Szolnok Megyei Néplap, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-23 / 120. szám
IMi. május 2i. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 A takarmányköltségek az éllati termékek önköltségének 70—80 százalékát teszik ki. Nyilvánvaló tehát, ha az állati termékeinket olcsóban kívánjuk előállítani elsősorban a takarOkszerűen, takarékosan gazdálkodjunk a takarmánnyal Hiánygazdálkodásunkat kell hatékonyabbá tenni. Sajnos, az utóbbi években a növénytermesztés többi ágához képest a takarmánytermesztésben volt a legkisebb az előrelépés, sőt egyes növények terméseredménye nem éri el a háború előtti szintet sem* £CV£S NÖVÉNYEK ORSZÁGOS' tí.a<sÁnam: ái,a ( q/kh - bán} í f ; ! SS ; '.£RMESATi»Aí>ANAR AhARUhÁSA '" 'i* i AÍQ 'S (4 £, «6 «K,. ój. 95 194Ú«S r t L—! Ll 1%.. s foosa __146 1062 1552 1S65 Amíg a szemes takarmányok legszámottevőbb növényének termésátlaga szinte évről évre emelkedik, addig a szálastakarmányok termelésében nagy a lemaradás. Szolnok megyében (1931—40) tíz év átlagában lucemaszénából 22,1 q/kh termésátlagot értek el. Még az 1951—60 évek átlaga is közel 20 q/kh volt. Jelenleg megyei átlagban 14 q/kh alatt termelünk. (1362. 11,2 q/kh, 1963. 13,1 q/kh.) Hasonló a helyzet a lédús takarmányokat adó növények termelésénél is. A takarmányrépa vetésterületének csökkenésével a siló- kukorica szerepe egyre jelentősebb lett a takarmányozásban. Tény, hogy a háború előtt kisebb és jobb területen termelték a csa- lamádét, de ez mégsem indokolja — a korszerűbb agrotechnikai eljárások és az öntözés mellett — a terméseredmények nagyarányú visszaesését. Szolnok megye silókukorica átlagtermései: 1931—40 1960 q/kh-ban 122,0 100,$ % 100 82 Az ország mezőgazdasági művelés alatt álló területének mintegy 14,5 százaléka rét- és legelő. Ennek csökkentésére a területi adottságok miatt nincs mód, ezért meg kell oldani a több mint 2,3 millió hold- nyi terület korszerű hasznosítását. Elgondolkoztató, 1956—60 1959 rét q/kh 14,2 14,0 % 100.0 98,6 legelő q/kh 4.9 5,5 •/o 100,0 112,2 1961 1962 1963 80,9 76,9 97,2 66 63 80 hogy a több műtrágya és öntözővíz felhasználása ellenére a legelők hozama semmit sem javult, sőt a rétekről kaszált széna mennyisége holdanként egyre csökken. Országos termésátlagok réten és legelőn szénaértékben: 1960 1961 1962 1963 13,0 10,0 9,9 9,9 91,5 70,4 69,7 69,7 5,1 4,8 5,0 5.4 104,1 98.0 102,0 110,2 A szikes legelők fűhozamát is növelhetjük A fenti számokat vizsgálva önkénytelenül vetődik fel a kérdés, van-e remény a rétek és legelők termésének fokozására? Több éves kísérleti eredményeink alapján biztonsággal elmondhatjuk, hogy a jelenlegi 12—15 mázsa zöldet termő szikes legelők fűhozama is felfokozható 150— 200 q/kh zöldtermésre. A legfontosabb e tekintetben a szemlélet megváltoztatása. Be kell látnunk, hogy a legelő is művelési ág, ennek is megvannak a maga igényei. A rossz hagyományokkal szakítani kell, ezt a művelési ágat is kultúráltabban kell gondozni. Pótolni kell a hosz- szú évek óta kivont tápanyagokat, a kevés csapadékot, meg kell szüntetni a gyomosságot. Változtatni kell a legelőn való tartás primitív formáin, rá kell térni a szakaszos legeltetésre. s kímélni kell tavasz- szal és ősszel a növényzetet. A megfelelő mennyiségű termés elérésének első feltétele tehát* hogy ősszel a legeltetést időben fejezzük be, ugyanis ilyenkor tartalékol a növény tápanyagot a kora tavaszi fejlődés megindulásához. A szokásos, kíméletlen őszi legeltetéssel a jövő évi bokrosodási csomók megsemmisülnek, tavaszra nem marad tápanyagalap, később tud csak a növényzet kifejlődni. Az őszi kíméleti időszak első felében kell elvégezni a szerves- és műtrágyázást, ha szükséges, még az öntözést is. A gyepnövényzetnek a nagy termések eléréséhez napi 4 milliméter, 160 napos tény észidőszakban 656 milliméter vízre van szüksége. A kontinentális tiszántúli éghajlatunk alatt (sok évi átlagban) 260 milliméter csapadék esik, tehát csaknem 400 milliméter öntözéssel kell pótolnunk; A természetes legelők öntözésének módszere — az alföldi sík terepen — a sávos csörgedeztetés, de az árasztás is jól alkalmazható. Az utóbbi esetben a felesleges víz levezetéséről 24 órás vízborítás után gondoskodni kell. (Az öntözés rossz végrehajtása, vagy az öntözővíz elégtelen le- csapolása, valamint a nem kellően szikkadt talaj ta- postatása a növényállományt veszélyezteti. (Mindkét öntözési mód esetében egy-egy alkalommal 80— 120 milliméternek megfelelő vízmennyiséggel gazdaságos öntözni. A tápanyag és a vízhiány mellett az értékes legelő füvek fejlődését legjobban a gyomosság hátráltatja. A gyomot közvetlen beavatkozással vagy közvetett módon is lehet irtani. A vízrendezés, az okszerű hasznosítás nagymértékben gyéríti a gyomokat, ezentúl a bőséges tápanyagellátás is hoz eredményt a kultúrállapot javulásában. A gyomgyepes jártatóban, közvetlen eljárások alkalmazása, vegyszeres, mechanikai gyomirtás szükséges. A felsorolt legszükségesebb termelési tényezők jó alkalmazásával nagy zöld termést lehet elérni, s már az első évben számíthatunk a költségek nagyrészének visszatérülésére. — Nyereség az is, hogy a legelőn termeljük meg a zöldtakarmányt, s a felszabadult szántó területen több árunövényt termelhetünk. A feljavított területeken rendkívül fontos a szakaszos legeltetés bevezetése. A legeltetési idényben ugyanis egy-egy szakaszt 4—5-ször is tudunk legeltetni. A korszerű gyepgazdálkodás csak a termés-fokozás és hasznosítás legszorosabb egysége révén valósítható mee. A gyepek hasznosítása Ez kétféle formában történik: legeltetéssel, illetve a füvet lekaszáljuk és téli takarmányozásra szénát vagy silót készítünk belőle. Szolnok megye területén jelenleg a két hasznosítási mód kombinált megoldása a legcélszerűbb. Ismeretes, hogy a lucerna területeink nagy része az őszi pocokkár miatt kipusztult és a megmaradt táblákról a ritkult állomány miatt csak féltermésre számíthatunk. Rét- és legelő területeink termése is átlagon alulinak mutatkozik a tartós hideg tavasz következtében. Az adott helyzet nagymértékben fokozza a téli szálastaíkarmány gondjainkat. Intézetünk gazdaságában a legelő területeinket alapos helyszíni szemle után táblánként vagy a táblán belül is minősítjük és ennek alapján kaszálással vagy csak legeltetéssel hasznosítható területekre osztjuk. A kultúrába vett öntözhető legelő területeink első növedékét ez évben teljes mértékben kaszálással hasznosítjuk. A széna és silókészítés arányát a kaszálás idején uralkodó időjárástól tesszük függővé. Ha a szénaszárítási lehetőségek jók lesznek, akkor silót csak igen keveset készítünk. Az idén a fű- silózást csak mint tartalék konzerválási módszert alkalmazzuk. Bár a silózás sokkal kevesebb tartósítási veszteséggel jár mint a szénakészítés, de az állat egészséges bendő működéséhez jó minőségű szénára is szükség van; A gyep hasznosítás legáltalánosabb módja a legeltetés, mely egyben a „betakarítás” legolcsóbb formája is. Ezért olyan legeltetési módszert kell alkalmaznunk, illetve kialakítanunk, mely minimális veszteséget eredményez és a korszerű legelő gazdálkodáshoz jól idomul. A jelenleg ismert legeltetési módszerek közül a német szakaszos megoldás és a villanykarámos sávosan adagoló eljárás a legeredményesebb. Intézetünkben a sávosan adagoló módszert találtuk a mi viszonyaink között a legmegfelelőbbnek. A módszer legnagyobb előnye, hogy le- gelés kö7.ben már a legelt területen áll az állat és így elmarad a tiprás. a trágyázásból és a vizeiéiből származó legeltetési veszteség. Az állat étvágyát fokozza, hogy folyamatosan újabb és újabb adagokban friss fűhöz juthat, de nem válogathat. — Ezért lerövidül a lgelteté- si idő és megszűnik a felesleges járkálás. a legej- tetési veszteségek jelentősen csökkennek. Szikes legelőink hozamát a kultúrába vétel és a korszerű használat második évében négyszeresére lehet emelni. Ezt igazolják intézetünkben végzett legeiőhasznosítási kísérletek 1964. évi eredményei. A kísérleti területen átlagosan 1,15 számosállatot tartottunk el a legeltetési idény alatt. Egy hold legelőre a számosállat terhelést a várható legalacsonyabb sarjútermés állateltartóké- pességéből állapítottuk meg. Minden fűnövedék termésének azt a részét, mely több volt az adott állatlétszám szükségleténél — lekaszáltuk és részben szénát, részben silót készítettünk belőle. Az így lekaszált termés 20 q/kh szénaértéknek megfelelő takarmányt adott, az állatok 97,9 kilogramm átlagos súlygyarapodásán kívül. A kísérleti legelőterület hozama: keményítőértékben 14,9 q/kh gabonaegységben 21,4 GE/kh egy kh-on előállított hús 171 kg volt. Bár a legelők korszerű hasznosításának előrehaladása jelentősen enyhítené a Szolnok megyei gazdák gondjait, mégsem mondhatjuk, hogy a jobb eredmények elérésének csak ez lenne az egyedüli feltétele. A legfontosabb fehérje bázis a lucerna A vizsgálatok szerint a lu- cemalevél 30 százalék körüli fehérjét tartalmaz — (szárazanyagra vonatkoztatva) vagyis többszörösét a korpa fehérje tartalmának és többet, mint az abrak hüvelyesek nagyrésze. Hazai lucernáinknál általában 50 százalékot tesz ki a levél és 50 százalékot a szár. Ez az arány is oly kedvező, hogy a szálastakarmányok többségét ebben is megelőzi. A szár fehérje tartalma 6—8 százalék, vagyis a lucerna összes fehérjetartalmának körülbelül 75 százaléka a levélben van. A nagy mennyiségű levői és a benne végbemenő nagyarányú fehérje szintézis miatt a lucerna sokkal fokozottabb igényt támaszt az agrotechnikával szemben, mint egyéb szálastakarmány. összehasonlításképpen nézzük meg néhány fontosabb termesztett növényünk ^ 1 kg szárazanyag előállításához szükséges vízigényét. búza 513 kg kukorica 368 * cukorrépa 397 „ borsó 788 „ rizs 710 vöröshere 797 „ lucerna 831 * len 905 „ Mint az adatok mutatják, a lucerna legvízigényesebb növények közé tartozik; Elterjedt nézet, hogy a lucerna mélyrehatóié gyökereivel képes a vízszükségletét a talaj mélyebb rétegeiből fedezni. A gyakorlat azonban azt mutatja, ha a lucerna mélyebb rétegek vízkészletére van utalva, kielégítő termés létrehozására nem képes. Mindenki által ismeretes, hogy a nyári hónapokban — amikor a talaj felső rétege száraz — a lucerna minimumra csökkenti fejlődését, egy kiadóg sső - után pedig gyors növekedésnek indul. Az öntözés bizonyltja a legjobban, hogy az évi termés legfőbb meghatározója a lucerna rendelkezésére álló vízkészlet. Rétiagyag talajon végzett öntözési kísérletünkben az öntözetlen kontroll 55,63 q/kh, az öntözött 66,55 q/kh, az öntözött műtrágyázott (200 q/kh istállótrágyának megfelelő műtrágya) 85,62 q/kh és az istállótrágyázott — 200 q/kh — 92,83 q/kh szénatermést adott; Vagyis az öntözés 19 százalékkal; az öntözés és műtrágyázás 54 százalékkal és az öntözés istállótrágyázással 67 százalékkal növelte a szénater- mést. Ugyanezen kísérletben öntözés nélkül sem a műtrágyázásnak, sem közvetlenül a lucerna alá adott istállótrágyának számottevő eredménye nem volt. Ezért kérdés, hogy öntözés nélkül mennyire növelhető a lucerna szénatermése. Az évszázados megfigyelések szerint a lucernának legjobb előveteménye az istállótrágyázott kapás. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a trágyázott cukor- és takarmányrépa jobb élőve- temény, mint a kukorica, aminek a visszamaradó tőmaradványai rontják a lucernatelepítés sikerét. Az újabb kísérletek azt is igazolják, hogy lucernánál a műtrágya egy részét is helyesebb az elővetemény alá adni. Az elővetemény alá adott istállótrágyának nagy szerepe van a tápanyagellátáson kívül a talajnedvesség megőrzésében is; A szakkönyveink által hangsúlyozott őszi mélyszántás víztároló hatását kísérletek szerint fokozni lehet az altalajlazítással. E szempontok betartásán kívül a jó kultúrállapotú (gyommentes) tábla kiválasztása fontos követelmény. Nagyüzemi kísérletünkben ily módon négy év átlagában 56 q/kh szénater- mést sikerült elérni. Megyénk területén nagymértékben elterjedt a lucernának takarónövénnyel történő telepítése; Takarónövénynek általában borsót és lent alkalmaznak; Mint az előzőekben láttuk, mindkét növény nagy vízigényü. A lucernára káros hatásuk különösen abban nyilvánul meg, hogy vetésük mélyebbre történik, mint a lucernáé, így gyökérzetük a lucerna előtt lefelé haladva használja fel nemcsak a talajnedvességet, hanem a fel- táródott tápanyagot is. Ismeretes, hogy a lucerna — a többi pillangós növénnyel együtt — N szükségletét gyökérgumóiban élő Rihizobiumok által a levegőből megkötött nitrogénből fedezi; A gyakorlati megfigyelések azt igazolták, hogy az élénk Rhizobi- um tevékenység egyenes arányban van a lucerna föld feletti részének növekedésével. Hazánkban a múlt évi katasztrofális magtermés, valamint a lucernák nagymértékű téli kipusztúlása sürgetően írják elő, hogy területnövelés nélkül az ismert agrotechnikai módszerek hiánytalan betartásával enyhítsük a fehérjehiányt. A fentiekben felvetett kérdések sürgős megoldás- hogy az állati termékek iránt megnövekedett igényeket — főként a takarmányhiány miatt — nem tudjuk kielégíteni. Ez az állapot nem tartható fenn, tehát komoly erőfeszítéseket kell tenni a takarmánytermesztés biztonságának ps fejlesztésének érdekében. Benedek, Borsos, Csizmadia, Csontos, Molnár Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, Karca*
