Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
IMS. augusztus 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Első lépések a bűn útján Látogatás a rendőrség gyermekvédelmi osztályán Semmelweis Ignác — a legnagyobb magyar orvos Hatalmas vöröstéglás épület a fővárosban. Talán i».ncs öt éve sem, hogy felépült. Az utcafelöli oldalán sárga panellemezek takarják a járókelők kíváncsiskodó tekintete elől az intézet belső életét. A bejárat fölött ováll alakú zománc tábla: „Fiatalkorú és Gyermekvédelmi Osztály”. Nagy a forgalom. Szülők, akik talán még nem későn, rádö bbentek mulasztásaikra, kézenfogva hozzák gyermekeiket, lobogtatva az idézést. Vannak, akiket hátuk mögött összekulcsolt kézzel rendőrök állítanak elő, „Kaland és bűn az életem“ T Júlia. Magas, jóalakú kislány. Szemében azonban valami fáradt, öreges kifejezés vert tanyát. Csak olvasni kell a karjáról, ahol csúnyán éktelenkednek a tetoválások: 1949. Vili. 25. Ekkor született. Nemsokára lesz a tizenhatodik születésnapja. — Hányadszor vagy a rendőrségen? — Nem számoltam, de már nem vagyok újonc. Árva gyerek, csupán a nagynénje él. Nem ismerte a szüleit. Az állam nevelte eddig. Intézetek váltakoztak mérföldkövekként az életében. Júlia rendszeresén megszökött. Utcákon, pályaudvarokon éjszakázott. Egy éve kikérte az intézetből a nagynénje — cselédnek. — Az rosszabb volt minden intézetnél. Tizenkét gyerekre dolgozni. Hát mi vagyok én? Inkább vigyenek vissza. Cinikus. Nincsenek céljai, nincsenek tervei. Talán még a vágyait is elfojtja. Szakmát tanul, varrónő. Fiatal, erős. Tudna dolgozni. Annyi szocialista asszonybrigádunk van. Érdemes lenne felfigyelni az ilyen leányokra. Hisz még alig tették meg az első lépéseket. Fogjuk meg a kezüket, hogy ne legyen igaz az a tragikus önvallomás, amit karjába tetovált egy átsírt, magáTalán a mo«t következő beszélgetés hasznos lesz nyos éjszaka után: „Kaland és bűn az életem!” Csak háromnapi határidőt — Tessék elhinni. Amíg anyám nem ment férjhez, addig naponta dugdosta a zsebembe a pénzt, én meg kint voltam az utcán a haverokkal. Tudom nem hiszik el, mert, hogy anya pedagógus. Ő biztosan ért a neveléshez. Mindig azt mondják nekem. Áz lehet: de mégis férjhez ment ahhoz az emberhez. Én meg ittmaradtam egyedül. P. Gábor. Már nem kisgyerek. Idén betölti a 18. életévét, és kikerül a gyermekvédelmi hatóságok felügyelete alól. Négyszer volt ügye a rendőrségen. Nem jogerősen, betöréses lopásért 6 hónapi börtönnel sújtotta az igazságszolgáltatás. Hogy mit lopott? — Kamasztársaival egy italbolt pincéiébe tört be. ahol tíz üveg bort vittek el — kétszáz forint értékben. — Serkenő kamaszbajúszát zavartan, vagy látszólag zavartan simogatja. Haja. akár a Beatleseké. Bár, — ahogy mondja, — „éppen most nyiratkoztam”. Csavarog. Hónapok óta. Utoljára februárban dolgozott. Pendlizett Budapest és Kis- várda között, ahol az édesapja dolgozott. Tőle olykor kapott pénzt is, aztán elküldte: „Eredj fiam isten hírével”. Utolsó lakhelye egy sátor volt a Dunakanyarban, haverokkal. Hibáztatja az egész világot. Azt, aki hagyta, hogy abbahagyja az iskoláit. Fél év hiányzott a mestervizsgáig, Hibáztatja azt, aki kiengedte az utcára, s azt, aki egyáltalán hagyta, hogy megszülessen. Csak utolsó sorban ébredező lelkiismerettel — hisz mint mondtam, idén már 18 éves lesz — saját magát. — Csak három napi határidőt tessenek adni. — Rögtön dolgozni fogok. Komolyan mondom. P. Gábor ezt már az idén negyedszer ígéri. De hát az első három ígéretnél ki állott mellette? Hol voltak a szülők? A rendőrség mégsem foghatja minden eltévedt gyermek kezét! „Ne féltsenek minketl" Törékeny. Tiszta kék szeme csillog. 16 éves kislány. Az ő története már más, talán már nem tipikus. — Legalábbis jó lenne, ha nem lenne tipikus. T. Erzsiké szerelmes. Ez nem bűn. De ő egy cigányfiúba szerelmes. S ez a szülei szemében megbocsáthatatlan. „Te magyar lány vagy, az meg — cigány!” Jóska, a vőlegénye, tiszta fehér Ingben búcsúztatta Erzsikét. Havi keresete 2000 Ft körül mozog és szereti a kislányt. De Jóska „csák cigány”! Erzsiké 14 éves kora óta dolgozik édesanyjával egy üzemben. Fizetésnapkor anyja apjával együtt leitla ínagat. „Csak úgy utána kiabáltak, hogy na, megint tütüzött a család!” Persze a Jóska akkor nem volt „csak cigány” amikor a nagy korsókat fizette anyáméknak?! „...Hogy fogunk megélni? Ne féltsenek minket. Ha kell, vályogot vetek, vizet hordok. Erős vagyok én. — Bírom a munkát. Csak engedjenek Jóskához. Kiskőrösön befogadtak minket. Miért hoztak onnan el engem?” Az asztal „hatalmi oldalán’’ ülök. Egy pillanatra azonban kisebbnek érzem magam, mint ez a törékeny gyerek, aki tudja mit akar és szerelmét akár az egész világ ellen megvédi. Még eey kérdésre tartozunk válasszal. Azért hozta ide őt a gyermekvédelem. mert a szülei — mint kiderült — körözésre kérték a rendőrséget. Száz éve, 1865. augusztus 13-án halt meg az „anyák megmentője”, a legnagyobb magyar orvos, Semmelweis Ignác. Életművének a jelentőségét mi sem szemlélteti jobban mint az, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének tudományos és kulturális intézménye, az UNESCO, az idei esztendőt Semmelweis-évnek minősítette. Ezekben a napokban világszerte megemlékeznek a nagy tudósról. 1818. július 1-én született Budán, a mai I. kér., Apród u. 1—3. sz. alatti copf stílusú émeletes házban, ahol apjának fűszerüzlete volt. (E házban rendezték be nemrégiben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot). A szülők a hat Semmelweis fiú közül (a hetedik gyermek lány volt) Ignácot taníttatták a legnagyobb gonddal. Elemi iskoláit és gimnáziumi tanulmányait Budán végezte, ez utóbbit a Várban, a Miklós-torony melletti (mai Hess András tér) gimnáziumban. Végbizonyítványa szerint hatvan osztálytársa közül a második legjobb, „de az elsővel vetélkedő”, A budai gimnáziumból 1835-ben került a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamára, majd apja kívánságára, aki hadbírót akart fiából nevelni, a bécsi egyetem jogi karára iratkozott be. Orvostanhallgató barátjával ellátogatott a boncta- ni előadásokra és ennek következményeképpen jogi tanulmányait abbahagyta és medikus lett. 1844-ben avatták doktorrá, és még ebben az évben megszerezte a szülészmesteri és sebészdoktori oklevelet is. Ebben az időben bontakozott és virágzott ki Bécsben az orvosi iskola. Nagy tudású tanárok foglalkoztaka hallgatókkal, közülük különösen. a belgyógyász Skoda, a kórboncnok Rokitansky és a bőrgyógyász Hebra. Ök nemcsak tanárai, hanem barátai és támogatói is voltak Semmelweisnek. 1846-ban kinevezték a bécsi szülészeti klinikára tanársegédnek. de közben folytatta bonctani tanulmányait Rokitansky mellett. A szülészeti klinikához fűződik korszakalkotó felfedezése is, a gyermekágyi láz kórokozójáról. A felfedezés előzményei ismertek. A klinika két osztálya közül az egyik osztályon katasztrofális méreteket öltött a gyermekágyi láz miatti halálozás. míg a másik osztályon viszonylag alacsonyabb maradt. Hiába igyekeztek a két osztály között mutatkozó különbség okát megfejteni, nem sikerült. A betegséget ragályosnak tartották é9 járványként kezelték. Alig fordult elő viszont azoknál, akik otthon, vagy még rosszabb körülmények között, esetleg utcán hozták világra gyermeküket. Semmelweis életvidám fiatalemberként érkezett Becsbe. Érzékeny lelkületűre, emberszeretetére nagyon rossz hatással volt a klinikán pusztító halál. Naponta látta meghalni az anyákat, és segíteni nem tudott rajtuk. Ha tudta volna, hogv a vajúdó asszonyok halálát részben maga okozta, amikor a boncteremből egyenesen a betegeihez sietett! Ekkoriban történt, hogy meghalt egy kórboncnok barátja, mert boncoláskor az egyik tanítványa megsértette a kezét. A boncolási jegyzőkönyv döbbentette rá. hogy a „gennyvé- rűségben elhunyt orvostanár és a gyermekágyi lázban elhunyt anyák kórképe azonos. Ez a felfedezés világította meg Semmelweis előtt, hogy a halált előidéző okok mindkét esetben azonosak: „a hullarészek voltak, amelyek bekerültek a véredényrendszerbe” — mint írja. A közvetítők nem lehettek mások, mint az orvosok és medikusok. A szappanos kézmosás nem volt elég a hullarészek eltávolítására, És mivel a medikusok a szülészeti klinika első osztályára jártak, ezen az osztályon volt oly magas a gyermekágyi lázban elhaltak száma. Elrendelte osztályán a klórmeszes kézmosást: az eredmény kiváló volt, a halálozások száma a minimumra csökkent. Rádöbbent azonban arra is, hogy élő szervezetekből származó „bomló szerves anyag” is okozhatja a bajt. A felfedezés nagy feltűnést keltett. Voltak, akik a klóros kézmosást értelmetlen zaklatásnak vélték, mások ennek jelentőségét a himlőoltás felfedezéséhez hasonlították. 1849-ben tanársegédi megbízatása lejárt és nem sokkal később hazatért Pestre. A Rókus (ma Semmelweis) kórház szülészeti osztályán lett főorvos, majd a .pesti egyetem szülészeti tanárává nevezték ki. Hihetetlen energiával harcolt továbbra is a gyermekágyi láz ellen, míg orvosok és bábák százai hirdették tanításait. Utolsó évei haragos indulatok és melankólia változásaival teltek, majd 1865, júliusában magatartásában zavarok, elmebajra utaló tünetek jelentkeztek. Nem sokkal később meghalt. Halálát valószínűleg ugyanaz a betegség okozta, mint aminek a legyőzésére életét szentelte. Operáció közben megsértette kezét, a seb megdagadt, elgennyesedett, A folyamat úrrá lett egész szervezetén, és a boncolás vérmérgezést állapított meg. Semmelweis felfedezése; életműve nemcsak a szülészetet és a nőgyógyászatot; hanem a sebészetet és az egyetemes orvostudományt is érintette. Végleges igazságot azonban csak Pasteur és Koch munkássága, a bakteriológia fejlődése szolgáltatott neki. Halálának 100. évfordulóján a magyar orvostársadalom és az illetékes szervek jelentős összejöveteleken adnak számot az életművéhez kapcsolódó tudományos kérdésekről. Hamvait a Kerepesi temetőből visszaszállították oda, ahonnan elindult Semmelweis életútja: a szülőházába, a Magyar Orvostörténeti Múzeumba. Az intézetben igyekeznek minden gyermeket a helyes irányba terelni. De valaki nem egyik pillanatról a másikra lesz bűnöző. Ez hosszabb folyamat. És itt a vádlottak padja- kerül a közömbös! Aki szó nélkül hagyja továbbmenni a gyermeket lefelé a lejtőn! Igaz, segít a tanács, a KISZ, az űttörőszervezet. Ez azonban mind kevés, ha a családon belül nem fejlődik a felelősségérzet. Kép és szöveg: Regős István Kisújszállási történetek pám ojjan vót: nagygazda nem vót, de szerette róna mutatni, hogy ű azér valamicsodás ember. Nagygazda nem vót, hát tizenöt köblös födje vót csak öt családra, de szükséget azér nem láttunk, ennünk vót mit, rendesen jártunk, édesapám meg még mutatta is az urat. Mikor a kovács hozta ki a kovácskontót, hát harmincöt korona lett vóna, apám negyvenet adott. — Ne keressed a visszajárót — aszongya Olá kovácsnak — így kerek az! Kűdött engemet a köszörüshö, fenes- sem ki a beretváját. De az árának, amit mond a köszörűs, a dupláját fizessem érte. Ha hármat mond (koronát, korona vót még), hatot. Mutatom oszt a köszörűsnek a beretvát, kérdem, mennyibe kerül. — Hát. nem rossz pofájú — aszongya — két korona. — Adom én meg a négyet. — Mondd meg jányom Albert gazdának, tiszteltetem! — aszongya a köszörűs. Hát így lett az én apám gazda a tizenöt köblös főddel; így tisztelték. D e nem gyütt ki azér ez rosszul. Gyün át Gergely Mihály bátyám, a mostaninak az apja, sokat tanyázott az minálunk — ászt nízi, nízi, hogyan berei- válkozik idesapám. — Te Albert — aszongya —, hogy a jóistenbe, hát a te beret- vád úgy szalad, akár a hajó a vízen, az enyim meg csak nyúzza a pofámrul a búrt! — Ja — aszongya édesapám —. ez meg van fizetve. — De hiszen megfizetem én is, amit kér! — Ne annyit fizess, te bunkó paraszt, amennyit kér, hanem kétszer annyit! — avval csak beretvália édesapám nagy peckesen tovább magat. kömyűl a bajuszát. Szíp, erős gazda- bajussza vót édesapámnak... E zt a házat András bátyámék építették, még kislyány vótam, tiz éves tán, még a tizennégyes háború előtt. Aztán hát vót ez még akkor, hogy féltek belemenni az új házba, inért beszélték így a népek, hogy ha az új házba belemennek, meghal valaki akkor. Aki először alszik el benne — vagy tudomis- én már hogyan beszéltették. így oszt András bátyám benne hálatta a tehenet. A csikót akarta elébb, de mondták neki ^ a szomszédok: — A tehenet inkább, András,- az a legjobb jószág, jobban ragaszkodik a gazdájáho, mint a lú. — No jó van, szóval benne hált első éjjel a tehén, az új házba. De csak nem vótak megnyugodva fülle, utána se, féltek az új háztul András bátyámék.' No oszt vót nekünk egy bátyánk, az édesanyámnak meg az András bátyámnak egy testvérje, a Gábor bácsi. Legkisebb gyerek vót oszt ilyen születési hibás, gyenge gondolkodású. Szóval — nem vót egész tökéletes. Dolgozott azér, dolgozni tudott, csak hát megházasítani nem akarta nagyanyánk. Ügy lakott az aután felváltva, hon egyikünknél, hoy másikunknál. Amikor András bátyám eztet a házat építette, minálunk vót éppen. A Zsodorván vót házunk. Kinn az istállóba vót neki ágy. No gyün oszt Annus néném, András bátyánk felesége. — Róza — aszongya anyámnak —, te, küldjétek már Gábort estére — aszongya —, háljon már minálunk. Kimennék a• tanyára, holnap gyüvünk csak vissza. Ment oszt estére Gábor bátyám. Oszt hált az új házba. Nem halt meg, csak sokkal aután. Csak mondta másnap anyámnak: — Róza, jaj — aszongya —, de rossz vót hálni egyedül abba a nagy üres házba! — Csak nem féltél, te? — kérdezi édesanyám. — De — aszongya. — féltem... D e nem halt meg, csak sokkal aután, oda vót az uram a tizennégyes háborúba, akkor halt meg Gábor bátyám, ahogy megrágta a lú. így lett ez a ház. Lejegyezte: U>. * Itt van idő, hogy ki-ki elgondolkozzék rövidke életén Vajon mikor leszek ismét p. rácsokon kívül?!
