Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI (a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁr* fg^SímÁmmSu^A XVI. évfolyam, 174. szám. Uso 80 fillér 1965. július 25., vasárnap. EZ SS MAGYAR BETEGSÉG a z egyik amerikai ve” zető politikus azt követelte, hogy csak azoknak adjanak útlevelet, akik — úgymond — „képviselni tudják az amerikai életformát, az amerikai társadalmi rendet". Erre a követelésre az késztette, hogy az Európába _ látogató amerikai turisták jelentős része magatartásával, „kultúrá- latlanságával és művelet- lenségével” — hogy az illető politikus megjelölését idézzük — megbotránkoztatja a kontinens lakosságát, amelyben ennek következtében „kedvezőtlen kép alakul ki az amerikaiakról’’. Nos, a világ népeiben élég kedvezőtlen kép alakult már ki eddig is — nem az amerikai népről, hanem — az amerikai imperializmusról, amely a világ csendőre szerepében lép fel mindenütt, ahol fellángol a szabadság szikrája. A politikus követelése mögött a sokat reklámozott amerikai rendszer propagandiszti- kus védelme húzódik meg. A tőkés monopolisták nagy fontosságot tulajdonítanak tehát rendszerük jóhírének, mi azonban még kevés figyelmet szentelünk szocialista rendszerünk külföldi — ha úgy tetszik — reklámjának; Pedig nekünk sem hazudnunk nem kell, sem elkendőzni kz igazságot: vívmányainkat bátram egybevethetjük mindazzal, amit a kapitalizmus a dolgozó embernek nyújtani tud. Nem arról van szó, ■ hogy tagadni próbáljuk az egyes tőkég országokban elért magasszínvonalú technikai fejlődést. Azt se kívánjuk kétségbevonni. hogy néhány nyugati államban magasabb a munkások életszínvonala. mint nálunk; Hiszen ezek az államok az iparosításban egész történelmi korszakkal jártak előttünk Hogy ebben a vonatkozásban mi most mégis a nyomukba szegődhettünk. az viszont már az elmúlt húsz év fejlődésének eredménye. Sainos. egyes állam» polgáraink, ha nyugati országokban járnak — de gyakran mégha a környező szocialista országokat keresik is fel — nem viselkednek mindig hazafihoz méltóan. Bizony szégyenkezik az ember; ha valamelyik külföldi város utcáin „csencselő” magyar turistákat lat. Szégyenkezik, ha azt a kritikátlan ömlengést hallgatja, amit egyesek — néhánynapos külföldi kocsikázás nyomán felszedett felületes tapasztalatok alapján — terjesztenek. Félreértés ne essék: nem arról van szó. hogy ne dicsérjük Olaszország klasszikus műemlékeit, az osztrák Alpok csodálatos panorámáját, Párizs fényeit. Mi csak azt a szűk- látókörű magatartást és szemléletet kifogásoljuk, amely a fény mögött nem látja az árnyékot, s amely hazafiatlanul leszól mindent, ami idehaza van, amely elfelejtkezik mindarról amit húsz év alatt ebben az országban alkottunk. Van egy magyar betegség. Egy részben pozitív, részben negatív magatartás: őszintén, néha hivalkodva l>eszélünk hibáinkról. Pozitív ez a tulajdonság, hiszen nem akarjuk fogyatékosságainkat sem elleplezni, de negatív is, mert csak a hibákról beszélni — az igazság ^ meghamisítása. A mi népünk szocializmust építő munkája, számos világhírű tudósunk, művészünk nemzetközi szereplése, _ a sportban elért világsikerek, népünk vendégszeretete, a magyar tájak szépsége, ragaszkodásunk a szocializmust építő népek nagy családjához — mindmind olyan tulajdonság, amelyre méltán büszkék lehetünk; Mindez nem zárja ki más népek tehetségének, kultúrájának, más országok természeti szépségeinek elismerését. Arról van hát szó. hogy a szocialista ha^afiság követelménye társadalmi rendünk, elért eredményeink bátor hirdetése mindenütt a világban. */em azt a tanácsot •' követjük, amit az említett amerikai politikus kormányának adóit, hogy vonják meg az útlevelet azoktól, akik „nem tudják külföldön reklámozni az amerikai életformát”. Csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy — nem hivalkodva, nem fennhéjázva, de — legyünk patrióták, legyünk büszkébbek mindarra, amit a szocializmust építő magyar nép elért! R. L. Silóznak az állami gazdaságok Egymillió mázsa silótakarmány készül a terv szerint A tavalyinál kevesebb létszámmal többet termelt az építőipari vállalat az első félévben A Szolnok megyei állami gazdaságokban szorgalmasan készülnek a télre, gyűjtik a takarmányt. A megye kilenc állami gazdasága több mint ötvenezer mázsa silótakarmányt készített idáig. A legtöbbet a Csorbái Állami Gazdaság, egyedül tizenhárom- ezer mázsával dicsekedhet már. Ugyancsak ötjegyű számmal fejezhető ki a Szenttamási Állami Gazdaság silókészlete, miután tízezer mázsánál több. A silózás még csak most kezdődött, mutatja az is, hogy négy állami gazdaság a szolnoki, a surjáni, a kunszentmártoni és a karcagi a legutóbbi jelentés idején még el sem kezdte. Egyébként a Szolnok megyei állami mezőgazdasáai üzemek hatalmas mennyiségű, több mint egymillió mázsa sdlótakai mányi készleteznék az idén Negyvenhétezer pár cipőt szállítanak exportra Az Egyesült Jászsági Cipész Ktsz több mint hat millió forint értékű árut készített az első félévben. Ennek nagyobb százalékát az export és a javítási munkák adták. Export tervük például csaknem 5 millió forint. Anyaghiány miatt azonban több mint 700 ezer forinttal elmaradtak a tervtől. A második félévre sem biztatják őket az illetékesek, különösebben jobb anyagellátással, emellett az ÁRTEX ezideig sem talált külföldi megrendelőket a negyedik negyedévre. Pedig 42 ezer pár cipő az exportterv, melynek elhelyezéséről, annak lehetőségéről az ÁRTEX-nek időben kellene gondoskodni. Ugyancsak lemaradtak a tervvel a méretes cipőknél is, s így a második félévre maradt éves tervük teljesítésének nagyobb része. Lényegesen túlteljesítették viszont javítási és helyi iparpolitikai tervüket, A javításban a 940 ezer forint értékű tervvel szemben 1 300 000 forintot értek el. Az iparpolitikai tervet pedig 23 százalékkal teljesítették túl. Uj bekötő utak épülnek a megyében A KPM szolnoki kirendeltségének tájékoztatása szerint több utat korszerűsítenek a megyében. így a 213-as utat Kisújszállás— Pusztaecseg. a 413-as utat Tószeg—Vezseny. a 33-ast Kunhegyes—Abádszalók, a 32-es utat pedig Jászberény—Pusztamonostor között. A korszerűsítés elsősorban az úttest szélesítését jelenti. Több új tsz-bekötőutat is építenek — például Alattyán. Jászfelsőszent- györgy, Kőtelek. Tiszaroff mellett. . (Tudósítónktól) Az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat 1965. első félévében már véglegesnek tekinthető adatok szerint 135.6 millió forintot termelt. Átadtak 53 létesítményt, és ezzel első félévi szerződéses kötelezettségeiket 1.8 százalékos minőségi jelzőszámmal teljesítették, ami 2 tizeddel jobb, mint az országos átlag. Küiön ügyeltek a 120 lakás határidőre való átadására. — Martfűn hiány nélkül. Szolnokon a Vörös Csillag úton mindössze 0.2 százalék hiánnyal adták át a lakásokat. A gazdaságban csaknem három és félezer hold termése várt betakarításra. A kalászosok, borsó és magrépa aratásához tíz kombájnnal és öt borsóarató géppel rendelkeznek. Az idén is komplex betakarítást szerveztek. Mit is jelent ez? A tíz kombájn egy táblán dolgozik. Mindegyikhez egy Su- per-Zetor traktort osztottak be két billenős-platós pótkocsival. A teljesítmények pontos mérését, a szervezett és folyamatos munkát