Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 62. szám
1365- március 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP „A mi igyekezetünk már kevés,.," Már több mint két perce állunk egymással szemben, szótlanul. Bezerédi Sándor, az ÉM Szolnok megyei Építőipari Vállalat TMK műhelyének szocialista brigádvezetője arra vár, hogy végre csend legyen. Valaki távolabb vaslemezt formál és olyanokat sóz az anyagra, hogy ember legyen, aki túlkiabál- ja ezt a pokoli zajt. — Amint mondtam, ez a baj, ezért nem olyan az emberek kedve, mint amilyen eddig volt — mondja; — Szóval megsértődtek. — Én nem így mondanám. — Mindegy. Azt mondta, hogy csalódtak a vezetőkben. Miért? — Nézze, mi nem „utazunk” a pénzre. Jómagam legalábbis tisztában vagyok azzal, miért kell az átlagosnál jobb munkát végeznünk. De nem esküszöm arra, hogy egyes brigádtagak nem úgy érzik-e, hogy lelkiismeretesebb munka, jelentős anyagtakarékosság után megilletné őket néhányszáz forint. Az is igaz, hogy nem mondják, de lehet, így érzik. — Jelentős anyagtakarékosság — kiragadtam ezt a két szót — csinált-e ilyet a brigád és ha igen, kaptak-e érte valamilyen formában elismerést. A brigádtagok körbeálltak bennünket és érdeklődve figyeltek minden szavunkra; — Ha megengedi, majd én válaszolok erre — mondta egyikük, az idősebb, lassú beszédű S. Papp András. — 1963-ban nyolcvanötezer forint értékű anyagot takarítottunk meg. A szocialista brigádokat jutalomból autóbusz-kirándulásra vitték. Nekünk azt mondták, hógy a mi jutalmunk közös üdülés lesz.-*» Na látja... — Még nem fejeztem be — vágott a szavamba. — Azóta is várjuk, mikor adják át az üdülőjegyeket. Egy év után kettőt már kaptunk az igaz, de a többieknek is járna. Nem? A köszönetre nincs keret A többiek ajka mosolyra húzódott. Nyugodtan mondhatom, hogy ez a mosoly kissé gúnyos volt. —- A mi vezetőink nagyon fukarok — mondta Bezerédi Sándor. — Sokszor egy baráti, meleghangú köszönet lendületet adna a munkához. De nem kaptunk. Úgy látszik, a köszönetre nincs keret. •— Most aztán mi a helyzet? — néztem az emberekre. — Ez a brigád mindig arról volt híres, hagy fáradhatatlanul kez- 4t»tónyezők voltak a tag- fai. Szóbakerült-e most a iWatikaverseny. Van-e vala- ®-i elképzelésük, felajánlások? Hümmögés, sustorgás, szemlesütés volt a felelet. A zavart csendet most egy brigádon kívüli ember, — Ácsai József művezető törte meg. — Sajnos a brigád felajánlása itt most egy kicsit kevés lenne. — Miért? — csodálkoztam. — Azért, mert alkatrész- és anyaghiánnyal küzdünk. Látja azt a tábla vaslemezt? — mutatott a javításra váró építőipari gépek közé — Nyolc embernek és egy autódarunak egy napi munkájába került, amíg a MÉH telepen kétszázhatvan mázsa vashulladék alól kibányászta. Anyagbeszerző kerestetik — De hát az anyagbeszerző... — Nincs — vágott a sza- vpmbaa brigádvezető. — M sem képzeli, hogy menynyit motorozok, hogy a különböző vállalatoktól és az ócskavastelepről összeszedjem a szükséges anyagokat. Máskülönben állnánk Pedig egy lépést sem kellene tennem, nem kény- szeri thetne rá senki. — A mi feladatunk az, hogy megjavítsuk a gépeket, — nem pedig az anyag utáni futkosás. — Miért nincs anyagbeszerző? — kérdeztem a művezetőtől. — Azért, mert kétezer forintért senki sem vállalja, hogy gépkocsit vezessen, beszerezzen és rakodjon. Három hónap alatt három anyagbeszerző ment el. Papp Lajos azt mondta (ő volt az egyik legjobb a három közül), ha erőszakkal visszapróbálják tenni beszerzőnek, inkább elmegy a vállalattól. — Nem lehetne ezt a problémát megoldani? — Dehogynem — legyintett bosszúsan a brigádvezető. — Szereztünk is egyet, aki ötszáz forinttal többet kért, mind a három feladatot ellátta volna. Azt mondta, nem tart igényt egyhavi keresetére, ha valamilyen anyagot nem tud beszerezni, — És? — Nem vették fel. Azt mondták a vállalat nem fizethet ennyit. Vajon most hány ezer forintba kerül ez a kínlódás havonta, mert ez nem más. Ugye milyen ésszerű rendelkezések? — A legutolsó csavart is saját magunknak kell elkészíteni, ha dolgozni akarunk — mondta S. Papp András. — Megcsinálunk mi mindent, de nem ártana kiszámítani azt sem, hogy mennyiért. Mi is tudjuk, hogy nem dolgozunk gazdaságosan, de mit csináljunk? — mondta a brigádvezető. Egy daruhoz sínt és talpfát rendeltek a szép új irodaházban. Persze a sínszorító bilincsekről elfeledkeztek. Utasítást kaptunk, gyártsuk le mi. A megadottnál vastagabb, erősebb anyagból, de a méretnek megfelelően elkészültek a bilincsek. Egyik nap telefonhoz hívtak. — Egyik vezető dörgőhangon kiabálta, hogy börtönbe csukát, mert nem olyan méretű anyagból csináltattam a bilincseket. — No erre aztán nekem sem kellett több. Megmondtam neki, hogy kit csukát ő le, aztán letettem a kagylót.— így néz ki a féloldalas felelősség. így folyt a beszélgetés. Az emberek hangulata inkább borsos volt, mint csüggedt. — Azt hiszem, — ezt fölösleges is volt leírni, hiszen a Bezerédi brigád eddig még mindig elvégezte a munkáját. S pem is akárhogyan. A brigádtagok érzelmeit vé- gülis egy eddig szótlanul hallgató ember fejezte ki leginkább. Kár, hogy elfelejtettem megkérdezni a nevét. Azt mondta, hogy: — Kérem, a mi igyekezetünk lassan kevésnek bizonyul. Kicsit többet kellene törődni velünk, akkor mindjárt másképpen menne a munka. — bognár — Á szolnoki halászok 12. számvetése Immár tizenkettedszer készült el a szolnoki Felszabadulás Halászati Tsz zárszámadása. A hagyományokhoz híven, most ismét jó termelési eredményekről, s a tagok részesedésének emelkedéséről adhattak számot. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a szolnoki halászok 146 kilométer hosszan, a ti- szaugi hídig „szűrik” a Tisza vizét. A Holt- Tiszán 176 kilométer területtel rendelkeznek és 1600 kilométernyi a csatornahálózatuk 260 ezer béka exportra Sípos Gyula elnökkel és Bartucz Győző főkönyvelővel beszélgettünk a zárszámadásról és terveikről. A főkönyvelő sorolja: — Tavaly 1370 mázsa halat termeltünk, 170 mázsával többet, mint egy évvel korábban. — Hogyan hasznosították ezt? — Ebből 974 mázsát Szolnok és környékének piacain adtunk el, 211 mázsa a szolnoki keszegsütőkhöz került, a többiből a budapesti halászcsárdákban halászlé és rántott hal készült. Meglepően nagy mennyiséget, 259 mázsa élő békát exportált a szövetkezet a francia és svájci fogyasztóknak. Féloldalas felelősség — Jó lenne a felelősségről is beszélni. A mi felelősségünket úton útfélen hangoztatják. De a vezetők felelősségéről kevés szó esik. Elmondok egy példát Mindent „lát“ a Scintikart A szervezet belsejében megbúvó különféle daganatok felderítése, s azok gyógyítása komplikált, a betegre nézve sok esetben kényelmetlen beavatkozást igényelt. Ennek megszüntetését s a legrejtettebb daganatok felderítését szolgálja az a berendezés, amelyet dr. Nagy János, az Orvostudományi Egyetem orvosi-fizikai intézetének adjunktusa hozott létre, több éves kísérletezés után. A „Scintikart” nevű berendezés azon alapszik, hogy a szervezet egyes szövetféleségei bizonyos radioaktív izotópok hatására, rendellenesen viselkednek. A különleges műszerekkel felszerelt tapintófej néhány centiméterre a beteg testétől halad végig, s szinte minden millimétemyi területen feltérképezi a test felületét) — Számszerint mennyi tehetett? — Körülbelül 260 000 — válaszol az elnök rövid számítás után. Darabonként 10 dekás súlyúak. A budapesti éttermekbe két mázsa rákot is szállítottak. Saját ivadéknevelő A szövetkezetben tudják) hogy nem lehet rablógazdálkodást folytatni. A kifogott hal utánpótlásáról is gondoskodni kell, mert a természetes szaporulat önmagában nem elegendő. A kötelező ivadéktelepítési tervet saját termelésből teljesítik. Az elnök mondja: — Tavaly 14 mázsa — átlagosan két dekás ponty ivadékot telepítettünk a Holt-Tiszába (Cibakháza, Bánhalma, Alcsi, Fegyvernek), illetve a halastóba. Kevés helyen ívatnak harcsát mesterséges módon. Megpróbáltuk, és sikerült. Mintegy 28 ezer zsenge ivadékot sikerült nyerni és kihelyezni. — A kereskedelmi tevékenység igen eredményes nálunk — tájékoztat a főkönyvelő. — A Népszínház utcai halászcsárdánk hatmillió forinton felül forgalmazott, félmillió forinttal többet, mint terveztük. — A szolnoki keszegsütőnk kettős célt is szolgált: ellátni a lakosságot és biztosítani a zavartalan termelést. Korábban ugyanis 8—10 halásznak állandóan pacoznia kellett, hogy értékesítsék a kifogott halat. Kiestek a termelésből, csökkent a keresetük, ők örültek a legjobban, hogy ez megszűnt Az egy tagra eső jövedelem csak« nem 21 000 forint A tagok részesedése évről évre emelkedik a szövetkezetben. Az egy tagra eső évi átlagos jövedelem 1962-ben 17 174 forint, 1963- ban 20 493, tavaly 20 921 forint volt. Azt az érzést amíg él, megőrzi A századdal együtt született. Élete is hasonlóan sokszínű, mint maga a kor, amely nevelte... Kis cselédgyerek volt, úgy vonult be katonának is. Aztán gyorsan sodorta a történelem vihara. Hamarosan megtalálta a helyét. Nagy tanítója az első világháború volt. A Tanácsköztársaság védelmére állt, s végleg el is kötelezte magát a munkásmozgalomnak. A Tanácsköztársaság bukása után üldözték, elf°0- ták. Egerben, a várpincében volt fogságban. Hatvan nap alatt egvszer látott napfényt. Akkor, amikor egyik tamazsadányi bajtársuk akasztására parancsolták ki őket. Ezt nem lenet elfelejteni. Azért is mondta Ilonka lányának, amikor nemrég Egerbe készült tanulmányútra az iskolával: A várpincében feltétlenül nézze meg a 12-es kamrát. Apját, a direktóriumi tagot, a nyomor és a bukás keserűsége vitte sírba, még 1919-ben. Az anyja se bírta utána sokáig. Ő nemsokára megnősült. Jöttek a gyerekek. Erzsiké. Kálmán, Margitka... Verőfény volt, éppen tavasz kezdet, március 21, mikor jött a negyedik is, A negyedik, aki magával vitte a sírba, fiatal anyját is. Margitka akkor volt három éves. A gyász, a keserűség soha sem járt egymagában a szegényember portáján. A temetés után két napra a SAS-os behívó őt is elszólította a kis árvák mellől. Őszig az anyai nagymama gondozta c gyerekeket, ősztől kezdve aztán az apa mosott, főzött, takarított rájuk. Három évi özvegység után újra nősült. Egy kikötése volt az új feleséghez: szeresse és újból csak szeresse az árvákat S bár est parancsra nem lehet tenni, az ifjú asszony anélkül is megtette. S ma is mind a kilenc gyerek — testvér és féltestvér — egyformán kedves az apai, az anyai szívnek. Aztán a sok vándorlás, a távoli munkahelyek után sikerült egy állandó. Otthon, Tiszafüreden. Postás lett. Levél_ és pénzkihordó postás. Nagy szó volt ez ilyen helyen. Tizenötmillió pengőt és forintot hordott ki hozzávetőleg a húsz évi szolgálat alatt. Levelet — köztük ki tudja, hány örömet és hány bánatot hozót — a legszűkebb számításai szerint is több mint egymilliót kézbesített. Négy évvel ezelőtt, mint addig is mindennap, egy fillérig elszámolt. Akkor végleg. A két postás évtized befejezése is megható volt. Ünnepélyesen búcsúztatták nyugdíjba menéskor. A búcsúztatás köszöntés is volt, az egykori párttitkárnak is szólt. Annak is, aki húsz évvel ezelőtt, talán elsőnek mondta: a nincsteleneknek össze keli fogniuk. Annak, aki a húsz évvel ezelőtti őszön első volt a községi kommunista szervezet megalakításában, o aki évek óta tagja a járási pártbizoHság- nak. Annak, aki azon a következő tavaszon elől ment a sok földéhes füredi varasát között. Kisírta • község apraja-nagyja. Kit a földéhség, kit a kíváncsiság vitt a határba. Ő karókkal, fejszével a kezében, megbízólevéllel a zsebében ment, hogy mérje, ossza a földet. Ezernégyszáz holdat parcellázott ki negyedmagával. Hány éhesnek? Azt már nem tudja. De az érzést, amely akkor, ott a sokaság gyűrűjében úrrá lett rajta, ma is érzi, s megőrzi, míg él, mert ha a múló évtizedek eseményei közt keresgél, mindig ezt találja a legdrágább, legféltettebb emléknek. Ma is messziről köszöntik, akiknek földet mért. Pedig később azért is elment hozzájuk, hogy a közösbe vigyék jussukat Goromba senki nem volt hozzá, de volt aki megkérdezte: „Miért mértétek ki, ha most meg visszaveszitek?” Mégsem jött el sose eredménytelenül. Akinek 6 ajánlotta a tsz-t, az tudta, hoqm Jóvér Kálmán, a maga fajtájának csak a javát akarja. A két évtizedes postáska- uás után még nem ért véget számára a munka. Reggelente most is mindig kerékpárra ül Hordja, viszi a lisztet, a fűszert, ha kell rakodik a vagonokból. 4z ezért járó pénzt is van Ho- vá költeni. Jancsi és Juliska — a két legkisebb — még iskolás. De hogy apjuk sorsát a családi krónika megőrizze, sokszor beszél nekik. Oly jó, hogy mindig szívesen hallgatják. Borsi Eszter — Ha dolgozó tegra ve*Hr jük, ennél csaknem háromezer forinttal több — jegyzi meg a főkönyvelő. A halászati felszerelések 1963-ig a tagok egyéni tulajdonában voltak. 1963-ban bevitték a közösbe, s értékét négy év alatt kapják meg. — A felszerelést a tagoknak kiadtuk megőrzésre. A munkaegységek után 10 százaléknyi összeget felújításra adunk ki. Ez tavaly 108 ezer forintot tett ki. így a felszerelés eredeti érté kén szerepel, mindenki köteles kijavítani. — A tagok nagy többsége igen szorgalmas — mondják a vezetők. — Remete Sándor például 1127 munkaegységet szerzett, s egy évi jövedelme 56 348 forint volt. Kovács Géza 983 munkaegységet teljesített, ők a legjobbak, de nem mindenkinek fűlik a foga a munkához. Szabó Istvánnak csak 143, Bodor Sándornak 65 munkaegysége volt egész, éven át. Pedig mindketten fiatalemberek. A halászati tsz-nek 70 alkalmazottja van. ők is részt vettek a jövedelem gyarapításában. Ezért az idén első ízben nyereségrészes®- dést fizetnek részükre. Minden túlteljesített forint után öt fillért kapnak. Ez átlagosan 16 napi fizetésnek felel meg. Zárógát építés a Holt-Tiszán A szövetkezet Igen gazdag — s tegyük hozzá, jóváhagyott — beruházási, fejlesztési programmal rendelkezik. Intenzívebbé akarják tenni a halastavaikat, új tavakat és ivadéknevelőket létesítenek. — Tavaly 30 holdas telepet építettünk Fegyveme- ken, a Holt-Tiszán — mondják a vezetők. —■ Ebből már az első évben négy mázsa nemes halat fogtunk ki holdanként. A zárótöltések építésével «et a területet 100 holdra növeljük. A VÍZIG a tervező és a kivitelező. Négyszázezer forint hitelt kaptunk erre. A jövő évben már belép a terms» lésbe. A terv szerint g holdanként! halhozam !Q 14 mázsára fokozható. — Ugyancsak Fegyverne« ken a kis halastavunkban — néhány nap múlva — megkezdjük a csuka mesterséges fvatását. Ugyanitt a ponty természetes *90®. rításával is foglalkozunk. Négy mázsa harcsa anyahalunk májusban ívik. Korábban 180 ezer forintot fizettünk ki ivadékért, most 5—6 milliónyit magunk termelünk. — A Milleren 106 holdnyi halastavat építünk. Ez 8 nagy és 5 kisebb tóegységből áll. A tervdokumentáció elkészült, az építkezést a VÍZIG végzi. Erre 1 millió 540 000 forint beruházási hitelt kaptunk. A haltermelésünk 1966 végére 50 százalékkal évi 15—28 vagonra emelkedik. .* halászati tsz vezetői már kutatják a felvevőpiacokat, értékesítési lene- tőségeket. Azt mondják: az építkezések befejezése után Szolnokon minden évszakban elegendő halat szállítanak az új csarnokokba. Máihé I
