Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-14 / 242. szám
1965. október 14, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nem fehér köpeny es Gépész szakmunkás érettségivel — Kis helyen sok gyerek — Százezer forintot vállalnak V erdi-est a Szigligeti Színházban szakma A kétemeletes jászapáti gimnázium a község egyik legimpozánsabb épülete. — Harmadik éve működik itt a mezőgazdasági gépészeti szakközépiskola. Ma még csak három szakközépiskolai osztály van, elhelyezésük megfelelő, a tanulók foglalkoztatása azonban máris nagy gondot okoz. Bcvrsányi Béni igazgatóval lementünk az alagsorba, ahol az iskolai tanműhelyt rendezték be. A satupadoknál a másodikosok fúrtak-reszeltek Sás Károly technikus-tanár irányításával. Figyeltem a gyerekeket, ahogy a tevékenység örömét élvezve, a „szakemberek” magabiztosságával hajoltak a munkadarabok fölé. — Csakis olyan szerszámokat, alkatrészeket készítünk, amelyeket fel tudnak használni. Most a fiúk pótkocsis teherautókra való KRESZ-táblákon dolgoznak — magyarázta Sás Károly és rögtön be is mutatta a mintadarabot. A falakon lévő táblákra erősítve a legkülönféle szerszámok egy-egy példányát láthattam a munkateremben. A saját gyártmány — Ezeket már valameny- nyit gyártottuk — világosított fel Borsányi igazgató. Így mondta; „gyártottuk", mert valóban itt az oktatás a nélkülözhetetlen munkaeszközök gyártásában valósul meg. Az iskola a Jász- kiséri Gépállomással kötött szerződést. A harmadikosok, a gépállomásra járnak műhelygyakorlatokra, de a bent dolgozó diákokat is a gépállomás látja el anyaggal és feladatokkal. A fiatalok így hasznos munkát végezhetnek, nemcsak a kézügyességük fejlődik, nemcsak a szakmai fogásokkal ismerkedhetnek meg, hanem a negyedik osztály befejezése után a szakmunkás bizonyítvánnyal együtt a szakmunkások felelősségérzetét is elsajátíthatják. A beszélgetés közben bejött a tanműhelybe Magyar Zoltán mérnök-tanár, a másodikosok osztályfőnöke. — Mint osztályfőnök ts csak azt mondhatom a fiúkról, hogy a többi tárgyat tanító tanárok is elégedettek velük. Szorgalmasak, jó a tanulmányi átlaguk — válaszolta, amikor az osztály előmeneteléről kérdeztem. Intenzívebb tanuiás — Pedig nincs könnyű dolguk — fűzte az előbbiekhez Borsányi igazgató —, hiszen a 4-\-2-es rendszer gyakorlatilag azt jelenti, hogy más tantárgyakból ugyanazzal a tananyaggal nekik rövidebb idő alatt kell megbirkózniuk, mint a többieknek. — Legnagyobb problémánk, hogy a szakközép- iskola fejlődésével sajnos mind szűkebb lesz ez a tanműhely — kapcsolódott újra a beszélgetésbe Magyar Zoltán. — Az új kollégium elkészültével ugyan a két másik alagsori helyiséget is megkapja a szakközépiskola, az étkező ugyanis akkor kiköltözik innen, de ez sem old meg véglegesen minden problémánkat. Az iskolaudvaron szeretnénk egy ú) gépszínt építeni —• mondta az igazgató. A beszélgetést, amely már megzavarta volna a szorgalmasan dolgozó fiúkat munkájukban, az udvaron, a tervezett gépszín előtt folytattuk. A terület egy részét itt már lebetonozták. — Nagyon nagy segítség lenne, ha elkészülne. Egyszerre három traktor is beférne alá. Ez megkönnyítené az oktatást, ugyanakkor hasznos munkát is tudnánk végezni — magyarázta Magyar Zoltán. — Mi az akadálya? Húszezer vagy százezer — Húszezer forintot kértünk a járástól kisebb építkezés címén. A kérést elutasították, mondván, egy 120 ezer forintos nnnv beruházásról van szó. Nekünk csak 20 ezer forint kellene, a többi költséget társadalmi munkában vállalnánk. Ebben a munkában a jász- szentandrási Haladás Tsz is segítene, hiszen a gépszín elkészülte után mi is nagy segítséget tudnánk nyújtani a tsz-nek, kisebb gépajavi- tásokban. — Ez a 120 ezer forintos költség azt jelentené, hogy fürdő és öltöző is épülhetne a gépszín mellé, amire pedig nagyon nagy szükség lenne, hiszen a gépszerelés nem a legtisztább szakma — tette hozzá az igazgató. — Végleg megrekedt ezek szerint az építkezés ügye? — A járástól most átkerült a kérelmünk a megyéhez. Végleges döntés még nem született. A környék egyetlen mezőgazdasági gépészeti szak- középiskolája a jászapáti iskola. Jövőre már érettségizett gépész-szakmunkások kerülnek ki falai közül, de a környék mezőgazdasági nagyüzemei máris számítanak segítségükre és .erejükhöz mérten ők is segítik jövő szakmunkásellátásuk bázisát. R. G. A Magyarországra látogató külföldieknek nem kell zavarba jönni, ha véletlenül elfogyott a névkártyájuk. Megszokott _ dolog ugyanis, hogy a szállodák portásai telefonon átszólnak a Fővárosi Nyomda Bartók Béla úti közönség szolgálatának, ahol rövid időn belül elkészül a vendég számára az újabb száz névjegy. A nyomda természetesen a hazai megrendelőket is kiszolgálja. A megrendelések egyre szaporodnak. Divatba jött a névkártya használata és ezért már a falvak földművesszövetkezeti boltjait is bekapcsolták a felvevő hálózatba. A Mielőtt befűtenénk A harmadik negyedévben a megyei tűzol tóparanesnok- ság tűzrendészeti elöa’dói kilencven esetben jelentették fel a vállalatokat, a ktsz-eket és a tsz-eket a megelőző tűzrendészeti rendelkezések elmulasztása miatt. A feljelentettek közül hetvenet 100—100 forint összegű pénzbüntetéssel sújtottak. így például a jászszent- andrási Petőfi, a tiszaföld- vári Lenin, a nagykörűi Haladás Tsz-ek elnökeit, a kunhegyest Vegyesipari, a karcagi Kunsági Építőipari, a túrkevei Ruházati Ktsz-ek elnökeit, a besenyszögi Körzeti Fmsz igazgatóját, a 7-es AKÖV karcagi kirendeltségének vezetőjét. A vezetők személyes bírságolását azzal indokolták, hogy ők a felelősek a tűz- rendészetd szabályok betartatásáért. A tűzrendészeti előadók megállapították, hogy általában elhanyagolják a tűzoltókészülékek karbantartását. Sok helyen hiányoznak a tilalmi táblák, megfeledkeznek a dolgozók oktatásáról. Megkezdődött a fűtési idény. A tavalyi fűtésből eredő 20—25 tűzesetet figyelembe véve ez az időszak még nagyobb körültekintést kíván. Természetesen, ha időben ellenőrizték a tűzhelyeket és meggyőződtek azok biztonságáról, akkor az ilyen jellegű tüzek elkerülhetők. vállalat 13 fővárosi telephelyén, illetve fiókján «.í- vül már 600 vidéki felvevőhelyről- érkeznek a megrendelések. A sokszázezer névkártyához azonban viszonylag kevés papírt használnak fel. A névjegyek ugyanis mintha összezsugorodtak volna. A külföldieket utánozva, a hazai megrendelők sem kémek nagy formátumokat, a 9x6-os, illetve a 8x5 centiméteres méret helyett az 5x3,5 centiméteres kártyá- , kát készíttetik. Ilymódcn most a férfiak részére is régebben női méretnek tartott névkártyák készülnek. Az idei bérleti hangversenysorozat első rendezvénye, a Verdi műveiből ösz- szeállított opera-estre 12- én, kedden este került sor a Szolnoki Szigligeti Színházban. Mindjárt az elején meg kell dicsérnünk a műsor összeállítását; szerencsésen válogatták csokorba a Verdi életműből kevésbé ismert, slágerszerűen még el nem koptatott részleteket, s így azoknak a zenebarátoknak is örömet és kellemes élményt biztosítottak, akik — mitagadás — ilyen opera-hangversenyek alkalmával (akaratlanul is) enyhe nosztalgiával foglalnak helyet a nézőtéren. Az elhangzott Verdi- áriák és részletek most is, mint mindig egy csodálatos drámaköltői géniuszról adtak tanúbizonyságot. Hangverseny-színpadon, jelmez és díszlet nélkül is el kel4> lett hinnünk e sokszínűén kavargó operai sorsok visz- szatérő