Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-01 / 231. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. október 11 — NÉMET nyelvtanfolyam indul Martfűn a művelődési otthonban október elején. Megkezdik az eszperantó szakkör foglalkozásait is. — ALKALMI munkásokkal szedette fel a 180 holdon termett burgonyát a törökszentmiklósi Aranykalász Termelőszövetkezet. A dolgozókat két turnusban teherautóval szállították a munkahelyre. Az alkalmi munkások teljesítménybérben dolgoztak. Minden felszedett mázsa burgonya után tíz forintot kaptak. A válogatást külön díjazták. — MA ESTE 7 órakor tartja alakuló ülését és beszéli meg jövő évi tervét a jászapáti földművesszövetkezet irodalmi színpada. — Tervükben szerepel többek között, hogy résztvesznek az 1966 március hóra tervezett földművesszövetkezeti irodalmi színpadok fesztiválján. — A KISIFARI szövetkezetek műszaki fejlesztésének kérdéseit vitatják meg az ország ezerkétszáz ktsz-ének képviselői azon a tanácskozáson, amely csütörtökön kezdődött az Építők Szakszervezetének székházában. A kisipari szövetkezetek második országos műszaki tanácskozásának az előadója Kelenhegyi Emil, az OKISZ elnökhelyettese. A beszámolót követő vitát pénteken is folytatják és ekkor kerül sor hét szakcsoport megbeszéléseire is. — DOBI ISTVÁN, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte dr. Namdí Azikiwe-t, a Nigéria Szövetségi Köztársaság elnökét, az ország függetlenné válásának ötödik évfordulója alkalmából. — A HÓNAP első lottó- sorsolását, a 40. játékhét nyerőszámainak a húzását október 1-én, ma délelőtt 10 órai kezdettel Móron rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — ORTUTAY Gyula akadémikus, a TIT elnöke, a Lengyel Ismeretterjesztő Társulat elnökségének meghívására csütörtökön tíznapos lengyelországi tartózkodásra. Varsóba utazott. Or- tutay Gyula a lengyel testvérszervezet működését tanulmányozza. — A BUDAPESTI Nemzetközi Vásár ÉM pavilonjában csütörtökön dr. Sebestyén Gyula építésügyi miniszterhelyettes megnyitotta a genovai és a hazai építésügyi dokumentációs irodával közösen rendezett olasz építőipari kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Ludovico Barat- tieri Di San Pietro olasz nagykövet, valamint a budapesti diplomáciai testület több tagja. A kiállítás 25 tablón mutatja be Olaszország építőanyagiparának újfajta anyagait és részben építőiparának új építési módszereit. A kiállítást naponta délelőtt 11 óra és délután 6 óra között október 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők. üzotnofc megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun- kásoárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: ^ Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 29-93, 23—20 20-69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok: I- sz- Irodaház A lapot előfizetésijén és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj 1 hónapra: 12— Ft. Index-szám: 25 068 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — AZ IDÉN három és félmillió forintnál is többet fordítottak a javító-szolgáltató és építőipari szövetkezetek fejlesztésére megyénkben. Egymillió forintot pedig az üzletberendezések, a vállaló helyiségek korszerűsítésére költenek. Tervezés alatt áll Szolnokon egy szolgáltató kombinát is. f A Nap kél: 5.42 h-kor, nyugszik: 17.24 likőr. A Hold kél: 12.54 likőr, nyugszik: 20.59 h-kor. IDÖJARASJELENTES Várható időjárás: Felhőátvonulások, elsősorban a Dunántúlon néhány helyen esővel. Időnként élénk délnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — A LENINGRÁDI Miniatűr Színház társulata Ar- kagyíj Rajkinnak, az OSZSZK népművészének vezetésével vasárnap érkezik Budapestre. A 28 tagú együttes vidéken is bemutatkozik. — MEGKÜLÖNBÖZTETETT figyelemmel javítják a gyermek- és munkáscipőket a szolnoki Bőripari Ktsz- nél. A gyermekcipőket huszonnégy óra alatt, a munkásbakancsokat két-három nap alatt javítják meg. Az egyéb cipők javítási ideje a sok munka miatt 8—10 nap. — TÍZ EV ALATT több mint húszmillió forint értékű úttal, parkkal, iskolával, orvosi rendelővel, — bolttal, víz- és villanyvezetékkel gazdagodott Jászapáti. A húszmillió forinthoz a lakosság több mint hatmillió forinttal járult hozzá. Néggyel a községfejlesztési alapra való befizetéssel, kettővel pedig mint társadalmi munkával. — A TISZAFÜREDI járás az első az anyatej akcióban megyénkben. Tavaly a második félévben több mint kétezer liter, az idén pedig eddig csaknem kétezer liter tejet juttattak el a mesterségesen táplált csecsemőknek. 4 vendég ellenőrizhet A Budapesti Vendéglátóipari Tröszt a számla körüli viták megelőzésére régeblien általánosan alkalmazott, de már feledésbe ment módszert vezet be. Az „újítás” lényege, hogy a felszolgáló a kihozott ételt, italt azonnal felírja a számolócédu- lára, amit a vendég asztalán hagy, s utána folyamatosan vezeti rá az újabb tételeket. így a vendég állandóan ellenőrizheti a számlát. — MEGNŐTT a tanulási kedv Jásztelek községben. Az utóbbi három évben ezernél több gyermek végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Közülük negyvenhármán tovább tanulnak. Az analfabétizmus felszámolásában is igen jó eredményt értek el. Három év alatt kilencvenen végeztek a dolgozók esti iskolájában. — SZERDÁN délelőtt ünnepélyesen átadták rendeltetésének az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetnek az egykori Esplanade szálló átépítésével létrehozott háromszáz ágyas rehabilitációs kórházat, amelyhez hasonló jellegű és nagyságú intézmény még nem működött hazánkban. A kórházat dr. Szajjó Zoltán egészségügyi miniszter avatta fel. Az új gyógyra- tézményljen mozgásszervi betegeket, elsősorban az 1950. és 1959. évi Heine— Medin-járvány áldozatait kezelik és elősegítik, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak; — MOST először mérte fel az OKISZ, hogy a külkereskedelmi vállalatok útján a világ mely országaiba jutnak el a kisipari szövetkezeti termékek. A vizsgálat során megtudták, hogy szinte valamennyi európai országban forgalomba kerülnek a szövetkezetekben készülő áruk. Európán kívül piacra találnak a szövetkezetek exportcikkei az Egyesült Államokban, Délamerikában és Ausztráliában is. A kisipari szövetkezetek exportterve ez évre 2,6 milliárd forint volt, az eddigi tervteljesítések és a megrendelések alapján várhatóan mintegy háromszázmillió forint értékű áruval többet bocsátanak a külkereskedelem rendelkezésére. Ilymó- don az idén a kisipari szövetkezeti export 26 százalékkal haladja meg a tavalyit. Okt. 1 Péntek Malvin rr RA'DIÖ • TV MOZ I • S Z fNHÁZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Bűntény a művészpenzióban. Tisza: But>e szerelmese. Kert: Carmen Jones- MÁV: A hazudós Billy, JÁSZBERÉNY Lehel; Az ötödik lovas, a félelem. Kert: Robinson család. KARCAG Déryné: Bolondos história. MEDOSZ: Ház a sziklák alatt. KISÜJSZALLAS Ady: Egy szobalány naplójaKUNHEGYES Szabadság: Robbantsunk bankot! KUNSZENTMARTON Körös: Kallódó emberek. MEZŐTÚR Béke: Az út kezdetén- Dózsa: Vizivárosi nyár- Szabadság: A baracktolvaj. TISZAFÜRED Tisza: Háry János- TORÖKSZENTMIKLOS Dózsa; Asszonyok faluja- Kert: Az ördög és a tízparancsolat. TÜRKEVE Vörös Csillag: Vadul, vagy engedékenyen. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este hér órakor: Marica grófnő (bemutató). A MAGYAR RÄDIÖ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222m-es középhullámon naponta 18-00—19.00 óráig: Alföldi krónika. — Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Könnyűzene- — Láttuk — olvastuk- Kulturális híradó- — Arcok és emberek. — Táncoljunk. TELEVÍZIÓ: 8-20: Iskola-tv- Angol nyelv, a középiskolások II- oszt. számára. Walter és Connie mint szakács (ism.) 9-05: Élővilág, ált- isk- V- oszt. számára- A szilvafa rokonai- — 9-30: Romantikus történet- Lengyel rajzfilm. 9-40: Kopaszok bandája. NDK-film, 16 éven felülieknek. 10-50: Szüret előtt- Riportfilm- — 11-10: Telesport (ism.) 11 25: Magazin- A Tv- híradő melléklete (ism.) — 14-30- Élővilág (ism.) 17-10: Fizika, a középisk. II. oszt. számára. Egv test, több erő (ism-) — 17-40: Angol nyelv (ism) 18.10: Iskola-tv postája. Műsorkalauz — pedagógusoknakGOMBOT csak kabáttal együtt? £zer apró cikk — HIÁNYCIKK Nem csodálkozunk azon, ha valamelyik üzletben egy divatos árucikket keresve azt halljuk: nincs kérem. Néha természetes is, hiszen a szezoniális igények egyszerre jelentkeznek, a gyárak teljesítőképessége pedig véges. Gyakran azonban megdöbbentő az elutasító válasz. Miért? Mert a mindennapi életben nélkülözhetetlen dolgokat kérünk. Értékük gyakran ítélet devizahnn- cselek menyek ért, üzérkedésért Devizabűncselekmények elkövetői, üzérkedők fölött ítélkezett Szombathelyen a pesti központi kerületi bíróság. Ganczer Rezső szombat- helyi fényképész külföldiektől húsz fényképezőgépei vásárolt, s értük mintegy húszezer forintot fizetett ki. Hasonlóképpen járt el Köl- kedi Lászüóné fényképész is; kilenc készüléket vett meg. 15 000 forintért. Sípos Mihály látszerész-kisiparos külföldi fizetőeszközöket vásárolt osztrák labdarúgóktól, s — Ganczerhoz hasonlóan — aranytárgyak adás-vételével is foglalkozott. A bíróság Ganczer Rezsőt egy évi és két hónapi szabadságvesztésre, Sípos Mihályt egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre, Kölkedi Lászlónét tíz hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügy más vádlot- tait rövidebb tartamú felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság, s elrendelte a lefoglalt értékek elkobzását és több mint 30 000 forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte az elítélteket Egy szemé 1yes dán párt alakult Egy koppenhágai kultúrmérnök, a 39 éves Öve Becker az alapítója és egyelőre egyedüli tagja az úgynevezett „Reform Pártnak”, amely rendkívül furcsa programot hirdet. Öve Becker javasolja, hogy a Jüt félsziget déli részén építsenek széles csatornát és tegyék Dániát „teljesen szigetté, mint amilyen Anglia”. A mérnök elgondolása szerint ez az egyedüli módja az ország „hatásos védelmének”. Öve Becker „Tanuljunk meg gondolkozni” című könyvében fejti ki különös eszméit. A különc mérnök egyebek között javasolja, hogy szüntessék meg az összes érvényben lévő adókat és helyettük a — kövéreket adóztassák meg! Minden kiló túlsúlyért havi egy órai munkabért akar fizettetni adóban. Szerinte az így befolyó összegek fedeznék az államkassza kiadásait. Javasolja