Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-10 / 239. szám

1966. október 10. SZOLNOK MEGYEI s Országos terv készült a íürdőhálózat fejlesztésére 379 új, korszerű fürdő | Békés megyében o legjobb Zalában a leggyengébb a fürdő ellátottság A lakásépítés adatait vizsgálva örömmel tapasz­taljuk, hogy évről évre nö­vekszik a fürdőszobás, az egészségügyi igényeknek megfelelő otthonok száma. 1949-hez mérten megkét­szereződött a fürdőszobás lakások száma, tehát jelen­tős az előrehaladás, de még igen sok a tennivaló. Irreális lenne az a célkitűzés, hogy a közeljövőben fürdőszo­bát építsünk minden la­kásba, hiszen — különösen a falvakban — nio. még megoldhatatlan feladatot jelentene. A fürdőkultúra fejleszté­sének sokkal célszerűbb iránya a tisztasági-, gyógy- és strandfürdők hálózatának tervszerű és az eddigieknél gyorsabb kiépítése, lehetővé téve így azok szá­mára is a rendszeres tisz­tálkodást, fürdést, akik ott­honában nincs fürdőszoba. Hatalmas program ez, s megvalósítása tulajdonkép­pen már meg is kezdődött, hiszen az elmúlt három esztendőben az ország kü­lönböző területein 71 új, korszerű fürdőt létesítet­tek. Ezekkel együtt 575 für­dője van az országnak. Az új fürdők mintegy 300 millió forintba ke­rültek ......................................... K ülönösen nagy a fürdő­építési kedv Békés megyé­ben, ahol három év alatt 14 új fürdőt nyitottak, to­vábbá Szolnok és Csong- rád megyében, ahol 8, il­letve 4 új fürdő épült. A szakemberek által vég­zett országos felmérés sze­rint fürdőellátottság szem­pontjából Békés megye áll a legjobban, áhol a lakos­ság 21,1 százaléka számára biztosítanak a közfürdők tisztálkodási, illetve stran­dolási lehetőséget. Ugyanez az arány Csongrádban 20,9, Szolnokban 20,3, Bács- ban 19,5, Hajdú-Biharban pedig 15,9. A sor végén a zalaiak állnak. Az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság nagyszabású tervet dolgozott ki a für­dőfejlesztés országos célki­tűzéseinek összehangolásá­ra, amely 1980-ig 183 tisztasági és 196 strandfürdő létesíté­sét irányozza elő. így az ország különböző típusú fürdőinek száma meghaladja majd a 950-et. vagyis átlagban körülbelül minden harmadik település­re jut egy fürdő. Ez a ha­talmas program több mil­liárd forint beruházást igé­nyel. Fürdő körzeteket alakí­tanak ki azzal a céllal, hogy legalább minden tíz­ezer lakosú település szá­mára korszerű' fürdési le­hetőséget biztosítsanak. E program szerint a strand­fürdők jelenlegi 255 ezres befogadóképességét további 350 ezerrel bővítik, a tisz­tasági és gyógyfürdők pe­dig a mostani 16 200-zal szemben további harminc­ezer vendéget fogadhatnak majd. A geológiai adottságok igen jó lehetőségeket nyújtanak a fürdőfejlesz­tési terv megvalósításá­hoz, mivel az ország majd minden pontján hévíz található. A hévíz hasznosítása rend­kívül kifizetődő: a szak­emberek számítása szerint egy közepes nagyságú für­dőmedence 12 fokos kútvi- zének 26 fokra való felme­legítéséhez egy vagon szén­re lenne szükség. — Csak százezer tonnákban fejez­hető ki tehát a tüzelő­anyag megtakarítás, ame­lyet a hévizek hasznosítá­sa tesz lehetővé. A be­ruházási költségek csökken­tését jelenti a hévizek hasznosítása a tekintetben is, nem kell nagy költség­gel kazánházakat építeni. A jó példa követőkre ta­lál, s ezzel magyarázható hogy vízkutató és kútfúró vállalatainknál sok újabb község jelentette be igé­nyét: hévíz-kutat kívánnak fúratni, mert korszerű für­dőt építenek. N. L. A mezőtúri állami zeneiskolának kettőszázötven hallgatója van. A hallgatók többsége zongora- és hegedű-szakra jár, de fejlődik a fúvós tanszak is. — A képen Rácz Gyula III. éves klarinétszakos tanuló Schaff László tanár felügye­letével gyakorol A külvárosba vezető vas­úti átjárónál ie van ereszt­ve a sorompó. Jó tíz perce tolatnak le-fel egy hosszú teherszerelvényt. A masi­niszta bájos nyugalommal szemléli a várakozók egyre sokasodó csoportjait. Van abban némi kajánság, hogy pont olyankor könyököl ki, mikor a mozdony az átjá­róhoz ér. Ha áthaladt, fi­gyelme a csicsergő füttyje­leken, a zászlóval rohan­gáló váltókezelőn. A fehér-piros sorompóra két fiú támaszkodik. Két alsókarjukat ráfektetik a fényes, poros fára, s neki­feledkezve diskurálnak. A magasabb, jóképű, kefehaiú legény magyaráz. Beszéd közben szeme hol a mozgó, csörömpölő vagonokra té­véd, hol megáll az oldalvá­gányoknál dolgozó munká­sokon. — Te, ilyen kislányt ta­láltam a Balatonon! — emelinti meg nyomatékül jobb karját. — Még a Bé­lin összetalálkoztunk a ko­csiban, mikor indultunk. Különös lány, meg kell ad­ni. Nem szólt az egy muk­kot se magától egészen a Balatonig. „Igen — nem. Igen — nem” — ennyiből állt a társalgása. Nekem meg be nem állt a szám. — Na és, sikerült vala­mi? — türelmetlenkedik a köpcös, vöröshajú, kissé pulykatojásarcú legény. Iz­galmában kockás ingujját gyűrögeti még feljebb. — Apám! Egy hét alatt meg se tudtam csókolni. Pedig ismersz, nem vagyok szívbajos. — Milyen a haja? — Fekete. — Hű. azokkal nehéz. — Hülyeség! A barátneje is fekete. Azzal meg késő este is vacakoltunk. Hár­man mentünk a kis zöld- vendéglőbe sörözni. Én Etát fűztem volna, de ő úgy ült, mint egy királynő. Néha, míg dumáltam, az volt az érzésem, hogy hülyének néz. A barátnője meg en­nem árasztott el süket szö­vegeivel. Öt én tartottam bolondnak. Illedelmesen kísértem őket vissza az üdülőjükbe, pedig majd bezsongtam, úgy szerettem volna Etával elromantikázni a vízpar­ton. Tudod: „Reszket a hold a tó vizén...” csilla­gok, szellő, szédítő zsolozs­ma meg minden. Ez csak a mesében sikerül úgy, ahogy az ember szeretné. Mikor elköszöntem tőlük, s ő már befelé indult, a másik egy pillanatra visz­szafordult. Kacsintott, s olyan mozdulatot tett, ami­ből megérthettem: várjak, visszajön, — Remélem, bosszút áll tál a „Királynőn”? — Na és mit érek vele?! Meg se közelíti Etát, aki­ben — hallgatagsága elle­nére — annyi tartalom van A nézésében, szája vonalá­ban. A válltartásában, hom­lokán. Ügy éreztem, ponto­san megérti gondolataim legmélyét is. Pedig csak néha tett egy-egy szavas megjegyzést, amitől viszont nemegyszer hebegtem-ha- bogtam. Mindennap hár­masban jártunk. — Bepörögtél, hékás! Jó, hogy csak egy hétig tar­tott a nyaralásod. Na. mondd már, legalább nem került sokba a nő. Az a másik, hogy is hívták? — Sylvia. A, az egy öm­leny, halálian unalmas. Egy pörgettyű. De Eta? öre­gem! Te, olyan lábai van­nak! Süssü-süssü! — sistereg megint visszafelé a moz­dony. A két fiú gri­maszolva védekezik a éles hangok ellen. Gör­nyedt hátuk felegyene­sedik, ellökik magukat a orompótól. Mivel nem messzire húz a vonat, csak félkézzel nehézleednek vissza. A hosszú gyerek hangjában nehezen palás- .olható kis bánat borona, mikor ismét megszólal. — Ügy vagyok vele, hogy van még időm. Lesz még más lány is. Fiatal vagyok. De ez az Eta! — Nem viseled el, hogy dobott, mi? — kajánkodik a vörös. Barátja elengedi a füle mellett, saját gondolatait folytatja. — Tudod, milyen egy rendes lány, aki szép is, okos is? Most szabadult. Textiles. Még soha nem volt ilyen helyen. De egye­dül se — hazulról. Idefigyelj! Ki ez a kis­lány. Utolsó estén eljött ve­lem a moziba. Azt hittem megőrülök a boldogságtól. Rázott a hideg, izzadtam, lüktetett az agyam, mikor a sötétben megfogtam a kezét. Most is érzem külön- külön minden ujját. De mikor meg akartam csó­kolni, előrehajolt, szépen visszatette kezemet a tér­demre. Egy ideig ült meg, aztán hirtelen felállt, és előadás közben kifelé in­dult. Szerencsére a padsor vége felé ültünk, nem so­kat zavartunk. Követtem. — Mi rosszat tettem ma­gával? — kérdeztem. Egé­szen