Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-03 / 79. szám

MS. április 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPlAf 3 Akadémiai évzáró Jászkiséren Az idén kísérleti jelleggel, két községben a me­gyében — Jászkiséren és Jászfény szarun —, de több részén az országnak, — megszervezték a 160 órás idő­tartamú termelőszövetkezeti akadémiát. A mezőgaz­dasági szakmunkás bizonyítvány ugyanis az általános iskola nyolc osztályának elvégzéséhez van kötve. Kitüntetések hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából Kettős terjedelemben jelent meg a Jászkunság április 4-re ízléses köntösben, értékes, tudományos tartalommal jelent meg a Jászkunság ünnepi száma. Szurmay Ernő ünnepi köszöntője nyitja meg a cikkek sorát. A megye po­litikai, gazdasági és társa­dalmi életének egész sor vezetője írt a Jászkunság ünnepi számába. így pél­dául Tóth János, a párt- bizottság ipari osztályának vezetője, a megye ipari fej­lődéséről, Bárdi Imre, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője az 1945-től 65-ig terjedő időszak művelődésügyéről írt értékes tanulmányt. Az ünnepi szám munkatársai között találhatjuk Soós Ist­vánt, a megyei pártbizott­ság munkatársát, Fodor Mihályt, a megyei tanács vb-elnökhelyettesét, Berecz- fci Lajost, a megyei párt- bizottság osztályvezetőjét A felsoroltakon kívül több tudományos kutató és a megyei kulturális élet kü­lönböző területein dolgozók írtak cikkeket. Igen tar­talmas és érdekesek a szolnoki Téli Tárlatról, a Tisza táncegyüttesről írott kulturális cikkek és a bő­séges képanyag. Erős hajnali fagyok Európa keleti felét észak felől élénk, egyes helyeken viharos száléi előretörő sarkvidéki levegő árasztot­ta el. Hazánk területe is a sarkvidéki légtömegek zónájába került. Pénteken hajnalra a hőmérőházikók 1—1.5 méteres magasságá­ban nulla—mínusz 5, a ta­laj közvetlen közelében pe­dig mínusz 2—mínusz 8 fokra hűlt le a hőmérséklet. Az évszakhoz képest szo­katlanul erős fagyra még a következő egy-két napon is számítanunk kell. Szomba­ton éjjel előreláthatólag mínusz 2—plusz 3 fok kö­rül alakul a hőmérséklet, de talajmenti fagy ország­szerte várha/tó. Hazánk te­rülete valószínűleg tovább­ra is a hidegfront övezeté­ben marad, s így szombatra is mindössze 9—14 fokig terjedő felmelegedés ígér­kezik. Az észak-északnyu­gati, helyenként élénk, át­menetileg erős szél tovább­ra is tart. S hogy az érintett felnőt­tek szakmunkásképző tan­folyamokra jelentkezhesse­nek, előtte vállalkozniuk kell a dolgozók esti isko­láira. Sok falusa ember tiszteletreméltó bátorsággal ezt teszi. De a másik cso­port így számol: ha az ál­talános iskolában tölti el az éveket, s utána megy még a hároméves szakmun­kásképző tanfolyamra, — ugyan mi hasznát veszi majd öreg korára a szak­mai képesítésnek Másrészt igen sokan — érthetetle­nül — restellkednek újra a kisdiákok padjaiba vissza ülni. Mígha tanfolyamsze­rűin, szabadoktatás mód­jára, kötetlenül, visszakér­dezés nélkül sajátíthatja el az anyagot, szívesebben rá­áll. A jászkiséri Alkotmány Termelőszövetkezetben pél­dául harminchét idősebb parasztasszony, férfi és leány vállalkozott erre. Harmincán mindvégig hűséggel ki is tartottak és megjelentek a záró­foglalkozáson. Még hozzá nagy izgalom­mal, az asszonyok rendbe tetették hajukat a fodrász­nál, kicsípték magukat, s a férfiak is kiöltöztek az alkalomra. Hiába akarták távoltartani az iskolás jel­leget, nem sikerült. — A tudással ismerkedő ember úgyse tudja kivonni magát a vizsga izgalma, varázsa alól. így történt az Alkot­mány Tsz akadémistái- val is. Olyannyira hatott a meg- illetődött . felnőtt emberek drukkja, hogy Ferenczi doktor, megyénk tbc inté­zetének vezetője, a TIT el­nökség tagja többször azon kapta magát, súgja a fele­letet Mert hiszen megha­tó és bosszantó