Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 TÖRTÉNELEM Az , operaházi díszpolgár SZÉKELY MIHÁLY NYOMÁBAN JÁSZBERÉNYBEN Az első kritika A gyerekek önfeledten fújták a szépmívűen cizellált régi egyházi éneket. Arcuk kipirult a nagy igyekezetben. A vasárnapi istentiszteletre készült a kórus. A hátsó sorban egy 13—14 év körüli fiú gyerekeknél szokatlan mély hangon énekelt. — Zengő bassz-baritonja egy egész szólamot kitöltött. A kántor, aki a próbát vezette egy ideig türelmesen tűrte a gyengébb szólamokat „elnyomorító’’ éneklést, aztán dühösen kifakadt. — Se hong, se hollás! — a gyerekek abbahagyva az éneklést pajkosan kuncogtak a kántor furcsa kiejtésén, még Spagatner Misi is elmosolyodott rajta, pe- dighát őt illette ez a szigorú kritika. Ezt a történetet évekkel később gyakorta idézte Székely Mihály, ha megkérdezték tőle, hogyan fedezték fel rendkívüli tehetségét. És hogy Spagatner Mihály jászberényi kisfiúból a magyar operaszínpad egyik iegnagyobb csillaga lett, arról az egy- szervolt kántor igazán nem tehet. — Elvégre néha a (.kritikusok” is tévedhetnek, Árpád bácsi fényképalbuma Szülővárosában Jászberényben a nagy énekes nyomát kutatva nem emléktáblákat, nevéről elnevezett utcákat, intézményeket, hanem kortársakat kerestünk, akiket a közös gyermekkor, vagy ifjúkor emléke főz Székely Mihályhoz. Sok ismerőse, tisztelője él a városban. Az emberek itt is, mint mindenütt a világon, ahol ismerték hangját, a szívükbe zárták Székely Mihályt. Akik személyes«! ismerték történeteket, anekdotákat mesélnek róla, amelyek közül néhány igazán talán meg sem esett, csupán az emlékezés kedvéért illesztik alakjához. Mi most a valós emlékek közül elevenítünk fel egy kis csokorra valót. Sismis Mihály uram az utolsó jászberényi várnagy rezidenciájától nem messze egy kis házban lakik Bak- ki Árpád nyugdíjas garázsmester, Székely Mihály ifjúkorának társa, vagy ahogy ő mondja: „legénykori pajtása”. — Mislkával akkor ismerkedtem meg, amikor hazajöttem az első háborúból. Már akkor is nagyon jó hangja volt. — Leginkább négvesben énekelgettünk: Székely Miska, Szabó Fekete Kálmán. Molnár Ferenc, aki cipész volt akkoriban és szép magas hangja volt, meg én. Amolyan kis quartettféle volt ez. — Árpád bácsi mit énekelt ebben a quartettben? Úgy hallottam, hogy szintén nagyon szép hangja volt. — Én voltam a szóló — És’ Székely Mihály? — Ö a basszus Il-t énekelte. — És hol énekeltek? — Volt egy öreg kocs- máros, Selyem bácsi. Pincehelyiségben volt a kocsmája, és nagyon szerette a szép nótát. Gyakran jártunk el hozzá és hálából amiért énekeltünk, etetett, itatott bennünket. Vékony pénzű legények voltunk „...talán valamiféle rossz előérzet gyötörte...” akkoriban, de felléptünk a jászberényi iparosok és kereskedők műkedvelő csoportjában is. — Árpád bácsi, nincs valami közös ' fényképjük ebből az időből? — Már hogyne volna! — Csodálkozott el az öreg és a vaskos fényképalbumból egy megbámult kép került elő. A képen két csapatra való futballista. — 20-ban vagy 21-ben együtt futballoztunk a JAC-ban. Igaz, Miska gyakrabban csak a második csapatban játszott — magyarázta Árpád bácsi ujjával Székely Mihályt mutatva. Aztán egy kicsit elgondolkozva hozzátette: Alig akartam elhinni, amikor bemondta a rádió, hogy meghalt, hiszen fiatalabb volt nálam. Az operaházi díszpolgár Székely Mihály mindig szeretette] gondolt szülővárosára. Gyakran ellátogatott Jászberénybe, ahol szívesen adott hangversenyeket is. Utoljára 1957- ben a Gyermekkórház javára rendezett jótékonycé. lú előadáson énekelt a városban. Nagyon büszke volt rá, hogy városa díszpolgárává választotta. Kossuth Lajos, gróf Apponyi Albert (aki több mint 50 évig volt a város országgyűlési képviselője) után Székely Mihály lett Jászberény harmadik díszpolgára. 1947-ben 25 éves énekesi jubileumán az Operaházban rendezett ünnepségen gyermekkori barátja dr. Németh Ferenc adta át neki a diplomát, a város akkori polgármesterével együtt, és a Lehelkürt mását, amelyet haláláig szeretettel őrzött. Az ablakon már az este lopódzott be, amikor a jászberényi ügyvédi munkaközösség egyik csendes kis irodájában dr. Németh Ferenccel Székely Mihály emlékét idéztük, — Talán azt mondanám el — kezdte —, hogyan találkoztam vele utóljára. — Minden évben lejött édesanyja sírját. látogatta meg. Egy-két órát töltött csak a városban, de olyankor mindig megkeresett. Halála előtt való nyáron történt, 1962-ben, most nem keresett fel, csak telefonom hívott: Szeretne velem találkozni, a Lehelben vár rám. Fáradtnak látszott. Akkor is csak néhány órát töltött a városban. Beszélgetés közben megkérdezte tőlem, vajon tudom-e, hogy ő melyik házban született. Talán valamiféle rossz előérzet gyötörte, talán azt akarta, hogy rajta kívül még valaki pontosan ismerje szülőháza helyét. — Megvan még az a ház? — Nincs. A tanács úgy határozott, hogy azon a területen nyüó új főútvonalat Székely Mihályról nevezi el. A házon pedig, amelyben gyermekkorát töltötte, márványtábla őrzi emlékét, Rideg Gábor A láG egykori labdarúgó csapata. A guggoló sorban balról a második Székely Mihály. — Bakki Árpád bácsi pedig az állósorban balról a harmadik Történelmi eseményekben gazdag utóbbi két évtizedünk tükörképét láthatjuk a Nemzeti Galériában a Politikai plakátok 1945—1965 kiállításon, amely legalább olyan izgalmasan és tömören idézi fel az ország húsz esztendejét, mint egy történelem- könyv. A fiatalabb generáció a plakátművészet tükrében ismerkedhet meg a jelen eseményeinek előzményeivel, fontos történelmi összefüggésekkel, az idősebbek pedig a hatása alatt átélik a háború, a fel- szabadulás, az újjáépítés, a konszolidáció és a későbbi időszakok küzdelmekkel és bizakodással, szenvedésekkel és örömökkel, lelkesedéssel és kétkedéssel váltakozó éveit, amíg a kiállítás termeit végigjárva eljutnak a politikai plakátok mai példányaihoz. A kiállítás bevezetője, s egyben koronája az a három klasszikussá vált politikai plakát, amelyet példaképnek is tekinthetnek az utókor plakátművészei: Uitz Béla, Poór Bertalan és Berény Róbert rendkívül mozgósító erejű és művészi értékükben is egyedülálló kompozíció. A felszabadulástól napjainkig eltelt két évtized történelmét három részre osztva tükrözik a falakon elhelyezett alkotások. Az 1945—1950 közötti években utcára került egyik-másik politikai plakát művészi értéke olykor talán vitatható, előadásmódja még egyenlőtlen, de haladó szellemű szándékuk, őszinte mondanivalójuk értékké teszi valamennyit az utókor számára. Ebből az időszakból látjuk azokat a plakátokat, amelyek párosítják az agitatív erőt a A PLAKÁTOKO — A népek barátsági művészi értékkel. Ilyenek például Ék Sándor alkotásai, közöttük is legjelentősebb: „Gyökerestől tépi ki a reakciót az MKP” feliratú, vagy a „Saját barlangjában végzünk a fasiszta fenevaddal” szövegű. A tömör kifejezőerő jellemzi Bortnyik Sándor plakátját „Építsük fel a vasútat” fel/VI ér föld kő a népművelésben — Budapesten, a Művelődésügyi Minisztériumban megalakult az Országos Népművelési Tanács. Létrejöttét a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 2018/1965. évi határozatának köszönheti, s célját a szóbanforgó rendelet „a népművelési tevékenység összehangolt irányításának biztosításában" jelöli meg. A 20 tagú tanácsban az egyes minisztériumok és a különböző tömegszervezetek képviselői foglalnak helyet. Elnöke dr. Törő Imre akadémikus. Mi lesz ennek az új szervnek a feladata? Erről beszélgettünk Gönyei Antallal, a Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztályának helyettes vezetőjével. — A népművelés feladatairól az elmúlt évben élénk vita bontakozott ki az országban — mondotta Gönyei Antal. — Érintette ez a vita a népművelés valamennyi tartalmi és szervezeti feladatát. Egyöntetű óhaj volt mindenki részéről, hogy tereljük egy mederbe a népművelésben részvevő különféle szervek erőfeszítéseit, javítsuk meg a koordinációt, tartalmi, szervezeti, gazdasági kérdésekben egyaránt. Mindezt megköveteli a tömegek általános műveltségének gyarapítása. — Számos falusi, járási, megyei művelődési