Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-30 / 75. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. március 38. A becsülettel végzett munka jutalma Kereskedelmi dolgozók számvetése A Szolnok megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetősége, párt- alapszervezete és szakszer­vezeti bizottsága az 1964- i>en végzett gazdasági mun- ita eredményeiről, s az '965. évi feladatokról szóló beszámolót, valamint az 1964. évi szocialista munka- verseny eredményeit tar­talmazó előterjesztést ezen a héten vitatja meg a vál­lalat kollektívájával, ter­melési tanácskozások kere­tében. Szolnokon tegnap került sor a termelési tanácskozás­ra. Az SZB Közgazdasági Bizottságának elemzése alapján a vállalat igazgató­jának és Szakszervezeti Bizottságának javaslatára, a termelési tanácskozás ez alkalommal másodízben szavazta meg a szolnoki 1-es önkiszolgáló bolt kol­lektívája részére a „Szocia­lista Munka Boltja” címet. 13 szolnoki munkabrigád­nak ítélték oda a „Szocia­lista Brigád”, s az ezzel járó „Kiváló Bolt” címei; 11 szolnoki dolgozónak „Ki­váló Dolgozó” jelvényt és a vele járó 2 heti átlagke­resetnek megfelelő pénzju­talmat, míg a „Kiváló Dol­gozó” oklevelet, s a vele járó 1 heti átlagkeresetnek megfelelő pénzjutalmat 24 dolgozónak ítélték oda, be­csülettel végzett munkájuk, vállalt feladataik maradék­talan teljesítésének jutal­maként. A Művelődésügyi Minisz­térium — az érdekelt szak­tárcákkal egyetértésben — az idén külön-külön adja ki a szakközépiskolák érettsé­gi vizsgaszabályzatát. A do­kumentumokban hasznosít­ják az előző évek érettségi vizsgatapasztalatait is és érvényesítik azt az elvet, hogy a több éven át kitar­tóan, szorgalmasan tanulók bizonyos előnyben részesül­jenek. Eszerint nem kell írásbeli vizsgát tennie ma­gyar nyelv- és irodalomból, illetve matematikából an­nak a jelöltnek, akinek ; z adott tárgyból a második, harmadik és negyedik osz­tályban a tanév végén jeles osztályzata volt. Ugyanez a kedvezmény megilleti az idén képesítőző technikumi Ma este 7 órakor Jász­berényben, holnap Török- szentmiklóson kerül sor termelési tanácskozás kere­tében a helyi eredmények megvitatására. tanulókat is az új techni­kumi képesítő vizsgasza­bályzat értelmében. Az ipari jellegű szakkö­zépiskolákban az érettségi vizsga írásbeli, gyakorlat; és szóbeli részből áll. A gimnáziumoktól eltérően az írásbeli vizsgát a kéthetes tanévvégi szakgyakori at be­fejezése után, az osztályozó értekezletet követően kell megkezdeni. Egyes szak- középiskolákban a gyakor­lati vizsgát közvetlenül az írásbeli után tartják, ahol pedig az időjárástól függ a gyakorlati vizsga lebonyolí­tása, ott a szóbeli vizsgá­val egyidejűleg szervezik meg, azonban a szóbeli előtt minden esetben biztosíta­nak legalább két hetet a ta­nulóknak a felkészülésre. Külön érettségi vizsgaszabályzat a különböző típusú szak• középiskoláknak 12.7 millió pár cipő tavaszra, nyárra A cipőkereskedelem egy- időben készült fel a követ­kező két évszakra, mégpe­dig az előző évinél sokkal alaposabban. A tavaszi láb­belik nagyrésze már az üz­letekben van, a nyáriakat is folyamatosan kapja a nagykereskedelem. Tavasz­ra és nyárra a tavalyinál átlagosan 15 százalékkal több cipó áll a vásárlók rendelkezésére. A követke­ző hónapokban összesen 12,7 millió pár lábbeli! hoznak forgalomba, s ez a mennyiség már megnyug­tató, zavartalan ellátáshoz elegendő. A szakemberek véleménye szerint talán csak a női félcipők és szan­dálok fazonválasztéka okoz­hat némi problémát. Az idényre húszezer pár Március 28-án és 29-én ismét három súlyos közle­kedési baleset történt me­gyénkben. Mindhárom ese’- ben a KRESZ szabályainak be nem tartása, a figyel­metlen közlekedés okozta e balesetet. Vasárnap Szolnokon, & Ságvári körúton, a Fodor Mihály által vezetett teher­gépkocsi elütötte Pintér Céza, Szolnok. Harcsa út 9. szám alatti lakost. A bal­esetet Pintér Géza okozta, aki CF 23-49 forgalmi rend­számú személygépkocsiból a menetirány szerinti balol­dalon szállt ki, s a közben odaérkező tehergénkocsi el­ütötte. Pintér Gézát 8 na­pon túl gyógyuló, súlyos sé­rüléssel szállították a kór­házba. * Ugyancsak vasárnap tör­tént közlekedési balese- Jászladányban. Kun József jászladányi lakó: ittasan ve­zette saját moir''-,"'T-éknár- Jfe. Pótutasként magával modernebb, hegyes orrú. tartósabb, jobb minőségű fonott cipőt rendeltek Egyiptomból. Az antilopszerű színbőr felsőrésszel, vékony bőr- és gumitalppal gyártott köny- nyű cipőkkel tavaszi új­donságot kapnak a férfiak. Az idén kerül először for­galomba nyugati import műbőrből gyártott pánto® szandál, úgynevezett fusz- bett, amely a legfinomabb borjúbőr lábbelikkel is fel­veszi a versenyt. A női félcipők ugyancsak zártabbak, könnyűek. — A tavalyinál 150 000 párral több kerül forgalomba be­lőlük, s ez a mennyiség már elegendőnek ígérkezi*. A választék bővítésére NDK és csehszlovák fél­vitte Karkus Mihály, jász- iadányi lakost. A motorke­rékpárral elestek, s mind­ketten megsérültek. A ba.- eset Kun József ittassága miatt történt. Szabálysér­tést követett el azonban Karkus Mihály is, aki a KRESZ-ben előírtakkal el­lentétben nem viselt bukó­sisakot. Kun Józseftől az intézke­dő rendőrök a gépjárműve­zetői igazolványt bevon*ák 9 az ittas vezelő el­len eljárást indítottak. * Hétfőn a 4. számú főköz­lekedési útvonalon Szapár- faluban történt súlyos bal­eset. Szegedi Mihály fegy­vernek! lakos figyelmetlen vezetés közben elütötte a zabályosan közlekedő 74 éves Szegedi Antalnét. aki' súlyos sérüléssel a szolnoki kórházba szállítottak. A fi­gyelmetlen motorkerékpár­vezetőtől a gépjárművezetői igazolványt bevonták, s el­lene eljárást indítottak. cipők is érkeznek. A női szeszély még a melegebb időben is divatosnak tart­ja a kényelmetlenebb kö­römcipőt. Ezt figyelembe- véve a következő hónapok­ban többet kapnak az üz­letek. A keresletnek meg­felelően fehér színű köröm­cipő is van elegendő. Női szandálból ugyancsak nagyobb mennyiség áll a vásárlók rendelkezésére, s örvendetes ezek össze­tételének a változása. A közvéleménykutatások alapján ugyanis több a slipp szandál és a kényel­mesebb kubánsarkú szan­dál. Gondoltak a fájóslá- búakra is, s olyan szellős női szandálokat is árusíta­nak. amihez gyógybetét is felhasználható. A pantonet- tet az idén is előtérbe he­lyezi a divat. A gyermekcipőben nincs hiány. Jelentősen növeke­dett a serdülőkorúak ellá­tását szolgáló félcipők és szandálok mennyisége, — több a nagyobb számozású lakkcipő is. A 35—38-as számozású lányka cipők és szandálok már nőiesebb, felnő ttesebb fazonokban készültek, s formásabb ci­pőket kapnak a kisebbek is. A gyerekek tavaszi— nyári „munkacipőjéből’’ a tornacipőből, minden igényt ki tud elégíteni a kereske­delem. Forgalom­korlátozás A Szolnok megyei Rend­őrfőkapitányság értesíti a közúti közlekedésben részt­vevőket, hogy 1965. már­cius 31-én 18—19 óra kö­zött. április 1-én 12—13 óm között és április 3-án 14— 16 óra között Szolnokon a Kossuth 1 a ios. Beloiannisz ! és József Attila utcán a j benzinkút!? forealomkorlá- ■ tozás lesz. Az átmenő és j helyi forgalom lebonyolí- , tására az ú js’riszi összrkö- j tő utat. a Thököly, Ady I Endre. Jókai, E, Bede, Sza- : hadság és Ságvári «teát i biztosítják. Három baloséi három tanulság — A KARCAGI városi tanács egészségügyi és szo­ciálpolitikai állandó bizott­sága legutóbbi ülésén fog­lalkozott az orvosok szak­mai, társadalmi és tudomá­nyos munkájával. Ezenkí­vül megtárgyalták a fürdő- fejlesztés problémáit is. — MA TARTJÁK a Me­teorológiai Világnapot, — ÜJ ÉPÜLETBE költö­zik a túr kévéi napközi - otthon. Az ősszel kezdődő tanévben már a tanyai kol­légium tanulói is itt fognak étkezni, s használhatják az új létesítmény helyiségeit. — PLAKÁTKIÁLLITÁS- SA.L emlékezett meg a jászapáti művelődési otthon a Tanácsköztársaság kikiál­tásának 46. évfordulójáról. A március 21-én megnyitóit kiállításnak már több mint 500 látogatója volt, akik a ritkaságszámba menő doku­mentumokat (újságok, pla­kátok, helyi vonatkozású anyagok) érdeklődéssel ta­nulmányozták. — IBUSZ-KIRENDELT- SÉG nyílt Jászárokszállá- som, ahol kül- és belföldi csoportos társasutazásokra kedvezményes jegyek be­szerezhetők. Felvilágosítást a helyi toknrékszövetke- zet ad. MINIATŰR TV-KÉSZÜLÉK Szovjet mérnökök 3x4 cm-es képernyőjű ív-ké­szüléket szerkesztettek, amelynek nagyítója kétsze­resére növeli a képet. Az aprócska készülék három­féle adást vesz; 22 tran­zisztorból, hat diódából, egy­elek trocsőből és egy katód- csőből áll. Elnevezése; „űr­hajós”. — KARCAGON is meg­kezdték a károsan elszapo­rodott mezei pocok irtá­sát. Százhuszonöt mázsa Arvalin-mérgezőszert hasz­nálnak fel a védekezés so­rán. A Nap kél: 5.38 h-kor, nyugszik: 18.19 h-kor. A Hold kél: 4.56 n­kor, nyugszik: 15.15 h-kor. rn/ViARjQ iFT pntPs Várható időjárás változó mennyiségű felhőzet, legfel­jebb egy-két helyen kevés eső. Mérsékelt északi szél. A nappali felmelegedés fo­kozódik, Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. IZIDOR Egyike azon pogány ne­veknek. melyeket pogány eredetük ellenére a ke­resztények is megtartottak. Az „Isidoros” ógörög név első része ugyanis az egyip­tomi Isis istenasszonyt, a „doros” pedig ajándékot je­lent, így tehát értelme: Isis ajándéka. A név abból a pogány szokásból ered, hogy az Isidorokat atyjuk születésük 10. napján Isis­nek ajánlotta fel. A nyu­gati világban elég elterjedt, nálunk csak női formájá­nak. az Izidorának beceneve, a Dóra tudott meghono­sodni. , Több, mint tavaszi árubemutató Hazánk felszabadulásának 20- évfordulójára Szolnok me­gye Tanácsa Kereskedelmi Osztálya, a MÉSZÖV Igazga­tósága és a KPVDSZ Szolnok megyei Bizottsága kirakatver­senyt hirdetett. A szolnoki és megyénk földművesszövetke­zeteinek kirakatrendezői a felhívást magukévá téve, igen szép számmal neveztek be e vetélkedésre, mintegy 34 ki­rakat elkészítésével. A verseny témája a tavaszi árubemutató és ezen túlme­nően fejlődésünk, eredmé­nyeink bemutatása képekben. Megyénk kirakatrendezői gon­dos, színvonalas munkával készülnek feladatuk megoldá­sára. Külön dicséretes, hogy a korábbi gyakorlattól elté­rően, a földművesszövetkezeti kirakatrendezők mintegy felét vállalták a feladatok összes­ségének. A versenyt meghirdető szervek külföldi és hazai be­utaló-jegyeken kívül, több- ezer forint értékű jutalmat osztanak ki a nyertesek kö­zött. =?A'DIÓ • TV* MOZI • SZÍNHÁZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Cleo 5—7-ig. Tisza: A szép Antonio. MÁV: Másfélmillió. JÁSZBERÉNY Lehel; A boldogság napja. KARCAG Déryné: Optimista tragédia. MEDOSZ: Bakaruhában. KISCJSZALLAS Ady: Volt egy ilyen legény. KUNHEGYES Szabadság: Vigyázat, felta­láló. KUNSZENTMARTON Körös: Ártatlan varázslók* MEZŐTÚR Béke: Körhinta- Dózsa: Déltől hajnalig. Szabadság; A tárgyalás- TISZAFÜRED Tisza: Othello. TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa: Kár a benzinért- TÜRKEVE Vörös Csillag: Egy éjszaka szerelme. A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon 18 00-19 00 óráig. Alföldi krónika- — Mezei csokor. — A mikrofon előtt... — Egy műszak a Tisza Cipő- 1 ben- — Ajándékműsor, TELEVÍZIÓ: 805: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált, iskola VI. oszt- szá­mára. Április 4. 9 00; Környe- zetismert, ált. isk. I—II. oszt- számára- Készülődés a fel- szabadulásra. — 9-25: Környe­zetismeret, ált. iskola I—11. oszt. számára- Emlékezések a felszabadulásról- 1005: Föld­rajz, ált. isk. V- oszt. számá­ra. Románia. — 1100: Orosz nyelv középiskolásoknak. — Grisa, Andrej, Mása és az időjárás- 14 00: Orosz nyelv ált. iskola VI- oszt. számára (ism.) 14-55: Környezetismeret, ált- isk. I—II. oszt- számára (ism) 15.20: Környezetisme­ret ált. Isk. III-IV. oszt. számára (ism.) — 15-50: Föld­rajz, ált. isk. V. oszt- számá­ra (ism) 16-50: Orosz nyelv középiskolásoknak (ism) — 17-25: Az iskola-tv postája.— Műsorkalauz pedagógusoknak. 17.45; Hírek. 17-50: Egyetmis- ták falun- Riportműsor. 18-20: Élő tenger- Angol kisfilmso- rozat- A mélység vámszedői. 18.45: Egy város felszabadul. Kisfilm Gdansk-ról. 1900 Az elsők- Riportfilm. 19-20: Esti mese. 19.30; Tv-híradó- 19-50: Napi jegyzetünk- 19-55: Dr. Kildare- A kabala. Magyarul beszélő amerikai film. (14 éven felülieknek). 20-45: Pa­rabola- 21 05: Zenélő órák- — A francia divat. 22.15: Tv- híradó — 2- kiadás LENMAGOLAJ SZÍVROHAMOK ELLEN Paul A. Owren, az oslói egyetem professzora egy arvoskongresszuson ismer­tette azt a gyógyeljárást, amellyel jó eredményeket ért el szívkoszorúér meg­betegedések ellen. Azt állí­totta, hogy naponta egy kávéskanálnyi tisztított len- magolaj fogyasztása elejét veheti az alvadt vérrögök okozta szívrohamoknak. — Norvégiában 10—15 er^ középkorú férfin próbáit"“ ká ért a diétát FREMLIN VÉSZKIÁLTÁSA Jonh Fremlin angol líri­kus kiszámította, hogy égy ezredév múlva Földünk „pokolian” túlnépesedik: a földfelszín mindég négyzet­méterére 120 fő jut. 2000 emeletes házakban fogna k lakni. A túlnépesedés c végső pillanatában a föld­golyó narancsszínű fénybe' fog égni, amit az emberis hő-kisugárzása idéz elő. Ez a hő azonban lehetetlenrí leszi a további nemzedéke:, megszületését. Maga az éle! vet gátat a szaporodásnak A HOSSZÉ ÉLET TITKA A Himalája hegylánc nyugati vonulatának hatal­mas csúcsai között teljes elszigeteltségben él a hun zák népe és talán idővel megtanítja a világ egész lakosságát a hosszú élet titkára. Rövidesen pakisztáni szakértőkből és tudósokból álló expedíció keresi fel ezt a távoli törzset, hogy megvizsgálja földrajzi, bio­lógiai, étkezési és egyéb vi­szonyait. A hunzák " között ugyanis nem ritkaság, hogv egy hatvan évesnél idősebb asszony egészséges gyer­meket szül és a 90 észtén dős apák sem tartoznak a csodák közé. A hunzák népi hagyo­mánya azt tartja, hogy Nagy Sándor görög harco­sainak leszármazottai. Az ősi karavánutak mentén élnek, ahol évszázadokig lebonyolódott a forgalom az indiai szubkontinens és Kína között. HOLLYWOOD — HAZATÉR A hollywoodi filmgyárak attól tartva, hogy az egész hazai filmipar tönkremegy a külföldön elherdált dol­lármilliók következtében, megindította a „filmezzünk otthon” mozgalmat. Ennek ellenére a legna­gyobb hollywoodi gyárak jórésze még mindig külföl­dön forgat. Legfeljebb ar­ra hivatkoznak, hogy most már nem pénzügyi, hanem kizórőiaig „művészeti” elgon­dolások alapján választják meg a készülő film forga­tásának színhelyét. AZ I\n x-f\/.\ ÉS A CSÓK New York-ban a legutób­bi influenza járvány ide­jén a Metropolitan Opera- ház igazgatósága a kulisz- szák mögött, a művészek öltözőiben figyelmeztetést helyezett el: „Kérjük, mel­lőzzenek minden nem fel­tétlenül szükséges csóko- lózóst”. A feliratot isme­retlen kéz csakhamar a következő mondattal egé­szítette ki: ..Ki dönti el mi a felesleges?” Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Ri zottsága és a Megyei Tanár« laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadia a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Laios Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20. 20-69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztősé" és Kiadóhivatal: __Szolnokul- sz- Irodaház-__ _____Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és áru­st! ásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési díin e"v hóra 12—Ft. Előfize’hető bármely postahivatalnál és ____ kézbesítőnél. S zolnok megyei NvomdainnH Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sás**-

Next

/
Thumbnails
Contents