Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-17 / 245. szám
DICSÉRET ÉS JÓ SZÓ Sok munkással beszélgettem már az elmúlt években, s Ilyenkor elújságolnak egyet s mást: jót is rosszat is. Mindig örültem, ha valaki derűsen, büszkén mesélte, hogy a vezetői sem akármilyen embernek tartják. Kapott prémiuomot, jutalmat május elsején, vagy törzsgárda jel vényt. Ám olyan dolgozóval ritkán találkozunk, aki elmondhatná, hogy az igazgató, a főmérnök, vagy éppen a műhelyfőnök személyesen megdicsérte. Pedig mennyire szükség van rá. A szolnoki járműjavítóban egyszer valahogy szóba jött a dicséret, az erkölcsi megbecsülés dolga. A kovácsokkal beszélgettem erről. Egyikük mesélte, hogy Jávor Nándor igazgató meglátogatta őket. — Nézegette, hogy s mint dolgoznak, s azt mondta: „Hogy magának milyen ügyes keze van! Ez aztán a szép munka”. Képzelheti, mennyire örültem — folytatta az elbeszélő —, hiszen az igazgatónak tetszett a munkám. Hasznos lenne, ha az ilyesmi sűrűbben előfordulna. Hiszen van ebben a történetben mélységesen emberi. Mégpedig az, hogy a jól végzett munka öröme kétszeresen öröm, ha a vezetőnk is felismeri benne az igyekezetünket, jó szándékunkat: és az eredményt olyan szépnek látja, mint magunk és még dicséretre méltónak is tartja. A megfontolt dicséret, a jó szó jobb munkára ösztönöz. A „Hogy van szaktárs?” ezért is nagyon kevés. De nem jut többre ennél az • vezető, akinek tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy kivel beszél. Jó vagy rossz munkással, családos, vagy nem családos emberrel. Egyszer kínos esetnek voltam tanúja. Az igazgató megkérdezte: „És hogy van a család, a gyerekek?” A válasz: „Egy hete halt meg a feleségem”. Azt hiszem nem túlzás, a dicséret ezért hangzik el ritkán. A gazdasági vezetők tartózkodnak tőle, — mert félnek a tévedéstől. Inkább nem szólnak, mert abból hiba nem lehet. Igaz, nem ismerhetnek ötezer munkásból ötezret. De Írét információ is van a világon! Van művezető, aki előzetesen beszámolhat az embereiről, felvilágosítást adhat magáról az emberről, igazgatói dicséretre javasolhat valakit. Szóval nem megoldhatatlan csak akarni kell. É9 nemcsak az igazgatónak és főmérnöknek kell erre gondolni, hanem általában a vezetéssel megbízottaknak, bármilyen poszton álljanak. A szívből, meggyőződésből kimondott dicséretnek, jó szónak, emberi érdeklődésnek értéke van. Becsben tartják a munkapadnál és az irodában egyaránt. — (F. P.) Világ proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI A HEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A HEGYEI TANACS LAPJA XVI. évfolyam, 245. szám Aro 80 fillér 1965. október 17, vasárnap Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttségének vietnami látogatásáról A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának meghívására 1965. október 7 és 15 között baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köztársaságban a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, Fock Jenőnek, a Politika! Bizottság tagjának, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettesének vezetésével. A küldöttséget mindenütt testvéri szeretettel és lelkesedéssel fogadták. A megbeszélésekről kiadott közös közlemény többek között hangsúlyozza, hogy a két küldöttség erélyesen elítéli az amerikai imperializmust, amely arcátlanul megsértette az 1954. évi genfi egyezményeket és fegyveres agresz- sziót indított Vietnam ellen. A felek elítélik Johnson elnöknek a „feltétel nélküli tárgyalásokról” hangoztatott csalárd szólamait. A Magyar Szocialista Munkáspárt mindenben fenntartás nélkül támogatja a VDK kormányának négypontos állásfoglalását a vietnami probléma békés rendezését célzó intézkedésekről, valamint a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front 1965. március 12-i nyilatkozatában felsorolt jogos követeléseket. Az MSZMP Internacionalista kötelességét teljesítve a jövőben is minden támogatást és segítséget megad az igazságos harcot vívó vietnami népnek, amely feltétlenül győzni fog. A két küldöttség kijelenti, hogy pártjaik mindent megtesznek, ami tőlük telik, a két ország minden térre kiterjedő baráti együttműködésének erősítése érdekében és a marxista —leninista proletárintema- cionalista elvek alapján hozzájárulnak a szocialista világrendszer és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdításához. Új hűtőgépcsaládof terveznek II Gyártás csak 1987-ben [H Mi van a lánc vágón ? I Ugyanaz, csak teljesen más A jászberényi Hűtőgépgyár gyártmányszerkesztési osztályán új hűtőgépcsaládot terveznek. Az elképzelések szerint a család a 125—150—175—200 literes típusokból állana, valamint egy falra akasztható iker- öccsükből, mely két hőfokú. Tehát normál 120 literes és 50 literes mélyhűtő részt építenek egy szekrénybe. A mérnökök egyelőre a tervezés elején járnak. Van idő, hiszen a sorozatgyártás megkezdésére csak 1967 második felében kerül sor A vállalat felfigyelt arra. hogy az utóbbi években mindinkább megnövekedett a tartósított élelmiszercikkek fogyasztása. A háziasszonyoknak csupán az okoz gondot, hogy a megvásárolt mirelit-árukat otthon nem lehet tárolni, vagy legalábbis csak rövid ideig. Nos, ezen segít Zir- cher Tibor mérnök új konstrukciója. A jelenleg forgalomban levő típusból kialakított egy 60 literes egyaknás mélyhűtőszekrényt, ami a hűtőlánc utolsó tagja: hűtőház-mirelit-háztartási mélyhűtőszekrény. így már a mirelit élelmiszert a háztartásban is lehet majd tárolni, időbeni korlátozás nélkül. E hűtőgép külső formájában ugyanolyan, mint a mostani Lehelek, csak teljesen más, hiszen ajtaja a szekrény tetején van, és feladata a mélyhűtés. A gyárthatóság szempontA szovjet ipar teljesítette háromnegyedévi tervét Moszkva (MTI): A Moszkvában közzétett adatok szerint a Szovjetunió ipara teljesítette háromnegyedévi termelési tervét. Az ipari termelés — az elmúlt év első kilenc hónapjához viszonyítva — 8.9 százalékkal növekedett• Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 32 milliárd kilowattóra elektromos energiával, 14,2 millió tonna kőolajjal, 14 milliárd köbméter földgázzal, 18.9 millió tonna szénnel, valamint 4,5 millió tonna acéllal termeltek többet. Növekedett továbbá a szövetek, cipők, bútorok gyártása, valamint a hús, zsír és közszükségleti árucikkek termelése. jából is rendkívül előnyös a konstrukció, mert lényegében a jelenleg felhasznált alkatrészekből szerelhető össze, néhány kivétellel csupán, s így rövid 'dó alatt be lehet vezetni a so rozatgyártást. Ha a kereskedelem kellő mennyiségben megrendeli ezt a mélyhűtögépet, akkor semmi akadálya sincs annak, hogy a fogyasztók hozzájussanak. A Hűtőgépgyár szívesen szolgál majd újdonságával. Ismertető jeles a kereszt A „mindenes4* atlétalány Ceglédi Ősz Galériája Jászapátitól Párizsig — és tovább Premier a kenderest gépészképzőben • Amikor a% igazgató is a kapu Jelé tekintget # Átmeneti megoldd* ? 9 Három megye kamaszai Kenderesen Karcagi virtus—karcagi tett Elsőnek fejezték be a vetést . (Tudósítás az 5. oldalon) Ebben a tanévben kétszeresen is változott a ken- deresi gépészképző iskola jellege. Eddig — tizenöt éven át — felnőtteket képeztek ott, az utóbbi időkben főleg öntözőgépészeti ismereteket nyújtottak. Az új tanévben új tantervek alapján fiatalok népesítették be az intézményt, hogy három évi tanulás során megismerkedjenek a növénytermesztő-gépész szakma rejtelmeivel. — Az eddigi hallgatók — meglett férfiakhoz méltón — minden idejüket a tanulásra fordították, nem kellett nekik bizonygatni, miért hasznos a tudás, — sóhajt Urbán Vince, az intézet igazgatója. — De ezeknél a gyerekeknél a játék, a birkózás, a sport az Isten. — Főleg azok kerültek ide, akiket máshová — kellő tanulmár 1 átlag hiányában — nem vettek fel. Tehát elsősorban nem a szakma szeretete, hanem jórészt a véletlen sodorta ide őket. Nem csoda, ha az első hetekben igen-igen lesték a kaput, alig várták a pillanatot, hogy hazamehessenek. A másodévesek már komolyabbak, de az a baj, hogy azok szabolcsi és Békés megyei gyerekek és az első évfolyamot Mátészalkán, illetve a fülöpszállási iskolán végezték — így még azokat sem ismerjük kellően. — Ráadásul az előadói gárda között senkinek nincs tanári képesítése. Szakembereink, technikai felszereléseink ellen nem lehet kifogás. Előadóink jórésze másfél évtizede Ismerteti a szakmai fogások minden csínját-bínját, az országban használatos erő és munkagépek mindegyikéből van állományunkban. A gyakorlati képzéssel tehát nem lesz baj. — Most már kezdjük mi is megismerni a gyerekek gondolkozásmódját. Egy hónappal ezélőtt még én is tiltakoztam az eddig kialakult rend felbontása miatt, de azután rájöttem, hogy nagyon sok rendes emberke van a tanulók között, érdemes velük foglalkozni, rádöbbenteni őket arra, mennyi szépség van a gépész szakmában. Sokszor gondolok arra, milyen jó lenne, ha idekerülne két tanár. Az egyik elláthatná a kollégiumigazgatói tisztet, a másik általános ismereteket tanítana. Kamasz-korú tanulókról lévén szó, nagy szükség volna pedagógiában jártas emberekre. — A szülők nem segítenek? — kérdem, bár magam is tudom, — anélkül, hogy jelentőségét semmibe , venném • —, bentlaKásos iskolánál nem ez az elsődleges. Az igazgató tagadóan rázza fejét: — Nem sokat. Az a baj, hogy ők sem ismerik kellőképpen iskolánk jelentőségét. Egyrészük — s a fiatalok között is egynéhányan — átmeneti megoldásnak tekintik az iskola első osztályait, mondván: ,,az a fontos, hogy a traktoros tanfolyam elvégzéséhez szükséges tizenhatodik életévét elérje a gyerek. Akkor három hónapos tanfolyam után gépre kerül, kereshet. S ez — ismételten szólva — csábítóan hat hallgatóinkra. Kint, a napfényben fürdő udvaron gyakorlati foglalkozás van, az erőgépek körül forgolódnak a fiúk — Lesz még ezekből jó gépész, — figyeli őket az igazgató. — Kezdjük már megtalálni a közös hangot, lassan megszeretik ezt a helyet. Rövidesen meggyőződésből fogják vallani: jobban boldogulnak az életben háromévi tanulás után, mint az, aki csak három hónapig ismerkedik a szakma fortélyaival. Jobban adódik lehetőségük szak- tanfolyam elvégzésére, a szerelőszakma megszerző sére. Magunk is ezt valljuk. (S. B.) Az állami gazdaságok közül elsőnek a karcagi, másodiknak a szenttamási ág. vetett el A héten az állami gazdaságok is „megtörték a jeget”. Elsőnek a Nagykunsági Kísérleti Intézet gaz. dasága teljesítette vetési tervét Karcagon. Másodiknak a Szenttamási Állami Gazdaság tette földbe az őszi vetőmagvakat. A vetést elvégző termelő- szövetkezetek sora újabbakkal gyarapodott. Szerkesztőségünkbe a tószegi Dózsa, a mezőtúri Űj Élet. a tiszaroffi Aranykalász Tsz juttatta el az őszi vetés befejezéséről szóló üzenetét,