otthon vezetője a népművelési munkában részvevő tízezrek bizonyítják: az elmúlt években a fejlődés nyilvánvaló jelei mellett előfordult. hogy a kellő összhang hiánya miatt az erők elaprózódtak és a népművelési munkába fektetett erőfeszítések nem bizonyultak eléggé hatékonynak. Egymástól függetlenül szervezett ismeretterjesztő előadások, ankétok. rendezvények felaprózták az erőket. Nem mindig a legcélszerűbben történt a rendelkezésre álló szerény anyagi eszközök felhasználása som. Előfordult például, hogy kis lakótelepülésen elég lett volna egy művelődési objektum megépítése is. de a tanács és más társadalmi szervezetek külön-külön kezdtek építkezni . — Javítani kell a közéé tervezést a célszerűbb elosztás, jobb felhasználás érdekében. Az utóbbi időben már történt változás, hisz a szakszervezetek és a Művelődésügyi Minisztérium közös utasításban szabályozták egyes népművelési intézmények* művelődési otthonok. — könyvtárak közös fenntartásának kérdéseit. Ugyancsak a TIT, a Szakszervezetekkel és a KISZ-szel közösen kidolgozták az üzemi és az Ifjúság között végzendő ismeretterjesztés összehangolt elvét. — A kulturális tömegmunkában az eszmei-politikai nevelő munkát tekintjük legfőbb feladatunknak. Megfelelő teret, lehetőséget és még az eddigieknél is komolyabb figyelmet kívánunk szentelni a népművelésre, amely az emberek átformálásának, a korszerű gondolkozás kialakításának felelősségteljes munkáját segíti. Csak egyetlen példát az Országos Népművelési Tanács munkájára. Már az első, alakuló ülésen beterjesztettük a művelődési otthonokról szóló, tudományos igénnyel megszerkesztett anyagunkat. — Ebben 1959-től 1964-ig feldolgoztuk: az ország 3504 művelődési házának munkáját egybefoglaló jó és rossz tapasztalatainkat; Ä művelődési házak jelentőségét elég egyetlen számmal bizonyítani: 1964-ben 5>1 millió ember fordult meg országszerte a művelődés otthonaiba^ • ■■■■aA. B. *. hónapjának plakátja (Filo alkotása) irattal, Filo: Minden kéz vegyen részt az újjáépítésben”, vagy Tamássi Zoltán választási plakátját, amely a kalapács és bilincs közötti választással azonosítja a szavazók állásfoglalását. A közvetlen feladatokra mozgósító és nagy ünnepeket hirdető plakátok ebben az időszakban éppen őszinteségük miatt hatottak rendkívül meggyőző erővel. Később az ötvenes évek elején viszont éppen az őszinteség hiánya miatt váltak a politikai plakátok időnként sematikusakká, élettelenekké. Az egyforma mosoly sok akkori plakát jelemzőjévé vált; A közérthető mondanivaló hiánya a legtöbb plakáton észrevehető, ezért a kiállításnak ebben a termében szinte minden feliratot el kell olvasnunk, ha meg akarjuk tudni az alkotók szándékát. Közülük azonban kiemelkedett egy-két igazán művészi plakát. A legmaradandóbb Filo (Fischer Ilona) 1955-ben megjelent alkotása, amelyen a horogkeresztes szögekkel kivert felénk lépő náci csizma, vagyis a neo- fasizmus ellen tiltakozik a nem! felkiáltás. A méltán híres plakát az első pillanatra a legegyszerűbb eszközökkel hívja fel magára a figyelmet. Az új utakat kereső plakátművészet kifejezői azok, amelyeket az utolsó termekben láthatunk. A művészi keresés azonban a kifejező erő rovására megy a plakátok jelentős részénél. Az eltelt húsz év plakátművészete nagy tapasztalattal szolgált a formakeresésnél, de hiányzik általában a tartalmi kifejezés erőteljessége. Mégis látunk néhány szép és közvetlen hatást kiváltó alkotást, mint amilyen f>éldául Zala Tibor két hasonló témájú plakátja, egyik 1960-ból humuszos női fejet ábrázol szöges drót mögött, mint a gyarmati elnyomás szimbólumát, a másik pedig idei plakát, amelyen az összebilincselt csuklójú néger férfi a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek jelképe. Mindkét plakát igen meggyőző erejű, kiváltja belőlünk az együttérzést, és a gyarmatosítók iránti gyűlöletet. A kiállítás méltán arat nagy sikert, amely még nagyobb lehetne, ha az utóbbi évek plakátművészetéből többet mutatna, érzékletesebbé téve ezzel a fejlődést és a perspektívát Varga Aránk*