tragikumát és át kellett ereznünk annak megtisztító katarzisát. Ebben a folyamatban, a helyzeteknek szinte dióhéjban való megjelenítésében nagy és nehéz szerep jutott az előadó művészeknek. Közülük első helyen Mol- dován Stefániát kell említenünk, akinek muzikalitása, kultúrált énektechnikája magas hőfokú átéléssel és megelevenítő erővel párosult. Amália romantikusan borzalmas szituációjától Leonóra önfeláldozásáig széles skálán bizonyíthatta drámai rátermettségét — s a bizonyítás meggyőző volt. Szabó Miklós és Radnay György imponáló biztonsággal és kiforrott zenei megoldásokkal előadott számai erősségei voltak a műsornak, ám a magabiztosság alatt olykor rutint, sőt modorosságot is észrevehettünk, a magasabb fekvések ,akadályait” is elég nehezen vették. Dene József biztató ígérete a magyar operajátszásnak, basszusa könnyeden és jól szól, színe és mélysége van — a művészi átélés azonban még hiányzik. A budapesti Postás Zenekar nem túl nehéz fe - adatát jól látta el. a nálunk is jólismert kitűnő karmester, Sándor János biztoskezű vezetésével. Nagy Pál A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS VASIPARI VÁLLALATA azonnali belépésre keres 1 fő időelemzőt és 1 fő gyártástechnológust 5 éves szakmai gyakorlattal. Fizetés a 132/1961. MüM. számú utasítás szerint: Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, — Szolnok, Hunyadi János u. 4. Útiköltséget csak felvétel esetén térít. Összezsugorodott névjegyek FÖLDES GYÖRGYt Gondos apa Akkor változott meg Gerde Sándor j okönyve.ő élete és a világról való felfogása, amikor eszébe jutott, hogy húszéves lányát, a kedves és csinos Ibolykát, férjhez kellene adni Boglár Péter közgazdászhoz. A fiú friss diplomával nemrég került az egyik gépgyárba. Nem annyira a fizetése. mint inkább a jövője csábította Gerdét, a gondos atyát arra, hogy a fiatal közgazdászban Ibolyka férj-jelöltjét szimatolja. — Jó parti — mondta a feleségének Gerde, már az első héten, amikor a fiút megismerték. — Nem kívánok jobbat — szólt elmerengve Ibolyka mamája. — Diplomás, jóképű és korban is Ibolykához való. — Csakhát a fiú is bizonyára jó partit szeretne — folytatta Gerde. — Nagy szó, ha jól indul és biztos anyagi háttérrel kezd egy fiatal diplomás. Ez a beszélgetés akár harminc évvel ezelőtt is megtörténhetett volna, de éppen az az érdekessége, hogy napjainkban zajlott le, ami arról tanúskodik, hogy a Gerde-házaspárnál valamikor régesrégen megállott az idő kereke. Gerde Sándor nemcsak a főkönyvelést szervezte meg jól és előrelátóan, hanem a család életét is. Nem lehet tehát csodálkozni azon, ha néhány nap múlva már arról faggatta Ibolykát, hogy tet- szik-e neki Boglár Péter és hozzámenne-e feleségül. — Tetszik! Nagyon tetszik! — felelte nevetve a lány. — De. te apu, mindjárt a házasságra gondolsz, Péter egyelőre nem nősül, nekem meg egyelőre nem sürgős, hogy férjhez menjek, A derék apa megelégedett ennyivel. Este már arról beszélt a mamával: tenni kellene valamit, hogy Boglár Péternek megjöjjön a kedve a házassághoz. — Hívjuk meg vasárnap ebédre — javasolta az asszony. — Jó gondolat. Töltöttcsirke, uborkasaláta, cseresznyésrétes — egészítette ki a férj. Es ezzel az ebéddel kezdődött a férjfogás. Péter megjelent a vasárnapi dús lakomán, és ott is maradt estig. Akkor a papa javasolta, hogy menjenek ki a Szigetre vacsorázni. A mama örült, Ibolyka tapsolt, Péter nem szabadkozott. — Természetesen az én vendégem — mondta a fiúnak Gerde. Péter most sem szabadkozott, és kint a Szigeten végig ette a családdal az előételei, nagyszabású vacsorát. Három üveg bort ittak meg négyen. Domoszlói muskotályt. — Menjünk a „Budapest”-be. ha már ilyen jól érezzük magunkat — javasolta ismét tizenegy óra tájt Gerde papa —, csináljunk egy görbe estét. A mama ismét csak örült, Ibolyka ismét csak tapsolt, a fiú ismét csak nem szabadkozott. Megnézték a műsort, francia konyakot ittak és sósmandulát ettek hozzá, hogy jobban csússzon. A papa több, mint nyolcszáz forintot fizetett ki és egy százas bor- ravaót adott a főárnak. Boglár Péterben ezen az estén érlelődött meg először az a gondolat, hogy mégiscsak meg kellene nősülnie és — ha már ilyen jómódú családdal hozta össze a sors — Ibolykát kellene elvennie. Aztán később még tovább érlelődött benne a gondolat! Gerde papa ugyanis ettől kezdve, hetenként egyszer-kétszer taxiba pakolta a családot és hol egy drága vacsora itt, hol egy drága vacsora ott, utána lokál és italozássai spékelt éjszakai élet — minden esetben többszáz forintos cehhel — egyre jobban meggyőzte Pétert, hogy lesz itt pénz bőven, csak be keli nősülni. Egy idő múlva Gerde Sándor főkönyvelőnek jobban tetszett az éjszakai élet, mint a főkönyvelés. Ismerték már mindenfelé. Akár a családdal ment, akár nélküle, úgy fogadták, mint az éjszaka felkent lovagját, aki otthonosan mozog minden mulatóban, kiskocsmában és osztályon felüli étteremben egyaránt. Az is előfordult, hogy csak Pétert vitte magával egy-egy hajnalig tartó mulatozásra. — Elveszem Ibolykát — motyogta az egyik éjszaka, italos állapotában a fiú. — Hát ha elveszed, én hozzád is adom — felelte a konyaktól szinte ela’élt Gerde — és adok hozzá neked egy Wartburgot. A következő vasárnap, amikor a részleteket is megbeszélték, és szűk családi körben megtartották az eljegyzést, nagyon boldog volt a család. A mama ismét csak örült, Ibolyka ismét csak tapsolt, a fiú ismét csak nem szabadkozott: sem a megígért Wartburg miatt, sem a kompletten berendezett egyszoba összkomfortos lakás miatt, amit a papa még a megígért Wartburgra ráígért. Mindenki összecsókolózott mindenkivel, a mama azt mondta Péternek: „édes fiam”, az „édes fiam" pedig úgy szólította Gerdét, hogy „kedves papa”, ami még szokatlanul hatott ugyan, áe máris magában hordozta a családi együvétartozás jeleit. És ebben a nagy boldogságban Péter nem kérdezte, hogy miből, és Ibolyka sem kérdezte, hogy miből, de amikor a mama már megkérdezte volna, hogy miből, azaz hogy miből telik majd Wartburgra, lakásra, berendezésre — már éppen ellenőrzést tartottak a vállalatnál, ahol Gerde Sándor főkönyvelőként ügyködött. — Itt hiányzik egy nyolcszáz forintos bizonylat — szólt az egyik revizor Ger- dének, amire Gerde azt felelte, hogij meg kell annak lennie, mert nála minden stimmel. Három nap múlva kiderült, hogy semmi sem stimmel: Gerde hamis bizonylatokkal manipulált, és összesen harmincötezer forint tűnt el a kezén. Az, hogy Gerde, főkönyvelőhöz illő hozzáértéssel össze-vissza kuszái ta a dolgokat, csak megnehezítette a revizorok munkáját, de semmi esetre sem tette lehetetlenné. Gerde néhány nap múlva beismert mindent. A pénz a vacsorákra és az éjszakai mulatozásokra fogyott el. A Wartburg és a kompletten berendezett egyszoba komfortos lakás csak ezután következett volna. Amikor Gerde Sándor főkönyvelő ellen a büntető eljárást megindították, a mama zokogott, Ibolyka nagyon szégyellte magát, Péter pedig nyomban kijelentette, hogy olyan családból mem választ feleséget, ahol ilyesmi megtörténhet. — Azt mondtad, hogy szeretsz! Hát csak eddig tart a szerelem? — siránkozott Ibolyka. — Elég nagy a lakás, elférnénk itthon is — zokogott Gerde mama. — Csak legalább az a vacak Wartburg lenne meg. És valami készpénz... — mormolta Péter. De ezt már az előszobában mormolta, búcsúzás közben, amikor örökre elhagyta Ibolykát és a Gerde családot.