biztosítja, hogy a kombájnom csak a hozzá A termelékenység emelését jó szervezettség, műszaki fejlesztés biztosította. Kevesebb munkavállalóval 28 millió forinttal többet termeltek, mint az elmúlt év hasonló időszakában. ~ Ezzel termelékenységi tervüket 106.5 százalékra teljesítették. A félév során Jászberényben előregyártott elemekből 96x36 m-es csarnokot 3 hét alatt szerelték össze. Szolnokon, a Vörös Csillag úton 53 lakásból álló lakóházakat középblokkból 2 hónap alatt hoztak tető alá. A vállalat központi betonüzeme tizenbeosztott traktor pótkocsijába ürítheti a terményt; Ha Telek István megérkezik szállítmányával a kombájnszérűre, ott minden kérdezés nélkül Sípos István kombájnos javára írják az átadott terményt, mert ez a trakoros az ő gépét szolgálja ki. A bérezés is a jobb együttműködésre serkenti a kombáj- nost és a szállítójármű vezetőjét. Az utóbbi ugyanis a kombájnos keresetének 80 százalékát kapja. Érdeke tehát, és igyekszik is elősegíteni a kombájn üzemelését. kétezer köbméter betont, a vastelepe 1053 tonna lehajlított vasat küldött a munkahelyekre. Helyesen gazdálkodtak a bérrel és így az I. n. évi megtakarításból az utóbbi hónapokban 150 ezer forint céljutalmat kaptak a versenyfelajánlásokat teljesítő brigádok. Közöttük huszonhárom brigád 236 dolgozója érte el a szocialista brigád címet Ezekben a hetekben termelési tanácskozásokon tárgyalják meg a vállalat munkahelyein az elmúlt félév eredményeit és a II. félév feladatait. S. X. . A gépek kiszolgálása, a munka ellenőrzése, s a szükséges javítás is köny- nyebben megoldható, ha egy helyen dolgoznak a betakarító gépek. A jól felszerelt műhelykocsi állandóan ott tartózkodik a kombájnoknál, hogy az esetleges hibát a szerelők a legrövidebb idő alatt kijavíthassák. A kombájno- sok lelkesedésére verseny- készségére is kedvezően hat, hogy azonos feltételek között mérhetik össze ügyességüket, szakmai rátermettségüket. Ennek bizonyítéka többek között az is, hogy a tíz kombájnos közül, hatnak a teljesítménye fölötte van a harminc vagonnak. Csütörtök estig az élenjáró Sípos István 38,5 vagon gabonát aratott le. Garics Antal szorosan a nyomában halad, teljesítménye csupán egy vagonnal kevesebb. Kecskés István, a hatodik kombájnos is meghaladta a 31 vagont. A szemtermés betakarítása a munka első fázisát jelenti. A kombájnok nyomában járnak a szalmalehúzó és a bálázó gépek. Az a cél, hogy a learatott táblán 48 óra múlva már a szántótraktorok dolgozhassanak. A szalma letakarí- tásnál nem sikerült pontosan betartani az ütemtervet, részben az időjárás, másrészt a gének meghibásodása miatt. Jelenleg három D—4K traktor terep-fogaskerék törése miatt áll. S az anyagbeszerző eredménytelenül járja az országot, nem tudja megvásárolni. a fogaskereket. A Szolnoki Állami Gazdaságban eddig 1613 hold termését aratták le. S a búza még 1500 holdon vár betakarításra. A tarlóhántást 1100, a nyári mélyszántást 380 holdon végezték el. Ez a siker az emberek szorgalma mellett a valóban nagyüzemi munkaszervezésnek. a rendszeres ellenőrzésnek az eredménye. N. K. Két szovjet gyártmányú bálázó géppel bálázzák a szalmát a zagyvarékasi Béke TSZ-lHffa < V vv-v- v- ✓ Komplex, beiakaritás, jó eredmén yek a Szolnoki Állami Gazdaságban A munka jó megszervezése már fél siker — ezt tartják a Szolnoki Állami Gazdaságban, s eszerint cselekednek. Most is — mint a korábbi években — a nyári betakarításra precíz, a munka minden részletét tartalmazó tervet készítettek. Mégpedig annak figyelembe vételével, hogy nemcsak aratni kell, hanem azzal egyidőben elvégezni az egyéb időszerű munkát is.