továbbá, hogy minden valamire való állást csak olyanok nyerhessenek el. akik intelligencia vizsgán estek keresztül és intelligencia-együtthatójuk eléri a meghatározott mértéket. csak forintos. íme egy cso- korravaló közülük. nge volt a felfogóképességük ? Friss sört csapoltak a szolnoki utasellátó büféjében. Vagy hatan-nyolcan sorakoztak a pénztár előtt — Kérek egy korsó sört — szólt az egyik. — Csak pohárral tudok adni, vegyen kettővel, az annyi mint egy korsó. A sör átvétele után né- hámyan megkérdezték. — Miért nem lehet korsóval kapni? — Mert nincs korsó. — Hogy-hogy nincs? — Egyszerűen nincs a polcokon, de a raktárból sem hozhatunk, mert ott sincs — válaszolt az egyik eladónő. És míg a töltőpisztoly billentyűjét nyomta, meg- botránkozva csóválta fejét — niég ilyen értetlenséget. Ajándék kávéfőzőnek ne nézd a csavarát Az Ifjú asszony barátnője Unipress kávéfőzőt ajándékozott a fiatal párnak. A második főzéskor a leszorító csavar eltörött. — Egy Unipresshez való leszorító csavart kérek — mondta a férj a szaküzletben. — Pillanatnyilag nincs, szíveskedjék később érdeklődni. A kárvallott többször is érdeklődött. És mikor vendégeik voltak mégis csak szabadkozni tudott, nem jó a kávéfőzőnk, nem tudunk benneteket megkínálni. Egy perc alatt is ellophatnak egy kerékpárt A csillogó, új kerékpár nemcsak a gazdájának tetszik, hanem másnak is megtetszhet. Elég, ha egy percre a járda mellett hagyja lezáratlanul. Ezért az újdonsült kerékpártulajdonos a KERAVILL szaküz- letbe megy, hogy ott a kerékpárra szerelhető zárat vegyen. — Jelenleg nincs, jöjjön el egy hét múlva — hallhatja esetenként a választ. És ha nem kap, vagy égy-két hét múlva lekésik az új szállítmányról, akkor nagyon könnyen megbüntethetik, mert kerékpárját szabadon hagyja az út mellett. A vasboltban 2,20-as viz- csapelzáró helyett 210 forintos vízcsapot ajánlanak. Apró dolgok ezek, de bosszantók. És egy-két esetben az egyént is megkárosítják. Miért igyon valaki hat deci sört, négy forint húsz fillérért, mikor öt decit is ihat háromöt« vénért. Hova menjen appel- lálni a kerékpártulajdonos, ha megbüntetik a lezáratlan kerékpár miatt. A nagykereskedelem nem szállít — mondják az üzletekben. Nincs aki legyártsa, vallják a nagykereskedelemben. Nincs rá profilunk — mondja a kivitelező. Lehet hogy igazuk van. A vásárlónak azonban nincs felesleges' pénze és korlátlan szabadideje; hogy két hétig járkáljon egy alkatrész után. Táncmulatság után — Ideje lefekednünk, már mennek munkába. (Mészáros András rajza) Útközben nekem mindegy Véletlenül étkezőkocsira szálltam, s meggyőződtem róla, milyen előzékenyek az Utasellátó felszolgálói. Pillanatok alatt — akaratom ellenére — asztalhoz kalauzolt egy patyolatfehér szalvétás főúr, s leste óhajomat. Miután megkaptam a „ná- romésfeles bort kisüvegszó- dával’’, kisvártat. va megjelent a főúr a konyha felőli ajtónál, ma- gasraemelt tálcáján tányérral. Nem láttam, mi van rajta, gondolom, más sem, ugyanis amikor fennhangon érdeklődött: — Kié lesz, kérem, a h e m e n- d ez ? — nem jelentkezett senki. Visszavitte. Fizetésre került a so-r úticélomhoz közeledvén, s nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, megkérdeztem: — Mondja, főúr, mi az a he- mendex? — Sonkástojás, kérem — közölte megütközve. — Hát mért nem mindjárt úgy konferálta? Milyen jól csúszott volna rá a há- romésfeles Zöld- szilváni a kis- üvegszódával! Ütközően nekem mindegy, hogy hemendex vagy sonkástojás. (R.)