Szolnok Megyei Néplap, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-14 / 112. szám

i§« má>us H SZÓI,NOK MEGYEI NÉPLAP 3 „Házilag11 drágább a gépjavítás Milliós alkatrészkészletek halmozódtak fel feleslegesen Az utóbbi években niegnövekedett a termelőszövet­kezetekben dolgozó erőgépek száma. Az állami gazda­ságok gépparkját nem számítva a jelenlegi 3369 trak­torból 2846 a szövetkezetek tulajdonában van. Trak­toregységre átszámítva megközelíti az ötezret. A mun­kagépekkel együtt a géppark értéke több száz millió forintot képvisel. A három nagybank és a negyvenhárom Országos pályázatot nyertek a szolnoki közgazdasági technikum diákjai Hatalmas közvagyon ez. Senkinek sem lehet közöm­bös, hogy mennyi idő alatt használódik el. A gépek élettartama ugyanis a rendszeres ápolással, kar­bantartással meghosszabbo­dik. De vajon ki javítsa, ki tartsa rendben a gépeket? Helyes-e, ha a termelőszö­vetkezetek javító műhelye­ket építenek, s azokat korszerű forgácsoló és egyéb szerszámgépekkel szerelik fel? Egyesek úgy vélik, ha „önállósítják” ma­gukat, olcsóbban, kisebb ráfordítással még a traktorok generáljavítását is elvégezhetik. Gyakoriak, szinte min­dennaposak ezek a kérdé­sek megyénk termelőszö­vetkezeteiben. Kétségkívül: megoldásra várnak. Szót kell érteni a tsz-vezetők- kel, szakemberekkel és a gazdákkal. A gépjavítási probléma ugyanis nem ki- sebbedik, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy fokozó­dik az erő- és munkagépek növekedésével. Köztudomású, hogy a közelmúlt években a gépál­lomások jelentős összegű beruházást kaptak. Csupán tavaly 16 millió forint ér­tékben szerelőcsarnokok, új műhelyek épültek Jászbe­rényben, Kunhegyesen, Jászkiséren és másutt is. -A gép- és jávTtóálTómások korszerű ipari üzemekké váltak. A forgácsoló-, szerszám- és precíziós gép­parkjuk a kényesebb igé­nyeket is kielégíti. Mon­dani sem kell, hogy az ál­lam sok millió forintot for­dított felszerelésükre. S éppen a termelőszövetkeze­tek érdekében. A gépállomások közel két évtizedes fennállásuk alatt rendkívül sok tapasz­talatot szereztek a javítás­ban. Mérnökök, techniku­sok és jól képzett szerelők sokasága dolgozik a javító­szolgáltatás érdekében. Két év óta megvalósult a tipi­zált szalagszerű gépjavítás. A szakosított munkaszer­vezéssel olcsóbbá, gazdasá­gosabbá vált a javítás. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az állami tá­mogatást sem. Az FM ál­tal meghatározott fix áras rendszerben egy Zetor fő­javítása 25 ezer forintba ke­rül. Ám az 50 százalékos kedvezménnyel a tsz-ek ezért csak 12 500 forintot fizetnek. Vajon érdemes-e hatal­mas szerelőcsarnokokat, műhelyeket építeni a szö­vetkezeteknek, s milliókat beruházni azok felszerelé­séért. Nyilvánvaló, hogy nem. Ezt sem a tsz, sem a népgazdaság nem bírná el. Több dolog is ellentmond az önállósítási törekvések­nek. A drága szerszámgé­peket — mint a gépállomá­sokon — csak kétműszak- ban lehet gazdaságosan ki­használni. A tsz-ekben nem rendelkeznek elég szakkép­zett esztergályossal, gya­lussal, szerelővel. Másrészt badarság, ha nem veszik igénybe az állam önzetlen segítségét. Sajnos, akadnak szép számmal ilyenek is. A szövetkezetek tehát egyáltalán ne tartsanak fenn javítóműhelyeket? — Ezt senki sem mondja. Nyilvánvaló, hogy az erő- és munkagépek karbantar­tását, ellenőrzését a trak­torosoknak naponta kell végezniük. Sőt ezt meg is kell követelni tőlük. Az I-es és II-es számú kar- kantartást, a kisebb javí­tást is a szövetkezetek mű­helyében helyes elintézni. A tsz-ek javítóműhelye • gazdaságosan tudja kihasz­nálni a kisebb esztergapa­dot, a villany- és autogén- hegesztőt, a fúrógépet, a rugókalapácsot és a ma­gasnyomású mosóberende­zést. Sajnos, ezek — főként az utóbbi — sok helyen hiányzanak a felszerelés­ből. A főjavítást, és a ge­neráljavítást helyes, ha a tsz-ek a gépállomásokra bízzák. Tavaly kísérletképpen 14 szövetkezet teljes műszaki kiszolgálását vállalták el a gép- és javítóállomások. A meghibásodott traktorokat a helyszínen hozták rend­be. Ha kellett szerelőko­csit küldtek ki a közös gazdaságba. A gépállomási szakemberek — a szerző­désnek megfelelően — gondoskodtak a gépek biz­tonságos üzemeltetéséről. A gyakorlat igazolta, hogy bevált ez a módszer, s Juti­k'Oi'»»» Julika története ott kez­dődött, hogy Gerhát Miska, a KISZ-titkár megnősült. Titkár nélkül maradt az alapszervezet. Az esküvő tavaly augusztusban volt. Julika azidőtájt került a kertészetbe az adminisztrá­ció segítésére. Később fel­vételét kérte a KISZ-be. Hogy volt eztán Julika? Kicsit feszeng, talán za­varban van, hosszan hall­gat, fejét oldalra billentve. Kendője alól rakoncátlanul. bújnak elő a tömörre font copfok. Lassan beszél: — A községi KISZ-titkár egyszer azt mondta, hogy vállaljam el a titkári teen­dőket. Nagyon rajta volt, hogy csak csináljam és ne egyenként többszázezer fo­rintos megtakarítást — kedvezményt — eredmé­nyezett a szövetkezetnek. Végül az alkatrész kész­letezésről is szólni kell. — Mindenki tudja, hogy mi­lyen nagy gondjaink vol­tak és vannak az alkatrész- hiány miatt. Ez az egyik oldala a dolognak. A má­sik: feleslegesen halmoz­nak fel készleteket, s ki­vonják azokat a forgalom­ból. Néhány példa erre. A karcagi Lenin Tsz 1,5 mil­lió, a -kisújszállási közös gazdaságok és az abádsza- lóki Lenin Tsz 900 ezer — egymillió forintos alkatrész készletet halmoztak fel. A kunszentmártoni Zalka Tsz például 5 DT véglehajtó fogaskereket raktároz, hol­ott 2 gépüket a gépállomás hozott rendbe, két újat pe­dig most szereztek be. Helyes, ha a tsz-ek 100— 150 ezer forint értékű al­katrésszel rendelkeznek. — Ám ezeket beszerezhetnék a javító állomások útján is. Nem kellene ezért anyag- beszerzőt tartaniok és sok száz kilométernyi potya- utat takaríthatnának meg, ha nem szaladgálnának néhány kiló alkatrészért. Máthé László próbáljam azt bizonygatni neki, hogy nem vagyok rá alkalmas. Így hát nagyne- hezen, úgy december vége felé ráálltam. Közben a kertészet apró, kockaalakú irodájában már állandó mukahelyként bir­tokolta az adminisztrátori íróasztalt. Az üzemegység­vezető az állandósítás té­nyét egyszerű szavakkal így summázta: — Jól dolgozik és meg­bízható ez a lány. Ugyan miért menne el ez a csöpp­ség, amikor itt szem előtt van. A termetre vonatkozó megállapítás ugyan kissé túlzó, a „kicsi a bors, de erős” közmondás ráillik. Különösen azon az emlé­kezetes márciusvégi KI.SZ- gyűlésen mutatkozott meg ez az erénye, amikor azt kellett eldönteni, mit vál­lalnak az újszászi Szabad­ság kiszesei az idei mező- gazdasági munkaverseny­ben. — Emlékszel rá, Julika? — Hogyne, soha nem vi­tatkoztam ól?** sokat, — A Szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Techni­kum III/A osztálya „A ban­íjság — könyv — dupla Az elmúlt napokban fog­lalkozott a MÉSZÖV Igazga­tósága a füldmüvesszövetke- zeti reklám-propagandával, valamint a vendéglátó egy­ségek kulturáltságával. Meg­állapította többek között azt is, hogy több olyan vezető van már —, aki nem becsüli le a jó propagandamunkát- Azon dolgoznak, hogy minél kulturáltabb módon ismer­tessenek egy-egy árufélesé­get, és tanácsokkal lássák el a fogyasztókat­A fenti megállapítás vo­natkozik a vendéglőkben és cukrászdákban elhelyezett sajtótermékekre is- — Több olyan egység van már a me­gyében mint pl- Kunmada­rason, Karcagon, Kunszent- mártonban stb- ahol a napi­lapok és folyóiratok mellett megtalálhatók a könyvek is- Érdemes elgondolkozni azon, hogy nem lenne-e helyes, — nemcsak a városokban és a járási székhelyeken, ha­nem a megye valamennyi községében az olvasók ré­szére különböző napi és heti lapokat biztosítani, valamint könyvsarkot létesíteni. A MÉSZÖV Igazgatósága elismerését fejezi ki azon földművesszövetkezeteknek, ahol ezt már megvalósítot­ták. mint ott. Barta Imre, a párttitkárunk is eljött. Ki­vételesen az alapszervezet egész tagsága jelen volt. Nem is én, hanem Barta elvtárs javasolta, hogy ne­vezzünk be a versenybe. Senki sem húzódozott, a kertészbrigád elvállalta egy hold paszternák megműve­lését, két baromfitenyész­tőnk a súlygyarapításra, a tisztaságra és az elhullás csökkentésére tett ígéretet. A fogatosok a 300 munka­napos mozgalmat válasz­tották. Szóval egyetértet­tünk mindaddig, míg a nö­vénytermesztési brigádra nem került a sor. Válasz- taniok kellett: vagy 3 hold kukorica és 600 négyszögöl cukorrépa — vagy 3 hold paszternák. — Választottak? — Még a mai napig sem. Ügy ahogy voltunk, mind a huszonnégyen összevesz­tünk, hogy melyikkel lesz több munka. A vitát követő héten kapták meg az 1964. évi járási verseny díjait. Juli­ké két sportzsákban alig kok szerepe szocialista át­alakulásunkban” című ta­nulmányával első lett az or­szágos középiskolai pályá­zaton. Elmondhatjuk, hogy a pályamunka szakkörök­ben országos érdeklődést és elismerést keltett, s ennek bizonyítására csak annyit: az OTP és a Beruházási Bank külön 1000—1000 fo­rinttal jutalmazta a diákok munkáját. (A pályadíj 2000 forint volt). A legkorszerűbb tanulmányi verseny — Ez az évenként ki­írásra kerülő pályázat a legkorszerűbb tanulmányi verseny — mondotta Saur- mai Ernő, az intézet igaz­gatója. A legjobban nyo­mon követi az országunk­ban történő gazdaságpoliti­kai változásokat és legjob­ban megfelel a szakközép- iskolák sajátos célkitűzé­seinek. Minden évben a legidőszerűbb feladatokat adja. A pályamunka elké­szítése sokoldalú ismerete­ket és gondos körültekintő munkát igényel, ezért ne­velő értéke is jelentős: a szakismeretek mellett meg­követeli az általános poli­tikai, történelmi tájékozottá ságot, a jó fogalmazást, a grafikus készséget é® a jó szerkesztői munkát. Az idei első díj elnyerése mellett azzal is büszkélkedhetünk, hogy tíz év átlagában első helyre kerültünk, mégpedig kiemelkedő módon: 92 pon.tr bírta hazacipelni a külön­böző porcelántárgyakat, — Vígh Magdi és Dancsó Ju­li jutalom manikűrkészle­tet és a baromfitenyésztés­ben elért jó eredményért kijáró 300 forintot. A fo­gatosok; Dobai Feri, Var­ga Jancsi, Polónyi Pista és Göblyös Laci 600 forinton osztozkodtak. ■ Az elismerés láttán na­gyobb lett a buzgóság. Ren­geteg ötlet született, de mindegyiket elvetették. Az­tán az idősebb korosztály­ból Pál József, a kertészet üzemegységvezetője —, aki csendes mosolygással fi­gyelte a fejleményeket — egy életrevaló javaslattal állt elő: — Alakítsatok ifjúsági csoportot, de külön. Pálnak nem egyik perc­ről a másikra támadt ez a gondolata. Már a május elsejei két­napos ünnepen is látta: egymás társaságában több­re képesek. Ugyanis kérte őket, hogy az ünnepek alatt, ha ráérnek, menje­nek ki a kertészeibe, mert nagydiák Vásárhelyi Pál tál, míg az utánunk követ­kező iskola 55 ponttal sze­repel. Tizenketten a nemzeti bank „ellen” — Kik vettek részt a munkában és hogyan tör­téni az adatgyűjtés? — kérdeztük Száz Idát, a ta­nulmány szerkesztőjét. — AZ egész osztály részt vett a munkában, mind a negyvenhármán, adatok; fényképek gyűjtésével. A grafikus munkát Szabó Ju­dit és Papp Marianne vé­gezte. — Tehát egyik elment mondjuk a Nemzeti Bank­ba... — Először nem mertünk egyedül menni, csoportosan mentünk, lehettünk vagy tizenketten. De olyan szí­vesen fogadtak, hogy az­tán felbátorodtunk és egyenként is mentünk a bankokba, üzemekbe. A lll/A javaslata a bankoknak — Valóban jól hallottuk, az osztály még javaslatot is tett a Nemzeti Banknak, az OTP-nek és a Beruhá­zási Banknak? — kérdez­zük Ida nénit, dr. Szása Jánosnét, a pályázó diákok tanár-vezetőjét. — A pályázat kiírásában javaslattételre is volt fel­szólítás. Merész igény, hi­szen jelentős gazdasági kér­désekben még mi, szakem­berek is nehezen teszünk javaslatot. A három nagy­bank működésének tanul­mányozása során azonban a diákok észrevették, hogy több ügyletet két vagy több bank is rendszeresen lebo­nyolít. így például beru­házásokkal kapcsolatos bankügyletekkel nemcsak a beruházási bank, hanem a másik kettő is foglalkozik. A tanulmány javasolta a bankok fokozottabb szako­sítását, az adminisztráció egyszerűsítését. — Egyéb­ként elmondhatjuk, hogy a pályadíj elnyerése feletti öröm és az elismerés mesz- sze túlmer>+ -T iskola ha­tárain. a melegágyakat szellőztet­ni kell és a locsolás is el­kel. Ott voltak mind a hu­szonnégyen. — Aztán mit szóltál a javaslathoz Julika? —kér­deztem. — Mit szóltam? — vont vállat. — Én is jobban szeretek a lányokkal dol- gazni. Az öregek tempó- sabbak, úgy gondolom, kü­lön brigádban többet ke­resnének a fiatalok. Még vitatkoznak a Sza­badság kiszesei a vállalá­sokon, zsörtölődnek az eső miatt, mert hátráltatja a munkát. Julika, ha befeje­zi a napi teendőit, a köny­velési tanfolyamra gondol, meg a KISZ-bélyegekre, melyeket már rendes idő­ben megvásárolnak a ta­gok. Bizony nehéz újdon­sült titkárnak lenni. — Hány éves vagy, Ju­lika? — Tizenöt. A megye KlSZ-titkirai között a legfiatalabb. — w ­Gyümölcsfák tavaszi növényvédelme A megye zárt nagyüzemi, kerti és szórvány-gyümöl­csöseiben befejeződtek az év első növényvédelmi munkái. A gyümölcshoza - mot jelentősen befolyásoló tavaszi védekezésekről ér­deklődtünk dr. Váczi Mi- hálytól, a kenderesi Nö­vényvédő Állomás főagro- nómusától. — Május egyik legfonto­sabb növényvédelmi tenni­valója a poloskaszagú szil­vadarázs elleni védekezés — mondotta a főagronó- mus. — A permetezéseket az elvirázgás után kell vé­gezni. A jelenlegi időjárási viszonyok zavart okozhat­nak a védekezés eredmé­nyességében. A szilvafák másik nagy pusztítója a szilvamoly. Ellene e hónap végén kell a permetezése­ket megkezdeni. A Tisza­zug három községében, Csé- pán, Tiszasason és Tisza- ugon már repülőgépes per­metezéssel több mint 2 ezer holdnyi gyümölcsöst és ker­tet véd tünk meg ettől a kártevőtől. A barackmoly ellen vagy elvirágzás után, vagy a virágzás végefelé időszerű a védekezés. — A három kártevőt azért említem együtt, mert ellenük nem egyenként, ha­nem kombináltan alkalmaz­zuk a vegyszereket. így a következő szereket érdemes használni: hektoliterenként 30 deka Hungária Dl/— 40-et, vagy 50 deka Per- nitet. Ha a pajzstetű május végi rajzására is számítha­tunk, akkor az oldathoz még egy kiló káliszappant és 15 deka nyers nikotint keverünk. A permetezést egy hónap múlva ajánlatos megismételni az érési idő­szakban 30 napos várako­zási idő betartásával. Kü­lönösen a barackmoly erős vitalitása teszi ezt indokolt­tá. Ennek érdekében az őszibarack-fajtákat is vegy­szeres védelemben kell ré­szesíteni. A megyében ösz- szesen 3000 hold barackos vár permetezésre. A véde­kezésre a növényvédő állo­más felhívást bocsát ki má­jus végén. — w — Tolnai Sándor MÉSZÖV Utazik a gulya Szent György napja nevezetes dátuma az eszten­dőnek. Ilyenkor szokták a legeltetést megkezdeni a pásztortársadalmak népei, s ez volt a kihajtás leg­végső naptári időpontja a Nagykunságunkban, Jász­ságunkban is valaha. Dehát azóta nagyot változott a világ, örökre eltűntek a Szent György naptól Szent Mihály napig szolgáló pásztorgyerekek is, sőt eltűnő­ben maga a legeltetés is. Egyre inkább a belterjes gazdálkodás váltja fel a régit. Azaz hogy mégsem nem szűnt meg a legeltetés, sőt új formája honosul meg az idén. Az állami gazda­ságok ugyanis legelőt adnak kölcsön az ebben sze- génykedő társüzemeknek. És éppen e napokban indul útnak hétszáz szarvasmarha, hogy elfoglalja a köl­csönadott pusztát. Indul útnak? Viszik őket. Hiszen pontosan ez a pláne. Mert a gulya se gyalogol, ha nem muszáj. Az álla­mi gazdaságok szarvasmarhái például teherképkocsikon teszik meg az utat az egyik gazdaságtól a másikig, így van új a nap alatt. Mert az igaz ugyan, hogy a Szent György napi kihajtás az régen L törvény volt és ma is annak látszik. A különbség annyi, ez a mostani már nem kihaj­tás, inkább kikocsizás. — borzák — L. L.

Next

/
Thumbnails
Contents