dolgok so­kasága megesik egy ilyen egész délutánt betöltő zá­rófoglalkozáson. Megható: az az igyekezet, ahogyan idős, meglett em­berek izzadtsággal szorít­ják ki magukból az isme­reteket. Megható Tóth Ká­roly bácsiók kis előadása a magyar államalapításról. Halász Áron, Nemes Fe- rencné feleleteit hallgatni és öröm, ahogy Nász Pi­roska, Szűcs Ferenc tud­nak. És az is megkapó; a Táncsics szövetkezet veze­tői Jász József elnökkel az élen megvásárolták a köny­veket. Azért, hogy a hall­gatóknak még erre se kell­jen pénzt kiadniolc, a zárás után összegyűjtik a jegyze­teket. Ám egy-két foglal­kozás után, hamarosan be­jelentették; ők inkább ki­fizetik az árát, de a köny­veket megtartják, hogy vizsga után is bele-bele nézhessenek. És nagyon bosszantó: a tankönyvek tudományos szintű stílusa, körmonda­tokkal, idegen szavaktól hemzsegő definíciókkal te­lítve. Megértése legalább kö­zépiskolai alapképzettsé­get igényel. Tanárok és más szakmabeliek egyön­tetűen állítják ezt. Nyolc tantárgyat hallgat­tak az akadémisták. Külö­nösen meglepően sokat tudott a tanfolyam hazánk történelméből. Győri János ugyanis a marxista köve­telményeken túltette magát és a leglényegesebb hazai történelmi eseményeket adta elő. De azt is kötve a kör­nyezethez. A paraszt forra­dalmak idejéből Törő Pál mezőtúri felkelését, a Ta­nácsköztársaság napjaiból a jászapáti Velem! Endre és a községbeli Korsós Fe­renc bácsi alakját idézték fel. Ugyanilyen kiváló felnőtt oktatói képességet árult el Ladányi Lajos tanfo­lyamvezető, Kónya Tibor és Jász József, a tsz el­nöke. A technikumi képesítésű szövetkezeti elnök oktatta ugyanis a növénytant vá­rakozáson felüli sikerrel. A jászkiséri tanfolyamon egyébként mindenki záró­bizonyítványt kapott. A jó az lenne, ha a következő évben valamennyien be is iratkoznának a szakmun­kásképző tanfolyamra. Sokan azt is bizonyítgat­ják, a tanfolyam helyett okosabb iskolára toborozni az embereket. Korai lenne kimondani, ennek az új oktatási formának a lét- jogosulaitlanságát. Bevá­lik-e vagy sem, a gyakor­lat dönti el. Mindenesetre az már eleve a jászkisériek és a jászfényszaruiak érde­mét öregbíti, hogy amíg máshol csak vitatkoznak róla, ők már csinálják. — Amíg más községekben szavak csapnak össze a felnőttek tanulásáról, ők tanítják az idős generációt. Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából az ország városaiban, fal­vaiban, gyárakban, üzemek­ben, termlőszövetkezetek- ben, gépállomásokon, hiva­talokban, intézményekben több mint két és félezer dolgozót tüntetett ki a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa. Az Országház kupola­csarnokában pénteken dél­után Dobi István, a Nép- köztársaság Elnöki Taná­csának elnöke nyújtotta át az Elnöki Tanács által ado­mányozott kitüntetéseket. — Ezen az ünnepségen részt vett és a Munka Érdem­rend arany fokozatát kapta Csáki István, az MSZMP Központi Bizottságának pót­tagja, a megyei pártbizott­ság első titkára és Oláh György, a megyei tanács vb-elnölce. Az ünnepségen megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnö­ke, Biszku Béla, Fehér La­jos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bru- tyó János és Ilku Pál, a Po­litikai Bizottság póttagjai, Papp János, a kormány el­nökhelyettese. Az ünnepsé­gen jelen voltak miniszte­rek és központi bizottsági osztályvezetők is. Felszabadulásunk 29. év­fordulója alkalmából ugyan­csak kitüntetést kaptak: A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta: Nyí­ri Béla, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, Sipos Ká­roly, az MSZMP Szolnok városi bizottságának első titkára, Nádas József, a szolnoki járási pártbizottság első titkára, Boros tstván, a Szolnoki Gépállomás trak­torosa. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Var­ga Jenő párt-nyugdíjas, — Szekeres László, a jászberé­nyi járási pártbizottság el­ső titkára. Karsai Mihály, a kunszentmártoni járási pártbizottság első titkára, Tóth Imre, a túrkevei vá­rosi pártbizottság titkára, Oláh János, a törökszent­miklósi járási pártbizottság titkára, Hajnal István, a ti­szafüredi járási tanács vb- elnöke, Dobosi Ferenc, a karcagi városi tanács vb- titkára, Nagy Lajos, a tisza- földvári községi tanács vb- titkára. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta: He­gedűs Lajos, a Szolnoki vá­rosi tanács tagja, dr. Szabó György, a megyei tanács vb ipari osztály vezetőjének helyettese, Lajkó Lászlóné, a megyei tanács vb Igazga­tási osztályának főelőadója, Béres József, a jászberényi városi pártbizottság fegyel­mi bizottságának elnöke, — Kozák Julianna, a megyei pártbizottság szakelőadója, Soós István, a megyei párt- bizottság munkatársa, Ágos­ton Magda, a Szolnok váro­Í si pártbizottság munkatár­sa és Juhász Imréné dr., a megyei pártbizottság tagja, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. Borzák Lajos Elkészült a hatszázad'k palánfaültetőgép a törökszent­miklósi gépgyárban. Ebből háromszázat csehszlovák exportra, háromszázat pedig hazai használatra szán- n ak. Keressük Lídiát és kislányát Tatjánát Levél rosztovi kollégáinknak Kedves Barátaim! Mielőtt kérésem elmond danám, mit szívemben hor­dozok immáron több nap óta, engedjék meg, hogy le­velem egy történettel kezd­jem. Egy történettel annak jegyében, hogy a világon mindenhol egyformán szen­vednek az asszonyok — le­gyen a szovjet, magyar, an­gol, amerikai, német, arab, vagy vietnami — amikrr vérükkel, verítékükkel vi­lágra hozzák gyermeküket. Tálán éppen ez a közös sors hozza közel egymáshoz az asszonyokat, tünteti el az ellenség és a barát közötti sokszor áthidalhatatlannc-k látszó szakadékot. Ezelőtt 20 évvel, ponto­sabban 1944. november 27- in történt az, amiről beszél- ti akarok. Magyarország térképén csak egy parányi fontként, jelzett falu, Rákó- zsifalva területéről e napot negelőzően néhány héttel, tísebb-nagyobb csatározá- tok után i szovjet csapatok kiűzték a fasiszta hadsere­get. Aztán újabb szovjet csapatok érkeznek a község­be, köztük egy repülős ez­red. Krupincza Imréék Sattai tmn vtea 7. szára alatti kis házába november elején be­kopogott két szovjet kato- Mtiszt. Szállást kerestek szovjet tisztek részére. Kru- pinczáné félt és sírt és seho­gyan sem akart arról hal­lani, hogy az ő tiszta szo­bájába szovjet katonák köl­tözzenek. Ez az ellenkezés akkoriban nem volt csoda, hisz önök is jól tudják, hogy o hitleri propaganda- gépezet alapos munkát vég­zett, amikor a szovjetek ke­gyetlenkedéseiről, emberte­lenségeiről írt. Egy falusi asszony, aki a háborúból csak a nyomorúságot látta, nem ismerhette a valóságot. Neki akkor ellenségnek szá­mított minden szovjet ka­tona. Az ura nyugtatgatta: ne félj, én is itt vagyok. Sírva súrolta a nagyszobát, ami- Icor lépéseket hallott. Két katonatiszt jött. Egy őrnagy és egy főhadnagy. Egy őr­nagy és eOV szép, szőke, fia­tal főhadnagynő! Férj és feleség. Este sültkolbásszal. liákaóvál kínálta a vendé­geket — mert mégis csak a vendégei voltak. De fik, hó­roma n. az ura, a tíz eszten­dős kisfia, meg 6 félrehv- ződtak a sarokba. A szovjet ömaan «Um. magértteUe ők sem vacsoráznak addig, amíg a házigazdák le nem ülnek az asztalhoz. így kezdődött az ismer­kedés, persze nem ilyen egyszerűen. Krupinczáék nem tudtak oroszul, a szov­jet házaspár nem beszélt nagyarul. így, hát az ..iga­zi, nemzetközi nyelven”, ke­zük mozdulataival magya­ráztak egymásnak. És meg­értették egymást. Megértet­ték, amikor az őrnagy rá­mutatott feleségére és ma­gyarázta, hogy náluk is lesz „csicsis" (ez a világon min­denhol kisbaba- jelent, hisz e szóval ringatják az anyák gyermeküket) és majd re­pülőgép viszi a feleségét Rosztovba szülni. Teltek a napok és a két család mind jobban össze­barátkozott. Aztán elérke­zett november 27-e. A szov­jet asszony reggel éppen úgy ment szolgálatba, mint szokott, de rövid idő múlva visszatért. Hazajött a férj is. Krupinczáné rövid idő múl­va arra lett figyelmes, hogy a házaspár szobájából sírás hallatszik. Bekopogott. Segíthet valamit? Asszonyi szemének nem kellett sok magyarázkodás. I Mta, Lídia már nem utazik Rosztovba, hogy otthon hozza világra gyermekét. Kiment a kony­hába és feltett egy nagy fa­zék vizet melegedni. — Madam kell — topo­gott körülötte az őrnagy. — Magyarszki madam. — Bába? — mondta a magyar asszony. — De hon- nét? Nincs se bába, se or­vos a faluban. Aztán eszébe jutott Pén- tekné. Igen, ő biztosan se­gít. Hiszen nem egy gyere­ket segített már a faluban világra. Elment érte. Kérte, jöjjön, mert életről, egy anyáról és gyermekéről van szó! Nem ellenség az! Csík egy asszony! Egy szenvedő asszony! És a két falusi paraszt- asszony 1944. november ?,t- én délután 2 és 3 óra kö­zött, távoli ágyúszó zenéjé­nek kíséretében világra se­gített egy kisleányt. Egy vézna kisleányt, olyat, aki három héttel hamarabb lát­ta meg a napvilágot, mint kellett volna. Amikor Lídia kicsit ma­gához tért, megfogta Kru­pinczáné kezét: — Sárika, szóidat, bá- risnya? — Bárisnya! Nézd, kis­lány. Kicsit vékony, a lel­kem, de majd mi meghiz­laljuk. Igaz? — nevetett vissza az anyára. Krupinczáné tanította meg a mamát arra, hogyan kell etetni, pályázni, fürdetni a kislányt, aki a Tatjána MMt k**y/'* — 0 ttette elő a régi pólya pár­nát, miben még saját fiát ringatta, a kis ingeket, meg amit talált, hogy fel tudják öltöztetni az új emberkét. December közepén to­vább ment az alakulat. Krupinczáné egy piros pap­lanba csomagolta a kicsit és sírva csókolták meg egy­mást, ki tudja, hányszor. Lídiával. A szovjet asszony elvitte magával a háznak fényképét, ahol kislánya született, a magyar asszony pedig még ma is őrizgeti azt a fekete bakelit cukor­tartót, amit Lídiától kapott emlékbe. Azóta húsz esztendő telt el. Krupinczáné nagymama lett és Krupincza bácsi nyugdíjas. Mégis sokat és napról napra egyre többet gondolnak Lídiára s Tatjá­nára. Mi lett velük? Élnek? Vajon nem hibáztak, ami­kor engedték, ' ogy a fiatal, 22 esztendős anya tovább vigye a kegyetlen télben gyermekét? Egyetlen vá­gyuk van már csak, bizonyos­ságot tudni... élnek-e... ho­gyan múlt el felettük ez a két évtized. Ugye, kedves ismeretlen rosztovi barátaink, már sej­tik, mit szeretnénk kérni önöktől. Segítséget Krupiv- cza Imrének és feleségének. Segítséget, hogy megtalál­ják Lídiát és Tatjánát. A szovjet házaspárról csupán néhány homályos adatot tu­dunk: az anua neve Lídia Simona, rosztovi lalcos volt, s a háború alatt főhadnagy­ként szolgált a szovjet had­seregben. Az apa neve: aki őrnagy volt ugyanabban az ezredben Alekszander Hol- manszkij vaay Ulmanszkij. Kazáninak mondta magát. Amikor Rákóczifalváról to­vább mentek, állítólag Szentmártonkáta volt a kö­vetkező állomáshelyük. Krupincza Imréék azóta keresték már az egykori tolmácsot, Szányi Jánost is. de az meghalt, így tőle sem tudják megkérdezni: tudja-e a címet? Tudom, húsz év nagy idő, de hiszem, hogy Lídia sem felejtette el azt a kis ma­gyar falusi házat, azokat az egyszerű embereket, akik akkor, 1944 novemberében ■ 'ívük mélyéig barátai let­tek, s akik most i: nagyon sokat gondolnak rá és Tat­jánára. Tatjánára, aki azóta már nagylány, esetleg fia­talasszony. Kérem próbálják megta­lálni Lídiát és Tatjánát. És ha közös munkánk sikerrt 1 jár, értesítsék szerkesztősé­günket. Írják meg azt te, hogyan alakult a család sorsa. Szívességüket előre is köszönöm. Krupincza Imré- ékkel együtt nagyon várja válaszukat Vám ViktM?

Next

/
Thumbnails
Contents