Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-08 / 211. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. szeptember 8. r Ökölvívás A területi ökölvívó csapatbajnokság őszi első fordulójában három találkozót bonyolítottak le és mindegyiken meglepetésszerű eredmény született. A Debreceni GÖCS és a Nyíregyházi Honvéd egyaránt meglepően könnyen nyert, a Szolnoki MÁV viszont ugyancsak meglepetésre nehezen tudta megszerezni a két bajnoki pontot, EREDMÉNYEK: Szolnoki MÁV— Mezőtúri MEDOSZ 12:8 ,Szolnok, 300 néző. — A mezőtúriak harmatsúlyban és nehézsúlyban nem indítottak versenyzőt, s így Mátyus és Vígh ellenfél nélkül győzött. A pehelysúlyban Balázs kiütéssel, kisváltósúlyban Király II. pontozással nyert. Nagyváltósúlyban Miklós ellenfele feladta, félnehézsúlyban pedig Beviz ellenfelét sorozatos szabálytalanság miatt leléptették. A mezőtúriak részéről a légsúlyban Fazekas, könnyűsúly- ban Szamosfalvi, váltósúlyban Nyitrai, középsúlyban Berzi győzött. Debreceni GÖCS— T.-miklósi Vasas 16:4 Debrecen. — A töröK- szentmiklósiák csak hét súlycsoportban indítottak versenyzőt és így a GÖCS 6:0-al kezdett. A debreceni győzelmeket Tóth, Lő- rinczi, Tóth I.. Hamar, Juhász, Bende, Abai és Szabó szerezték. A törökszent- miklósiak részéről Tren- csényi és Juhász győzött. Nyíregyházi Honvéd — Debreceni VSC 16:4, Nyíregyháza. — A DVSC csak nyolc súlycsoportban indított versenyzőt. Ezek közül is az egyik átesett a súlyhatáron. H. Gy. Kézilabda NBÍ. Martfűi MSE— Mip. Vörös Meteor 13:8 (7:3) Martfű: Détár Csülag, Sándor (1), Horváth (2), Fabulya (4), Deme, Bo- ross, Csabai, Kurilla (3), Kesjár (1), Gálik (2). A 3. percben Fabulya lövésével a hazai csapat szerezte meg a vezetést, de a fővárosiak két góllal válaszoltak. A martfűiek ettől kezdve fölénybe kerültek és a félidő végére négygólos fölényre tettek szert. A második félidőt Vörös Meteor támadások vezették be, azonban a jól védekező hazai csapat, élén Détár kapussal megakadályozta a vendégek egyenlítését. A befejezés előtt 8 perccel Sínké — a Vörös Meteor játékosa — az őt szabályosan támadó Kesjár arcába vaeta a labdát. amiért a játékvezető 5 nercre kiállította. Végeredményben a martfűi csapat megérdemelt cvőzelmet aratott. A játékvezető jól vezette a p-iérkűzéc-f. q a szakemberek különösen a martfűi ecena*- imffvqzevű védekezését. lelkes me<dVvntol» támadásait dicsérteik. KŐ VIDÉK Az elmúlt hét végén rendezték az evezős Budapest bajnokságot, amelyen a fővárosi egyesületeken kívül külföldi versenyzők is rajthoz álltak. A Szolnoki MTE evezős szakosztályát Ignácz Béla, a férfi egypárevezős versenyen képviselte. A szolnoki versenyző kitűnő eredményt ért el, a második helyen végzett és megelőzött válogatott versenyzőket is. ☆ A labdarúgó NB Hl- Dél-Keleti csoportjának állása 1. M-kovh. 2- Kisk-f. 3- Bcs.VTSK 4. Orosháza 5. Kalocs. H. 6. Bcs. Hon7. Kiskunh8. Hmvhely 9. Mezőtúr 10. Szeg. Ho. 11. Szeg. Ep. 12. Makó 13. Csongrád 14. Jb. Vas. 15. Kalocs-K. 16. Újszeged 2012 4 4 31:14 28 20 10 7 3 47:26 27 20 9 8 3 23:17 26 20 8 8 4 28:22 24 20 9 5 6 25:17 23 20 9 3 8 31:22 21 20 8 4 8 30:32 20 20 7 5 8 18:21 19 20 5 9 6 13:16 19 20 6 6 8 16:20 18 20 5 8 7 16:24 18 20 5 6 9 24:29 18 20 6 4 10 19:29 16 20 5 5 10 25:30 15 20 5 5 10 26:33 15 20 4 7 9 23:43 15 A labdarúgó NB III. Észak-Keleti csoportjának állása: l.M. GÖCS 2- Misk. H. 3. Rudab. 4. Debr. K. 5. Somsály 6. DEAC 7. Kazincb. 8. Edelény 9- Egercsehi 10- Kisvárda 11. N-kálló 12. M. ÉMTE 13- Mátészal. 14. Szó. Hon. 15. Debr. D. 16. Nyfregyh. 21 14 4 3 21 11 7 3 21 10 6 5 21 11 3 7 21 10 4 7 21 8 7 6 21 8 7 6 21 6 9 6 21 6 8 7 21 9 210 21 7 5 9 21 7 410 21 7 4 10 21 5 511 21 4 4 13 21 5 1 15 62:21 32 45:16 29 36:18 26 45:31 25 34:30 24 36:32 23 28:28 23 23:27 21 28:31 20 35:47 20 20:24 19 35:38 18 31:44 18 24:38 15 23:41 12 15:54 11 A Szolnoki Vörös Meteor NB 11-es női kosárlabda csapata Budapesten az Orvostudományi Egyetem ellen játszotta őszi első bajnoki mérkőzését- A szolnoki lányok kitűnően szerepeltek és 52:50 arányban megnyerték a mérkőzést, amelynek érdekessége az volt, hogy a befejezés előtt öt perccel még a fővárosiak vezettek 8 ponttal. •ír A kézilabda NB I- állása: 1. Bp Ho. 19 18 1 0 413:266 37 2. Bp. Sp. 19 15 2 2 365:271 32 3. Győri T-19 11 1 7 347:293 23 4. Elektr. 19 10 1 8 303:286 21 5. FTC 19 9 2 8 277:279 20 6- Pécsi B. 19 8 3 8 313:302 19 7. Ü-Dózsa 19 8 2 9 305:316 18 8. TFSE 19 8 2 9 304:330 18 9. Martfű 19 8 2 9 331:361 18 10. Csömör 19 6 3 10 270:311 15 11. Ózdi K. 19 7 1 11 287:350 15 12. Pécsi D- 19 4 411 295:320 12 13. Bp VM. 19 4 3 12 282:327 11 14- Vasas 19 3 1 15 282:362 7 A guineai labdarúgó válogatott holnap, szeptember 9-én délután 16 órakor Jász- berényben vendégszerepei, a Jászberényi Lehel NB I/B-s csapatával játszik barátságos mérkőzéstA megyei ifjúsági bajnokság állása: 1. Tm- Vas- 20 15 2 3 58:20 32 2. Új szász 20 13 0 7 39:17 26 3- Jároksz. 20 11 4 5 46:21 26 4. Mezőtúr 20 10 6 4 39:23 26 5. Tföldvár 20 10 4 6 28:18 24 6. Karcag 20 10 4 6 36:31 24 7- Khegyes 20 9 3 8 33:33 21 8- Szó- Olaj. 20 9 1 10 28:41 19 9. Szó- Vegy. 20 7 4 9 23:21 18 10. Jákóhalm 20 9 0 11 36:43 18 11. Jászapáti 20 8 2 10 22:47 18 12- Tm. Med- 20 6 3 11 27:30 15 13- Kengyel 20 5 5 10 23:29 15 14- Szó- Cuk. 20 5 4 11 20:32 14 15. Kszállás 20 5 3 12 18:44 13 16- Kmárton 20 1 6 13 8:46 8 Az Inter és a Independiente is győzelmet vár A labdarúgó bajnokcsapatok Európa- és dél-amerikai kupájának győztese, az olasz Intemazionale és az argentin Independiente szerdán 21 órakor a milánói San Siro-stadionban játssza első mérkőzését a világkupáért. Mindkét csapat táborában nagy a bizakodás. Helenio Herrera, az Intemazionale mestere a következőket mondotta: Hazai környezetben győzelmet várok. Tavaly már bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk az Indepen- dienténél. Manuel Giudice, az Independiente főedzője másként vélekedik: — Az elmúlt évben balszerencsés körülmények között veszítettük el a világkupát. Most mi vagyunk előnyösebb helyzetben, hiszen a visszavágó nálunk lesz, s az esetleges harmadik mérkőzésre nem Európában, hanem a mi földrészünkön kerül sor. Csapatom győzelemre megy Milánóban is. A világkupáért először 1960-ban indult meg a versengés, s az öt döntőben eddig hat csapat szerepelt, éspedig a brazil Santos, az uruguayi Penarol, az argentin Independiente, továbbá a spanyol Real Madrid, a portugál Benfica, valamint az olasz Milan és Inter- nazdonale. Kétszer a Santos, tgy-egy alkalommal pedig a Real Madrid, a Penarol és az Intemazionale lett a világkupa győztese. A világkupában a gólarány nem számít, ameny- nyiben az első két találkozó után pontegyenlőség van, harmadik mérkőzést játszanak a csapatok. Tavaly az Intemazionale és az Independiente Madridban játszotta a harmadik mérkőzést, az újabb 90 perc sem hozott döntést, s a kétszer 15 perces meghoszabbítás- ban lőtte Corso a világkupát jelentő gólt. FIGYELEM! Áruházak, cipőboltok, ruházati kiskereskedelmi vállalatok az üres összehajtható vándor cipődobozokat sürgősen küldjék be a GÖNGYÖLEGFELÜJITÖ VÁLLALATHOZ I Budapest, XIII., Dévai u. 26. Telefon: 204—650. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Szolnok, Kossuth Lajos u. 21. számú üzletében nagy mennyiségben kaphatók; női, férfi gyermek ruhaneműk, bútorok, televíziók, rádiók, fényképezőgépek OTP hitellevélre is. Ugyanott közületeknek vattaruhák, esőkabátok, csizmák, bakancsok nagy mennyiségben kaphatók. Az országos vidéki ifjúsági súlyemelő bajnokságon száz- egy versenyző lépett dobogóra, közöttük három szolnoki is az MTE-ből. A szolnokiak közül legjobban Bog- dándy György szerepelt, aki a nehézsúlyban második helyen végzett- Bánkerti Károly hatodik lett súlycsoportjában, a légsúlyú Beregszászi Pál viszont érvénytelen nyomásgyakorlatával kiesett a versenyt)®. ír B. Nagy Pál, a Szolnoki MÁV válogatott vívója a Balaton bajnokság párbajtőr versenyében a harmadik helyen végzett, két külföldi versenyző mögött, ír A röplabda NB II férfi mezőnyében a Szolnoki Dó- zs és a Martfű egyaránt 3:0 arányú vereséget szenvedett. A női NB II-ben a Jászberényi Egészségügy csapata ugyancsak 3:0-ra kapott ki a Bp. Spartacus- tóL A Szegeden rendezett országos kötöttfogású ifjúsági birkózó bajnokságon légsúlyban Tassi, a Jászberényi Lehel versenyzője szerezte meg az első helyet. Ugyancsak első lett nagyközépsúlyban Sass (Jb. Lehel) iS; ír A labdarúgó NB II Keleti csoportjában Mezőteleki, a martfűi együttes csatára a góllövő lista második helyén áll 13 góllal. ír Túrkevén rendezték a Nagykun kötöttfogású felnőtt bírkózóversenyt, amelyen negyvenkét versenyző lépett szőnyegre. A csapat- versenyt a törökszentmik- lósiak nyerték Túrkeve, Mezőtúr és Karcag előtt. A Nagykun viadal összetett ifjúsági és felnőtt versenyét Törökszentmiklós nyerte 73 ponttal, Mezőtúr 27, Túrkeve 20, Karcag 19, Kunszentmárton 5 pontot szerzett. [ apróhirdetések) ÁLLÁS SZOLNOKI Épület- karbantartó Ktsz — azonnali belépéssel felvesz: kőműves, ács szakmunkásokat. kőműves mellé férfi segédmunkásokat és építőiparban jártas bérelszámolót. Jelentkezés: — Szolnok. Ady E. u. 63. szNYUGDÍJAS fűtő elhelyezkedne a téli idényre- Cím a kiadóba. ŰJSZÁSZ és Vidéke Körzeti Fmsz Igazgatósága azonnali belépéssel belső ellenőri — vagy üzemágvezetői munkakörre pályázatot hirdet. Kereskedelmi.' középiskolai képesítés szükséges és legalább 5 éves gyakorlat. Fizetés kollektív szerint- — Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban az fmsz elnökénél. NAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GYORS- GEPIRÖT. TŰZOLTÓ FELSZERELÉSEK KARBANTARTÁSÁBAN ÉS - JAVÍTÁSÁBAN GYAKORLOTT - DOLGOZÓT CSOPORTVEZETŐNEK VALAMINT FIZIKAI DOLGOZÓKAT - TAGNAK FELVESZÜNK. - TEMPO KSZ SZOLNOK. JASZKÜRT U. 17. Épületbádogos munkát és iavítást vállalok- Farkas Laios bádogos. Kengyel. Baicsv-Zsilinszky u. 90. számAZ ÉM. 44- sz- Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelőket, vasbetonszerelőket férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosit. Tanács-igazolás — és munkaruha szükséges — Jelentkezés: Budapest, V-, Kossuth Lajos tér 13— 15. földszintJÁSZAPÁTI Földművesszövetkezet azonnali belépéssel belső ellenőrt keres. Követelmény: közgazdasági technikumi végzettség, kereskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnyben! Fizetés kollektív szerint- — Jelentkezés: személyesen az fm9z központi irodáiéban. Felvétel esetén útiköltséget té- rítünk. _________ K ŐMŰVES. ÁCS, TETŐFEDŐ. SZIGETELŐ szakmunkásokat. KUBIKOS BRIGÁDOT. férfi segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezni lehet: Szolnok Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat, Szolnok. Dózsa Gy- u- 5. sz- alatt. GÉPJÁRMŰ 402-es Moszkvics személygépkocsi eladó. Méheket is beszámítok. Tálas Ferenc. Tiszainoka. LAKÁSCSERE Elcserélném 3 szoba. hallos, összkomfortos első emeleti. Szolnok belterületi lakásomat, szolnoki egyszer kétszobás és egyszer egyszobásért Címet a ki- adóhivatalba kérek. ADAS-VÉTEL EGYSZOBÁS családi ház mellékhelyiséggel beköltözhetően eladó. Szolnok.' Száva u- 18/110 EZER vályogot vennék. Ármegjelölést kérek. Szolnok. Botond a. 7. (Rékasi). TISZASÜLYI határban i ókarban lévő tanya lebontásra. Besenyszögön házhelynek alkalmas telek eladó. - Érdeklődni: Szolnok—Alcsi. határút Menkó József. VEGYES MOST végzett diplomás szolid lány albérleti szobát keres. Lehetőleg központban „függetlenség” ieligére a szolnoki hirdetőbe. Szamócapalánta a legjobb fajtákban kapható a Tiszaőrsi Búzakalász Tsz-ben- 100 db 50— Ft 1000 db 400— Ft árban. „LIAMA” legkorábbi. nagy gyümölcsű sötétvörös, bőtermő. „SENGA-SENGA- NA” középkorai. — legbővebben termő, kívul-beüül vérvörös. — „MACHE- RAUX” korai, nagygyümölcsű. sötétpiros. bőtermő. ___ A GELKA szolnoki szervize felvesz jól képzett TV műszerészeket azonnali belépéssel- Gelka 27- szerviz. Szolnok. Beloiannisz u- 8- szám. Kifogástalan Skoda Oetavia Super eladó. - Érdeklődni lehet: Szolnok, telefon: 16—26, reggel fél 8-ig. este 6 után. VÁSÁROLUNK - VIZHORDO LAJ- TOT (1000 literes) TEMPO KSZ SZOLNOK. JASZKÜRT UTCA Ia. nvo* y>/iorr ***• * ?.£*** hu OROSZ MIHÁLY t ii PirajL « i«t Megcsókolta a képet, gyufát gyújtott és a papír alá tartotta. Nem ejtette a földre, a kép a tenyerében hamvadt el... * Valter nyugtalanul fész- kelődött. Ezerszer elátkozta magát, amiért összeveszett az otthoniakkal. Egyetlen gondolat hatott rá megnyugtatóan: a vonat félóra múlva befut az állomásra. Üjabb félórai gyaloglás — a laktanyában van. Akkor pedig egészen másként fest minden. Oldalt kapta a fejét. A szomszéd ülésről, egy Magyar Ifjúság lapjai mögül édes szempár tapadt rá. — Figyelnek! — döbbent meg és hirtelen elhagyta az ereje. — Figyel... Minden energiáját összpontosítva, lassan