meg voltam rendülve. A későbbiektől még job­ban. — Szilvia mindent el­mondott — sújtott agyon az első szavakkal. — ö ilyen. Holnap már elfelejti, hogy a magáé volt. Azért én nem haragszom rá. Ha neki ez a szerelem, ám csi­nálja. Magát se nézem le. Akkor nem jöttem volna most el a moziba. Tudom, maga azért jó érzésű fiú. Ne gondolja, hogy én apá- calélek vagyok. Volt egy fiú, de az nem olyan, akit szeretnék. Nehéz erről beszélni. Tudja, szörnyű családi kö­rülmények között nőttem fel. Még egész kislány vol­tam, tizenkét éves, mikor anyukával, meg apám ba­rátjával moziba mentünk. Anyu és az ismerős férfi tőlem balra ültek. S egy­szer látnom kellett, hogy annak a férfinak a keze már felőlem karolja anyá­mat a hóna alatt. Egész odahúzta magához, úgy maradtak sokáig. Én csak befogtam a szemem és azt hittem, meghalok. Szüleim nemsokára el­váltak. De nem költöztek külön. Apu nem nősült meg újból. Anyuhoz meg időnként más-más férfiak járnak. Már ipari tanuló voltam, mikor bőgve meg mertem kérdezni, miért tesz ilyet? „Hát, néha gyo­mor kell hozzá, kislányom — de az élet kegyetlen — és sokba kerül.” — így fe­lelt az anyám. Már nem lakom vele. Nem azért, mert nem sze­retem. ... Megérti, miért szalad­tam ki a moziból? Miért nem mentem éjszaka ma­gával a holdat nézni? Ne­kem nincs egyebem, csak ez a tartásom. Lehet, hogy még találkozunk. Ha maga is akarja. Meg én is — suttogta az utolsó szavakéit Eta, és elszaladt. Csak a címét tudnám. Csak azt De egyszer felmegyek Pest­re. Oda ülök a Lőrinci Fo­nó kapuja elé. Annyit tu­dok, hogy ott dolgozik. Vé­gigvárok minden műszakot, míg csak s nem jön. Ilyen rendes kislányt nem lehet elfelejteni. Mintha végszóra várt vol­na a sorompó, szelíd csi­lingelőssel emelkedni kez­dett. <— Tóth Istváfa AZ IGAZI A szavak hatása „A szolnoki já­rásban sz&nokkép- ző tanfolyamot rendeznek”. (A mű­velődésügyi osztály programjából. ) Tfyí ilyen varázsa van a szónak! Fellelkesít vagy elszomorít, magával ragad vagy lesújt, gyönyör­ködtet vagy undort kelt, — úgy játszik az érzelmek skáláján a jó szánok, mint zenész a hangszeren. A sza­vak szótári jelentésén túl mennyi mindent kifejez egy-egy remekbe szabott ' mondat. Egyszer például részt vet­tem Mezőtúron egy idős kommunista temetésén. Ré­gi harcostársad nevében egyszerű parasztember bú­csúztatta: „Ez az élet rend­je. Ha megérik a búzaka­lász, lehajtja a fejét.” Egy hasznos munkában eltöltött élet milyen szép szimbólu­ma ez, ínennyire megért­hette belőle a messziről odatévedt idegen is, hogy köztiszteletben álló, dolgos­kezű embert búcsúztatnak. A szívre, az észre egy­aránt hat az ilyen szép mondatokból kimunkált be­széd, a jó szónok így éri el célját. Legalábbis általában így, hiszen a helytől, az előadás tárgyától függően hol az értelemre, hol az érzelemre való hatás kerül előtérbe, esetenként teljesen háttérbe szorítva a mási­kat. Magától érthetően más módszereket alkalmaz a szó­nok, ha célkitűzéseink meg­valósításához akarja meg­nyerni hallgatóit, másként beszél szemináriumvezetés közben, mint mondjuk egy képzőművészeti tárlat meg­nyitásán, — de van néhány alapvető követelmény, ami­hez igazodnia kell ma már mindenkinek, aki kisebb- nagyobb közösség élé kiáll. Eleve kudarcra van ítél­ve az a szónok. aki az anyanyelv alapvető követel­ményével sincs tisztában, nem tudja magát megfe­lelően kifejezni. Vannak, akik azt vallják: dadogva is többet lehet mondani, ha van az ember­nek mondanivalója, mint a legnívósabb szónoki ké­pességgel előadott üres be­széddel. Ez igaz, de meg­elégedhetünk ezzel? Annak, aki a párt ügyét képviseli, nem kell attól tartania, hogy nincs mondanivalója. A marxizmus—leninizmus tanításának igaza a 2x2 = 4 logikájával egyenlő. Talán ez a közismert tény okozza, hogy néhány előadónk, alkalmi szóno­kunk megelégszik a tóny- közléssel, a feladatok fel­sorolásával, s nem gondol arra, hogy a statisztikai adatokat bárki beszerezheti, hogy a hideg számok, logi­kus érvek egymagukban kevesek. Az embernek ér­zés- és gondolatvilága van, a szónok dolga annak a formálása. Hiába beszél a szónok megalapozott dolgokról, ha a nyelv szabályait semmi­beveszi, nem éri el a kellő hatást. A közelmúltban pél­dául értelmiségi csoportnak tartott előadást valaki. —• Egyébként jól képzett em­ber volt, világosan, cáfol- hatatlanul fejtette ki érveit. A kapitalizmus válságát azonban mindig a kapita­lizmus váltságaként emle­gette. A hallgatók enyhén szólva „megmosolyogták” az illetőt Lehetőleg ne használjunk idegen szavakat, s főleg akkor ne. ha nem ismer­jük pontosan azok jelen­tését, vagy ha nem tudjuk jól kiejteni azokat. Az egyik nagyüzemünkben gyakran felszólal egy em­ber. A munkamorál helyett következetesen munka-mo­rajt mond. Elképzelhető, milyen „sikere” van. Ezek után felvetődik a gondolat: csak olyan ember vezessen szemináriumot lépjen szónoki emelvényre, aki egyetemet végzett? (Bár a diplomások közül is, de fülsértőén beszélnek néhá- nyan!) Nem, nem erről van szó. Lehet valakinek csak hat elemije, de szinte az egyetemet végzettekével vetekedő műveltsége, ha meg van a kellő önbizalma akaratereje ahhoz, hogy ké­pezze magát. A világiroda­lomból, a munkásmozgalom történetéből hány ilyen pél­dát lehetne felsorolni! A munkássors. a munkás szár­mazás nem igazolja és so­ha sem Igazolta a „hatele- mis” szintet. Azok, akik a szó erejével is akarnak valamit tenni a közösségért, megragadnak minden alkal­mat önképzésük érdekében. IV em hiábavaló tehát 1' azért szólni, hogy elő­adóink, szónokaink ne csak az észre, hanem a lehető­ségekhez mérten a szívre is hassanak. Beszédeik so­rán arra törekedjenek, hogy az igazság a szépséggel pá­rosulva magával ragadja az embereket, hogy termékeny talajra találjon az elhang­zott szó, az alkotó eszme sugallta gondoláit (S. B.) Pályázati felhívás külföldi ösztöndíjra A Művelődésügyi Minisz­térium az 1966—1967-es tan­évre külföldi egyetemek, fő­iskolák, illetve mérnök­szakiskolák nappali tagoza­tára ösztöndíjas pályázatot hirdet A pályázók ösztön­díjjal a Bolgár Népköztár­saság, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság, a Len­gyel Népköztársaság,, a Né­met Demokratikus Köztár­saság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet­unió egyetemein, (főisko­láin), illetve a Német De­mokratikus Köztársaság szakiskoláin tanulhatnak. A pálvázati hirdetmény és az ehhez csatolt mellék­letek tartalmazzák a pályá­zati feltételeket, a Választ­ható szakokat, a felvételi vizsgakövetelményeket és az ezzel kapcsolatos egyéb tudnivalókat. Az egyes munkahelyek, illetve oktatási intézmények a pályázati felhívást, a je­lentkezéshez szükséges űr­lapokat a felettes hatósá­goktól — a kiküldetésben érdekelt szakminisztériu­mok, illetve főhatóságok személyzeti osztályaitól. Budapesten a kerületi ta­nácsok oktatási, vidéken a megyei tanácsok művelő­désügyi osztályaitól,, vala­mint a Művelődésügyi Mi­nisztérium nemzetközi kap­csolatok főosztályától. A pályázatokat 1965. de­cember 15-ig kell bekül­deni a Művelődésügyi Mi­nisztériumhoz. Űj társadalom- tudományi munka Oj társadalomtudományi munkát ad ki az Akadémiai Kiadó. Szakasits D. György „A termelés és a kutatás kapcsolatának problémája” című könyve, Berend T. Iván— Ránki György „A Horthy-rendszer gazdasági berendezkedése, 1919—1929”, Sárfalvi Béla „A mezőgaz­dasági népesség csökkenése Magyarországon” c. könyvei képviselik. A mezőgazdasá­gi szakembereknek sok ér­tékes ismeretet nyújt Tangl Harald könyve. „A környe­zet szerepe házillataink életfolyamataiban és ter­melésében”.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents