Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-07 / 56. szám
VIKTOR SZÍJVKLXi OPERÁCIÓ Szöveg: — szöveg: nélkül. . — Elmegyek néhány órára — mondja a háziasszony az újonnan felvett szolgálónak. — Ne felejtse el a gyermekeket 9 órakor lefektetni. Mikor este visszajön, megkérdi, hogy viselkedtek a gyerekek. — Nagyon jól asszonyom. Mindegyiket lefektettem. Csak a legnagyobb, a vöröshajú maikacskodott. — Olyan konok! — A vörösihajú? — kiáltott az asszony. — Hiszen az a férjem! * — Hogyan — kérdi felháborodva a páciens, akinek a zápfogát az orvos kihúzta. — ön most háromszor annyit kér, mint máskor. — Igen — felelte az orvos. — ön olyan borzasztóan ordított, hogy a várószobából két páciensem elszaladt. Bementem az alszerkesz- tőhöz. — Jó napot kívánok — mondtam. — Jó napot — dörmögte az átszerkesztő. — Verset bátorkodtam hozni — mondtam bátortalanul; — A kéziratot a titkárságon kell leadni. — Az egy kicsit nehéz lesz, holnap ugyanis munkába kell mennem. — Hát akkor, mire vár még mindig? Hagyja itt a kéziratot, aztán isten áldja. — A dolog úgy áll, hogy a kézirat — én magam vagyok. — Maga?! — Igen. Ugyanis bekapcsolódtam a papírtakarékossági mozgalomba, s azóta magamra írom a verseket. A bőrömre tetoválom őket. — «Na. és most mit akar? — Szeretném, ha megtekintené, s ha lehetséges, ki is nyomatná lapjukban. — Vetkőzzön le — mondta az alszerkesztő és feltörte az inge ujját. Levetkőztem. Az alszerkesztő néhányszor végigolvasott. — No, nézd csak, nem is olyan rosszak ezek a versek — mondta. — Csakhogy, így nem jelenhetnek meg a lapban. — Ez csak természetes — bólintottam. — Csak nem teszik ki egy pucér ember fényképét. Nincs más hátra, minthogy átmásoljuk a szokásos írással; — Félreértett. Nem a formáról beszélek, hanem a tartalomról. Ez a két sor zavar itt, a hasán. Ki kell vágni. S az alszerkesztő elővett egy szikét. Néhány perces könnyű operáció után verssoraim helyén csupán néhány apró forradás maradt; — Na, így már sokkal jobb — mondta az alszerkesztő, miután újra átolvasott. — Fájt? — Egy kicsit — ismertem be. — Ez csupán azért van, mert még nem szokta meg. Ha megszokja, önmagát fogja negoperálni, ráadásul jobban, mint én. — Ez volt az egész? — Nálam igen. Most szépen bemegy a szerkesztőhöz. A szerkesztő egy nagy, fehér lepedővel leterftett íróasztalnál ült. — Feküdjön fel! Felfeküdtem az asztalra; — Ügy látom, hogy ami a bal lábán van, az egészet le kell nyesni — mondta ki a diagnózist. — Hiszen akkor a jobb lábamon lévő szöveg is felesleges lesz — ellenkeztem. — Hogy őszinte legyek, fiatalember, engem a jobb lába is zavar. Különben, az egészet meg lehet menteni, ha valami ehhez hasonló befejezést írunk... S a szerkesztő sebesen bökdösni kezdett egy tövei; Vonaglottam keze alatt az embertelen szenvedéstől. — Amit velem tesz, az rettenetest — kiáltottam.— Különben sem akarok ilyen befejezést. — Nyugalom, nyugalom... Ebbe még senki nem halt bele. — Gyorsabban tegye i végére a pontot! — könyüw rögtem neki. A szerkesztő töprengeni kezdett. — Nem, itt helyénvalóbb lesz egy befejezetlen gondolat — mondta, s három« szór mártotta belém a töt) — Na. jobb így? — kérdezte, mikor magamhoz tértem. — Rosszabb... — nyög-* * tem. — Álljon csak fel, fiatalember. Még be kell mennie a főszerkesztőhöz... — Nem tudok járni... Hordágyon vittek be a fő. szerkesztőhöz. Egy tágas, napfényes szobában állt, fehér köpenyben, kezén gumikesztyű volt. Mellette állt a titkárnő, szintén faluig fehérben. Lefektettek. A fő- szerkesztő fölém hajolt. Rövid vezényszavakat hallottam: — Szikét! Kámfort! Pólyát! Többre nem emlékszem. Mikor úgy jó két hét múlva — sápadtan és lefogyva — kijöttem a szerkesztőségből, az alszerkesztő keményen megszorított* bepólyált kezem, megveregette bepólyált váltamat és így szólt: — Gyenge költőnek bizonyult maga, barátocskámJ Nem tartott ki... Lenne egy jó tanácsom a maga számára: sürgősen térjen át ■ papír használatára... A papír mindent kibir... Molnár Sándor fordítá»» Még mindig kicsi a választék — Dp uraim! Döntsék már el, kinek adjam a« utolsó pirított májat?! ff l „Szívélyes” házigazda (L’Europeo karikatúrája!
