Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-08 / 186. szám

IMS: augusztus 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 fi/lHS- ki állítás Tisza földváron Szombaton délelőtt nyílt meg Tiszaföldváron a Szol­nok Járási MHS vándorki­állítása, melynek célja: bemutatni a honvédelmi sportmozgalom 20 éves fejlődését, érdekes mozza­natait. Jóllehet mindössze 4—5 nap1 állt rendelkezésre a kiállítás megszervezéséhez, a terem berendezéséhez, az aktívák mégis jó munkát végeztek. Tizenkét színes tabló számtalan képpel mutatja be az MHS életét, a kiképzést, a különféle szak­körökben folyó tevékeny­séget. hazánk felszabadulá­sát, a partizánok harcait. A főhelyen Szokoly Dezső rádiótávirányítással műkö­dő, 159-szeres kicsinyítésű páncélos cirkálója, mely az amerikai „Iowa” csatahajó pontos mása. Másfél évig készült, szakértők szerint 30 ezer forint az értéke. Azután egy 1965-ös cross- Pannónia, rádiók, fegyve­rek, repülőgép-modeilek, íjak, s a dobogón kifeszít­ve egy igazi ejtőernyő. Ez a kiállítás bizonyára további híveket szerez a népszerű MHS-mozgalom- nak, s a megye más hely­ségeiben is sikert arat majd a nézők körében. Vízparton Az öregeknek ez a dolga? Régi ismerősöm az egyik cukorfőző. ö az imént látta Csingeréket. — Ott ni, ott vannak — mutatta. — Nem mulasztva el a dicséretet, hogy a Ja­ni bácsiók a legtakaréko­sabb emberek az egész szol­noki cukorgyárban. Jó. ha egy háromszoros szocialista brigádot ennyire tisztelnek, becsülnek, példa­képnek tekintenek. A csöveket szigetelték éppen. Ügyesen, elmerül­tem Kezdetben látszott, hogy elhárítanák a beszél­getést, mert a dolog sok, az idő meg kevés. Aztán mégis ráálltak, lejöttek a magasból egy cigarettányi szünetre: — Tudja, igyekszünk az idővel takarékosan bánni, mert kell az másra — mondta Csinger ‘ános. —• Mire? — A rossz, meg hulladék anyagot megtörni, beáztat­ni. Újból könnyebb lenne dolgozni, de mi tízezer fo­rintot vállaltunk, csak így hozhatjuk össze — magya­rázta Jámbor József. — És hol tartanak? — ötvenezernél — busz. kétkedett Molnár Mátyás, — Sok pénz... — Sok bizony, ha a sze­métben van — vette át a szót Jani bácsi —, de mi nem hagytuk veszendőbe. A három öreg tizenöt­húsz éve dolgozik a gyár­ban, Idősek, a családhoz igyekeznének a munkaidő után. De mindig közbe jön valami. — Sok nemesfém kerül hulladékba. Nem mondta ugyan senki, de nem lett volna szívünk otthagyni, mert úgy kell azt nézni, mintha nem egy darab réz, hanem száz forintos volna. Ha százasok hevemének szanaszét a gyárudvaron, mindenki kapkodná! — mondta Matyi bácsi. — No, lám — folytatta elégedetten —, így kell pénzt gyűjteni. Jártuk az udvart, az üzemet, s ahol értékes anyagra leltünk, zsupsz bele a zsákba. Negy­venezer forintját takarítot­tuk meg a gyárnak, —- Miért? — Ilyen a természetünk, öten voltak, hárman ma­radtak. de hamarosan „sze­reztek” egy negyediket is. Ungvári János az új tag, — Sokat betegeskedtem, A Jani bácsiék meglátogat­tak az ágyamnál. Olyan jól esett. Pengették, hogy nem volna-e kedvem beállni kö­Csökkent a megye rövidital fogyasztása A Magyar Likőripari Vállalat szolnoki telepén kapott tájékoztatás szerint csökkent a megye rövid­ital fogyasztása. Míg az első negyedévben 24—26 millió forintot forgalmaz­tak, addig a második ne­gyedévben csak 18 millió forintot. A forgalom csökkenésé* ben az egyenletesebb sör­ellátás és néhány borfajta árának leszállítása játszik köZTA zéjük. Hát. persze.' h >gy volt. Csak jobb közösen, mint egyedül — mondta. A brigádélet nem köny- nyű, mert amikor megkez­dődik a kampány, más-más műszakba, munkára kerül­nek. — Nem is bánom, hogy így van. Ránk még sosem volt panasz. Jön a sok idénymunkás, kell eléjük olyan ember, akire felnéz­hetnek, akitől tanulhatnak. Olyan tanítófélék vagyunk.,. Az öreg munkásnak ez a dolga. A többiek rábólintottak, hogy bizony igaza van Csingernek. Matyi bácsi nem állta meg, hogy egy titkos tervükbe be ne avas­son. — Mit gondol, hova ké­szülünk? — Hova? — A Balatonra. Augusz­tusban családostól ott töl­tünk egy hétvégét. Sose láttuk még a Balatont. Mit gondol, tényleg olyan szép. mint amilyennek mondják? — Igen. — Akkor csuda jó lesz — vidultak fel, Csinger János jókedvében sem felejtette el megnézni az órát. — Hű. a nemjóját, el­ment az idő. — Akkor szaladjunk utá­na — tréfálkozott Józsi bá­csi.» Fábián Péter Mi történhet ilyenkor délután egy város központ­jában? Kik ropogtatják a zöld pázsitágyak között futó utak sárga, apró kőzúza- lékát? Feltett szándékkal, vagy kialakulatlan hangu­latukra hallgatva jönnek e ide az emberek, akik egy rövid kis időre kiléptek a város megszokott ritmusá­ból, és itt sétára szelídítik a sietést. A parknak is megvan a maga sajátos „menetrend­je”, amely egy kicsit a vi­déki buszok indulásához is alkalmazkodik. Délelőtt a strandra sie- tők vágnak át rajta, vi­dám hangoskodással, és a csoportos séták időszaka ez. Megnyerő formaruhá­jukban egy madzag men­tén totyogó apróságok, a bölcsődések indulnak sé­tára vagy éppen a szobor talapzatán másznak fel. Most délután minden nyugodtabb. Az egyik pá­don egy kiskatona olvas, A könyv, forintos regény, nagyon érdekes lehet. Be­lemélyed, lezárul körülöt­te a külvilág. Mintha egy üvegbúra alatt csücsülne, A szemközti pádon tömött aktatáska, kis demizsonos üveg mellett egy férfi ül. Talán éppen buszra vár. Egy sövény alatt meg­bújva alacsony, tömzsi osz­lopon viharvert márvány­tábla szerénykedik. Alig olvasható már rajta a szö­veg: „...kertészének ...Béla ...emlékére”. A sövénnyel körülkerített ágyásban szo­morú fűz, fenyő és fehér törzsű nyírfák. Valakinek az emlékére. Az emléke­zésnek kiváló helyszíne a park. Van aki gondolko­zik, terveket szőnek vagy éppen gondosan felépített „plánok” dőlnek dugába itt. Vagy csak pihenni ül­nek le néhány percre. Vannak, akik itt tanul­nak járni. Néhány imboly­gó lépés, és a kislegény boldogan kapaszkodik meg a pad szélében. Ezek vol­tak az első lépések, a leg­nehezebbek. Mások már a megtett útra gondolnak vissza, emlékeznek. Az árnyékok egyre hosz- szabbra nyúlnak. Egy ré­zsútos sugárban lángra kap a kána virága, mint­ha tüzével segíteni ipar­kodna a kihunyó napnak. Esteledik. Egy pádon há­rom öreg a világpolitika eseményeit tárgyalja. — Egyikőjük kezében újság, az Esti Hírlap legfrissebb kiadása. Valami még hiányzik. — Igen, talán a szerelmesek. Lehet, hogy „menetrend” szerint ők csak az első szúnyogokkal együtt jelen­nek meg, piszén még oda- künn vannak a strandon. Szöveg: Rideg Gábor Kép: — Nagy Zsolt Jár a baba jár... Mi újság a világpolitikában? Telefonált a tiszasülyi elnök j^inn Tamásháton, a vasföldi részen azt mondja Katona Emil: — Két holdon él meg egy pacsirta. Keserves, kínos tapasz­talatok tanítottak meg az embereket erre a kicsit cinikus tréfára. A Vasföl­dön három mázsánál sose termett több. Még a szö­vetkezetben sem vitték többre rajta öt mázsánál. Az idén Vigh László tanító a kombájnellenőr erre. Az utolját falja a három kom­bájn a Vasföldnek és azt mondja Vigh László tizen­két mázsán alul még nem adta egy hold sem. De Tiszasülyön sose tör­ténhetnek nagy dolgok. — Ámbár ki tudja. Története­sen most Holló Ignác, a Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke betelefonált a szer­kesztőségbe, menjünk ki beszélgessünk, nézzünk széj­jel náluk. Holló Ignác jász- ladányi kubikus ember. Harmadik éve lesz, hogy azt mondták neki a párt­ban: vállalja el a sülyi Rá­kóczi szövetkezet elnöksé­gét. A kubikusból a pár* faragott embert. A párt kérése neki parancs. De a sülyiek is jószíwel fogad­ták. Ismerték. Erre járt a gazdákhoz kubikolni. ásó­val, lapáttal, talicskával termékenyíteni ezt a kiet­len, isterverte földet. De mi várta itt? Részt vettem a két évvel ezelőtti zárszámadó közgyűlésen. Aztán még két napig időz­tem a faluban, s végül nem írtam egy szót sem a tiszasülyi állapotról. Egy­szerűen nem hittem, hogy lesz még itt valaha is igazi szövetkezet. — Én is csak annyit tud­tam, azzal fogjak össze, aki régebben is a rendesebbje volt. Mert letelepültek ide még Dunántúlról is. Aki a tiszta, becsületes munkát nem szerette, jól élt ná­lunk. De aki dolgozott, an­nak a kenyérből is alig jutott elegendő. Kopognak közben, míg ezt az elnök meséli. A be­toppanó szájaszegletében cigarettavég füstöl. — Elnök elvtárs, a kecs­keméti traktorosoknak ebéd kellene A jászkisérieknek meg eke. — intézze Illés bácsi, ahogy maga jónak látja. Y ajti Illés nyugdíjas * tapasztalt ismerője a sülyi határnak, most a tarlógazda. Rábízták, irá­nyítsa a három gépállomás­ról összeverbuválódott trak­torosok munkáját. Ö itt élt gyermekkora óta, ismeri minden talapalatnyi részét ennek a vidéknek, ö mond­ja hát meg, hol, milyen ta­lajművelést kíván ez a föld, hogy szántson a traktoros. A sülyi sziket nem lehet látványos, nagyüzemi átlag- szinten művelni. Titkai van­nak ennek a földnek. És ezt tudomásul kell venni, mert aki nem hisz benne, felsül vele. Az előző elnök éppen így járt. Az állami gazdaságból küldték ide. — Egy ideig még elnökheiyet- teskedett Holló mellett. — Nem rossz ember az csak tehetetlen. Mondtam is sokat: kubikgödörben szí­nesen dolgoznék vele. Tu­dom, hogy hajtana becsület­tel. De vezetéshez szikrányi érzéke nincs. Egy agyonra nyomorított szövetkezetét feltámasztani pedig hallatlan kemény do­log. Szívet, észt, lelemé­nyességet, s olykor elszánt­ságot is kíván. Esetenként olyasmihez is hozzá kell nyúlni, amit nem szívesen tesz az ember. m gy is ment. A nagy * egész, a százötven ti­szasülyi parasztcsaládért meg kellett tenni. Az elnök maga is sziken termett em­ber különben. Ismeri a sziki élet törvényeit. Itt a föld nem adja azt, amit szeretnénk, azt kell bele­vetni, amit éppen eltűr. A gabonát, a búzát. A Rá­kóczi Termelőszövetkezet birtokából 1600 holdon rizzsel erőlködtek még nem régen a fantaszták. S el~ talajvizesedett vadon lett belőle. Itt még a magán­gazda is megtette: egy évig pihentette a földet, ismer­ték a parlagváltós gazdál­kodást. Ide nagy remények­kel jöttek a bérlők, aztán megbuktak és eltűntek in­nen. Ide egy kell: gép, gép és gép, de idejében. Aratás után azonnal, mert később már nem sokat ér. Gépet pedig úgy szerezhet még megyén túlról is a szö­vetkezet, ha kicsit kedvez a traktoristáknak. Tavaly már így volt. És az idénre ezzel nyertek. Bár a teljes rétet elvitte a Tisza, s a talajvíz búzát, kukoricát, vetést ölt ki. Bár egy csep­pig elpusztította a lucernát a pocok. Bár nagy kárt tett a száj- és körömfájás... A tiszasülyi Rákóczi Termelő- szövetkezetnek másfél mil­lió forintja van már ter­ven felül, — gabonából. Ez itt a minden, a gabo­na. És módjával a szarvas- marha, a sertés. Most épí­tenek különben száz férő­helyes tehénistállót. Építe­nek? Szó, ami sző, ez az istálló már megvolt egy­szer. csak éppen összesza­kadt. A bank azt javasolta, nincs értelme a felújítás­nak, 1 200 000 forintból megvan egy új ötven férős istálló. A szövetkezet ma­kacsul tartotta magát és beigazolódott hogy jól. Fe­leannyiból, dupla férőhely- lyel hamarosan készen lesz a masszív istálló. így kell itt a pénzt, a közösségi pénzt is foghoz verni. Különben a sülyi sziken nem élhet meg a szövetkezet sem. És ezt kezdik már megtanulni. A határt bejárva sok minden erre vall. Láttunk egy nap­raforgó táblát. Nem kapál­ták meg. Látták, úgyse lesz belőle semmi, a muhar meg nagyon erősen jön fel benne. Hagyták. És a ket­tőt együtt lesilózva nagy­tömegű zöldtakarmányt nyernek most. De van itt más is. Például az, hogy a sárgára érett gabonaföl­deken helyenként itt-ott zab zöldell foltonként. Ahol a búzát kivitte a víz, azt bevetették zabbal. s* azdálkodást tanulni, ** sokat segített a járá­si párttitkár. Ö a Szovjet­unióban végzett ösztöndí­jasként mezőgazdasági sza­kon. Tavaly átlagban két­hetenként itt töltött egy teljes napot. Volt, hogy mezítláb járta a határt,' mikor másképp nem lehe­tett megközelíteni. De azért a legfőbb érdem a százötven tiszasülyi pa­rasztcsaládé. Mert — ezen gondolkodom — mi tartot­ta itt őket, mi tartotta együtt a legmélyebb nyo­morúság idején a tiszasü­lyi Rákóczi tagjait. Annyi­ra hittek abban, hogy két kezükkel, eszükkel, szívük­kel, földszeretetükkel cso­dát művelnek még a tisza­sülyi sziken? Mert mi más mindez? Hiszen az történt itt. — Vagy csak ment az élet a maga törvényei szerint to­vább a tiszasülyi sziken is? Ki tudja. í Börzék Lajír

Next

/
Thumbnails
Contents