Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 62. szám
íSGS aaérciv® 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP u KABEL CAPEK* Archimedesz halála A legenda merőben más- **• ícépp igaz, mint ahogy a köztudatban él. Ha hiteles az, hogy Archimedesz Szirakuza elfoglalásakor vesztette életét, nem felel meg a valóságnak, hogy egy fosztogató római közlegény tört be házába, mire a mér tanába merült tudós dühösen rászólt: „Ne bolygasd köreimet!” Először is: Archimedesz nem afféle szórakozott professzor volt, aki ne tudta volna, mi történik körülötte. Sőt, nagyon is fegyelmezett volt, született katona, hiszen ő találta fel és szerkesztette meg városa védelmére a harcászati gépeket. Másodszor: a római katona nem holmi részeg fosztogató volt, hanem a nagy műveltségű és ambiciózus Lucius, a légióparancsnok, aki jól tudta, kivel áll szemben. S mert korántsem fosztogatói szándékkal nyitott be, amint megállt a küszöbén, katonásan köszöntötte a tudóst: Ave, Archimedesz!” Archimedesz, aki épp rajzolt, fölpillanatott viasztáblájáról: — Mi történt? — Archimedesz — szóit Lucius — mi jól tudjuk, hogy gépeid nélkül Szirakuza egy hónapig sem állhatta volna ostromunkat, így azonban kerek két évig tartott, amig bevettük. Mi katonák nagyra tartjuk ezt a fegyvertényt. Gépeid remekül beváltak. Gratulálok. Archimedesz elutasítóan legyintett: — Ugyan kérlek, ezek kicsiségek; semmi rendkívüli nincs rajtuk: könönséges katapulták. Játékszerek, — semmi tudományos értékük... — De hadászati igen — szólt Lucius. — Nos, Archimedesz, épp azért jöttem, hogy ajánlatot tegyek: dolgozz velünk! — Kikkel? — Velünk: rómaiakkal. Karthágó, mint tudod, hanyatlóban van. Mi értelme hát támogatnotok? Mi hamarosan elintézzük: lesz mit látnod! Álljatok inkább a mi oldalunkra! — Hogy-hogy — lepődött meg Archimedesz. — Mi szirakuzaiak alkalmasint görögök vagyunk. — Miért pártolnánk át hozzátok? — Mert Szicílián éltek s nekünk szükségünk van Szicíliára. — Miért van rá szükségetek? — Mert uralkodni akarunk a Földközi tengeren. — Úgy? — szólt Archimedesz és tekintetét töprengve ejtette vissza a viasztáblára. — És azt mi végett? — Mert aki a Földközi tengert líraija, az a világ ura. Ez csak világos! — És a világ urává kell lennetek mindenáron? Igen: ez Róma küldetése. Vállalnunk kell. És mondom neked: a város méltó lesz e küldetésre. — Lehetséges — mondta Archimedesz s törölt a viasztáblán. — Én azonban nem tanácsolom nektek. Lucius. Figyelj szavaihra: ha a világ ura lesztek, sok mindent kell védelmeznetek. Kár az erőfeszítésért, amit ráfordítotok. — Megéri, hogy nagy birodalom lehessünk. — Nagy birodalom — mormolta Archimedesz. — Ha kört rajzolunk — legyen az nagy vagy kicsiny az csak kör. Határai vannak, mint ahogy a birodalmatoknak• is lesznek, Lucius. Szerinted a nagy kör különb, mint a kicsiny? Azt hiszed, jobb matematikus leszel, ha nagyobb kört rajzolsz? — Ti görögök folyton ércekkel bíbelődtök — szólt Lucius, a légióparancsnok. — Mi másképpen bizonyítjuk a mi igazunkat. — Hogyan? — Tettel. — Példának okáért: elfoglaltuk Sziraku- zát. Szirakuzátok tehát a miénk. Ez csak elég fényes bizonyíték? — Az... — szólt Archimedesz s megpiszkálta fejét az íróárral. — Igen, elfoglaltátok, Lucius. Csakhogy Szirakuza nem a régi, és nem is lesz az többé. A dicső és nagy város barátom, ami volt, és ami soha többé nem lesz. Szegény Sziraku- zám! — De Róma nagy lesz. A legnagyobb városnak kell lennie a földön. — Miért? — Hogy fennmaradhasson. Minél nagyobb, annál több lesz az ellensége. Nekünk szükségképpen kell tehát legerősebbnek lennünk. — Ami az erőt illeti — dünnyögte Archimedesz —, lévén valamelyest fizikus is, csak annyit mondok neked, Lucius: az erő lekötödik. — Mit jelent ez? — Ez törvény, Lucius. Az erő, amely hat, az le is kötődik. Minél erősebbek lesztek, annál több erőre lesz szükségetek és egy szép napon aztán... — Mire célzol? — Semmire. Én nem vagyok próféta. Én fizikus vagyok. Az erő lekötődik. És kimerül. Én csak ezt tudom. — Nos, nem vagy hajlandó együtt működni velünk, Archimedesz? Te nem is sejted, milyen lehetőségek nyílnának előtted Rómában. Megszerkeszthetnéd a világ legnagyobb harcászati gépeit... — Bocsáss meg, Lucius, öreg vagyok már és van még egynéhány ideám, azokat szeretném megvalósítana. Amint látod, most épp egy mértani problémával foglalatoskodom. — És nem csábít a velünk működés, Archimedesz? — Mire célzol? — Arra, hogy részese lehetnél a világ meghódításának. Archimedesz bevésett egy vonalat a viaszba. Hallgatott. — Miért nem felelsz? — Bocsáss meg — mondta csendesen a tábla fölé hajolt tudós, hogy mondtad? — Egy olyan ember, mint amilyen te vagy: meghódíthatná a világot. — Hm... meghódíthatná... tűnődött el Archimedesz. — Ne vedd zokon, de fontosabb dolgom is van. Tudod, olyan, ami tartósabb annál. Olyan, ami valóban fennmarad. — Éspedig? — Vigyázz, ne bolygasd köreimet. Ez itt a körszelet területének kiszámítási módja... * lí esőbb tették közzé a wm~hírt, hogy a nagy tudós váratlanul elhunyt. Dudás Kálmán fordítása 4 forradalmi munkásmozgalom válogatott dokumentumai III. kötet (1935—1945) Kossuth Könyvkiadó, 1964. A német megszállás időszakában a kommunista párt szervezte és vezette azokat a fegyveres partizánakciókat, amelyek nem képeztek ugyan nagy katonai erőt, de mégis komoly kórokat okoztak a megszállóknak, másrészt bátor fellépésükkel védték a nemzet becsületét és tekintélyét, elismerést szereztek a kommunista mozgalomnak. A háború időszakában asz antifasiszta harc tüzében teremtődtek meg azok a feltételek is, amelyek az ország felszabadulása után a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban, majd a két munkáspárt egyesülésében, a szocialista forradalom győzelmében nyertek teljes betetőzést. Ennek a '•politikának győzelméért a párt legjobbjai: Rózsa Ferenc, Schönherz Zoltán, Ságvári Endre, Kulich Gyula és még sok százan adták életüket. Ezekről az eseményekben bővelkedő évekről igyekszik képet adni az olvasónak a „Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből” harmadik kötete. A kötet iratanyaga híven igyekszik dokumentálni g korszak legfőbb sajátosságait, a KMP szövetségi politikáiénak legjelentősebb eredményeit. — Bemutatja a tárgyalt időszak két fő szakaszát. Az 1935—1941 közöttit, amelynek alapvető feladata: a munkásegység és a népfront megteremtése, harc a fasizmus és a háború ellen a demokráciáért. Az 1941— 1945 közöttit, amelynen legfontosabb tennivalói: a népfront kiszélesítése függetlenségi fronttá, harc a különbékéért, majd a német megszállók kiűzése, a Horthy-rendszer megdöntése; a független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtése. A kötet a kommunista források mellett tág teret ad a szociáldemokrata, az értelmiségi és haladó polgári ellenzéki politikusok, pártok, csoportok megnyilatkozásainak, a tömegek háborúellenes mozgalmairól készült csendőrségi, rendőrségi jelentéseknek. A dokumentumok mintegy 60—70 százalékát olyan írások adják, amelyeket eddig egyáltalán nem, vagy csak hiányosan publikáltak. 1/ FENYES ADOLF 1945. március 14-én — húsz esztendeje —, hunyt el Fényes Adolf a legnagyobb magyar realista festőművészek egyike. Kecskeméten született 1867-ben. Jogásznak készült, de csakhamar a budapesti minta- rajziskolába lépett át. Majd Weimarban, később Párizsban folytatta tanulmányait. 1894-ben Budapesten állította ki első művét, majd a „Pletyka” és a „Civó- dás” című képeivel díjakat nyer. 1898-ban a „Szegény emberek’’ című művével kezdi meg képsorozatát, melyben a nincstelenek nyomorúságos életét páratlan realizmussal ecseteli. 1903-ban Szolnokra kerül s a szolnoki művésztelepen színei felélénkülnek (Mákoskalács, Babfej- tők, Testvérek). — Krónikánkban Fényes Adolfra emlékezünk, a Mesterre, s életének derűs pillanatait idézzük: bocsássa meg az olvasó, ha művészettörténeti értékelés helyett az élő Fényes Adolf szól hozzánk az anekdoták tükrében. Az egykori Képzőművészeti Egyesület választmányát évről évre egyhar- madrészben új tagokkal frissítették fel. Éspedig felerészben művész, felerészben pedig laikus tagokkal; {A laikusokat udvarias kifejezéssel „műbarát”-nak hívták, évi tíz forint tagsági díj ellenében). Amikor összeállították a listát, az egyik választmányi tag felkiáltott: — Nini! Fényes Adolfot kihagytuk a listából? Bizony kifelejtették, de hiába nézték végig a művész jelöltek listáját, nem volt kihagyni való ott egy sem Hosszas tűnődés után elhatározták, hogy Fényes Adolfot beszorítják a — laikusok listájába. Az egyik festőművész meg is okolta bölcsen és politikusán: — Látjátok fiúk, ez az igazi récipricitás. A zsűriben mindig szerepel néhány laikus művészképpen, most hát hadd szerepeljen egy művész — laikusképpen, m A „Fészek” festő és szobrász tagjai kiállításra készültek. A zsűri is elkészült a selejtező munkájával s többek között kénytelenek voltak kihagyni egy különben neves szobrász ezúttal igen gyengére sikerült alkotását. A szobrász azonban sértett hiúságában addig mesterkedett, amíg valami ravasz fondorlattal mégis sikerült elérnie, hogy az ő művét is kiállítsák. Fényes Adolfnak, aki akkor a zsűri elnöke volt, nagy meglepetést okozott a megnyitó napján, amikor észrevette, hogy a „kiselejtezett” mű ott díszeleg vígan a többi között. Mit tehetett? Visszacsinálni már nem lehetett a dolgot. Fényes Adolf titokban egy nagy táblát akasztott a szobor nyakába. A táblán ez a felírás volt: SZOBOR VAGYOK, DE FÁJOK MINDEN TAGNAK! ® Fényes Adolf volt a művészvilág legdiszkrétebb embere. A Fészekben egyszer Pólya Tibor megállította: — Miért öltöztél ki ilyen ünnepélyesen? A Mester büszkén válaszolta: — Vacsorára vagyok hivatalos. Pólya tovább kíváncsiskodott: — Hova? Fényes Adolf tiltakozóan rázta meg fejét: — Kedves Tiborkám, azt nem mondhatom meg. A kérdező megsértődve mondta: — Nekem sem, a jóbarátnak? Fényes Adolf elmosolyodott: — Még neked sem. MOZAIK AZ EMANCIPÁCIÓ HARCOSA A Berlingske Tidende ci- mű koppenhágai lapban egy férfi a következő hirdetést tette közzé: „A női egyenjogúság fanatikus híve felajánlja kezét és szívét olyan hölgynek, akinek jól fizetett, nyugdíjas állása van, s aki nyugodt életkörülményeket teremtene számára. TALÁLÉKONY ÜZLETEMBER Egy New York-i kalapgyáros műanyagbetéttel ellátott újfajta kalapot árusít. A betét felfogja az erős ütést. Az új modellnek óriási sikere van. — Főleg taxisofőrök, pénzbeszedők, detektívek vásárolják, de egyszerű polgárok is, akik esténként szerinek a new- yorki utcákon sétálni NEM IS OLYAN BUTA Egy amerikai kisvárosban valaki a következő hirdetést tette közzé a helyi lapban: „Ostoba ember vagyok. Intelligenciám alacsonyabb az átlagosnál. Társaságban félszegen viselkedem. A vendégek az én jelenlétemben mindig a helyzet magaslatán fogják érezni magukat”. A hirdetés feladóját nyomban elárasztották — ebéd- és vacsora meghívásokkal. Zagyva tor kólát. — Mészáros Lajos rézkarca, Pólya Tibor hazamenti Tíz perc múlva megjelent nála Fényes Adolf. Olyan, diszkrét volt, hogy házigazdájával sem közölte; hogy hova hivatalos vacsorára. II Fényes Adolf pesti lakásának a szomszédságában élt egy fiatal leányka, aki egész nap skálázott a zongorán Fényes bácsi tűrte ezt egy darabig, de azután törte a fejét, hogyan, fogjon ki szomszédján, akit nem akart megsérteni. Egy reggel, amikor a leányka éppen neki kezdett, Fényes Adolf hangosan elkezdte skálázva dalolni saját szerzeményű versét, amely így hangzott: Skála, skála, mindig skála, Elég legyen ebből mára! Ettől kezdve, valahányszor felhangzott a szomszédban a skálázás, Fényes bácsi nyomban rázendített, de most már szépen vontatva: Ská... la... ská... la Min... di... ig... ská... la.. Az ötletnek meg is lett a hatása. Fényes Adolf olyan művészi tökéletességgel énekelte a saját szerzeményét, hogy a leányka ilyenkor mindig abbahagyta a skálázást, most már ő hallgatta a Mester skáladallamát. A vége az lett, hogy most már egyikük sem skálázott. Egyszer azután Fényes Adolf levelet kapott a szomszédjától. Csak , ez a pár sor volt benne: Skála, skála, gyönyör skála, Miért nem hallom ezt én máma? m Amikor a szolnoki művésziéi epen élt, egyszer Fényes Adolf kirándult egy távolabb fekvő pusztára, ahol jó barátai laktak. — Ezért kocsit fogadott, mert másképpen nem lehetett a pusztára jutni. Délután öt órakor indult el a kocsi Szolnokról, félhétre már célnál kellett volna lenniük, de sötét este lett, mi- re a kocsis észrevette, hogy ő bizony alaposan ejtéve-. dett. Vissza kellett fordulniok. míg egy útkereszteződéshez értek. Ott volt egy útjelző tábla. — Na János — szólt a művész —, szálljon csak le és nézze meg, mi van azon a táblán írva. A kocsis leszállott, odalépett az útjelzőhöz, kivett a zsebéből, egy szál gyufát, meggyújtotta, lábujjhegyre ágaskodott és nézte egy- ideig a felírást. Még így sem tudott meg semmit. — Jó lesz tán felmászni, János. Tud-e mászni? szólt a kocsiról Fényes Adolf. A kocsis büszkén megpödörte bajúszót: — Tudok bíz én. Azzal felkúszott a jelzőfa tetejére, megint kivett zsebéből egy gyufát, nagy- nehezen meggyújtotta ée nézte a felírást. Azután lejött. — Na János, elolvasta? — kérdezte a piktor. A kocsis fejebúbjára tolta kalapját: — Olvasta a fene — felelte. — Nem tudok é® olvasni... ® A művészasztalnál egyszer arról folyt a vita, hosy a „művészet” szó miért nem fedi teljesen a német „Kunst” kifejezést. Néhányan úgy vélték, hogy a „Kunst” szó valójában több értelmű, legalább is árnyalati lag. Ezt mások kétségbe vonták. Fényes Adolf tekintélyére volt szükség a vita eldöntéséhez. — Egyszerű a dolog — mondta Fényes bácsi, a piktura bölcse —, csak egr példára kell gondolni: Egv jó képet megfesteni — művészet; de eladni: — Kunst! Révész Tibor gyűjtése