az ablak felé fordult. — Nem vettem észre — gondolta. — Nem szabad észre vennem. Valakit rámragasztottak, hogy ellenőrizzék, végrehajtom-e a feladatot? Első feladat! Mi következik az első után? Vagy a mi emberünk? Akkor szólna... Miért nem szól? Mintha valóban ügynök lennék... Hiszen még módom sem volt jelenteni... Vagy éppen erről akarnak meggyőződni ? De akkor miért utazik velem? Elég lenne egy telefon... Ez nem a mi emberünk. Ezt ők küldték... Végre kell hajtani. mert szagot vesznek. Nem szabad, hogy csalódjanak bennem. Végrehajtani, végrehajtani... és jelenteni — zakatolt a gondolat fejében a vonatkerekek döceenésének ütemére. Az állomáson csak né- hányan szálltak le a vonatról. köztük a szúrósszemű újságos is, aki egyenesen a váróterembe sietett. „Szóval ők küldték...” — gondolta Valter és körülnézett. Az állomás már üres volt, a vonat füstje a távoli domb mögül szállt az égnek. Bizonytalan léptekkel indult el a felüljáró irányába. Már messziről számolta a talpfákat... öt... hét, nyolc, kilenc! Megállt, lehajolt és remegő újakkal kibontotta a cipőfűzőjét. Lopva hátrapillantott. A váróterem ablakában ott állt a szúrósszemű ember. Egészen az üveghez nyomta az orrát, úgy figyelt. Ügyelve, hogy a köpenve tákarja. átnyúlt a sínen, és keresgélni kezdte az előkészített helyet. Az üreget befújta a hó. Ügyetlen, kapkodó mozdulatokkal kaparta ki a havat a talpfa mellől és végre rátalált a kis fészekre. Belehelyezte a dobozt, és nagyot sóhajtva felegyenesedett. Elindult a felüljáróhoz. Azonnal ráismert a megjelölt oszlopra. Előkotorta zsebéből a krétát, gyorsan felrajzolja az illetlen figurát az oszlopra. Kinos lassúsággal sétált el a legközelebbi sarokig, és miután befordult az utcába, szinte futva indult a íqirts-nya feléi W. A katonai elhárítás köz- xxntjában a munika lázas üteművé fokozódott. Az alezredes erélyes hangon osztogatta utasításait, ho: személyesen, hol telefonon. — Menjen át a helyi rendőrségre, és hívjon onnan, — utasította a megfigyelőt. Miután az néhány perc múlva ismét jelent- Kezett és részletesen beszámolt Valter tevékenységéről, az alezredes rövid gondolkodás után megkérdezte: — Mikor halad át a sínen a legközelebbi vonat? — Három és fél óra múlva. — Figyelje a helyet. Ha addig nem mutatkozik senki, a vonat áthaladása előtt vegye ki a csomagot... Lehet, hogy robbanóanyag. Küldök segítséget kocsival. Tűzszerészt is. Ha elvinnék a csomagot, felváltva ragadjanak rá. Letartóztatni nem szabad! Az akciót ön vezeti! Végeztem! Ezután a speciális alakulat elhárító tisztjét hívta fel. Leadta neki a Valterra vonatkozó rejtjelzett táviratot. „— Ha egy órán belül nem vonulna be, kezdjék meg a körözést!” — fejeződött be az utasítás. Az alezredes cigarettára gyújtott, majd egy főhadnagyot rendelt az irodájába. — Bartha elvtárs! ön átveszi a nő figyelését. Minden lépésről tudnunk kell. Három óránként jelentést kérek. Miután a főhadnagy távozott, az alezredes Pikót hivatta, és utasította, hogy szánjanak ki a Wesselényi utcába. Minden felhasználhatót szedjenek ki a menyasszonyból és Valternéből. Valtemé a háztartás dolgaival foglalatoskodott, amikor Pikóék becsengettek. 'Folytatjuk)