Szolnok Megyei Néplap, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-08 / 133. szám
1965. június 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Fölényes tudás, elragadó művészi stílus A moszkvai Nagy Színház balett együttesének vendégjátéka (Budapesti tudósítónktól.) „Der Jubel kannte keine Grenzen.” Az ünneplés nem ismert határókat! — Ezzel a mondattal végződik Franz Endler kritikája a moszkvai Nagy Színház balettegyüttesének műsoráról, a Die Presse című bécsi napilapban. A többi osztrák újság is az elragadtatás azonos hullámhosszára állította a szovjet vendégegyüttesről szóló beszámolót Májusi jugoszláviai és ausztriai turnéja után most Budapest láthatja ismét a világ legjobb balett táncosait. A-Részlet a Legenda a szerelemről című balettből Levizsgáztam... No, nem a szónak pejoratív értelmében. Kérem, az történt, hogy sokadma- gammal felszólítottak, tenném le a TIT és az IBUSZ részéről meghirdetett országjáróvezetői és utaskísérői. vizsgát. Kis habozás után belementem a dologba, az országot szeretem, az utasokkal meg majd csak megértetem magam valahogyan... Egy kijelölt útvonal alapos ismeretét kellett bebizonyítania minden vizsgázónak, meg azt, ért az utasok nyelvén. Ezúttal nem idegen nyelvről volt szó, mindössze az udvarias kísérésről, az étkezés- és szállásbiztosítás rejtelmeinek ismeretéről. A nagy nap vasárnap délelőtt következett be. A TIT klubjában két szigorú vizsgabizottság kezdte meg működését, egyik a társulat, másik az IBUSZ részéről. Tizenkilenc „diák” szurkolt velem együtt, egy vékony fiatal nő buzgón magolta a Bükk hegység adatait. Aztán sor került rám is. Jászberény: Lehel kürt, múzeum, fürdő, gyárak, tanítóképző intézet. Hatvan: Grassalkovich kastély, a fenséges hercegek körüli pletykákkal, vasúti csomópont, villamosítás, erőmű, Gyöngyös: régi gimnázium, Bugát Pál... — Köszönöm elég. Na, ez megvolna. Most következik az IBUSZ. — Kocsimentést kérni úgy kell, hogy az ember felhívja a területileg illetékes AKÖV forgalmi tisztjét és... — Az utasokra legfeljebb tíz percet várunk az indulásnál... — Ellenőrizni kell a részvételi jegyen az ülésszámot... — Köszönjük, elég. Éljen! Vizsgázott országjárás-vezető és utaskísérő lettem! Amikor kijöttem, körülfogtak. — Hogy volt? — Mit kérdeztek? — Nehéz volt? A kérdésekre türelmesen feleltem és úgy látszik a résztvevők is. Tanár, óvodai dajka, tisztviselő, szóval mind a tizenkilenc „diák” megfelelt. Van már kísérő a busz-kirándulásokhoz. Hogy azután gyakorlatban hogyan válunk be, megmutatja az idő... — ht — Bolsoj együttese két hétig szerepel a budapesti Operaházban. * Ismét láthatjuk — mondottuk az imént, mert a moszkvai Nagy Színház táncművészeivel eddig már kétízben volt alkalmunk hazánkban találkozni. (Nem beszélve az egyéni vendégjátékokról, amelyekre sűrűbben került sor.) Először 1949-ben. A budapesti Világifjúsági Találkozó bővelkedett kulturális eseményekben, de a legnagyobb élményt kétségtelenül a Bolsoj Balett szereplése nyújtotta. Ekkor ismerkedtünk meg a világranglistán mindig az első helyen járó orosz primabalerinák, a le- pesinszkáják ég ulanovák méltó utódával, Maja Ptí- szeckájávál. Az együttes második magyarországi vendégszereplésének 1961. ben lehettünk tanúi: ekkor a Szegedi Játékokon, a budapesti Operaházban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bűvölte el magyar közönségét a szovjet társulat • Miként a brüsszeli csipke, vagy a herendi porcelán, olyan fogalomként él a világ köztudatában az orosz balett. Érdekes, hogy nemcsak a Szovjetunióban, de már a cári Oroszországban is a moszkvai Nagy Színház 1776-ban alakult balett-csoportja nagyobb hírnévre tett szert, mint a pétervári. (A Nagy Színházat akkor még Petrovszkij Színháznak hívták.) Az akkori fővárostól távoli, moszkvai balett sikerének, világvisszhangjának, eredetiségének talán az volt a fő oka, hogy a fölényes technikai tudás és az elragadó művészi stílus sajátos nemzeti karakterrel is ötvöződött. Már a XIX. század fordulóján helyet kapnak a moszkvai balett repertoárjában orosz táncos népi jelenetek is. * S közben szüntelenül fejlődött a repertoár és bővült a társulat. Az együttes 1825 óta „lakikV a mai Bolsoj Tyeátr épületében. Az 1840-es években már világszerte annyira felfigyelnek rájuk, hogy hosszabb, nagysikerű nyugateurópai körutat bonyolítanak le. A múlt század utolsó szakaszában még magasabb szintre emeli a Bolsoj balettet a tna- gasrendű kiképzés, a legjobb külföldi és hazai balettmesterek működése, s végül, de nem utolsósorban, Csajkovszkij nagyszerű balettzenéje. A Hattyúk tava, a Diótörő, a Csipkerózsika — máig is a Nagy Színház repertoárjának kincsei — ezekben az években, évtizedekben keletkeznek, * Ausztriából érkezve, ez alkalommal nyolc előadáson, négy programmal szerepel a budapesti Operaházban a moszkvai Nagy Színház száztagú társulata. A kéthetes vendégjáték premierjén a romantikus balettirodalom gyöngyszemét, a Giselle-t mutatják be, Alekszandr Kozilov vezényletével. A továbbiakban sor kerül a Legenda a szerelemről című balett bemutatójára, amelynek zenéjét Melikov szerzetté. A hindu környezetben játszódó há- romfelvonásos mesejáték eredetileg Nazim Hikmet színpadi műve. A balett- változat koreográfusa Grí- gorovics, aki egyben az együttes művészeti vezetője A balett szólistái: Adir- hajeva, Kondratyeva és Tyihonov. Ugyancsak háromfelvoná- sos mesejáték a Táltos lovacska, amely Scsedrin zenéjével, RadunSzkij koreográfiájával ismert orosz népmesét állít színpadra. A vendégegyüttes két vezércsillagát, Maja Pliszeckáját ég Vasziljevet ennek a balettnek a főszerepeiben láthatjuk. Ezen kívül színre viszik a Chopiniana című vegyes balett műsorukat, valamint még egy vegyes műsort, amelynek egyik alkotóeleme A hattyúk tava második felvonása. <B. T.) Olvassa- terjessze a NEPLAP-ot Vállalatok, figyelem ! A 114/1965. PM—OT együttes utasítás végrehajtásának elősegítése érdekében a FIGYELŐ cimű gazdaságpolitikai hetilap e heti száma 5 oldalon a „KERESLET-KÍNÁLAT” rovatban közli a vállalatoknál lévő elfekvő készletek listáját. Elfekvő készletek értékesítését, wev ezek vételét HIRDESSE Cím: Budapest, V. Alkotmány u. 10. Telefon: 312-553. 4z ÉM. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat Békéscsaba, Kazinczy utca 4. elfekvő készletéből átadná az alábbi anyagokat építőipari anyagok gépjármű-alkatrészek építőipari gépalkatrészek villanyszerelési anyagok víz-, fűtésszerelési anyagok szakipari anyagok betontermékek. Érdeklődni lehet a fenti cim anyaggazdálkodási osztályán, Kósa György ügyintézőnél. Tel.: 26—30. í apróhirdetések} ÁLLÁS VÍZ — fűtés — gáz szerelési raktárunkba szakmai ismerettel rendelkező fér fi segédmunkásokat alkalmazunk* Jelentkezés: — E-M. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Vöröshadsereg út.ia 4 a szerelőipa- ri főraktárvezeiő- nél* • AZ EM* 44* sz. EdItőioari Vállalat - azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férti és női segédmunkásokat. valamint kubikosokat- — Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosít. — Tanács- isazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V*. Kossuth Lai09 tér 13—15. földszint. NEHÉZ fizikai munkára férfi segédmunkásokat és húsipari szakmunkásokat veszünk fel- Szolnok megyei Húsipari Vállalat Szolnok. Vá- góhid utca 70 sz. TISZATENYÖI November 7 Tsz keres főállattenvész- tői munkakör betöltésére főiskolai vaev egyetemi végzettséggel rendelkező szakembert* — Fizetés megegyezés szerint* Szolgálati lakás biztosítva. — Útiköltséget csak felvétel esetén térít. — Jelentkezés személyesen a tsz központiában. Ti- szatenyő. Kossuth út 18 szám* FELVESZÜNK esztergályos, marós, lakatos szakmunkásokat, a Finom- mechanikai Vállalat 2. sz* Gyáregysége személyzeti osztályán, Török- szentmiklós, Dózsa Gvörev utca 17* — Vidéken dolgozó helyi lakosok előnybem ______________ ADA S-VETEL SZOLNOK megyei Húsipari Vállalat (Szolnok. Vágóhíd u* 70) használható irodabútorokat. illetve konyhai asztalokat. székeket könyvjóváírással átNagyméretű vályog eladó. — Szolnok. Hunvadi u* 12. — (Bárkánv)* INGATLAN ELADÖ kétszobás tégla épület — 224 négyszögöl telekkel. Szolnok. Tégla út 43* Tiszavárkony. Endre király utca 11 sz. alatti ház 1000 négyszögöl telekkel eladó* Érdeklődni a helyszínen* ______ B eköltözhetően eladó 2 szoba összkomfortos. közművesített ház, — Stromnf. Jászberény. Szabadság- harcos utca 18 szELADÓ háromszobás ház mellék- épületekkel* Török- szentmiklós. Botv- tván János út 7* szám. GÉPJÁRMŰ ELADÓ kettő darab Utós. négy darab U—28-as. egv darab T—28-as univerzális traktor a mezőhéki Táncsics Tsz-nél*___________ IGÉNYESNEK 1 db ..Manet” 100 köbcentis motorkerékpár eladó. Érdeklődni lehet: Öcsöd. Kossuth út 14. 175 köbcentis Tünde kitűnő állapotban eladó, esetleg nagyobbért ráfizetéssel cserélhető* — Szolnok. Üttörő út 49- szám* _________ 1 25-ös Csepel motorkerékpár ok«ó áron eladó. Szolnok. Vöröscsillag út V. épület. I* emelet 7. HAZASSAG Jómegjelenésű középkorú özveevasz- szonv megismerkedne — házasság céliából hozzáillő férfivel. „Nyíló rózsa” jeligére a szol- noki hirdetőbe* egyeb SZOLNOK megyei MEK CSEPA MNB 527 XX* és Szolnok megyei MÉK CSEPA MNB 527 XI. számú bélyegzője elveszett- Az elveszett bélyegzőket érvénytelenítjük. — MÉK Kirendeltség. Csépa* KÉT iókarban lévő. hat lábas Kormik aratógépem- mel aratást vállatok- Szőke Barnabás. Mezőtúr. Csokonai út 64. A Szolnok megyei KISZÖV mérlegképes főkönyvelőket keres felvételre, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen, Szolnok, Ságvári Endre út 5: Építőipari gyakorlattal rendelkezők előnyben; Termelőszövetkezetek Figyelem! Kedvező feltételekkel köt sör árpa ériékesíiési szerződési a Szolnok megyei Gabonafelvásártó és Feldolgozó Vállalat. Szerződéses és nagyüzemi felárral együtt mázsánként 298 Ft-os ár mellett 30 százalékos takarmánykiutalást ad. — Részletes felvilágosítást a járási és városi kirendeltségek nyújtanak, ugyanitt a szerződés is megköthető; A Várpalotai Szénbányászati TRÖSZT férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára, ezenkívül villanyszerelőket is alkalmazunk. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahyd- rált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. ^elvételhez szükséges: munkakönyv, két .étnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a VÁRPALOTAI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN.