Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-18 / 220. szám

1965. szeptember 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ■ S Testvérek Azt mondják, hogy nem le- Kati, Gyuri jó gyerek, fhet, Pedig sosem veszekszünk. Este hétkor lefekszünk, Megesszük a vacsorát, Lebirkózzuk apukát, Aztán mesét hallgatunk, Jó testvérek mi vagyunk. Reggel, mikor ébredünk, Sosem sírunk, nevetünk, Gyuri fésül, nem is fáj, Ablakra száll egy madár: Bekopog az üvegen, Ugrabugrál ügyesen, Adjunk neki uzsonnát, S hogy ne fázzon, kis bundát! Nem kell neki a bunda, Az ugrálást megunta, Felröppen egy felhőre. Onnan száll az erdőbe, Ahol sok-sok fenyő áll, Dalolgat száz kismadár, Gyere Kati, siessünk! Délutánra ott leszünk. Sass Ervin A denevér, a buvármadár, és a csipkebokor vállalkozása Három kereskedő eav alkalommal Aiszóposz elé állt: Lássuk, valóban oly okos vagy-e, amint beszélilc. Mondd meg nekünk, mért bukik a víz alá a búvárma­dár, mért szaggatja ruháinkat a csipkebokor, s mért röpköd csak éjjel a denevér. Aiszóposz ekkor a következő mesével válaszolt: „Réges-régen a denevér, a búvármadár s a csipke­bokor találkoztak a vándorlásuk közben az országúton. Sorra kérdezték egymástól: hová, merre, miért? A denevér, aki hitelezőitől pénzt kapott, a vásárba tartott áruért. A csipkebokor mindenféle gyolcsot vitt magával, hogy a városokban értékesítse. A búvármadár pedig aranyat fuvarozott. Mindhárman panaszkodtak, milyen nehezen élnek, rosszul megy az üzlet Végülis a csipebokor, aki legböl- csebb volt mindhármuk között, így szólt: — Barátaim, alapítsunk társas vállalatot. Ki-ki azt adja, amije van. Ha mindhárman együtt bérelünk hajót, s távoli vidékre megyünk, jó vásárt csinálhatunk. Hal­lottam, Afrikában kevés az ékszer, finom kelme, gyolcs. Menjünk hát oda mind a hárman. A többiek lelkesen helyeseltek. — Ügy van, úgy van, hajózzunk együtt Afrikába! így aztán hajóra szálltak. Ám a hosszú úton nagy vihar kerekedett, szörnyű szél fújt, s a hullámok oly magasra csaptak, hogy egyszer csak felfordult a hajó, s minden rakománya a tenger mélyébe hullott, a temér­dek áru mind odaveszett! És azóta a búvármadár örökké keresgéli, le-lebukva a vízbe, elsüllyedt aranyát. És ha a víz színén van, azt kiabálja: — Hol van az a-ra-nyam?! Hol van az a-ra-nyam?! A csipkebokor kelméi után nyúkál. Az út szélére áll, s minden vándorba, utasba belekapaszkodik: — Ez az én szövetem! Ez az én gyolcsom! A denevér pedig még betevő falatjáért is csak éjjel merészkedik elő odújából, annyira retteg a hitelezőitől.” OROSZ MIHÁLY : i wrar xxix. iiUeLÜT — Hozza be azt a há­rom fegyvert! — utasította az ügyeletes tisztet, majd átvette tőle az egyik gép­pisztolyt. „ — AF 0864! Kié? — kér­dezte. Ákos pattant fel a he­lyéről. — Ákos honvéd! —har­sogta. — Na kérem, — nézett rá gúnyosan a parancsnok — az ön fegyvere olyan, mint egy disznóól! — és sorban ki szólította a má­sik kettőt. A BG 1101 Val­teré, a harmadik fegyver egy Kálóczi nevű őrveze­tőé volt. Az őrnagy hosz- szas pirongatás után ki­szabta a meglenően szigo­rú fenyítéseket. Valter — miután már egyszer fenyít- ve volt fegyvere elhanya­golása miatt — tíz nap fogdát kapott. — A másik kettő öt-ót nannal megúsz­ta. A katonák megszep­penve hallgattak. Miután elhangzott az oszolj, és az ügyeletes tiszt a fogda felé kísérte a há­rom fenvítettet, a nagy csendben valaki felneve­tett? — Lassan fogságba esik, az egész fotószakkör! A katonák a vállukat vonogatták. * Pikó százados, a dakty­loszkopiai szakértő társasá­gában délelőtt érkezett az alakulathoz. — Kocsi­ját a telephelyre irányí­totta, majd a parancsnok­kal váltott néhány szót. Az elhárító hadnagy már vár­ta őket. — Hívassa le a huszon­harmadika! napost! — uta­sította a fiatal tisztet Pikó. A napos hebegve-dadog- va, de végül is beismerte, hogy aznap este félórára elhagyta szolgálati helyét, elment televíziót nézni. — A technikusok meg­próbáltak egy külföldi ál­lomást behozni, nagyon kí­váncsi voltam — szabadko­zott. — Kik tartózkodtak a hálóban, amikor ón még a helyén volt? — Úgy emlékszem, Joós ült egy hokedlin. Azt hi­szem, levelet írt, — Wri­te bizonytalanul* r 4 megelőző szűrővizsgálatok­ról szintén gondosan öltözött legyen. Csinosak a színes Fir- bella, Batiszt és Krisztina anyagból készült hálóingek. Legtöbbször azonos színben, mintában köntös is kapható hozzá. Praktikus és hasz­nos az ujjatlan hálóing fölé reggelenként ujjas kön­töst viselni. Olcsóbb válto­zatai krepp anyagból ké­szültek, s valomennyi di­vatos. (Első képünk). Egy ottfhon hangulatát leggyakrabban a háziiasz- szony teremti meg. Nem­csak gondoskodásával, és igyekezetével, hanem meg­jelenésével is. Éppen ezért ügyelnie kell arra, hogy az otthoni tartózkodás során Otthon is csinosan Korszerű viselet a tűzött köntös. (Második képünk). Ez a könnyen tisztántart- ható, elegáns otthoni vise­let már kiszorította a hosz- szű matlaszé pongyolát. S valljuk be, jogosan. Válto­zatos mintákban, szép pasz­tellszínekben sok érkezett bölőle a boltokba. Az őszi szezonra foraglomba kerül a magyar Habselyemáru- gyár által készített nylon köntös is. Azoknak, akik az igazi kényelmet szeretik, a TV együttest ajánljuk. Anya­ga, — az évszaknak meg­felelően színes Krisztina, sötétmintájú szatenkarton, vagy matlaszé. Az együttes szűkszárú hosszú nadrág­Hímzett szettek Az egész asztalt befedő térítők helyett divatosak a kis térítők, szettek. 1. Népi motívumé keresztöltéses mintával a szett két végét díszítsük. Két színnel hímezve a legszebb. 2. A keresztöltést csíkokban egymás mellé hímezzük a második szetten. Itt is két színnel dolgozunk, az egyik csík rövidebb, a másik hosszabb. A két csík váltakozik a terítő két végén. 3. Kockás alperiből vagy zeffrből érdekes szett készül­het. Egyszerű huroköltéssel virágokat hímezünk három kockasoron át a térítőre. Fekete-fehér, sárga-fehér, szürke-fehér, barna-fehér kockás maradékokat használ­junk fel, s valamennyit narancs-vörös hímzett virágok­kal díszítsük. A kis rajzokon a hímzések munkamenete láthaté. ból, derékig érő blúzból és háromnegyedes hosz- szúságú köntösből áll, amely övvel és öv nélkül egy­aránt viselhető. (Harmadik képünk). Csinos, s a hű­vös napokra is alkalmas. Kutatások, kísérletek hosszú sora, a klinikai or­vosok gyakorlati tapaszta­latai bizonyítják, hogy még a legsúlyosabb betegség is megelőzhető, illetve gyó­gyítható, ha mi magunk nem hanyagoljuk el, s már a legkisebb panasz esetén is orvoshoz fordulunk. A gyermekorvosi és vé­dőnői hálózat munkája eredményeképpen az újszü­löttek és iskolásgyermekek kellő védelemben részesül­nek. A felnőtteknél azon­ban más a helyzet. A tüdő- és rákszűrés kötelező, — mégis nagyon sokan van­nak, akik idézésre sem je­lennek meg. Még az esetle­ges büntetést is elszenve­dik, mert a vizsgálat ké­nyelmetlen, vagy nem tart­ják fontosnak, felesleges zaklatásnak minősítik a hi­vatalos felszólításokat. A statisztikák tanúsítják, hogy a 35 éven felüli nők közül csak minden negyedik je­lenik meg rákszűrővizsgá­laton, pedig a betegség a a leggyakrabban éppen eb­ben az életkorban jelent­kezik. A tüdőszűréseket ugyan­csak a kór felfedezésére és lokalizálására vezették be. A tbc tökéletesen gyó­gyítható. S ezt az illetékes egészségügyi szervek sok­féle módon ismertetik. A tüdószűrésre mégis általá­ban csak a közösségek, — iskolák, intézetek, intéz­mények stb. — mennek el. Mindenkinek kötelessége az orvostudományt és egészségvédelmet segítenii Sokszor a közömbösség okozza, hogy azok, akik nem tudnak betegségükről, megfertőzik az egészséges családjukat és a környe­zetet Fogadjuk el a segítséget* amelyet számunkra az egész­ségügyi hatóságok nyújta­nak. — Más nem? — szegez­te neki a kérdést Pikó. — Nem! — vágta rá siet­ve a katona. — És Faragó? Faragó mit csinált? A naposnak név szerint percről-perce tudnia kell, hogy a kato­nák höl tartózkodnak. Ho­zassuk ide az előjegyzési füzetet? A katona lehajtotta a fe­jét. — Fölösleges! — nézett a százados szemébe. — Fara­gó aludt az ágyon. — Miért tűrte el? — Mindegyik napos meg­engedte neki. Olyan kö­zönségesen tudott viselked­ni, hogy inkább hagytuk. — Na jó, akkor azt mondja meg, hogy a fotó­sok közül kit látott vissza­menni a körletbe, miután ismét a naposasztal mellé állt? A katona gondolkodott. — Senkit. Amikor a z az eset történt, én már visszamentem. De akkor a körlet teljesen üres volt. — Még valamit — foly­tatta a százados. — Erről a beszélgetésről senkinek egy szót se! Megértette? A katona eltávozott — Gyerünk a laborba. Remélem, hogy azóta sen­ki sem járt ott? — Senkii — nyugtatta meg a hadnagy. — Én ma­gam pecsételtem le. Benyitottak a szakköri helyiségbe és felhúzták a fekete függönyöket Arány­ló napfény áradt a helyi­ségbe. A vegyész az asztalt vizsgálta. Az asztallao alat­ti merevítő kereszttartókon ujj-nyomokat talált. Tás­kádból kartotékokat vett elő, és gondosan összeha­sonlíthatta a fellelt nyo­mokkal. *— Összesen öt... Esek Joós jobbkezének ujjal... valós/ínűleg, hogy maga felé rántotta az asztalt, — Tehát a balkeze... — szólt bizonytalanul a had­nagy. Pikó bólogatott — Jól sejti. így történ­hetett — és fürgén az asz­tal mellé ült Balról maga mellé vonta a hadnagyot. Zsebkendőt vett elő. be­burkolta vele a töltőtollát, majd így folytatta: — Itt ült Faragó. Joós pedig, miután Faragó visz- szakatt in tóttá a piros szű­rőt és csaknem teljessé vált a sötétség, balkézzel, a zsebkendőbe burkolt tőr­rel, ...így ...hátbadöfte. — Pontosan szíven találta. Ekkor hallatszott a „furcsa sóhajtás”. Nagyon jól em­lékezett rá a kihallgatás­nál a gazember... No és hogy teljes legyen a zavar, felborította az asztalt... így ...megragadva. ...esetleg a lábával neldtámaszkodott a falnak... Mindannyian az asztal alá néztek. A falon vilá­gosan kirajzolódott egy jobblábas, olajos csizma­talp nyoma. Pikó bosszan­kodott. Ez a nyom a hely­színi szemlénél elkerülte a figyelmét. — De egyáltalán... — kérdezte bizonytalanul a hadnagy — miért kellett Faragót megölnie? A százados elmélázott, — Nem tudom... egyelő­re legalábbis nem. Lehet, hogy valamit megsejtett, amit nem lett volna sza­bad ismernie... Egyébként nemsokára megkérdezheti tőle (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents