Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP iSfii. március 1, HÚSZ ESZTENDŐ KGST központ Moszkvában A Néplap felszabadulási pályázata t Pályázatunk iránt változatlanul nagy az érdeklődés. A legkülönbözőbb fog­lalkozású és korú olvasóink küldik be írásaikat. Ezúttal Földi Endre kunszent­mártoni és T. P. szolnoki olvasóink írásait közöljük. '■■■«■■■■■•■««■«íbbibibmiiiimmii ■■■■■■■■! a'rmt'im i«Tm AZ ELET SZÉP... A Horthy-korszak küz­delmes éveiben ke­rültem kapcsolatba a föld­munkások közül egy rosz- szullátó, gyengefizikumú emberrel, aki becsületes, öntudatos és bátor harcos vök ugyan, de végtelenül szegény. A munkanélküli­ség hányta-vetette család­jával együtt, e&yik lakásból a másikba. Állandóbb la­kása csak akkor volt, ha valamelyik gazda „szabad tanyásként” adott neki he­lyet. Ebben sem volt sok köszönet, mert mint ingye­nes munkaerőt alaposan ki­használta a „jószívű” gaz­da. Mivelhogy nem volt tel­jesértékű munkaerő az em­berem. hát leginkább alkal­mi munkából tartotta ma­gát és családját. Hogy vala­mi állandó keresethez jut­hasson, újságárusításhoz szereztünk neki engedélyt és a „Népszava” terjeszté­sével bíztuk meg. Ezt a munkát teljes odaadással végezte, úgyhogy hamaro­san megnövekedett a Nép­szava olvasóinak és előfize­tőinek a tábora. S ez lett aztán újabb bajoknak az okozója. Az újság kelendő- -ége kellemetlenné vált a várr-j elöljáró urainak és zaklatták emberünket, vé- gülis a rendőrség lecsapott reá és visszavonta újság- árusítási jogosítványát. így telt el húsz esztendő. Szorgalmas munkában töl­tött éveknek semmiféle eredménye nem mutatko­zott sem nála, sem nálam; Ugyan mégis! Engem 1944- ben internáltak» _ A közelmúltban, amikor szülővárosom, Kisújszállás utcáit jártam, egy módo­sabb gazdához illő jó ruhá­ban. talicskát taszít előttem egy ismerős, nem éppen fiatal polgár. Amikor meg­láttam, egy ideig bizonyta­lankodtam, de aztán jól szemügyre véve felismer­tem. Ö az. Megszólítottam hát: Hogy vagyunk G. Kiss István? Megáll, rámnéz. Kíván­csian vártam, vajon meg­ismer-e ez a szemhibás em­ber, mert 6 volt az egykori Népszava-árus. Nem ismert meg! Amikor aztán nevemet mondtam, bizonyos fokig bosszankodva magára, il­letve emlékezőtehetségére azt mondta: „A kutyafáját, a hangjáról is megismer­hettem volna az elvtársat.” Majd aztán folytatta azzal, hogy alaposan megváltoz­tam. amióta nem látott; E lismerően viszonoz­tam, hogy bizony ö is alaposan megváltozott, igazi módos parasztgazda lett. Rendkívül megörült a vá­ratlan összetalálkozásnak, áradozó beszédbe kezdett. Elmondotta, hogy a Búza­kalász Termelőszövetkezet tagja, hogy jól megy a so­ra, mindene megvan, ami egy rendes háztartásban szükséges és hogy saját há­za van. Mindjárt hozzá is tette, hogy itt van a közel­ben. Meghívott, nézzem meg és hogy bemutathasson fele­ségének. akinek olyan sokat beszélt rólam. Takaros kis házacskához érve mondja, hogy „már itt is vagyunk”. Látom, hogy a ház külseje, az udvar és a melléképületek szépen rendbetartva. Az egész kül­ső a rendszerető gondos há­zigazda példáját mutatta. A lakásban is tisztaság, rend uralkodik. Nem új a bútorzat, de találóan van elrendezve, ami viszont a háziasszony munkáját és szépérzékét tükrözi. Szinte gyermekies öröm csendül hangjából, amikor arról be­szél, hogy mindez a felsza­badulás utáni munkájuk eredménye. Ezenkívül szép a baromfiállomány és két szép hízott sertés heveré- szik az ólban. Egyszerű őszinteséggel, nem dicsek­vésképpen, inkább szerény­séggel, de büszke öntudat­tal mondja: „A felszabadu­lás előtt álmodni sem voi- tam képes olyat, hogy „ek­kora vagyont” valaha a magaménak mondhatok. Visszagondolok a felsza­badulás előtti időkre. Előt­tem áll ez a gyenge fizi­kumú kisember. Látom ót, amint az állomás előtt az utazóközönség, a kereske­delmi utazók csomagjainak cip eléséért vívja a saját harcát sorstársaival szem­ben, hogy a napi kenyeret megszerezhesse családja ré­szére. Látom őt lakásprob­lémáival és amikor az el­sők között veti ki a mun­kanélküliség a munkából. Ott látni őt az ínségmun­kások csapatában, de az el­sők között van a városhá­zára vonuló tüntetők között is, akik „munkát, kenyeret” követelnek. A felszabadulás óta ez a G. Kiss István becsü­letes munkája eredménye­ként egy lakóházat mond­hat a magáénak. Nem egye­dülálló esemény ez! Vele együtt ott is, másutt is szerte az országban a Kiss Istvánok sokasága vett há­zat, vagy ha volt háza ala­kítgatja át, vagy rendezi be kultúráltan saját ízlésére és kényelmére. A felszabadulás után én is tanultam. A rendes mun­kaidőn túl tanítottam, ne­veltem. Jászapátin, Pápán, Veszprémben, Kunszent- mártonban és Budapesten, így élni szép! Földi Endre Kunszentmárton SÍRVA szónokoltam w — Még dúlt másutt a há­ború, amikor Szolnokról már eltakarodtak a néme­tek. Éhező embereket, ki­fosztott várost hagytak m;i- guk után. A nők hóban, fagyban, vízben, a sárban rongyos ruhában, alig melegítő ka­bátban is dolgoztak már. A lapát feltörte a tenyerüket, amikor romot takarítottak, a mész fel marta bőrüket, amikor kevés hozzáértéssel, de annál igazabb szívvel meszelték a VII. kerületben a bölcsődét. Reggel az utcákon ásó­val, kapával, talicskával mentek Blaskáné, Németh- né, Virágné. Nagyné, öten- tízen, vagy talán százan is. Belenevettek a hajukat el- báló szélbe. Elmúlt néhány hét és megalakult a város­ban a nemzeti segély a nincstelenek támogatására. Jórészt nincstelenek voltak maguk a „támogatók” is, de volt akaratuk. Blaskó Ju­liska, a tanítónő is ott volt. Finom, halk szavával meg­találta az utat mindenki szívéhez. Aztán bolt alakult a szerzett élelem kiosztásá­ra Ingyenmunkás kellett. Volt ilyen? Még ki sem mondtuk, máris jelentke­zett Dikó Lászlóné, Sze- berényi Ferencné, Fehér Rózsika és mások. Mindig többet akartunk. Napközit ■ gyerekeknek. Mennyi volt mx asszonykéz, s mind dol­gozni akart. Szepeslné, Tóth Ferencné. Akantisz Lajos- né, Szaszák Lajosné, Lőrin- czi Ferencné... A súrolóke­fe zaja, a seprű neszezése vidám énekükkel vegyült egybe. Kérem, ne sokallják a neveket. Még azokét is sze­retném elmondani, akiké csak később jut eszembe, amikor visszagondolok a lassan már elfeledett ar­cokra, a békegyfllések elő­adóira, az MNDSZ aktívák­ra, akik hol itt. hol ott emelték fel szavukat, s be­szélgettek a békéről, az építésről. Némelyekről már csak azt tudom, hogy sokat dolgoztak, hogv sohasem londták: „nem érek rá, fá­radt vagyok, nincsen ked­vem”. Azóta sok minden történt Szolnokon. Sok nőt a ré­giek közül ma már csak otthon lehet megtalálni. S új arcot sem látok eleget Pedig ma éppen úgy sok a tennivaló, s mi nők igen sokat tehetünk. A múltkor a Hazafias Népfront bizott­ság egyik tagjával beszél­gettem Az mondta, kevés segítséget kapnak a nőktől; Hát ez az „ok”, amiért eszembe jutottak a régi évek.­— Aid mindezt meséli magáról, nem mondott még semmit. De önéletrajzában van egy adat: fia — mikor ő, az anya, már az újjáépí­tés lázában sodródott — meghalt. Örült. eltévedt golyó robbant ott, ahol már erre nem gondolt senki. S a fiatal, 14 éves fiú életét vesztette. A kedves felejt­hetetlen hang nem mondta többé: — „kicsi asszony, édesanyám”. — Az újság akkor könnyekkel, fájda­lommal teli cikket írt: „Te­nyeri Jánoska halálára”. Sokan akkor azt hitték, elvesztette az anya a hitét. Aztán az egyik napon gyű­lés volt. A szónok még so­hasem beszélt ennyi ember előtt. Dolgozott, agitált, de csak úgy egymás közt, négy- szemközt. Mégis mikor fel­állt, hang nem hallatszott. Nézték a feketekendős asz- szonyt, a soha be nem gyó­gyuló sebet viselő édes­anyát. A szemei ki nem apadó könnyekről beszél­tek. mikor a száját szóra nyitotta, hangjával együtt könnyei is megeredtek: — Nemrég vesztettem el a fiamat. Békében halt meg, de a háború volt a gyilkosa. A könnyeimre ne figyeljetek; Az akaratom kemény; Hiszek abban, hogy új, nagyszerű életet építünk. Az anya hajában már ősz szálak vannak» A „régiek” közül sokat már elfelejtet­tek. De bennem élnek, múl­hatatlanul élnek a nőgyűlés emlékei, ahol először, sírva szónokoltam. T. P. — bzoinok Ilyen lesz a KGST moszkvai központjának épületcsoportja A Moszkva folyó partján már megkezdődött az épít­kezés. A Kalinyin hídnál, az Ukrajna Szálló tőszom­szédságában, 50 000 négy­zetméteres területen föld­gépek ássák a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa számára épülő új székház alapjait. Az építkezésben és a berendezésben vala­mennyi KGST-orszég részt- vesz majd A hatalmas épületcso­portban a KGST titkársá­gának 29 emeletes épülete mellett szálloda, tanácste­rem, étterem készül. Csak a titkárság székházában mintegy húszezer négyzet- méternyi lesz a hivatali he­lyiségek összes alapterüle­te. Az építkezésen felhasz­nálják a nagyüzemi épít­kezési módszerek eddigi tapasztalatait. Mind a száz méter magas főépület, mind a mellék épületcso­port többi egysége „gyá­rilag” készül, s csak az előregyártott elemek össze­illesztésére, összeszerelésére lesz szükség. Az építkezés­ben a Szovjetunió külön­böző köztársasága és terüle­tei, valamint a testvéri szo­cialista országok mintegy ötven iparvállalata vesz részt. MADRID HARCOL írta: t^ouis Balaguer, a spanyol KP Központi Bizottságának tagja A madridi dolgozók, akik a spanyol proletár! á- tus első soraiban meneteli aszturiai bányászok harci tapasztalatait gyümölcsöz- tetik, új ragyogó lapokat írnak a spanyol nép harcá­nak történetébe a gyűlö­letes Franco-diktatura el­len. A spanyol főváros dolgo­zói béremelést követelnek, tiltakoznak a szüntelen drágulás és az egyre rom­ló életkörülmények miatt. Harcolnak a monopóliumok és a hivatalos szakszerveze­tek nyomása és politikája ellen. (Ezeket a szakszerve­zeteket a franeóista rend­szer a tőkések érdekeinek védelmére állította fel.) Noha a hivatalos propa­ganda rendkívüli mérték­ben dicsekszik az úgyneve­zett stabilizációs tervvel, tény, hogy a megélhetési költségek csupán tavaly 15 százalékkal emelkedtek. Az áremelkedési hullám visszatartását célzó intéz­kedések gyakorlatilag egyenértékűek a bérbefa- gyasztási törekvésekkel. A kormánynak ezzel az a cél­ja, hogy a nép jogos elé­gedetlenségét, amit az árak szüntelen emelkedése • vált ki — a kiskereskedők el­len fordítsa. A kormány úgy igyekszik beállítani a dolgot, hogy csakis a kis­kereskedők a felelősek a drágaságért és semmiesetre sem a kormánypolitika, il­letve a kapitalista profit- hajhászás. (A központi bank, például 1958-as 298 milliós profitját 1964-ben 447 millióra növelte. a spanyol hitelbank haszna ugyanezen idő alatt 425-ről 632 millióra, az állami vil­lamosiparé 