Szolnok Megyei Néplap, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-20 / 144. szám
> 4 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. június 20, Kerekes FÖLDEÁK JÁNOS: ÓS Karikás Az élet legszebb pillanatai közé tartozik, ha két régi jóbarót összetalálkozik. S nem kedden vagy pénteken, hanem szombatom A hét legáldottabb napján. Nem kísért a másnapi korai fölkelés. Jut idő kibeszélni gondot és örömöt, keresetet és művezetőt, asszonyt és gyerekeket... Fröccsökkel lódítanak az emlékeken, könnyítik a nyelv forgását; De az idő is múlandó — veszi észre Kerekes az óráján, — No még egy féldecit, te! Aztán az utolsó busz- szal elfuvarozunk! Ezzel Karikás is egyetért. Az apostolok lován hosszú és kényelmetlen lenne az út hazáig. — Jól van pajtikáml — mondja lelkesen. — Ügyis és következem! Most rajtam a sor! — Azt már nem! Én kezdtem, én fejezem be! — makacskodik Kerekes. — Te majd legközelebb leszel soros! Már régen fölhajtották a féldecit, de még vitatják, ki fizesse? Mire megegyeznek. elmegy az utolsó busz. — Csak kiabálni tudnak utána. — Sebaj, pajtikám! — legyint Karikás. — Nem esünk kétségbe! — Nem, nem! — igazgatja magát egyenesre Kerekes. Belekarol a másikba. — Ha már így esett, vigasztalódjunk!.., Visszamennek a vendéglőbe. Mintha másutt lennének most az asztalok és székek. Minduntalan beléjük ütköznek. Kerekes ezen mérgelődik, Karikás meg előre kiabál, megelőzni a cimborát: — Két féldecit a fütyülősből! A pincér megtagadja a kiszolgálást. Egy falra is kiszegezett utasításra hivatkozik: nem és nem! És közben olyan barátságos, hogy külön fáj: — Elég volt mára, polgártársak! Inkább holnap! Jobban fog esni, én mondom. Hát lehet ezt érteni? Egész este a vendégeik, borravalót is kapott, és most hallani sem akar róluk. — Mi magyar állampolgárok vagyunk! — próbálkozik Karikás, és döngeti a mellét. — Az alkotmány szerint... Nem fejezheti be; Kerekes közbeszól: — Csak nem vitatkozol ezzel a jóemberrel, te? Nem ért az alkotmányhoz. Nem vasas, mint mi vagyunk. Kár az időért!... Az utcán sem vitatkoznak, csak a fákkal és kerítésekkel van baj, — Pogány sötét van, pajtikám! — igazítja Karikás a kalapját. Leverte egy növendék akác ága. — Nem ott ég a villany, te. ahol kellene!... Tanakodnak. Mért az úttest fölött lógnak a lámpák? Az autóknak reflektoruk is van... Kioldalaznak középre. — Szelíden ragyognak a csillagok. Ez ösztönözheti Kerekest. Csendesen eldalolja. hogy végigment az ór- módi temetőn. — Te máid hallgatsz? — támad utána Karikásra. — Mert nem vagyok pesszimista! — mondja az dacosan. — Mi... micsoda nem vagy? — Pesszimista, érted? Én csak optimistán tudok... esak ontimistán van vök hallandó, pajtikám! Csak optimistán! — és rázendít „A Csap utcán”-ra, A környékbeli kutyák kórusban kísérik. Kerekes nem maradhat alul. Olyan optimista ő is tud lenni, mint cimborája. Kiereszti hát a hangját... A nagy versengéstől nem is veszik észre a melléjük faroló motoros rendőrjárőrt; • — Nincs jobb dolguk, mint az út közepén kurjongatni? — Op... optimisták vagyunk — dadogják megszeppentem — Helyes. Akkor fejenként csak egy tizes!... . Nem vitatkoznak, de még könyörögni sem mernek. Jogos a bírság. Az egyik rendőr a nyugtát írja, a másik meg ugyancsak cifrázza, milyennek kell lenni az igazi munkásembernek..; — Hát... hát ezt szépen megúsztuk — sóhajt Kerekes a járdán, amikor aa rendőrök elberregnek. — Hatósági gyomoröblögetéssel is végződhetett volna... — Ha nem kurjongatsz, pajtikám, ez sincs! — mondja Karikás szemrehányóan. — Nanana! Csak a szabálytalan közlekedésért fizettünk! — igyekszik pontos lenni Kerekes. — Ha nem kurjongatsz, nem találnak ránk! Hang után jöttek! — Az órmódi temetőt nem hallották! — Csak a Csap utcát! Esküszöm! — Hiába beszlész, pajtikám, te kezted! Ne kend rám! — indulatoskodik Karikás; — Keni rád az atyaisten, nem én! — fortyan föl Kerekes, és hirtelen mérgében lök egyet a másikon. — Még te taszigálsz? Még neked áll följebb, pajtikám? — ordít Karikás. És visszaadja a lökést. Kerekes nekitántorodik egy üzlet vasredőnyének. Az úgy feldübörög, mintha bomba robbant volna. — Pillanatok múlva már összeakaszkodnak és hemperegnek. Gyomrozzák, szorongatják egymást. Virtusból, és nem gyűlöletből. Régen volt, hogy így próbálták utoljára az erejüket. Kit hol ér az ütés, vagy rúgás, attól ordít és káromkodik. Más már a csontjuk, hasuk, izmuk, mint harminc évvel ezelőtt. Ijesztően más... A dübörgésre, dulakodásra egy nő rohan ki a házból. Rémült visítozásba csap, mintha őt vernék: — Segítség! Rendőr!-. • Segítsé-é-ég! Néhány férfi ís előkerül a szomszédos házakból. Nagynehezen szétválasztják a két makacskodót. Nem történik klastromi csöndben... A helyszínre érkező rendőrnek csak a puszta előállítás feladata jut. Mire beérnek a kapitányságra, a verekedés virtusától és izgalmától kijózanodnak. Szégyenkezve, szótlanul méregetik egymást. S még jobban, amikor parancsot kapnak, hogy ki a cipőfűzőt, le a nyakkendőt, elő a zsebkést, cigarettát, gyufát! Reggelig nincs rá szükségük a különszobában. Pihenjék ki magukat, míg jegyzőkönyvbe mondhatják az éjszakai pankrációt és hangversenyt... Kerekesből buggyan ki először a bűnbánat: — Lesül a pofámról a bőr, te... Karikás barátian rábólint: — Az enyémről is, pajtikám... Ekkor tér vissza körútjáról a rendőrjárőr. Megismeri őket. — Hát magukkal mi történt? — csodálkoznak a té- pázottakon. A tényállás summázásá- nál már mindenki nevet. És szemük is. szívük is van a rendőröknek. — Van pénzük taxira? — kérdezi az ügyeletes. — Hogyne lenne! Nem vagyunk mi vagányok! — Olyan önérzettel mutatják az erszényüket, hogy azon kacagni kell. Csak külöri-külön mehetnek haza... Elsőnek Kerekes indul: — Hát szervusz, Karikás! — fátyolosodik meg a hangja és bújik a taxiba. — Viszontlátásra, pajtikám! — facsarodik a másik szíve is. öt perc múlva Karikás is indulhat. 4 biológia f orradalma a kapukon dö... Az enzimek szerepe a betegségek felismerésében Straub F. Bruno akadémikus nyilatkozata modern központi biokémia témája, az enzimológiai alapkutatás mögött mintegy másfél évtizedes múlt áll hazánkban. A további programban az eddigi sikeres elméleti munkásság folytatásával most már a gyakorlati alkalmazás előtt is megnyílt a távlat. Erről nyilatkozott dr. Straub F. Bruno akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetének és a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi, Vegytani Intézetének igazgatója — munkatársunk kérdéseire. — Az avatatlanok az e'a- zimkutatás fogalmához valamiféle egyetemes orvostudományi csodát társítanak; indokolt-e ez a várakozás? — A közvélemény szerint orvosi kérdésekben a valóság és az ábránd sajátos ötvözete nyilvánul meg, amelyben az arányok, emberileg teljesen érthetően, gyakran nem a lehetőségeket, hanem a vágyakat fejezik ki. Ez az enzimekre vonatkoztatva, úgy értelmezendő, hogy szerepük a szervezetben valóban egyetemes, de a jelenben aligha serkentik valamilyen orvosi csoda bekövetkezését. Alapvető jelentőségű serkentő hatásukat az élő szervezetben fejtik ki, részt Palicz József: Alföldi táj vesznek valamennyi élettani folyamat előidézésében, lezajlásában. megszüntetésében; Az enzimkutatás ezért igen széles területre terjed ki. ennek megfelelően különböző törvényszerűségek megállapításához is sok kutatási területen ad támpontot. Az ugyancsak kétségtelen, hogy az enzimek szerkezetének és szerepének teljes felderítése a biológia tudományában a forradalom szenzációját jelenti majd. S ez a forradalom már a kapukon dörömböl. — Hol tart a kutatás, milyen eredményeket mutathatnak fel az Ön vezetése alatt álló intézetek? — A két intézet kutatási köre kiegészíti egymást. Az akadémiai intézetben enzimkémiai, fehérjeanalíti- kai vizsgálatokat folytatunk, a kristályos szerkezet titkainak felderítésén munkálkodunk. Az egyetemi intézetben az enzimek dinamikus változásainak törvényszerűségeit igyekszünk megismerni, legújabb kísérleteink pedig már annak megállapítását tűzik ki célul, hogy az enzimek keletkezése miként szabályozható. Jelenleg algákban és baktériumokban kutatjuk a szabályozás módozatait, remélhetően hamarosan a növénykísérletekre is rátérhetünk. Dr. Straub F. Bruno, a nemzetközi hírű tudós-biokémikus Szent-Györgyi Albert tanítványaként Szegeden, majd később David Keilin professzor mellett Cambridge-ben Rockefeller ösztöndíjasként végezte tanulmányait. A most 51 éves professzor negyed évszázaddal ezelőtt, fiatalon aratta első tudományos sikereit: három enzim felfedezésével, az izmok összehúzódásában részes fehérjék, az úgynevezett aktin meghatározásával, továbbá oxidációs fermentek elkülönítésével. Elismert, népszerű kiválósága a magyar tudományos életnek: a Magyar Tudományos Akadémia biológiai osztályának titkára, a Magyar Atomenergiái Bizottság Izotóp Alkalmazási Szakbizottságának elnöke. Tudományos munkássága két ízben nyert elismerést Kossuth-díjjaL K. Gy. mml M \tcsoda vodka! A legjobb az orosz vodka. Ilyen jót még nem ittam! — motyogta és félszemmel a pohár alját hunyorogta. A másik, hórihorgas fiatalember, csak bólogatott, hogy klassz, klassz ital, — és töltött, így ment egész este. Körülöttük jellegzetes lágy mondatok kavarogtak a keringő ütemével. Halkan dalikázott egy társaság. — Ronda pacákok vagyunk — mondta a vodkaimádó. — Vannak itt vagy százan, de piásak csak mi ketten. Ezek nem isznak? — Dehogynem — legyintett a hosszú. — Isznak, csak jobban bírják. Nálunk, inni annyit jelent, mint balhét csinálni. Itt nem. Másfajták... — Idealizálunk, elvtárs- kám — horkant fel a másik. — A fenét. Ittak. Az egyik csendesen, maga elé nézőén, mint akit nem érdekel, hogy mi történik körülötte: a másik meg jobbra-balra pislogva, idegesen. A langaléta az a típus volt, aki néha bam. bára issza magát, akinek olyankor minden mindegy: a másik meg olyan, aki a? italtól nagyon erős, s másnap nem győzi megbánni, amit részeg fejjel csinált. Éjfél felé járt, egyre több asztalnál nótázgattak. Lassú, méltóságteljes mozdulatokkal ütötték a ritmust, majd hátradőltek és teli szájjal daloltak egymásnak, de úgy, hogy az asztal felett szinte ott hömpölygőit a folyó, amiről daloltak: a Volga anyácska. — Tudnak mulatni — je— Hűha — ugrott fel a hosszú. — A Csárdáskirálynő! Emlékszel még... dúdolta és két-három sasszét csinált a szék körül. A másik rászólt: — Ne marháskodj már Ülj le! így tényleg mi látszunk a legrészegebbeknek. — Na és? Azért is táncolok! Felkérek valakit! — ■■»■mm ........... T ISZAI LAJOS: VODKA gyezte meg a hosszú. — Csak nagyszívű emberek tudnak így mulatni... Mi minden benne van ezekben: erő, lágyság, büszkeség... A másik közbevágott: — Tán bennünk nincs?! Mink tán nem tudunk mulatni?! Különben igazad van, de hagyd abba. Én tPihenni jöttem, nem az emberek lelki alkatáról vitatkozni. Ők oroszosán mulatnak, mi meg magyarosan. Ez is szép, meg az is... mondta a hórihorgas és már lépett is a másik asztalhoz. A lány karcsú volt, szőke. Elolvadva keringőzött, a fiú meg vadul. Megteremtettek valamit, amit az unatkozó, bálozó nagynénik i mondanak legegyszerűbben:, szép pár. 4 fiú énekelni kezdett: „Szép volt, be szép”. A lány nevetett, majd ő is dúdolta a dallamot, a saját nyelvén. Sokan lesték a keringőjüket; legjobban a lány apja, egy nagydarab ember. Amikor a fiú énekelni kezdett, úgy látszott, mintha fel akarna állni, de nem mozdult, merev derékkal ült, s az asztalterítőt morzsolgatta, majd gyorsan leöntött egy teli pohár vodkát. g%okan tapsoltak, a zeJy nekar megújrázta a keringőt, az öreg sután bele-belevágott a melódiába, majd újra az ’tal után nVált. Két kézzel zúdította magába az embert- rázó pálinkát. Senki se figyelt oda. A zenekar gyorsabb táncba csapott át, a fiúban dolgozni kezdett a vodka, egy fordulatnál egyensúlyát veszítette és nagyot lökött az öreg asztalán. Egy fél pohárnyi vodka löttyent az abroszra... A fiatalember magyarul dadogott: — Bocsánat, nem akartam, bocsánat... Az öreg nekiveresedve ordította: — Mit ugrálsz itt! Miért ugrálsz? Mi? Mit gondolsz... A lány kétségbeesetten nézett az apjára: — Apa, ne! Csak véletlen volt... Az öreg még jobban kiabált, szidta az esztelen sem- mirevalókat, akik csak ugrálni, bohóckodni tudnak,
