Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
KÍVÁNCSISÁG Feleség a férjhez: — Drágám, nagyon kérlek, egyszer s mindenkorra hagyd abba a hortyogást alvás közben, mert már nem bírom idegekkel. — Csak nem képzeled, hogy kiabálni fogok majd alvás közben, hogy kielégítsem a kíváncsiságodat, * Ä nívó Egykor vezető beosztású lecsúszott egyén kéteshiru, olcsó étterembe megy ebédelni. A felszolgáló pincér, egykori barátja szintén jobb időket látott ember volt. — Az isten szerelmére, te pincér vagy méghozzá ilyen odúban? — Igen, csakhogy én sosem itt ebédelek! * FOGY ÓKÜRA Két barát beszélget: — Szent isten, mi történt veled, hogy ilyen rosszul nézel ki? — Ne is kérdezd. A feleségem fogyókúrát tart.' — Álom és valóság GARÁZSHIÁNY SZOLNOKON A SZEMÜVEG ÉS A PÁPASZEM Kézi. száztizenkét kilós barátom Túrkevén rátenyerelt a napszemüvegemre. Reccs. Az olvasó sejtheti már, hogy mi történ ti de meg is mondom. Mint a tojás, úgy folyt ki belőle az üveg. No, nem is ezen csodálkozom, hanem azon, hogy a keret épen maradt. Persze ennek is még van a magyarázata: tudniillik táskán át történt a szemüvegre tenyerelés. Egy hete vásároltam pedig ezt a napbalátót, miután elődjét a jászsági vonaton hagytam Szentand- rásról jövet. No, de nincs baj, mert a keret meg van. És ez alapnak kezdetnek éppen elegendő. Viszem hát örömmel be az OFOTÉRT- ba. Mondom, szereljenek bele újfent két üveget. A kedves eladólány készséggel megnézi. — Lehet kérem, hogyne. Harmincöt forint lesz. Felszisszenek, de már folytatja a látszerészlány. LYUKAS A PLAFON? — Ha újonnan meg tetszik venni az egész szemüveget, akkor harminchárom. Árleszállítás van. Ja, igaz. Hallottam, meg olvastam is róla, tv-ben is láttam. — No és — firtatom — az üvegre nem vonatkozik? — Arra nem. Csak a teljes szemüvegre. Aha. Csakhogy résen vagyok. Mert az látnivaló, hogy itt valami nem stimmel. De engen nem lógat ám be az OFOTÉRT. Megveszem úgy mindenestül. Nem keres rajtam az OFOTÉRT, mert nem javíttatok. Azt meg meg se mondom, nekik, hogy otthon még lenne másik üveg nélküli pápaszem is. De mi legyen velük? Csak úgy otthon porosodjanak? Az se. Hopp. megvan. Elviszem Blau bácsihoz mind a kettőt. S hogy mit csinálok majd a három szemüveggel? Nem lesz abból soha három. Hét évvel ezelőtt már vittem egy pápaszemet javításra az öreghez. Két évig sűrűn tudakolództam, mi van vele. Tavaly már csak egyszer érdeklődtem. Hű, az idén még nem is jártam utána. — horzák — Hogyan viseljük el a kudarcokat ? Mindannyiunkat érnek az életben kudarcok. Érzelmi természetűek, mikor azt mondjuk: „szeretlek” és azt válaszolják, „menj a fenébe”; anyagi természetűek, mikor azt mondjuk: „adj kölcsön egy ezrest” is ugyancsak azt válaszolják, „menj a fenébe”; szakmaiak, amikor azt mondjuki „előléptetést szeretnék” és ismét csak azt mondják, „menj a fenébe”; vagy gazdaságiak, amikor azt mondjuk: „tíz dekát kérek, de ne legyen zsíros” és már nem is válaszolnak semmit. Hogyan viseljük el általában ezeket a kudarcokat? — Megölöm m agam — mondjuk —, világgá megyek, föld alá süllyedek, vagy valami hasonló. Egyszóval összeomlunk, vagy ami még rosszabb, veszélyes derűlátásba esünk. — Ma nem szeret, de. majd megszeret holnap — biztatgatjuk magunkat — Most nem adott kölcsön, de majd ad elseje után — beszéljük be magunknak. — Éltemben nem értékelnek, de majd holtom után... — örvendezünk. Veszélyes az ilyesmi!-Az efféle illúziók az újabb kudarcok forrásai. Sem a túlzott pesszimizmus, sem a túlzott optimizmus nem ajánlatos. Hogyan viseljük hát el a kudarcot? Sehogy! Inkább kerüljük el. Ne pálljunk szerelmet olyan nőnek, aki nem szeret, ne kérjünk kölcsönt, ha az előzőt sem adtuk meg, ne követeljünk előléptetést, amikor örülhetünk, hogy ki nem rúgnak. És ne kérjünk sovány sonkát, hiszen mm először vásárolunk életünkben... A. N.
