Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-22 / 171. szám

1965. július 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Egyetemisták nyári gyakorlaton

Ezen a nyáron a szolnoki múzeum sárga épülete érdemli ki a legnagyobb „gyakorlótér” büszke címet. Fiatal könyvtárosok, régészek, néprajzosok dolgoznak itt.

Muzeológusok a „küszöbön

A múzeum igazgatód szobájában az asztalt körülülve beszélgetünk. Mi másról is folyhatna a társalgás. mint a leendő muzeológusok leendő hivatásáról

Gádor Judit és Palágyi Szilvia már közel jár ahhoz a bizonyos „küszöbhöz”, amelyet átlépve önállóan kell helytállnidk munkájukban. Mindketten III. éves régész-történész hallgatók az ELTÉ-n. Érdeklődési területük már határozottan kikristályosodott.

Gádor Judit középkori. Palágyi Szilvia ókori régész akar lenni. Ök tulajdonképpen a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornokai, de amíg a „Tisza II”-ben ágnak. a szolnoki múzeum lesz a bázisuk, hiszen a Tisza II. vízlépcső területén folyó nagyszabású régészeti kutató munka a két múzeum közös vállalkozása.

Szerencsés véletlen, hogy itt találtam őket. Tegnap jötték be Tiszafüredről, és holnap már Tiszanánán lesznek.

— Hogyan veszik hasznát majd a nyári tapasztalatoknak?

— Bár a tiszafüredi ásatásnál őskori és népvándorr láskori temetőt tártunk fel és én ókori településekkel foglalkozom, nagyon érdekes vcát a munkánk — mondja Palágyi Szilvia.

— Ügy tudom, hogy Ti- szanánám kozépkOTi emléke^ két fognak feltárni. Ez a maga „szakmájába” vág, Judit.

— Igen. Tulajdonképpen az idén éppen ezért jöttem a „Tisza II-be”. Nagyon érdekelnek a nánai leletek

A harmadik gyakornok Szemerkón.vi Ágnes, aki ennek a kis „kerékasztal” beszélgetésnek a részese, néprajzos, és szintén a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatója.

— Én a népi szólásmon- dásokkai szeretnék elsősorban foglalkozni. Ebből akarom a szakdolgozatomat is megírni.

— Maga a szolnoki múzeum saját gyakornoka. Milyen feladata volt eddig?

— Kunszentmártonban leltároztunk egy kovácsműhelyt.

Érdekes munka volt Hát, amennyire a leltározások érdekesek tudnak

lenni.

— Ha jól láttam az előbb cédulázott valamit.

— Ez csak amolyan „maszek” munka volt. Ha van egy kis szabadidőm, már a szakdolgozatomhoz gyűjtök anyagot

Ajánló bibliográfia serdülőknek

Az ELTE hivatalosan is nyári kirendeltségévé nyil- váníthalná a Kossuth téri kulturális „kombinátot”, hiszen a Verseghy könyvtár két gyakornoka is az egyetem hallgatója.

Szeiffert Éva és Kádár lm résé III. éves magyar— könyvtár szakosok nagy feladatba fogtak. Gyakornoki idejük alatt ajánló bibliográfiát állítanak ösz- sze a serdülők részére.

— Ennek a korosztálynak a legnehezebb, hiszen a

gyermekkönyvtárból beszaladnak a felnőtt könyvtár könyvrengetegéibe, és ott bizony sokszor eltévednek, nem tudják, hogy mit olvassanak. Nekik akarunk segíteni ezzel a kis könyvkalauzzal — magyarázza a készülő bibliográfia rendeltetését Kádár Imrémé.

— Szép feladat. Ebben aztán igazán hasznosíthatjuk az. egyetemen tanultakat — mondta Szeiffert Éva.

R. G.

MIND FIATALOK

Tízen vannak. Reggel hét órakor kezdenek dolgozni, elméleti előadásokat hallgatnak, helyzetgyakorlatokat végeznek, szerepet tanulnak, jegyzetelnek. Vizsgára készítik elő ezt a tíz fiatalt. Ebben az évadban már ók vezetik a megye egyes színjátszó csoportjait és irodalmi színpadait. Van közöttük tapasztalt vezető is, mint például Gombkötő József, fiatal tanár a jászapáti gimnáziumból, az iskola aranyérmes irodalmi színpadának vezetője. Spanyol költészetről szóló kitűnő összeállításukat a legutóbbi .középiskolai kulturális szemlén volt alkalmunk látni.

Flach Tünde még nem vezet csoportot, de nagyon szorgalmas, tehetséges, és minden vágya, hogy Kunhegyesen együttest vezethessen. Ezt az nehezíti, hogy jelenleg Abódszalókra jár dolgozni.

Mindenkinek megvan a problémája, akár Karcagról jött, akár Basenyszögről, akár helyben vannak, mint Kupecz István és Fenyvesi József, a martfűi irodalmi színpad tagjai, akik rövidesen önálló színpadvezetői képesítéssel kezdhetnek munkához.

Laczkó Mihály, a Szigligeti Színház rendezője, aki a szakmai vezetés nem könnyű feladatát látja el, nagy elismeréssel nyilatkozik a résztvevőkről. Nemcsak szorgalmukat, hanem kitűnő kollektív szellemüket is dicséri. Régóta ismerik egymást, hiszen évek során át minden hónapban egyszer összejöttek és a mostani egyhetes tanfolyam a koronát teszi fel a műre. Azaz most érik meg a gyümölcse annak a szívós és céltudatos munkának, amelyik végülis irodalmi műveltséggel, nagy színpadtechnikai tudással és pedagógiai képességekkel vértezte fel azt a huszonöt fiatal, akiknek második csoportja a jövő héten hasonló tanfolyamon fejezi be tanulmányait,

Negyvenen indultak, huszonötén maradtak, majdnem mind fiatalok. Tele tervekkel és nagy elszánással. Iskolai végzettségük is megkönnyíti számukra mind a tanulást, mind a munkát: öten egyetemet és főiskolát végeztek, négyen érettségit tettek a tíz közül. S az az egy, akinek még nincs meg az érettségije, szorgalmával, olvasottságával pótolni tudja azt. Véleményünk szerint ezzel a huszonöt fiatallal biztosítva van ennek a művészeti ágnak minőségi utánpótlása. Csak aztán foglalkoztassák is őket otthon...

„ —hl —

Szereposziás Tiszasason

Horváth Istvánné kiosztja a szerepeket a fiatalok között

Mint tudjuk, az életben nagyon fontos dolog a szereposztás. Vagyis, hogy ki mit csinál, mit ki végez el és egyáltalán foglalkozzék valaki minden olyan ügygyei, melyet nem szabadna elhanyagolni. Például a kultúrával, például a fiatalokkal s nyáron is.

Horváth István, a Rákóczi Termelőszövetkezet

könyvelője Tiszasason. A tsz-irodától nem messze van a lakása s az országúton haladván nemsokára megpillantjuk a kis fás, bokros terecskét, ennek sarkán van a , kultúrház. Ebben a háromszögben közlekedik esténként Horváth István, mint a tsz népművelési ügyvezetője és mint a művelődési ház igazgatója.

A szereposztás otthon, a családban kezdődik. Felesége és leánya, Aliz. negyedikes gimnazista, állandó segítőtársai. Aliz most a pénztárost helyettesíti s jegyeket ad el a vasárnapi műsorhoz. (Egy kiskunfélegyházi színjátszócsoport vendégszereplésére.) Aliz egyébként a maszkirozás- ban szokott segítem, s néha szerepel is a műkedvelő előadásokon. — Most ösz- szeül a család, rövid megbeszélést tartanak. Aztán Horváthné elindul a művelődési házba.

Már Várják a fiatalok, főleg diákok. A nagyteremben izgalmas bűnügyi filmet sugároz a televízió, de így is összegyűlnek a lelkes fiatalok annyian, hogy két színdarabra is jut szereplő belőlük. Molnár György: Ez történt Peresz* tegen című egyfelvonásosat augusztus húszadikán fogják előadni, Koppányi

s tegyük hozzá egyéb játékok és vasárnap tánc.) Ebben a tekintetben a cím jó is lenne s Horvátihék munkája meg is érdemelné, hogy ilyen költőien emlékezzünk meg róla. Csak egy kis formai hiba van az aranykapu körül. A művelődési ház berendezése nem otthont«, elég kopott már s maga az épület is — az előcsarnok meny- nyezetét elcsúfítja a beázás. Megérdemelné ez a jól működő művelődési ház, a fiatalok kedves tanyája, hogy felújítsák. Természetesen nem feled - kezünk meg a takarékosságról, az épület állagának megóvása azonban legalább a tető megjavítását sürgőssé teszi, mert később nagyobb összegbe kerülne a renoválás.

L. L.

A Horváth család otthon megbeszéli a teendőket

Ilonka románca

György: Nyitva van az

aranykapu című háromíel- vonásosát pedig augusztus végén. Horváthné kiosztja a szerepeket és megadja az első rendezői utasításokat.

Gondoltuk, azt a címet is adhatnánk ennek a cikknek, hogy „Nyitva van az aránykapu”. Azt jelentené, hogy íme. Tiszasason gondoskodnak a fiatalok nyári kultúrált szórakozásáról. (Mint említettük tv is van.

Óvoda

a törvényszéken

Irwin Nebron Los Ange- les-i bírót nagyon fárasztotta a bíróság épületében nyüzsgő rengeteg gyerek. A felek arra hivatkoztak, hogy nem tudták hol hagyni a kicsiket. Ezért Nebron megelégelte a dolgot, egy szobában gyermekmegőrzőt rendezett be: amíg a tárgyalás folyik, a csemetékre a törvényszolga vigyáz.

Ilonka igazán a szép asz- szonyok fajtájából volt.

Volt.

Ugyan, amikor még megismertem, Ilonka a lánynevén mutatkozott be. De már a vőlegényjelölt társaságában történt mindez. Élcelődtem is vele:

— Na látja, Ilonka, érdemes volt idetelepedni. — Ilyen jóravaló férjnekvalót nem talált volna ám Pesten.

A tanácselnök előzőén tudatta már... Ilonkát osztálytársnőjével — ahogy a székesfővárosi tanítóképzőt elvégezték — ide helyezték gyakorlatra. Született pesti kislány mindkettő, a tehénről például mindössze annyit tudtak csak, amennyi a biológiai tankönyvekben található. Valódi aszfalton termett lányok — mondogatták megértő mosollyal a kollegák, valahányszor kiderült a két lány elképesztő falusi tájékozatlansága.

Ebben nem különböztek a barátnők. De az indítékban igen. Ilonka társa ugyanis még a gyakorlati esztendő végét is nehézen várta ki, úgy repült vissza.

Ilonka ellenben... Ahogy csak egy 19—20 éves romantikus lányiélek tiszta kitárulkozással kutathat, kíváncsiskodhat olyan mohó gyönyörűséggel ismerkedett a faluval. Embereivel, történetével, épületeivel, kisházaival, szép műemlék templomával.

Azok viszonozták a szenvedélyes jóindulatot. Széles, nagymező módjára nyitották meg előtte lelkiismeretüket, életüket. És Ilonka okosodott, tanult, hihetetlenül sokat tapasztalt ebből a nyitott könyvből. — Megszerette az itteni életet. A sejtekig átitatódott tőle és repült örömében, ha erről beszélhetett.

— Poétikus vidék! Hát nem az? — bizonygatta

nekem.

Még én, a megrögzött faluhívő is feltöltődtem tőle. Csodáltam is, lehet hogy valaki ennyire szeresse a falut? Szinte rajongott érte. A hozzájáró gyerekeket mind zseninek tartotta, éles jóeszűségük- ről áradozott. Bámulta a parasztemberek csendes, szótlan, végtelen türelmű

kitartását. És minderről megunhatatlanul tudott áradni. Édesanyjának is, aki megdöbbent — lányát meglátogatva.

— Kislányom mondd, téged kielégít mindaz, ami itt van ?

— Tökéletesen édesanyám.

Azzal fogadott a következő találkozásunkkor, nézzem már meg mi van az ö falujuk szövetkezetében és írjak róla. Az ő apósa tagja a közösnek, de reggeltől estig tele a szája panasszal, nincs ott valami rendben. Nevettem ezen. Már pontosabban csak azon, hogy nem sokkal előtte a járási párttitkár javulta, írjak Ilonkáról. Mióta ez a lány odakerült — mondta a titkár nagyon komolyan — és úttörő csapatvezető, olyan úttörőélet támadt a cseppnyi településben, hogy városnak is díszére válhatna.

Mind a két „félnek” eleget tettem. Ilonka ugyan hessegette magáról a dicséretet, de azért nem tudta magába zárni mennyire örül neki. Sokat csacsogott és öntötte magából az új

abszolút vicceket. Igaz, hogy valamennyit hallottam már, de azért hálásan nevettem minden poénon, hogy kedvét ne szegjem. Kicsit a könnyed asszonyt játszotta, noha tudtam nem ez az énje. De ez is jól állt neki a búzavirág szeméhez, a telt, nagy egészséget, mutató, napon barnított testéhez. Jegenyenyár tartású alakjáról senki meg nem mondta volna, hogy két, hancurozókedvű vasgyúró kismamája.

Utoljára láttam ekkor. De ezt még egyikünk sem tudhatta, még csak nem is sejthette.

— A veserák gyógyíthatatlan borzalom. De senki nem viszi sokáig — komo- rodik maga elé az orvos.

A \doktoráé elgondolkozva maga alá húzza a lábát a pamlagon.

— Mikor már úgy elbénult, hogy mozdulni sem tudott, sose maradt magára. Mentek az emberek Ilonkát meglátogatni. Az egyik egy csokor ibolyával szaladt be, jaj most szedte a kert alatt. A másik az első érett szem cseresznyét hozta, mondván hogy any- nyi van már belőle, a piacon sem kell senkinek. Ma reggel sütött fehér kenyeret valaki, átszaladt egy karéjjal, kóstolja már meg

a tanítónéni. sikerült-e? Annyi abszolút vicc sose született még a faluban, mint akkor.

Fiatal, barna asszony még a doktoráé. Meg-meg- fakul a hangja, kicsit erőlködve mesél tovább.

— Ilyet még nem láttam. Ügyelet volt nála mindig, higyje el. A férje reggel elment tanítani, nyitva hagyta a lakást, hogy aki Ilonkához megy, be tudjon jutni. Aztán már nem akart enni sem... És akkor az útkaparó minden délben ott ebédelt nála. Kipakolta a szalonnát az ölébe, ahogy leült a sámlin, nagyokat harapott a kenyérből, hagymát is tisztított, hogy hátha még étvágyat csinálna neki.

A doktorné hangja felerősödik. Jelezvén, a tanulságot vagy valami fontosat szeretne mondani végül.

— A temetése? Nekem barátnőm volt. En tudtam, mennyire jó ember, hogy mindent megérdemel. De hogy valakit ennyire szeressen a falu? Szinte rajongtak érte...

Nem szólok egy szót se. Nem is tudnék. Gondolkozom Ilonka sorsán.

Ilonka igazán a nagyot élni tudó fajtájából volt.

Volt.

Borzák Lajos