész emberi kul­túrát átfogó szellemét bizonyítja Két dolgozószobája volt. Az egyik tele egy nemesi — polgár- szalon családias kényelmével: ké­pekkel. íróasztallal, könyvekkel a másik a földszinten volt. Itt írta regényeinek befejező feieze teit. de ez a dolgozószoba inkább olyan, mint egy gazdaság szer­szoba ia. Kapák, ásók, kaszák, né­hány gabonazsák a sarokban, az ablak előtt gyalulatlan asztalka egy szék és a fehérre meszelt fa­lon egy író arcképe:_ Charles Dickensé. E képnek a párját fenn is megtaláltam. Az emberiség megváltásán töprengő mester kit választhatott példaképéül, minta Copperfield Dávid és a Twist Olivér költőjét, a gyermekek ár­vasága és nyomora ellen lázító nagy írót. Hisz Tolsztoj az egész emberiség elnyomása ellen tá­madt, s a világot olyan szenve­dő, a művészet Istápolására szo­ruló gyermeknek látta, mintami­lyen a David Copperfield volt. Ez a segítő humanizmus szü'te Levin alakját és Katját, a Gyer­mekkor és az Ifjúság szolgálóit épp úgy, mint „Szebasztopol” pa­rasztkatonáit. S az irodalmi és irodalomtör­téneti évekhez, hadd említsek fel egv személyes emléket is. Az egyik szekrény üvegablaka mö­gött egy zsíros, piszkos bőriszá- kot láttam. Csak a negyedik mu­zeológus. egy őszülő könyvtár^« — tudott felelni a kérdésemre: — „Mi ez?” — Az öreg tulai pos­tás egykori bőrtáskája. Ebben hordta négy évtizeden át Lev Tolsztojnak a leveleket. A világ minden részéből érkeztek; Ame­rikából, Indiából. Kanadából, P* rizsből, Amszterdamból. Tokió­ból. épp úgy. mint Tulából, Szer- puhovból, Pétervárról. vagy Odesszából. Tolsztoj 50 000 leve­let kapott éleiében és tömérdek­re válaszolt. Mennyi vágy tárult ki előtte dadogva vagy széplelkek kerek fogalmazásában, hánv er­kölcsi konfiktus megoldására kérték a tanácsát, mennyi világ­nézeti. filozófiai kétség várt a válaszára? Nők és férfiak, fiata­lok és öregek Tolsztojban keres­tek erkölcsi bírát, tőle vártak el­igazítást, felmentést, vagy ítéle­tet. Csehovon kívül alig tudok írót, aki oly közel állt volna a szenvedéshez és a szenvedőkhöz, mint Lev Tolsztoj, és senkit sem, aki annyi erővel és biztatással fordult volna feléjük. Hisz Tolsz­toj szól hozzánk Levin szavaival is ........ostobaság volna, hogy ne é ljek, hogy a múlt ne engedjen élni. Rajta kell lennünk, hogy jobb, sokkal jobb életet teremt­sünk magunknak”. Sokszor hallunk ma érveket a realizmus művészi korlátáiról. A szocialista irodalom ezen a téren is a klasszikus örökséget védi ás folytatja. Az élet, a valóság, a történelmi kor méltó ábrázolása ma is a legkorszerűbb s egyben a legméltóbb feladat. De csak akkor vagyunk hivatottak a kor ábrázolására, ha annak leghala­dóbb elveit legmélyebb érzé­seinkkel szolgáljuk. Amikor nrt álltam Jasznája Poljana szekré­nye előtt és az öreg postás zsíros iszákját nézegettem, a fiatal Lev Tolsztoj írói vallomását véltem hallani: „Kétféleképpen lehet énekelni: a torkunkkal és a mel­lünkből. A torokból jövő hang sokkal hatékonyabb, mint az. amelyik a mellből tör elő, de nem hat annyira lelkünkre. El­lenben a mellből feltörő hang, noha durva, elevenünkbe vág. Ami engem illet, megelégszem vele. ha a legszegényesebb meló­diában is a mellből feltörő han­got hallok; önkéntelenül, könny szökik szemembe. Ugyanúgy van az irodalomban is:' alkothatunk aggyal, és alkothatunk szívvet. Amikor az agyaddal írsz. a sza­vak engedelmesen és simán ve­tődnek papírra, mikor azonban szíveddel dolgozol — annyi gon­dolat tolul fejedbe, annyi kép gyűlik össze emlékezetedben, any. nyi emlék a szívedben, hogy ki­fejezéseid pontatlanok, tökéletle­nek, egyenetlenk, durvák lesz­nek. Lehet, hogy hibát követtem el, de mindig „megállj”-t paran­csoltam magamnak, amikor a fejemmel kezdtem el írni, s min­dig arra törekedtem, hogy szi­vemmel alkossak”. Tolsztoj és a klasszikus orosz irodalom páratlan európai hatása nemcsak az esztétikai értékekből fakadt, hanem abból a szilárd erkölcsi felfogásból is. amely 92 írás legnemesebb feladatát a nép ügyének szolgálatában látta. Tolsztoj hevesen tiltakozott a „művészet a művészetért” hami9 és lelketlen céltalansága ellen, így írt: ,• ••• ez a hamis irányzat, sehol sem olyan kézzelfogható, mint a művészet tevékenységé­ben, minthogy a művészetnek lényegénél fogva tárva kell álla. nia a nép előtt... A művészetnek, ha valóban igazi művészet, min­denkihez kell szólnia...” Meg­győződéssel hirdette, hogy a nép ügyében kell megszólalnunk a szív és az értelem jogán, öntu­dat és érzés csak együtt teremt­het maradandó művészetet. Tolsztoj 22 000 kötetes könyvtá­rában magfba rzívta korának egész tudományát, az emberekkel történt szemé1 vés érintkezés során és a jasznaia poljanai postás 50 000 leveléből megismerte a világ bánatát és megoldatlan kér­déseit. A társada'om haladó erői­nek ábrázolása, az emberi remé­nyek felmutatása ma a mi örök. ségünk, a mi feladatunk. * —T Tolsztoj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents