Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-30 / 75. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP iS65. március Ä Labdarúgás Jó játék ellenére is vereség az I B-ben Szombathelyi Haladás— Jászberényi Lehel 3:1 (0:1) Jászberény, 2500 néző, ve­zette: Aranyosi. Szombathely: Szarka — Kántor, Homolya, Gyarmati — Tóth II., Márkus — Ko­vács, Tisza, Stolz, Himmer II., Tóth I. Edző: Kemény Tibor. Jászberény: Horváth — Fortuna, Páncsics, Nagy I. — Józsa, Buchár — Sánta, Fekete I., Nagymajdon, Szántai, Fülöp. Edző: Zsol­nai János. Nagymajdon erős távoli lövése és Szarka védése kapta az első tapsot az 5. percben. A vendégek két el­lentámadását Fortuna akasztotta meg. A 10. perc­ben ragyogóan szöktették Sántát, a fiatal csatár két védőtől szorongatva a kapu torkában elcsúszott és gyen­gén gurított Szarka kezébe. Kitűnően játszott mindkét együttes, különösen a ha­zai csatársor remekelt. A 28. percben hosszú labdára rajtolt Sánta, a középhát­véden átpattant a labda, aki kétségbeesésében kézzel ütött bele. A 18 méteres Szántai szabadrúgást a „pi­pából” ütötte ki Szarka. Nagy védés volt! A soroza­tos hazai támadások a 38. percben értek góllá. Sánta ívelt be szögletet, Nagy­majdon térdén irányt vál­toztatott a labda és Fülöp estében is a hálóba juttat­ta azt. 1:0. Szünet után megváltozott a játék képe. A vendégek óriási iramot diktáltak. A 61. percben baloldali táma­dás végén Tóth erős lövése a lécet súrolva jutott a bal sarokba. l:L A következő percben a kaputól 20 mé­terre Tisza kapta a labdát, helyből lőtt csavart labdá­ja a felső sarokba hullott. 2:1. Peches gól! Elkesere­detten támadott a Lehel, de csak lesgólt lőtt a 67. perc­ben. A vendégek percei kö­vetkeztek. Egy kapufalövés, két szerencsés Horváth ki­futás. Fellángolt még a Le­hel. A 80. percben Nagy­majdon hatalmas kapáslö­vése csak centikkel kerülte el a kaput. Sánta lövését is védte Szarka a 83. perc­ben. Az ellentámadás meg­pecsételte a hazaiak sorsát. Stolz középen kiugrott, Páncsics nem érte utói, Horváth kiszaladt, mellette gurított a kapuba a szom­bathelyi középcsatár. 3:L Az eredmény már nem vál­tozott. Berényi pályán régen lá­tott magasszínvonalú, vál­tozatos játékot láthattunk. A szombathelyiek a máso­dik félidőben a korszerű játék sok szépségét bemu­tatták. A hátvédek is táma­dást indítottak, a csatárok hosszú keresztlabdákkal tel­jesen megzavarták az első félidőben jól záró hazai vé­delmet Kissé szerencsés lö­vésekkel, de teljesen meg­érdemelten' nyerték a talál­kozót. A herényiek idei leg­jobb játékukkal rukkoltak ki. A csatársor nagyot ja­vult az elmúlt hetekhez ké­pest. Az első félidőben akár három gólt is lőhettek vol­na. A második félidőben fellazult védelem nem tud­ta tartani a kitűnő szom­bathelyieket. Aranyosi já­tékvezető kitűnően bírás­kodott Kampier Tibor Az NB I/B további ered­ményei: Székesfehérvári VT Vasas—III. kér. TTVE 3:0, Diósgyőri VTK—Nyír. egyházi Spartacus 1:0, Győ­ri MÁV-DAC—BVSC 0:0, Oroszlányi