Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-16 / 166. szám

1965. július 14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Tiszasülyi Állami Gazdaság kombájnszérűjén hetven ember nehéz munká­ját helyettesítik az ötletes szovjet gépek. Három OVP—20-as rosta tíz óra al-tt 18 vagon gabonát tisztít meg a szennyező anyagoktól, ugyanakkor továbbítja az új termést a magtárba A tiszai öreg halász — Milyen a Tisza? — is­métli meg a kérdésem — Hát szeszélyesebb, mint a legszebb menyecske. Négy. venöt esztendeje vagyunk közeli ismeretségben, de máig se tudtam teljesen ki­ismerni. Az idén is meg­csalt. Most áradáskor az egyik nap megállt a víz. Na, mondom, most már nem viszi el a rétet... Hát nem azután jött még a nagy víz? Tönkre ment itt minden. Nézze, milyen sok földet mosott ki a gátból. — De a halászoknak nem okozott kárt az árvíz — ve­tem közbe. — Nem. Jó fogásokat csi­náltam a varsával. De a kunyhóm víz alá került, most újra tapaszthatom, a fene ott egye meg... — Hány esztendős most. Bálint bácsi? — kérdezem. — Éppen most vagyok hetven. — Nem látszik annyinak. — Jól tart a menyecske, jókat főz otthon. Mindegy nekem, hogy mit, csak iá óreg, sűrű legyen. A levest nem nagyon bánom. Fiatal­koromban egy-két hétig is elvoltam kenyéren, szalon­nán. Megsütöttem nyárson, aztán add neki; jöhetett a munka. — Hát nem halat esznek a halászok? — Azt is. Jó a halié har­csából, kecsegéből. Minél többféle hal van benne, an­nál jobb. Ismét csend telepszik kö­zénk. Tudom, hogy hajnal óta már bejárta azt a négy és fél kilométeres Tisza- sza kaszt, amit rábízott a szövetkezet. Jócskán lapul már hal a szákjában. Most Tiszaburára készül. Ott van 3 halászati szövetkezet át­vevőhelye, s 6 naponta te­szi meg ezt az utat kerék­párjával Tiszarofftól Burá­ig. Ez a röpke óra a pihe­nésé. Mégis csak hetven esztendős már Cseppentő Bálint, a tiszaroffi halász. Idevaló ő Roffra és ahogy mondja, ide: ..minden iva­déka”. — Nem olyan már a ha­lász élete, mint régen volt — töri meg most ő a hall­gatást. — Régen annyi ké­rész volt a Tiszán, hogy a? asszonyok kosárral szedték össze a víz széléről, azt ad­ták az aprójószágnak. Most még a halásznak se jut ele­gendő. Horoggal nem me­gyünk így semmire... ké­rész nélkül... — Régen is varsázott? — Igen. Meg fogtunk mi puttyogtatóval is — s lát­ván, fogalmam sincs róla, mi lehet az, magyarázni kezd: — fahorog. Olyan, mint a kanál. Ha azt a víz­be nyomkodtuk, úgy szólt, mint a kis harcsa szája: putty... putty... Piros ron- ■31 rőt kötöttünk eléje, az úgy lebegett, mintha tényleg kishal volna Hej, de sok nagy harcsát megfogtunk ezzel. — Mekkora volt a legna­gyobb hal, amit életében megfogott? — Hatvanhárom kilós. Egyszer viliaggal akartunk Pócs Jóskáékkai harcsát fogni. Ez meg háló. Olyan vastag rúdja van, mint ez zz akácfa, ni... Be is jóit i hálóba egy nyolcvan kilós harcsa, majd felborított bennünket a ladikkal... De nem volt bent teljesen, el­menekült. Na, mondtam, hála istennek, csakhogy el­ment, felborított volna. — Nem tud úszni, Bálint bácsi? — Nem nagyon. Annyit tudok, hogy húsz-harminc méterről kimásznék. A lá­nyaim azok igen, jó úszók. Mikor kicsik voltak, bele­kötöttem őket a ladikba, jöttek velem halászni. Ami­kor melegük volt, megmár­tottam őket a vízben. Meg­szokták a Tiszát. Akkori­ban én feljártam egész To­kajig halászni. Volt egy bérlő, a Krámer. Kilónltént fizetett. Elég maradható! volt a kereset... Pestre szál­lította a halat, amit fog­tunk neki. Ott volt csárdá­ja, standja. — És most? — Én már nyugdíjas va­gyok. Tavaly 150 munka­egységem volt. A kereset az nem egyforma. Mikor, milyen szerencséje van a halásznak. Ha mozgásban van a hal, akkor igen... akkor van kereset. Menni készülök. — Tanyázzunk még egy kicsit — mondja. — Olyan jól elbeszélgettünk. Látom maga is szereti a Tiszát. Hát szép is, nem mondom. Még jó, ha szeszélyes is. Sok szegényembernek ad kenyeret. Én tudom. Negy­venöt éve az én családo­mat is ő tartja el... a Tisza. Varga Viktória Tanulnak a juhászok / kunsági és jászsági ju­hászok — mintegy negyve­nen — e hónap végén Jászapátiban 10 napos tan­folyamon vesznek részt. Többek között a juhok mesterséges megterméke­nyítéséről is tanulnak. Szükséges ez, mert az ál­lami gazdaságokban, ter­melőszövetkezetekben ma már szinte mindenütt ezzel a módszerrel szaporítanak. Ki marad az ajtót betenni ? Vifa Szabó Pál Nagykörűi problémák c. írásával ß aj van, igen nagy baj van — írja Szabó Pál a Szabad Föld július 4-én megjelent számában. Nagykörűi problémák című cikkében. A nagykörűi problémák, a cseresznye, a gyümölcstermelés helyi gondjai mellett eljut Sza­bó Pál a falu szocialista fejlődésének perspektívá­jáig. Eközben fakad olyan borúlátó végkövetkeztetés­re, hogy aki hátul marad, beteszi aZ ajtót. Azt hiszem Szabó Pál — ha jól ismerem, mert ilyennek ismerem — nem tart igényt arra, hogy egy nézeteivel, megállapításai­val vitatkozó cikk feltét­lenül írói nagyságának, szocialista közéleti tevé­kenységének elismerésével, amolyan bevezető udvarlás­sal kezdődjön. Ezért mind­járt a lényegre térek. Nagyon sok állításával nem értek egyet. A cikk sok pontatlanságát fel sem so­rolom, bármennyire is vi­tára ingerel például az B probléma, van-e valami köze a besenyőknek Nagy- körühöz. A történelmi ma­terializmus alaptételeit sem citálom, hogy vitatkozzam Szabó Pállal, aki szerint a magyar föld máig fennma­radt kezdeti talajtani adott­ságai és ugyancsak a kez­deti időkből fennmaradt néprajzi adottságok — az. hogy jászok, kunok, bese­nyők. székelyek élnek — ha­tározná meg a mai terme­lési viszonyokat... Nem vitatkozom ezzel az állítással, mert hisz Szabó Pálnak is csak arra kellett a fenti eszmefuttatás, hogy egy bizonyos „maszek pa­raszt” ürügyén a szocialista mezőgazdaság jövőjéről ki­fejtse véleményét. Imigyen: „Hogyan? A... maszek paraszt? Igen, de mindjárt kezdjük azon, hogy a falu szocialista falu, s az ötven­ezret a portájából kapta. Végre pedig tisztázni kel­lene az ilyenféle „maszek” fogalmát. Ha élne. maszek tenne Bartók, Mikszáth, mint ahogyan maszek, te; hát egyéni az ember alkotó ereje, lendülete, művészete, szorgalma és így tovább. Az ész. értelem, szorga­lom. tudás, műveltség mind, mindaz egyéni emberek lé­tezése, és ebből, és csakis így rakódik össze a holnap szocialista közössége. Ezt kellene itten megérteni, s általános nagy, tiszta kez­deti erkölccsé tenni. Csak­hogy... 500 négyszögöl ház­tájin vagy cseresznyéskerti gyümölcsösön túl négyszög­ölenként 3 forint az évi adó. Ez önmagában véve is gátolja a virágzó, szo­cialista falu kifejlődését.” # tt mindjárt az ala­pul szolgáló példát* sántítanak. — Mert hogy kerül ide Mikszáth? Ö már nem él, de élnek ma is írók, akik igazán ta­núsíthatnák, hogy az egész társadalom javára szolgáló irodalmi tevékenységükért milyen erkölcsi és anyagi megbecsülést élveznek. Ami ez utóbbit illeiti, azt hiszem Mikszáth nem egy mai író­val szívesen cserélt volna. Ebben tehát semmi olyan nincs, amit „végre tisztázni kellene.” Annál inkább van tisz­tázni való a példaként fel­hozott maszek paraszt kö­rül. Ugyanis a maszak pa­raszt fogalma alatt azt e földművelőt értjük, aki egyéni tulajdonban lévő földjén egyénileg gazdálko­dik. De nem maszek pa­raszt az, aki — mint a pél­da hőse — szövetkezeti tag. s a háztáji földjén termel annyi gyümölcsöt, amiből ötvenezer forint, vagy még annál is több a jövedelme. A nagykörüiek Szabó PáJ cikke után ráismertek M. S.-re. (Ha tévednének sem volna baj, mert hozzá hasonló több is van.) M. S annak idején tíz hold szán­tóval lépett be a termelő- szövetkezetbe. Megmaradt neki háztájiban kétszáz négyszögöl szőlője, 1125 négyszögöl gyümölcsöse. 290 négyszögöl szántója. Nyil­vánvaló, hogy ez jóval több. mint a termelőszövetkezeti alapszabály megengedte háztáji föld. Ráadásul a szö­vetkezetben sem sokat dol­gozik. Felmerült a kérdés, mi legyen, hogyan rendez­zék ezt a problémát — ugyanis száznegyven gaz­dának van az alapszabály­ban megengedettnél na­gyobb háztáji gyümölcsöse. S mint mindig, ezúttal is a szövetkezeti gazdák kol­lektív bölcsessége találta meg a helyes megoldást Ügy döntött a szövetkezet közgyűlése, hogy akinek hatszáz négyszögölnél na­gyobb háztáji gyümölcsöse van, az ezen a határon fe­lül, négyszögölenként 3 fo­rintot köteles a szövetké­zéinek befiiiélni. (Semmi köze tehát ennek az adó­hoz!) Nem mondom, hogy ez örök időre szóló meg­oldás. Bizonyára megtalál­ják majd a szocialista tu­lajdon szilárdítása felé ve­zető úton a következő lé­pést is a nagykörüiek, de akkor, amikor így döntöt­tek. ez volt a lehető legböl- csebb dolog, mert egyfor­mán magában foglalta a szocialista közösség és az egyén érdekeit is. fentieket illetően csak egy probléma marad: Miért állítja Szabó Pál, hogy ez a hely­zet „önmagába véve is gá­tolja a virágzó, szocialista falu kifejlődését”. Egyetér­tek én Szabó Pállal, hogy „az ész, értelem, szorgalom tudás, műveltség mind. mind az egyéni emberek létezése és ebből, és csakis így rakodik össze a holnap szocialista közössége.” De kérdem, milyen és mennyi­ben szocialista lesz az a jövő, ha az ész, értelem, stb. a közösségen kívül, a közös rovására használó­dik? Az pedig egyszerűen nem igaz. hogy a nagykörűi cse­resznyéskert a közös gazda. Ságban pusztulásra ítélte­tett. Ez ellen a tények szól­nak. 1958 óta tíz holdon telepített a tsz nagyüzemi módon Germersdorfi cseresz­nyét. A háztáji kertekben mintegy öt holdmyi a te­lepítés, a közös gazdaság telepítette ezt is. A szö­vetkezet szakemberei a ker­tészeti főiskola professzorai­nak segítségével megtalál­ták a cseresznyelógy elleni védekezés hatásos módját, Azóta meghonosították ezt a háztáji és magánkertek­ben is. Ez a magyarázata annak, hogy tavaly 9,40. az idén 11.40 forintért veszik 6t exportra, az egyébként Igényes nyugati piacokra is a Germersdorfi cseresz­nyét. Mintegy négyszáz ter­melő áll szerződéses vi­szonyban az fmsz-szel, s ennek köszönhető például, hogy repülőgépes permete­zést alkalmazhatnak. Ugyan­csak az fmsz biztosítja a jó árat fizető export lehe­tőséget is. A Szabó Pál által írot­takból egy probléma igaz. Nincs megoldva az elöregedő fák pótlása. Pedig (Szabó Pál informátorának nincs igaza!) van az országban — a közeli Rákóczifalván és még több helyen — a Ger­mersdorfi fajtából is meg­felelő mennyiségű a fais­kolákban. Erre mindenkép­pen fel kell figyelni, akkor is, ha ennek a jelenség­nek nem azok az okai, amelyeket Nagykörűi prob­lémák címen Szabó Pál fo­galmazott meg a Szabad Földben. Ami pedig az egész vitát illeti, így summáznám a mondanivalómat; Lehet, hogy akad. aki hátul ma­rad, s beteszi maga után az ajtót. De ez a régi kis­paraszti életforma zárt vi­lágának kiskapuja lesz. A többség ugyanis már meg­találta a szocialista falu fel­virágzása felé vezető út szé­lesre tárt kapuját. Varga József Érthetetlen rendelkezés Kötött létszámgazdálkodás a Tempónál Ha valaki a Tempó Ksz alkalmazottjával szeretné a lakását kitakaríttatni, né­hány eredményteleh kísér­let után rájön arra, hogv egy rosszul értelmezett lét­számgazdálkodása rendelet mennyi bosszúságot tud okozni. Kevés a takarítónő Szol­nokon. Az a kilenc, aki magánházaknál dolgozik, nem győz eleget tenni a sok hívásnak. Szolnokon jelen­leg harmincöt állandó taka- ríttaitó van. de az alkalmi igények is egyre gyakorib­bak. Tavaly előtt még annyi munkást alklmazott a Tem­pó Ksz, amennyire a lakos­ság és a közűletek igénye szerint szükség volt, s amennyit megfelelően el tu. dott látni munkával. Ma már más a helyzet. Rende­let írja elő, hogy a szövet­kezet hány dolgozót foglal­koztathat. Az év elején a Szolnok megyei KISZÖV utasítására 1 fizikai dolgozók számát tízzel kellett csökkenteniök. Megtörtént. Ezenkívül még négy adminisztratív mun­kaerőt is elküldték létszám- csökkentés címén. Ha nemcsak üres beszéd, hogy a Tempó a lakosság szolgálatában áll (természe­tesen a közületek, üzemek is rendszeresen igénybeve­szik, szinte nélkülözhetetlen szolgáltatásait), akkor a lét­számszükségletet a felme­rült igényekhez kellene szabni. Annál is inkább* mivel a Tempót egyetlen termelő egységhez sem le­het hasonlítani. A szövetkezet vezetői el- modották, hogy jelenleg is körülbelül huszonöt női munkaerővel többet tudná­nak foglalkoztatni. Teljesen érthetetlen, hogy miért nem adnak erre lehetőséget felsőbb szerveik. Annál is inkább. mert közismert, hogy Szonokon milyen kor­látozott számban tudnak a női munkaerők elhelyez­kedni. A létszámprobléma azon­ban a Tempónál nemcsak a takarító, hanem a fuvaro­zó személyzetre is vonatko­zik. Tavaly számtalan eset­ben kénytelenek voltak a megrendeléseket visszauta­sítani, mert az igények jó­val meghaladták a képessé­geiket. Ez az áldatlan álla­pot az idén még tovább fo­kozódott. Reméljük, hogy a lét­számcsökkentést a KISZÖV felülvizsgálja, megszünteti, és a Tempó Ksz a lakosság igényeit a legmesszebbme­nőkig kielégítheti. — bj -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents