Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-13 / 61. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. március 13. — A VÁMŐRSÉG SZERVEI március 8-án csempészésen tettenérték Adolf Reicht bécsi kereskedőt, — osztrák állampolgárt. A budapesti rendőrfőkapitány- ság előzetes letartóztatásba helyezte, ügyében a nyomozás folyamatban van. — KÉT HAVI munkabérének megfelelő osztalékot kapott a mezőtúri Lábbelikészítő KTSZ minden dolgozója a mérlegzáró közgyűlés alkalmával kiosztott 266 ezer forintból — EGYMILLIÓ csukaivadékot keltetnek osztrák exportra a szarvasi kísérleti halastavakban, s májusban szállítják őket az ausztriai hegyi tavakba. — A NYÁRI fürdőidényre Berekfürdőn a ktsz-ek különböző szolgáltatásokat (cipő- és ruhajavítás, fodrászat, stb.) terveznek, melyeket természetesen a helybeli lakosság is igénybe vehet majd. — ÖRÁT szolgáltattak be talált tárgyként a Szolnok városi járási Rendőrkapitányságra, jogos tulajdonosa átveheti minden kedden és pénteken délelőtt a fenti kapitányság I, 27. sz. helyiségében. — BŐSÉGES KÉPANYAGGAL illusztrálva, március 22-e után jelenik meg a Természettudományi Közlöny. Cikkeit olyan akadémikusok, tudományos életünk kiválóságai írták mint Rusznyák István, Szigeti György, Detre László. Sz_á- deczky-Kardoss Elemér, Erdei Ferenc, Horn Artur, Bemáth György és még sokan mások. Érdekes ismertetések, tájékoztató szemelvények: tudományos életünk különböző területeinek fejlődését, az Akadémia működésének megváltozott arculatát mutatják be. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Szegeden, a Nemzeti Színházban megtartott lottósorsoláson a 11. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 15, 43, 62, 66, 70 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk — mindazoknak, akik szeretett kislányunk, Pacsér Anikó temetésén megjelentek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Pacsér család KÖZLEMÉNY A Megyei TBC Gondozó Intézetben, Szolnok, Hősök tere 2—4 3Z. 1965. március 15—20-ig sem felnőtt, sem pedig gyermek szakrendelés nem lesz az intézet festése, illetve nagytakarítása miatt. Szolnok megyei NÉPLAP A Maevar Szocialista Munkáspárt Szolnok meevei Bizottsága és a Meevei Tanács lapia Főszerkesztő: Varea József Kiadia a Szolnok meevei Lapkiadó Vállalat leazeató: Fülemen Latos Telefon Szerkesztőséé: 20—93. 23-20. 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőséé és Kiadóhivatal: Szelnek. |. 52 IrodaházIndex-szám 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok meevei postahivatalok óq fiókP' sták terjesztik. A lap előfizetési dba eev hóra 12 - Ft Előfizethető bármelv postahivatalnál és kézbesítőnél Szolnok meevei Nvomdaloarí Vállalat Felelős vezető: ■észáros Sándor A FELESLEGES KÉSZLETEK hasznosítása érdekében hasznos kezdeményezést valósított meg a budapesti Műszer és Gépipari KISZÖV; kiállítást rendezett, ahol tagszövetkezeti áruba bocsátják elfekvő, felesleges anyagaikat. A kiállítást március 12-től—19-ig és április 20- tól—30-ig naponta 10—19 óra között kereshetik fel az érdeklődők, a KISZÖV Nádor téri bemutatótermében. A Nap kél: 6.02 h-kor, nyugszik: 17.46 h-kor. A Hold I Szombat kél: 12.34 hI Krisztián kor, ^nyugszik: IDÖ.IArASJELENTES Várható időjárás: párás, a reggeli órákban helyenként átmenetileg ködös idő. Gyenge, időnként kissé megélénkülő déli szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. KRISZTIÁN A Christianus görög-latin név magyar megfelelője a Keresztély és ennek idegen hangzású formája, a Krisztián, mely nálunk egyáltalán nem használatos, csupán női változata, a Krisztina terjedt el, főleg a skandináv államokban. CSODÁLATOS ÉJSZAKA Két óra rohanás ez a nagyszerű színes film, az Éjszaka világa. Lélegzetvételnyi időt nem hagy a nézőnek a pihenésre, a cukor- ropogtatásra, fészkelődésre, unatkozásra. Két órába belesűrítve látható Amerika, Európa, Ázsia és Afrika metropolisainak valamennyi éjszakája, jóllehet a kamera mindenütt csak perceket időz, amit nyújt, az mégis tökéletesnek mondható. — ősi japán ünnep, Haway-i táncmulatság, floridai vízibalett, idomított bálnák mutatványai, nagyszerű zsonglőr- és artistaszámok, zene, tánc, káprázatos színek kaleidoszkópja ez a film. A befejező jelenetben az öreg hölgy inasa szerepében Freddy Frinton utolérhetetlen komédiázó készségről tesz tanúságot. A FEJÉR MEGYEI Hantos község általános iskolájában Menyhárt Lászlónak az iskola nyolcadik osztályos tanulójának vaskos százas kötegeket számoltak le a napokban az Országos Takarékpénztár sárbogárdi fiókjának dolgozói. A tanuló, aki először lottózott több szelvénnyel, négyes találatot ért el a 8. játékhéten. Nyereménye több mint százezer forint volt. HÉTFŐN MEGINDÍTJA a MAHART Budapest— Mohács között a személy- hajójóratot. A korszerű, hétszáz személyes Táncsics, továbbá a Kossuth hajó Budapestről — további intézkedésig — hétfőn, szerdán és szombaton 12 órakor, míg Mohácsról hétfőn, kedden és csütörtökön tíz órakor indul. A hajó egyelőre Harta és Ordas állomásokon nem áll meg. A tervek szerint április 4-én indul a Budapest— Dömsöd közötti járat Telitalálat a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a lottó II. játékheti szelvényeinek értékelése közben pénteken délután teü- találatos szelvény akadt. A sokat érő 7 063 000 számú szelvényt a pécsi totó-lottó körzeti iroda értékelői fedezték fel. A szelvények értékelése még tart, s így szombaton derül ki, hogy mit fizet az idei második telitalálat. A SKÓT EGYENES ÜTJA — (Quick karikatúrája) rr P^DIÖ » T V » MOZ I • S Z ÍN HÁZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Az éjszaka világa. Tisza: Féltékenység. MÁV: Altona foglyai. JÁSZBERÉNY Lehel: A vádlottKARCAG Déryné: Álmodozások kora. MEDOSZ; Könnyű élet. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Vadul vagy engedékenyenKUNHEGYES Szabadság: A lerombolt híd. KUNSZENTMARTON Körös: Egy taxisofőr halála MEZŐTÚR Béke; Sándor Mátyás- Dézsa; Bakaruhában. Szabadság: Kár a benzinért. LISZAFÜRFD Tisza: Udvari bolond. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Hamlet 1—11. TÜRKFVE Vörös Csillag: Aranyfej. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Jegygyűrű a mellényzsebbenMŰVELŐDÉSI HÁZ; Szolnok, Ságvári: Termelőszövetkezeti jogok és kötelességek — előadás a mező- gazdasági szakkör rendezésében, 19. — Technikus-bál, 19. MÁV: Népszerű opera-operett est, 19-30- Szandaszöllős: táncmulatság, 19. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MGSORA a 222 méteres középhullámon 18-00-19 00 óráigSzombatesti jegyzet. — Hétvégi kaleidoszkóp- — Vidám zenés hétvége, összeállítás- — Tánczene. TELEVÍZIÓ: 12-55: Jégkorong vb. Szovjetunió—Csehszlovákia- Közvetítés Tamperéből. 16.18: Hírek. — 16-25: Jégkorong vbSvédország—Kanada- Közvetítés Tamperéből. 19.00: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. Látogatás az Állategészségügyi Kutató Intézetben. 19.10: Hétről hétre... 19-20: Esti mese- 19-30: Tv-híradó. 19-50: Téli tölgy. Szoviet kisfilrn. 2010: Petőfi: A helység kalapácsa. Vig eposz- 21.15: Táncol az egész világi Filmösszeállítás (ism.) 22-00- A gyűrű. Tv-film- 22.20- Tv-híradó — 2. kiadás. Óvodások Hatvanöt kisgyermeknek nyújt barátságos otthont a kunhegyesi Kossuth úti óvoda. Közkedvelt a kis óvodások körében a nyomd a játék, de a színezés még komoly problémát okoz Ma Nagy Editke a napos A gyermek lottónyereménye nem tartozik a szülők közös vagyonához Gyermeke négytalálatos lottónyereményének felét követelte egy apa a házassági bontóperben a közös vagyon megosztásának jogcímén. A nyertes 15 éves fiú az anyától kapott zsebpénzből akkor vásárolta a szerencsés szelvényt, amikor még az apa is velük együtt élt. A szelvénnyel 62 000 forintot nyert. Az ügyben másodfokon eljáró fővárosi bíróság jogerősen elutasította az apa keresetét- Megállapította: a gyermek a szelvény vásárlásakor 15. életévében volt, s így korlátozottan cselekvőképes. — Zsebpénzével azonban jogérvényesen rendelkezhetett, vásárolhatott belőle lottószelvényt- Ehhez nem volt szüksége a törvényes képviselő jóváhagyására, vagy közreműködésére- A szelvényre jutó nyeremény is a gyermeket illeti, az 6 vagyonává vált. Kuitúremberek?! Halálos vasúti baleset Tiszafüreden Gondatlan asszonyok a sínen Pénteken délelőtt 11.14 órakor súlyos vasúti baleset történt a tiszafüredi állomáson. Két asszony — Jóvér Károlyné és Kovács Istvánná helybeli lakosok — a várakozók figyelmeztetése ellenére megkerülte a lezárt sorompót — A i Füzesabony—Debrecen kö- ! zött közlekedő személyvonat elütötte az asszonyo- i kát. Mindketten meghaltak. A balesetért az eddigi megállapítások szerint a ] szerencsétlenül járt asszo- I nyokat terheli a felelősség. , akik n szó szoros értelmében életükkel játszva léptek a sínre a közeledő vonat előtt ezzel megszedve a legelemibb óvatossági rendszabályokat, A rendőrség a vizsgálatot megindította. Régi látogatója vagyok a megyei könyvtárnak. Mindig örömmel lapoztam át az újonnan beszerzett könyveket. A könyvtárosnők is felhívták figyelmemet egy új folyóiratra vagy képesújságra. A napokban ismét megszólítottak. Sajnos, amit mutattak, az nagyon elkeserítő volt. Könyveket, képeslapokat, folyóiratokat raktak elém az asztalra. Az egyikből egy fejezet volt kitépve, a másikból egv képet vágtak ki, a harmadikból egy teljes oldal hiányzott. És megdöbbentő, az a szakértelem, ahogyan csinálták. A Révai Lexikon negyedik kötete most van ..előkészületben” A „Címerek” c. fejezet lapjait borotvapengével már félig kivágták. A „szakember” valószínűleg később folytatni akarja munkáját. Hogy a különböző országok címerei és zászlói színes nyomásban a földrajzi zsebkönyvekben és atlaszokban megtalálhatók? Ez lehet, csakhogy az ilyen emberek ezt nem tudják Megkérdezni pedig úgy látszik, szégyellik, pedig az olvasóteremben ügyeletet tartók készségesen megmutatják a forrásmunkákat. A könyvrongálók általában kultúrembereknek vall. ják magukat. Szerintem a „kultúr” jelző csak a kul- túrbarbár szó kapcsolatban létezhet velük kapcsolatban. Ha rajtuk múlna a könyvtár fejlesztése, akkor folyóiratok és könyvek helyett borotvapengéket vásárolnának, hogy a már meglévő állomány számukra szükséges részét maradék- .alanui kivághassák. Mindezt közöttünk csinálják. 3k lennének nagyon ügyesek? Nem. Mi nem járunk eléggé nyitott szemmel. Ellenkező esetben már régen eltávolítójuk volna őket a könyvtárból T- '