113 millióról 460-ra nőtt.) A dolgozókat azonban nem olyan egyszerű meg­téveszteni. Tudják, hol ke­ressék a helyzet valódi okát, tudják kik az igazi ellenségeik. A politikai pe­rek. a terrorítéletek, ame­lyek koholt vádak alánján hosszú börtönbüntetéseket szabnak ki a politikai fog­lyokra, akiket embertelen kínzásoknak vetnek alá, — a rendszernek ezek az em­bertelen megnyilatkozásai csak megerősítik a munkás- osztály elszántságát, hogy harcoljon demokratikus és politikai jogaiért 'tavaly szeptember 16-án a spanyol főváros- központjában több ezer vas­munkás vonult fel francó- ellenes jelszavakat hangoz­tatva. A kormány, ame­lyet megriasztott a tünte­tés mérete, megígérte, hogy húsz százalékkal emeli az órabéreket. December 16-án Madridban ismét negyven­ezer dolgozó tüntetett, hogy rákényszerítse a hatóságo­kat a beígért béremelés végrehajtására és új kol­lektív szerződéseket köve­teljen tőlük. A tüntetés idején több ízben is szembeszálltak a munkások a rohamrendőr- osztagokkal, amelyeket a kormány a város stratégiai fontosságú pontjain állított fel. A Prancó-rendszer terror- intézkedéseivel nem tudta megtörni a dolgozók harci elszántságát. Idén január 26-án Madridban, néhány hónap alatt immár harmad­szor tüntetésre került sor, mégpedig ezúttal a Pradon, a spanyol főváros szívé­ben. Még a külföldi hír- ügynökségek is elismerték: a Francó-rendszer fennállá­sának huszonöt esztendeje alatt nem láttak Madrid­ban ilyen impozáns tünte­tést. A madridiaknak ezt a tömegmegmozdulását az építők ellenzéki szakszer­vezete kezdeményezte. Ez a szakszervezet arra hív­ta fel a fővárosi dolgozó­kat és egyetemistákat, hogy tartsanak nagygyűlést a hivatalos szakszervezetek székházai előtt, s követel­jék a szakszervezetek sza­badságát. a sztrájkjogot, a 44 órás munkahetet, a 175 pezetás napi bérminimu­mot, a sztrájkok idején el­bocsájtottak Ismételt mun­kába állítását. Csak ezután került sót arra, hogy a kormány első ízben hivatalosan közölje: a tüntetők és a rendőrség között összetűzésre került sor, többeket letartóztat­tak. A külföldi megfigyelők egyöntetű megállapítása az, hogy Spanyolországban a helyzet izzásig hevült. A kormány, ha el akarja ke­rülni a robbanást, a leg­jobban teszi, ha haladékta­lanul intézkedik az árak és bérek felborult egyensú­lyának helyreállítására A madridi vas- és építő- munkások harcát támogat­ják a villamosvasúti alkal­mazottak, a vasutasok és más fővárosi üzemek mun­kásai. is. A madridi vasasok tün­tetéseit követően az egye­temi hallgatók tüntetést szerveztek az Oktatásügyi Minisztérium épülete előtt, s ezek a tüntetések azóta is napirenden vannak. A diákok követelik a demok­ratikus szabadságjogok hely­reállítását, a spanyol egye­temista szindikátus felosz­latását és helyébe olyan szervezet felállítását, ameiy valóban a hallgatók érde­keit képviseli; A madridi dolgozók mind élesedő harcát a jobb élet- körülményekért és a de­mokratikus szabadságjogo­kért, a francó-ellenes ellen­zék összes erőinek egyre markánsabb összefogása kí­séri. Ebben a harcban a kommunisták az első so­rokban foglalnak helyet, kitűnnek eltökéltségükkel,- kezdeményezőkészségükkel. • önfeláldozásukkal. A spanyol főváros­ban lejátszódott események- fontos hozzájárulást jelen­tenek egy általános politi­kai sztrájk előkészítéséhez. Erre az általános sztrájkra kétségtelenül sor fog kerül­ni, s ez a nagyszabású po­litikai megmozdulás súlyon csapást mér majd a Fra*- có-diktaturára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents