Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-04 / 260. szám
1M5. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Úgy dolgozzunk, hogy munkánk milliókban keltsen visszhangot (Folytatás az 1. oldalról). rém például uborkatermesztést vállaltak a nők. Dolgoztak nagyon szorgalmasan, családtagjaikat is bevonták. Szívós akarattal és gondos munkával juttatták a tervezettnél több jövedelemhez a közös gazdaságot. — Fejlődésünk azonban nem mentes a nehézségektől — hangsúlyozta később Borsányiné. — Nincs minden dolgozni akaró nőnek munkalehetősége. Sok helyen a szövetkezetek mereven elzárkóznak a nők felvételétől, de olyan is tapasztalható, hogy az asszonyok nem akarnak tagként belépni a közös gazdaságokba. Nem ismeretlen az olyan eset sem, amikor egyes falusi vezetők a nőket érintő dolgokban azok megkérdezése nélkül döntenek. Tudjuk azt is, hogy sokszor az elhelyezkedés azon múlik, hogy nincs az asz- szonyoknak szakmai képzettségük. A mi dolgunk máris adott — állapította meg az előadó — irányítsuk, neveljük az asszonyokat úgy, hogy szakmát tanuljanak vagy legalábbis bizonyos szakmai ismereteket szerezzenek. Sok más gondról, nehézségről őszintén számot adva a megyei nőtanács titkára később arról szólt, hogy a nők nagy többsége él is a tanulási lehetőségekkel. — Tavaly négyezernégyszázan vettek részt állami oktatásban, csaknem ennyien jártak pártoktatásra is. A nőtanácsok szervezete oktatási formákban pedig 13 ezer asszony és lány gyarapította ismereteit. Sokan tanulnak az idén is. A nőtanácsok egyik legfőbb feladata, hogy a lehetőségekhez mérten könnyítsen az asszonyok tanulási gondjain. Itt említette meg azt is, hogy terjesszék azt a kezdeményezést, amit Fegy- vemeken már évek óta alkalmaznak: pedagógusok segítségével figyelemmel kísérik a 7—8 osztályos gyerekek tanulási eredményét és őrködnek azon, hogy ezekben az osztályokban már senki ne bukjon meg, mert ezek a fiatalok akkor rendszerint kimaradnak az iskolából. A nőmozgalom feladatainak vázolása után a tömegszervezetekkel, a tömeg- mozgalmakkal tartott kapcsolataikról szólt a nőtanács megyei titkára. A küldöttgyűlés hozzászólásaiból A beszámolót élénk, sokszínű vita követte. Bran- stedter Jánosné ismertette hogyan dolgozik a fegyvernek! nőtanács, különösen a szülők körében végzett pedagógiai tevékenységüket ajánlotta követésre. Fehér Iniréné azt ismertette, milyen szorgalmas munkával segítették a karcagi asszonyok, hogy időben betakarítsák az őszi termést és elvégezhessék a .vetést,..— Oláh Sándorné a jánoshi- 3ai asszonyok békét akaró üzenetét adta át a leendő kongresszusi küldötteknek. Kiss Jánosné, a Tisza Cipőgyár hómunkásainak a termelőmunkában tanúsított helytállásáról hozta a hírt: sok közöttük a szocialista brigádvezető, a szocialista brigádtag. Tanulnak és nevelik, gondozzák gyermekeiket. Ehhez a felelősséggel járó hivatás teljesítéséhez ezúton is segítséget kémek: az illetékes szervek törődjenek többet a község áruellátásával. Különösen fontos volna náluk egy tejboltot létesíteni. Ráférne a bővítés, a sürgős korszerűsítés a község iskolájára is. Tolnai Júlia az öcsödi asszonyok kérését tolmácsolta, amikor üzente a nőkongresszusnak: foglalkozzon azzal, hogy a falusi asszonyok, lányok több olcsó és ízléses közszükségleti és divatcikkhez jussanak. Kerékgyártó Mihályné bejelentette a küldöttgyűlésnek, hogy a jászberényi járás asszonyai nőkongresz- szusi versenyt kezdeményeztek. A jászjákóhal- maiak ehhez csatlakozva most a gyors betakarításon fáradoznak. Molnár Boldi- zsárné elmondta, hogy a tsz-ek megalakítása után az a nézet élt a tiszaőrsi asszonyokban, hogy most már nekik nem kell dolgozni. Elég, ha a férjük eljár a szövetkezetbe. Azóta a nőtanács közreműködésével három női brigádot is alakítottak. Kovács Béla, a KISZ megyei bizottságának titkára azt ecsetelte a küldöttgyűlés előtt, hogy fokozatosan tovább javul a megvében a fiatalok életkörülménye és növekszik kulturáltságuk. Maid arról beszélt milyen célok érdekében tevé- kenvkedhetnek együtt a KISZ szervezetek és a nőtanácsok. Baráth Gáhorné mezőtúri küldött azt a javaslatot tette képviseltjei nevében, hogy több 4 órás műszakot szervezzenek a nők számára, ahol erre lehetőség van. Ami pedig a tsz-ekben dolgozó asszonyokat illeti, azt sürgette: mindenki, akinek csak erre módja van, képviselje érdekeiket, mert még mindig van olyan szövetkezet, amelyben nem adják meg számukra a munkájukkal kiérdemelt háztáji területet. Dr. Varga Mária bírói gyakorlatának tapasztalatai alapján arról beszélt: menynyire fontos, hogy anyák és apák együtt, egyetértésben neveljék gyermekeiket. Emlékeztetett arra is, menynyire érződik a bíróságra kerülő kiskorúak magatartásában, viselt dolgaikban a felnőttek negatív példa- mutatása. Ugyancsak a negatív magatartás, a bűnözés „segítője” nagyon sokszor a műveletlenség is. Az is feladata tehát a nőmozgalomnak, hogy állandóan segítse a fiatalkorúakat általános műveltségük gyarapításában. Csáki István elvtárs is felszólalt a küldöttgyűlésen, s hangsúlyozta: a tanácskozás újból megerősíti a megyei pártbizottságnak azt a meggyőződését, hogy az asszonyok magukénak vallják az ország, a megye gondjait. A felmerült kérésekre, elsősorban az asszonyok elhelyezésére vonatkozóan mondta: egész gazdasági életünkben keressük a megoldás lehetőségeit. A beszámoló és a hozzászólások egyik érdemeként jelölte meg azt, ahogyan itt ezekről szó esett. A most lezáruló ötéves tervünkben vannak eredményeink, de voltak elemi csapások is — árvíz, stb. — amelyeket nem hagyhatunk számításon kívül, annyi gondot okoztak. Arra bíztatta az asszonyokat is, hogy szövetkezetükben, gazdasági egységükben maguk is tartsák számon azokat a lehetőségeket, amelyek kihasználásával több nőt lehetne foglalkoztatni. Felszólalása során Csáki elvtárs néhány nemzetközi vonatkozású felvetéshez adott kiegészítést, majd további eredményes munkát kívánt az asszonyoknak. Fábián Bálintné, a túrke- vei nőknek a téli oktatásban való részvételéről beszélt, majd a társadalmi ünnepek megrendezéséről Csikós Istvánná a kőtelki asszonyok üdvözletének tolmácsolásával kezdte beszédét. majd arra tért át: mennyi feladatot látnak most, az ideológiai irányelvek alapján maguk előtt. Kovács Dezsőné az országos nőtanács végrehajtó bizottságának üdvözletét hozta Szolnokra, s Ígérte, hogy az elhangzott véleményeket magával viszi. Arra kérte végül a küldötfgyűlés résztvevőit, s vele a megye asszonyait: úgy dolgozzanak, hogy munkájuk milliókban keltsenek elismerő visszhangot. Turóczi Ferencné szolnoki küldött az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója a tanulásra bíztatta az asszonyokat. E témáról áttérve egy javaslatot tett: építsenek több, az egyedülálló nők szamára egyszobás lakásokat. A vita ezzel a felszólalással lezárult. Borsányi Jánosné összefoglalójában arra kérte a küldötteket, hogy a pártszervezettől kérjenek mindenkor segítséget munkájukhoz. Az ösz- szefoglaló után Bana Zsig- mondné a jelölőbizottság elnöke beterjesztette javaslatukat a megyei notanács ötvennégy tagjára és a tizenöt kongresszusi küldöttre. A javaslatokat a küldöttgyűlés megerősítette, majd Pallai Sándorné javaslatára megválasztotta a tizenegy tagú végrehajtó bizottságot, - amelynek elnökéül dr. Lengyel Bertalan- nét, alelnökéül Turóczi Fe- rencnét és Szabó Istvannét, titkárául pedig Borsányi Jánosnét választotta a küldöttértekezlet. A HOLTPONTON TÚL Három hónappal ezelőtt megírtuk: Tiszabőn a tsz gazdálkodása bizonytalan, a szövetkezeti tagok zúgolódnak, a helyi vezetők nem állnak helyt posztjaikon. Új vezetők A járási szervek, elsősorban a járási párt vb azóta a tanács vb-elnöki posztra, a tsz-tagok agronómusnak hazahívták Nyársapátiból Nagy Mihályt, a párttitkári teendőket ideiglenesen Fodor Mihály főállattenyésztőre. az alapszervezet addigi gazdasági felelősére bízták, Papp Mihályt, a tsz megbízott elnökét pedig megerősítették tisztségében. megcsontosodott a bizalmatlanság. Kovács Márton, Pásztor Pál, Rézsó János, Kiss Pál, Juhász Ferencné, Négyesi Imréné — és még vagy tizenöten a lencséplők közül — egymás szavába vágva, cáfolva vagy helyeselve mondogatják: Ök csak azt segítik, aki őket is meghallja. A tiszabői Petőfi Tsz baromfi telepén 2300 szárnyast gondoz Kovács Jánosné és Márton Etelka. határozott intézkedéseket tett, amelyek a tarthatatlan helyzet megváltoztatását segítették. Az intézkedések alapján Macó János került Kampány a savanyító üzemben Térdig a kúposaidban Piackutatás Nógrádig 4mikor a főkönyvelő sem savanyú A szövetkezeti major udvarán sokszáz üres hordó sorakozik. Közelében egy- vagonnyi őszi káposzta vár a feldolgozásra. Szintén az udvaron, egy villanyerőve] működő káposztagyalu du- rúzsol. Négy lány szorgoskodik mellette. Kettő kifúrja, eltávolítja a káposzta torzsáját, a másik kettő cérna vékonyságúra gyalulja. Odébb fiatalasszonyok sózzák és tapossák a főzeléknek valót. A jászfényszarui Szabadság Tsz központjában járunk, ahol a Lehelkürt és Szabadság együttes erővel savanyító üzemet hozott létre. Budai József kertész vezetésével tíz lány és fiatalasszony .augusztus közepén látott itt munkához. Azóta sokszáz mázsa paprikát, zöldparadicsomot és káposztát tartósítottak. A káposzta-szezon nemrég kezdődött, a tervek szerint 32 vagonnyit dolgoznak fel. A két szövetkezet vezetői az életrevaló kezdeményezést igen rövid idő alatt valósították meg. Gazdaságossági számítást végeztek: érdemes lesz-e az új segédüzemág felállítása. Érdeklődtek a kereskedelmi szerveknél: lesz-e piaca a megtermelt árunak? A vizsgálódás meglepő eredményeket hozott. Erdős Lajos, a Lehelkürt Tsz főkönyvelője ezt számokkal bizonyítja. — A tartósítás nyersanyag, fűszer és bérköltsége 372 ezer forintot tesz ki. A várható árbevétel pedig 1,2 millió forint lesz. Ennek fele tiszta haszon. Egy kiló nyerskáposzta 40 fillér, savanyítva 2,88 forint. Tehát érdemes. A szövetkezetiek piacot kerestek a savanyúságnak. Kiderült, hogy termékeiket korlátlan mennyiségben elhelyezhetik, a kereslet igen nagy. A Pest-Komárom- Nógrád megyei és a Szol- nok-Békés megyei Fűszer és Édesség Nagykereskedelmi Vállalatnál minden terméküket előre lekötötték. Az indulás nehéz volt. Nem volt felszerelés, hiányzott a tapasztalat. Sok utánjárással végre együtt voltak a szükséges gépek, fűszerek és hordók. — Aztán elmentünk tapasztalatcserére a szabad- kígyósi tangazdaság savanyító üzemébe — meséli Koczka Pál, a Lehelkürt Tsz elnöke. — Készségesen segítettek itt bennünket. Megkaptuk tőlük a teljes technológiai leírást, ezenkívül dugaszoló- gépet is adtak. A Nagykőrösi és Hatvani Konzervgyár is sokat segített. A két szövetkezet anyagi lehetőségeihez képest járult hozzá a beruházási költségekhez. A Lehelkürt 200 ezer, a Szabadság Tsz 90 ezer forintot adott. — A befektetés már az első évben bőségesen meg. térült — vélekednek a tsz vezetői. Budai Józsi bácsi bemutatja a „birodalmát”. A savanyító helyiségben 10—50 hektoliteres hordók paprikával és paradicsommal töltve sorakoznak. — Már a szállítást is megkezdtük, sürgetnek bennünket. Szolnokra és Vácra — isaknem 150 mázsa savanyú paprikát küldtünk hordóban. A szövetkezetiek „kiszerelő” üzemet is létesítettek. A hordós paprikát ugyanis 7,20, az üvegeset 12.02 forintért veszi át a nagykereskedelem kilónként. Tehát kifizetődő, ezenkívül munkalehetőséget nyújt a lányoknak, asszonyoknak. A premier jól sikerült. Dicséri a tsz vezetők kezdeményező és szervező készségét. A többszázezer forint tiszta haszonból növekszik majd a gazdák jövedelme. A jövő évi tervek már a savanyító-üzem kapacitás bővítésével is számolnak. — m. 1. — Mindjárt hozzá is fűzhetjük: a személyek változása csak kiinduló pontja lehet annak, hogy a Petőfi Tsz a holtpontról előbbre jusson. Volt előrelépés? Erre a tagok adhatják meg a választ. Jó hallgatni Simon Lajost. — Ez az elnök idevaló. A legkisebb gyerektől a legöregebb emberig mindenki1 ismer a faluban. Eddig megértjük vele magunkat. A főagronómus is volt már itt két évig, de a körülmények elkényszerít.ették. — Másfél hónapja jött vissza. Ö is olyan ember, aki még azt is tudta rólunk, kinek fájós a dereka, kinek rosz- szak a lábai. A szavunkat is megérti, nagyon bízom benne. Váratlan fordulat A közeledés érződik. — Ahogy legtöbbször szokás volt, e hó elején is délelőttre hívták össze a közgyűlést. A tagok rá se hederítettek a hírre. Szedték a répát, törték a kukoricát. A változatlan érdektelenség — mint még sok más is — meghökkentette a vezetőséget. A tagokat pedig az lepte meg, hogy a közgyűlés időpontja után egy órával ott volí az elnök és az agronómus megtudni: Ha most nem jó, mikor akarják, hogy összeüljenek? Néhány napra rá este legalább háromszázan eljöttek. Nent kiabáljuk el a bizalmat — Attól, hogy a vezetők sűrűn változnak, egy tsz se javul. De belőlünk nem fogy ki a remény. Mégse tegyen nekünk senki szemrehányást, ha nem kiabáljuk el e bizalmat már most, ha majd csak a zárszámadáskor tanúskodunk róla Most inkább azt mondogatjuk már: ahány gépünk van, már nem volna szabad tarlónak lennie. Nagy Mihály úgy tudjuk, szereti a földet, már csak ennyiért is sokan melléálltunk. Majd intézi most már. Csortos Ernő, Berényi Balázs és Ballók János i mondja ezeket, ök biznak. i Vannak viszont, akikben A vitából érződik, egyelőre a felelősséget azért jobban csak a vezetőkre értik, magukra kevésbé, hisz rájuk a döntésekből is szép kevés volt bízva. Meg kell majd szokniok, hogy szavazni, határozni kell dolgokban. Megszüntetik a vegyes- kereskedést Nagy Mihály a rádióban hallgatta egy alkalommal, milyen nehéz helyzetben van a tsz. Akkor sajdult meg a szíve a bői Petőfiért, s hogy hívták, szívesen jött. öt évre szerződött a szövetkezethez. Tudta, jól tudta mit vállal ezzel az öt évvel. — Azt kértem, necsak szóban segítsenek. Tetteikkel is. Ha ezt megteszik, nem tartok semmitől — mondja, aztán tervez is: — Megszüntetik a gazdaságban a „vegyeskereskedést”, tömegtakarmányt termesztenek, az állattenyésztést fejlesztik, stb. Ami pedig az összhangot illeti, egységesítik az elosztási rendszert. Különösen a kenyérgabonaelosztást, — mert a mostani nem igazságos, ráadásul áttekinthetetlen, ki- áltóan egyenlőtlen. Ezek, igen ezek azok a pontok, amelyeken közel kerültek egymáshoz a Petőfi tsz-beliek. Csak beszélni, beszélni és beszélni kell nekik erről egymással. Vitatkozni, hogy ue legyen elfojtott sző mert az addig mind mérgez, míg szabad utat, befogadó értelmet nem talál. Sajnos, az előrehaladást a pártszervezet nem segítheti. Tagjait a régi idők, körülmények számtalan béklyója mellett az is köti, hogy Fodor Mihály legfőbb gondja most az állattenyésztés. Kétmillió forintot kell az állattenyésztésnek még az idén a közösség asztalára tenni, ha azt akarják, hogy zárszámadáskor meg legyen a tervezett 20.48 forint egységenként. Számára most ez a legfontosabb. Minden más csak ezután, vagy emellett! A kilábolás útja tehát még nem kitaposott Tiszabőn. De együtt igyekeznek jól járhatóvá tenni. Borsi Eszter