Bányász—Mis­kolci VSC 2:0, Budafoki MTE Kinizsi—Debreceni VSC 0:0. VM Egyetértés— Ganz-MÁVAG 2:1, Dunaúj­város—Szállítók 2:0. A MÁV továbbra is veretlen az NB ll-ben Szolnoki MÁV—KISTEXT 1:0 (1:0) Kispest, 1200 néző, ve­zette: Móré. Szolnok: Bo­rók — Józsa, Abonyi, Csábi Karkecz, B. Nagy — Tóth I., Szűcs, Tóth II., Pintér, Dobos I. Edző: Nagyszaióki András. KISTEXT: Famek — Babolcsai, Kalmár II., Szeitl — Molnár, Sztanev — Csörgő, Ludányi, Kal­már I., Vándort, Köves! Edző: Tóth III. Ferenc. Jóiramú, közepes színvo­nalú mérkőzésen a terv­szerűbben játszó MÁV megérdemelten szerezte meg a vezetést a 42. perc­ben. Szünet után erősített a hazai csapat, de sok hú­zásból álló csatárjátékával nem tudta áttörni a szi­lárd szolnoki védelmet. A MÁV ritkább rajtaütésszerű támadásai ebben az idő­szakban is gólveszélyeseb- bek voltak. Góllövő: Tóth I. Jó: Abonyi (a mezőny legjobbja), Csábi, Józsa, B. Nagy, Tóth I. A KISTEXT- nél a középhátvéd és a két fedezet nyújtott átlagon felüli teljesítményt. EL Gy. Martfűi MSE—Borsodi Bányász 4:0 (1:0) Martfű, 500 néző, vezette: Vörös. Martfű: Tasmádi — Molnár, Seres, Haik — Er­dei, Horváth — Botka. Nagy. Szűcs, Mészáros, Me­zőteleki. Edző: Horváth Fe­renc. Borsod: Tormási — Négyes!, Csetfalvi, G. Sza­bó — Jaskó, Tátrai — Ta­kács, Zsinika, Pál, Szőre, Majzik. Edző: Kerekes Imre. A martfűiek feledtették múlt vasárnapi gyengébb játékukat és a végig nagy­iramú mérkőzésen megér­demelten győztek. A felja­vult csatársort a védelem megfelelően segítette. A 88. percben Botkát utánrúgá- sért kiállította a játékve­zető. Góllövő: Nagy (2), Botka, Mészáros. Jó: Seres, Szűcs, Molnár, Ül.: Négyesi. Csetfalvi. — Fazekas — Miskolci Bányász— Szolnoki MTE 1:0 (0:0) Szolnok, 2000 néző, ve­zette; Garamszegj. Miskolc: Boros — Vincze, Varga, Váradi — Deák, Tóth — Fischer, Szabó, Domonkos, Paulás, MaitóLári. Edző: Pri- belszíki Gyula. Szolnok: Nagy — Kelemen, Makai, Zalai — Sári, Papp — Csaba! dr„ Palla, Pallai, Villsch, Karakas. Edző: Szántó József. Az első félidő sok hibá­val tarkított, alacsony színvonalú játékot hozott. Szünet után nagy fölénybe került az MTE, sok gól­helyzetéből azonban egyet sem tudott kihasználni. A vendégek a befejezés előtt néhány perccel szerezték meg a győzelmet. Góllövő: Makláxi. Kiállítva: Deák és Karakas a 29. percben. Jó: Boros, Varga, Szabó, ill.: Zalai, Sári, Papp. — Balázs — Az NB n. további ered­ményei: Gyula—Kisterenye 0:0, Debreceni Honvéd— Bp. Előre 1:0, Bp. Spar­tacus—Vasas Izzó 2:0, Pénzügyőrök—Szegedi VSE 1:1, Nagybáfony—Békéscsa­ba 2:1, Eger—Kecskemét 3:0. Három mérkőzésen két pontot szereztek NB III-as csapataink Mezőtúri Honvéd—Hód­mezővásárhelyi MEDOSZ 0:0, Mezőtúr, 1500 néző, — vezette: Szlancsik. Az első félidőben több­nyire a két 16-os között folyt a játék. Szünet után valamit élénkült az iram, azonban a játék egésze ala­csony színvonalú volt. — A hazai csapatból senki nem játszott átlagon felül, a vendégek közül Holubán és Nagy A, volt jó. — sindel — Kiskunfélegyházi Vasas— Jászberényi Vasas 1:1 (1:0), Jászberény, 1500 néző, ve­zette: Szeghő. ^ Az első félidőben a szél­től támogatott vendégek többet támadtak, a máso­dik félidőben kiegyenlített lett a küzdelem. Az ered­mény igazságos. Góllövő: Vas, illetve Urbán. — Jó: Sahi, Lengyel, ilL Kohári, Helle. — B. — Somsályi Bányász—Szol­noki Kilián 2:0 (0:0), Som- sály, 300 néző, vezette: — Migréczki. — Englert — Két gólnál többet egyik csapat sem tudott rúgni a megyei bajnokság nyitányán EZ A RANGSOR A labdarúgó NB I/B állása NB II. Keleti csoport állása 1. DVTK 3 2 1 0 2:0 5 1. Szó. MÁV 4 4 0 0 8:1 8 2. Székest­3 2 10 9:1 5 2. Eger 4 3 10 10:1 7 3- Egyetértés S 2 1 0 31 5 3. Előre 4 2 11 8:2 5 4. MAV-DAC 3 12 0 2:0 4 D- Honvéd 3 2 10 4:1 5 5. Oroszlány 3 2 0 1 4:1 4 5. Martfű 4 2 11 8:7 5 6. Dunaújv­3 2 0 1 4:2 4 6. Miskolc 4 2 11 2:2 5 Szombath. 3 2 0 1 4:2 1 7.. Bp. Spart­4 2 0 2 8:7 4 8. MVSC 3 2 0 1 4:3 4 8. Gyula Szó. MTE 4 12 1 4 12 1 3:3 4:4 4 4 9. BMTE 3 1 1 1 6:1 3 10. Kecskemét 4 2 0 2 5:6 4 i0- DVSC 3 0 3 0 1:1 3 11. N-bátony 4 2 0 2 4:5 4 U. BVSC 3 0 2 1 1:2 2 12. Kisterenye 4 12 1 3:4 4 12. Szállítók 3 0 2 1 1:3 2 13­14. Izzó Pénzügyőr 4 112 4 112 4:4 2:4 3 3 13. G-MAVAG 3 0 12 14 1 15. B-csaba 4 0 2 2 3:6 2 14. Jászberény 3 0 1 2 1:5 1 16­KISTEXT 4 10 3 5:12 2 15- XII. kér. 3 0 1 2 0:5 1 17. SZVSE 3 0 12 1:5 1 16. Nyíregyh. 3 0 0 3 0:12 0 18. Borsod 4 0 0 4 2:10 0 Szolnoki Olajbányász—Kar­cag 2:1 (0:1), Karcag, 300 né­ző, v.: Nagy S. A hazai csa­pat az első félidőben több helyzetéből csak egyet tudott értékesíteni, fordulás után az Olajbányász gyors játékával megfordította az eredményt- Góllövő: Horváth, Dóra, 111-: Kiss. Jó Balázs, Bányai, Hor­váth, illetve: Székely, Jancsó. Fodor. Karcag ifi—Olajbányász ifi 2:0­- szöllősi ­Jászárokszállás—Mezőtúr 2:1 (1:0), Jászárokszállás, 700 né­ző, v.: Balezó. A végig köze­pes iramú mérkőzésen a ven­dégcsapat kitűnően védeke­zett. Góllövő: Racskó, Fe­renc, illetve: Gombás. Jó: Bagi, Csordás, illetve: Gom­bás, Csete. Jászárokszállás ifi—Mezőtúr Ifi 1:1­— nemoda — Kunszentmártoni VM—Jász­apáti 2:1 (1:1), Kunszentmár- ton, 600 néző, v-: Agócs- — Nagyiramú mérkőzésen a ven­dégcsapat végig védekezett- A hazaiak megérdemelten győztek. Góllövő: Szabó (2), illetve: Kökény. Jó: Imrei, Oláh, B- Tóth, 111.: Szirze Bo- lyós­Kunszentmárton Ifi — Jász­apáti ifi 1:0. — mészáros — Tiszafőldvár—Jászjákóhalma 2:0 (1:0), Tiszafőldvár, 300 né­ző, v.; Hegedűs. Jóiramú, he­lyenként színvonalas mérkő­zésen a hazai csapat megér­demelten győzött. Góllövő: Molnár, Koncsik I- (öngól). Jó: Tóth, Gazsó, Kávási, illetve: Nagy Z-, Kozmóczki. Nagy A. Tiszafőldvár ifi—Jákóhalma ifi 5:0­— verbók — Törökszentmiklósi Vasas- Törökszentmiklósi Fáklya- MEDOSZ 2:0 (0:0), Török- szentmiklós, 1000 néző, v-: Bontovics- Az első félidőben a Fáklya védelem minden Vasas támadást jól hárított- Szünet után viszont a Vasas szinte kapujához „szögezte” ellenfelét. Góllövő: Hámori (2). Jó: Fekete, Bana, Mezei, ill.: Herbály. Orbán, Varga. Tmiklósi Vasas ifi—Tmik- lósi Fáklya ifi 2:2. — lesán — Kisújszállás — Vjszász 1:0 (0:0), Kisújszállás, 350 néző, v-: Klimon. — Az idényeleji formában lévő két csapat ne­hezen birt egymással. A gólt szabadrúgásból érték el a hazaiak. Az eredmény igazsá- gós- Góllövő: Farkas. Jó: Gá­bor, Szepeshelyi, ill-: Kovács I., Takács. A játékvezető ki­tűnően bíráskodott­Üjszász ifi—Kisújszállás ifi 5:0. — német’h — Szó. Cukorgyár—Kunhegyes 1:0 (1:0), Kunhegyes, 450 né­ző, v.: Csák I- Jó játékkal, megérdemelten nyert a szol­noki csapat. Góllövő: Sándor Jó: Kovács, Karácsonyi. Kunhegyes ifi—Szó. Cukor­gyár ifi 3:1­— szebeni — Szó. Vegyiművek—Kengyel 2:1 (1:1), Szolnok, 200 néző- A két újonc csapat játéka idény­eleji volt. A technikailag képzettebb csapat győzött. Vegyiművek ili — Kengyel ifi 1:1. — bohuczky — Vidékiek élretörése a megyei mezei futó bajnokságon Vasárnap nagyon kedve­ző körülmények között több mint ötszáz versenyző állt rajthoz a szandai réten rendezett megyei mezei fu- tóbajnofcságon. Nemcsak a szép idő, a jó pálya, hanem a versenyzők felkészítése is felülmúlta az elmúlt évek szintjét. Az egyes korcsoportok létszáma is megfelelt a várakozásnak. Most az egyszer a serdülő verseny­zők száma felülmúlta az úttörőkét és megfelelő volt az ifjúságiak érdeklődése is. Egyedül a felnőtt női mezőny létszáma volt gyér, így a küzdelem is lényege­sen alacsonyabb szintű volt. Az úttörők versenyében 22 iskola (14 vidéki), a sportkörök versenyében 18 sportkör (13 vidéki) vett részt. Míg az úttörőknél a szolnoki Költői úti iskola, a törökszentmiklósi Petőfi úti iskola és a Fegyvernek újtelepi iskola, a sportkö­röknél a Szolnoki MÁV, a Karcagi Mezőgazdasági-, a Törökszentmiklósi Mező- gazdasági Technikum és a Kisújszállási Gimnázium készült fel jól a versenyre. A legimponálóbban a kar­cagi technikum sportolói versenyeztek. EREDMÉNYEK Üttörő leány, 500 m: L Batta Erzsébet (T.-miklósi Petőfi), csapat: 1. T.-mik- iósi Petőfi úti isk. 15 pont. Serdülő leány, 600 m: 1. Vidra Mária (MÁV) 2:01.4. csapat: 1. Szó. MÁV 22 pont Ifjúsági leány, 800 m: 1. Cs. Farkas Mária (MÁV) 2:48.7, csapat: 1. Szolnoki MÁV 21 pont. Felnőtt női 1000 m: 1. Császi Katalin (MÁV) 4:00.4. Üttörő fiú, 600 m: 1. Ipacs László — (Fegyvernek, újtelep) — 1:46.6, csapat: 1. Fegyver­nek, Újtelepi isk. 14 pont. Serdülő fiú, 1500 m: 1. Alexy Endre (T.-miklósi Mg. Techn.) 4:49.2, csa­pat: 1. T.-miklósi Mg. Techn. A. 13 pont. Ifjúsági fiú, 2000 m: 1. Bujdosó Mi­hály (Karcagi Mg. Techn.) 6:17.8, csapat: 1. Karcagi Mg. Techn. A. 7 pont — Felnőtt férfi, 3000 m: L Geiger András (Szó. Ki- Lián HSE) 9:52.0, csapat: 1. Szolnoki Kilián HSE 10 pont Az első hat helyezés alapján pontozva a sport­körök teljesítményét az út­törőknél: 1. Szolnoki Köl­tői úti isk; 19, 2. Török­szentmiklósi Petőfi u. isk. 18, 3. Fegyvernek! újtelepi ide. 14, 4. Szolnoki Kas­sai u. isk. 14, 5. Karcagi Arany János u. isk. 6, 6. Jászberényi Kossuth u. isk. 5 pont. Á sportkörök pontverse­nyében: 1. Szolnoki MÁV 58, 2. Karcagi Mg. Teohn. 40, 3. Törökszentmiklósi Mg. Techn. 35, 4. Szolnoki Kilián HSE 25, 5. Martfűi MSE 24, 6. Kisújszállási Gimn. 23, 7. Szolnoki Közg. Techn. 22, 8. Jászapáti Gimn. 11, 9. Jászberényi Vasas 10, 10. Jászberényi Lehel Gimn. 5 pont A győzteseik közül első­sorban Vidra Mária, Cs. Farkas Mária, Ipacs Lász­ló, Alexy Endre, Bujdosó Mihály és Geiger András teljesítménye emelhető ki. Bizonyára az országos me­zei futóbajnoksógon is és pályaversenyeimken is sok örömet szereznek még a jövőben. A győztesek és helyezet­tek szép érmeket és tiszte­letdíjakat kaptak, a szép versenyért érdemes volt dolgozni a sportköröknek és a szövetségeknek egy­aránt. Porcsafaai 1. MTK—Győr x »sí 2. FTC—Pécs x hí 3- Szeged—Honvéd 2 3:4 4. Komló—Ű- Dózsa 2 1:2 5. SBTC—Dorog x 1:1 6. Budafok—DVSC X 8:0 7. MÁV DAC—BVSC x 8:0 8- Oroszlány—MVSC 1 2:0 9. J-berény—Szombatit- 2 1:3 10. KISTEXT—Sz. MÁV 2 0:1 11- Eger—Kecskemét 1 3:0 12- Sampd—Juventus 1 1:0 13. Milan—Inter. 2 2:5 +1 14- Brescia—Lecca 1 M Olimpiai helyezettek, világbajnokok a Szolnoki MÁV birkózóversenyén Ritka szép élményben volt részük vasárnap a birkózás kedvelőinek. — A Szolnoki MÁV rendezésében sorrake- rült országos I-, II. osztályú kötöttfogású válogató verse­nyen szőnyegre lépett a tel­jes magyar élgárda. Olimpiai és világbajnokok tettek tanú- bizonyságot felkészülésükről, s ez a verseny egyben főpró­ba is volt a hét végén sorra- kerülő nemzetközi felszaba­dulási verseny előtt. A válo­gatottak formája még itt-ott idényeleji volt — hiszen edző­táborban voltak és ez volt el­ső komoly erőpróbájuk — mégis láttunk néhány nagy­szerű mérkőzést, elsősorban Alker, Varga, Deli, Kovács, Farkas és Kozma részéről, — míg a nyomukban járó után­pótlás közül Csepela és Ba­logh érdemel dicséretet. Di­cséret illeti még a verseny­zőket azért is, mert jól bír­ták a délelőtt 10-től este 8-ig tartó, nagy megterheléssel járó marathoni mérkőzésso­rozatot. Kőzépsúlyban hár­mas holtverseny alakult ki, melyből a mérlegelés után a 2 dekával könnyebb Giczi ke­rült ki győztesen. Eredmények (zárójelben az indulók száma): Lepkesúly (7) : 1. Alker (FTC), 2. Kiss (Ganz-M), 3. Fodor (SZVSE), légsúly (12): 1. Varga (Bp­Honvéd), 2. Balogh (Szó. Ki­lián), 3. Rád! (Kiskunt.), pe­helysúly (15): 1. Csepela (Bp. Törekvés), 2- Farkas (Oros­háza), 3- Guttmann (DVTK), könnyűsúly (15): 1. Deli (Bp. Vasas), 2. Steer (BVSC). 3- Papp (Nagykőrös, váltósúly (15), 1. Kovács (SZVSE), 2- Rizmayer (FTC), 3. Bordás (Bp. Spartacus), középsúly (8) : 1. Giczi (FTC), 2. Sillei (Győri Dózsa), 3- Kovács (DVSC), félnehézsúly (6): 1. Kiss (Ganz-M.), 2. Gombás (Bp. Honvéd), 3. Mikó (Bp. Előre), nehézsúly (4): 1. Koz­ma (Bp. Vasas), 2- Baráth (Bp. Spartacus), 3. Molnár (Szó- Kilián). Varga János, az 1962, évi világbajnok, a Budapesti Honvéd versenyzője a szolnoki birkózó yen tussal győzött Imrei (ÉTI) ellen

Next

/
Thumbnails
Contents