Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-18 / 65. szám

.965 március 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Újonnan választott kultúrfelelősök között Szülők, nevelők fóruma A gyermek helye a családban — Kik a család tagjai? — kérdezi a tanító néni a gyermekektől. — A szülők, a nagyszülők és a gyerekek — válaszolnak a tanulók. Néhányan azonban változ­tatnak a sorrenden: én és a szüleim. Ezek a gyermeki megnyi­latkozások indítottak arra, hogy néhány gondolatot vessek fel azzal kapcsolat­ban, hogy hol a gyermek helye a családban. A prob­léma felvetésére nem kívá­nok konkrét megfogalma­zásban választ adni, csupán a témával kapcsolatos ta­pasztalataimat szeretném elmondani, s néhány ta­náccsal segítséget nyújtani a családi neveléshez. A gyermeknek az a meg­nyilatkozása, hogy a család tagjainak felsorolásakor sa­ját magát mondja elsőnek — ami kisebb korban elfo­gadható és indokolható is —, arra enged következtet­ni, hogy a családi nevelés­ben a „gyermekközpontú­ság” uralkodik, ami bizo­nyos mértékig jó és bizo­nyos mértékig nem. A legtöbb családban félt­ve őrzött kincs a gyermek, s a szülők mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy gyermekük testileg és szellemileg jól fejlődjön. Nem is fukarkodnak a szü­lők sem az anyagi, sem a lelki, szellemi juttatások­kal. Fontos azonban figye­lembe venni azt, hogy ez a juttatás a nevelés szem­pontjából ésszerű, s külö­nösen a jellemformálás te­rületén hatékony legyen. 1. Az elkényeztetem veszé­lyéről. a) Ápolás, gondozás, ne­velés köriben a gyermek igényli a gyöngédséget, s nagy támaszt jelent számá­ra a védettség, a biztonság érzése. A túlzott „babusqa- tással”, az alaptalan féltés­sel, óvással, óvatossággal azonban elvesszük a gyer­mektől azt a lehetőséget, hogy kialakulhasson önálló­sága. Sok családban annyi­ra „bálváriyozzák” a gyer­meket, hogy mindenki lesi és teljesíti is minden kíván­ságát. Hosszú időn keresz­tül mindent készen kap a gyermek, s később el is várja, hogy minden felada­tot megoldjanak helyette. Ha ez a segítség idővel el­maradna, követelődző lesz. így kerül a gyermek rossz értelemben a család köz­pontjába, a rangsorolásban az első helyre; b) A fejlődő gyermeki szervezetnek fontos a jő táplálás, de a gyermekek étellel való „tömése” egész­ségtelen. Az is előfordul, hogy az étkeztetésben elkö­vetett helytelen szoktatási eljárások következtében ® gyermekek túl „ínyencek­ké” válnak. Étrendünkbe nevelési szempontból is fontos egyszerűbb ételféle­ségek beiktatása. Hozzá kell szoktatnunk gyermekeinket ahhoz, hogy nem miniig fogyaszthatunk azt, amit szemünk-szánk megkíván. Az egyik szülő büszkén mondta, hog - náluk a gyer­mek azt eszik, amit akar. Ha engedjük, s a családi nevelés során elő is segít­jük a válogatást, a gyermek hamar megszokja azt. Nem szabad teret engednünk an­nak, hogy „ő” mindig mást kívánjon, s mást is kapjon enni, mint a család többi tagjai. c) A kapzsiság, az önzés kialakulásához vezethet, ha a gyermekeket indokolatla­nul előnyben részesítjük. Pl. étkezéskor - gyermekek kapnak enni elsőként; édes­anya a legjobb falatot adja nekik; mindig többet kap­nak, mint mások; süte­ményből, cukorkából csak a gyermekek kannak stb. Jobb, ha a családban min­denki egyformán részesül mindenből. A gyermek ha­mar megszokja, ha vele ki­vételeznek, s erősödik ben­ne az az érzés, hogy ő első­rangú személy a családban és idővel csak magára fog gondolni, ami az erkölcsi Hazautazott a szovjet nőküldöttséq A nemzetközid nőnap és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából Magyarországra látogatóit kétszáz szovjet asszony és leány csaknem kéthetes itt- tartózkodás után szerdán reggel elutazott Budapest­ről. A Keleti pályaudvaron a szovjet vendégeik búcsúzta­tására megjelent Erdei [jászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnö­ke, Ortutay Zsuzsa titkár, Szabó Piroska, a budapesti nőtanács élnöke, továbbá a nőmozgalom számos ismert képviselője. Ott volt V. A. Guszev, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének tanácsosa, J. T. Gyenyi- szova, a szovjet nagykövet felesége és a nagykövetség több tagja. A magyar asszonyok és leányok nevében Bamai Al- berttné, a budapesti nőta­nács titkára búcsúzott a kedves vendégektől. A szovjet nőik féüvirágo- aott békevonata a katona- zenekar hangjaira hagyta él Budapestet. Nem nagy összeg az 1,4 ezrelék, — látszólag. De ha milliárd forintok ilyen ará­nyú részéről van szó, mind­járt tekintélyessé válik. A vonatkozó rendelet értelmé­ben újabban ennyit kell minden építkezési beruhá- zásból^ az építkezéssel össze­függő'képzőművészeti alko­tásokra fordítani. Régebben az összeg valamivel maga­sabb volt, 2.0 ezrelék. De akár a magasabb, akár az alacsonyabb számot vesszük is, annyi bizonyos, hogy az utóbbi években a megyében még ennek az összegnek tö­redékében sem kaptak az építkezések megfelelő szá­mú és minőségű képzőmű­vészeti alkotást. Az idén úgy látszik, va­lamivel jobb a helyzet. Egész sor értékes szobor­ral, domborművel és egyéb művészi alkotással gazdagodik megyénk szék­városa. Szolnokon az új, hat emele­tes pártszékház előcsarno­kában Simon Ferenc fém- szobrászati remekét helyezik el. A tanácsterembe^ Dobi Piroska művésznő faintarziá­ját csodálhatják meg a lá­togatók. Az épület háta mö­gött pedig egy kis víztükör- kiképzés látható majd, — amelyre Schrammel Imre iparművész két figurális dí­szítése kérül. Részben az 1,4 ezrelék felhasználásával kerülhetett Szolnokra Kocsis András szobrász szép Lenin szobra, amelyet április 3-án avat­nak a Tisza Szálló melletti parkban. A Tisza-part és a gyár­kerület is gazdagabb lesz ebben az évben néhány képzőművészeti alkotással. Simon Ferenc Nővér és gyermeke cimű műve az egészségügyi szakiskolához kerül. Fiatal leányt ábrázo­ló szobra pedig a Tisza- parti gimnázium bejáratát díszíti majd. A 16 tanter­mes Zagyva-parti általános iskola bejáratánál szintén szobor fogadja majd az is­kolába igyekvő gyerekeket. A VII. kerületben Szabó László Famunkás-emlékmű- vét állítják fel valószínűleg május 1-én; Sokáig vita folyt, kerül-e Ő# milyen képzőművészeti alkotás a Kossuth tér 10-es számú ház nagy, szabadon álló falfelületére. A kanott felvilágosítás szerint Dózsa Farkas László fémdomborí­tása kerül erre a falrészre. A mű nemsokára elhelye­zésre kerül. Nemrég zajlottak le a szakszervezeti bizottságok újjáválasztásai. A reszorto­kat elosztották és az egyes reszortfelelősök elkezdték munkájukat. Lapunk mun­katársa néhány üzemben, vállalatnál meglátogatta az újonnan megválasztott kul- túrfelelősöket és munká­jukról, terveikről érdeklő­dött. A papírgyárban Tizenkét éve végzi ezt a reszortmunkát Agócs Im­re, így tehát gyakorlott szakembernek tekinthető. Néhány mondatban fel­vázolta a papírgyárban je­lenlegi kulturális hely­zetét. Ez nem a legjobb. A papírgyár területén nem­csak a gy^ri dolgozókból, hanem más üzemekből is megalakult egy kihelyezett Vidéki városaink ha lé­nyegesen kisebb mértékben is, szintén gazdagodnak mű­alkotásokkal. Jászberényben a járási pártbizottság új épületé­nek bejáratához Huszár Imre domborművét he­lyezik eL A tervek szerint a karcagi kórház elé is szobor kerül az épület elkészültekor. Köztudomású, hogy azt a bizonyos 1,4 ezreléket or­szágos szinten használják fel és abból az egyes me­gyék igényeit a lehetőségek szerint elégítik ki. Ebben a tekintetben akadnak mu­lasztások. Ez az összeg a megyében hozzávetőleges számítás szerint jóval tíz­millión felül lett volna a második ötéves tervidőszak során. Bízunk abban, hogy a jövőben ha nem is teljes mértékben, de mindeneset­re arányosabban részesü­lünk képzőművészeti alko­tásokban. Ez az év bebizo­nyította, hogy van a Kép­zőművészeti Alapban jóin­dulat és figyelmesség. Az építkezésekkel kapcso­latban Szolnokon elkészítet­tek egy távlati tervet két hónappal ezelőtt, összeállí­tásában építészek, képző­művészek, a megyei és a városi tanács illetékes osz­tályvezetői vettek részt. E A túlzott röntgenez és ártalmai Az amerikai John Hop­kins Egyetem tudósai vizs­gálatot folytattak mintegy 20 ezer orvos életkörülmé­nyeiről és megállapították, hogy általában rövidebb életűek azok az orvosok, akik több röntgensugárzás­nak vannak kitéve. A tu­dósok kutatásaik alapján akarják meghatározni azt a sugármennyiséget amely egy életen át elosztva leg­kevésbé árt az emberek­nek; * A tenyér vonalai és az egészségügy Első ízben fordul elő, hogy egy állami intézmény, az amerikai közegészség- ügyi hivatal foglalkozik — tenyérjóslással. A dolog persze nem szó szerint ér­tendő és valójában tudo- ! naáoyoe jelentősége w hetedik és egy nyolcadik osztály. A hallgatóknak csak a fele jelentkezett fél­évi beszámolóra. Igaz, hogy a lemorzsolódókból mind­össze csak kettő a papír­gyári. Az mindenesetre ered­mény, hogy az üzemben három év alatt harminc­hetén elvégezték az általá­nos iskolát. Középiskolába harminchármain, főiskolára hárman járnak. Van az üzem területén egy munkásakadémia is, amelyre negyven-ötven hallgató jár. Minden elő­adást megtartottak, ottjár- tamfcor éppen az aznapi utolsó, tizenkettedik elő­adásra készültek. Az a baj, hogy a hallgatók legfeljebb 10 százaléka a fizikai dol­gozó, néhány ipari tanuló, a többi pedig az irodákból kerül ká. terv 1970-ig előre megszab­ja, milyen alkotásokat vá­runk új létesítményeink elé. Ez természetesen csak terv, amelybe az ország anyagi helyzete és egyéb tényezők beleszólnak. Annyi azonban bizonyos, hogy ez az előrelátás célszerű és mind a megyének, mind az Alapnak megkönnyíti ezirányú munkáját. 1966-ra például a szolnoki Vöröscsillag úti új iskola elé, a Bálvány úti lakóte­lepre, a vegyiművek bejá­ratához és a hajóállomás elé kért megyénk szobrot. Van egy olyan elgondolás is, hogy amennyiben lehet­séges, még az idén a Vö­röscsillag úton a Zagyva- hídnál épülő cukrászda elé szökőkutat építsenek. Űj létesítményeink most már az eddiginél több, az esztétikai nevelésben igen fontos szoborral és más al­kotással gazdagodnak. Azon­ban sok olyan régebbi épü­letünk van, amely megkí­vánná a szobrot, a dombor­művet, a grafittót. Ezt már ebből a bizonyos ezrelékből nem lehet megoldani. De az ésszerűség és takarékosság figyelembevételével a kü­lönböző városok községfej­lesztési alapjaiból néha ilyen kiadásra is gondolni kell; — ht — Az idei esztendőben százezer újszülött tenyerét vizsgálják meg hozzáértő amerikai szakemberek, hogy a kéz vonalaiból állapítsák meg az esetleges veleszü­letett agyi és idegrendszeri megbetegedések várható kialakulását. Ha a vizsgá­latok eredményei beigazo­lódnak, a „tenyérjóslás­nak” ez a fajtája idővei valóban a tudományok so­rába emelkedhetik. * Elle Faure művészet­története új kiadásban Jean-Jacques Pauvert francia kiadónál 20 ezer példányban jelent meg Elie Faure „Művészettörté­nete”. Noha a háromköte­tes mű rendkívül drága, hiszen nem kevesebb, mint 246 frank az eladási ára, olyan sikere volt, hogy új lr*Qdfifft kéagLÍtorMaft- elő Hat éve működik színját- szócsoport, ez életképes, sok síiker áll mögötte, most május 1-re készülnek. Ez a rövid elemzés már a feladatokat is meghatá­rozza. Jövőre teljesen más alapokon kell megszervezni az akadémiát. Sokkal több egyéni beszélgetéssel, na­gyobb támogatással kell küzdeni az iskolai lemor­zsolódás ellen. A könyvtár forgalmát is bővíteni kell. A már megindult német nyelvtanfolyamot célszerű továbbfejleszteni. Körülbe­lül ezek azok a célkitűzések, amelyeket a kultúrfelelős maga elé tűzött. Egyedül azonban nem megy semmi­re, éppen ezért Klein Imre, az SZB póttagjának egyik fontos feladata lesz Agócs elvtárs segítése. Megyei kórház Egy transrfuzió befejez­tével ülünk le beszélgetni dr. Keresztesi Bélával, egy barátságos fiatal orvossal, aki dolgozó társai megbízá­sából a választások óta a kultúrfelelős tisztségét lát­ja él. — Nem könnyű a felada­tom — mondotta' Keresz­tesi doktor, — mert eddig ez a munkaterület nem tar­tozott a legjobban kidolgo­zottak közé. Azért is nehéz dolgom lesz, mert a kórház sajátos munkabeosztása kü­lönösen a kollektív meg­mozdulások elé nehézsége­ket gördít. Gondolok itt az ápolónők három műszakjá­ra és arra, hogy orvosaink 70 százaléka a kórházi munkán kívül más beosztás­ban is dolgozik. — Azért úgy gondolom egyet-mást mégis tehetünk. Némi anyagi támogatásra is szükségünk lenne. Az ebédlőből egy 15x5 méteres kultúrtermet szeretnénk le­választani. Ezt is be kellene rendezni. A kórház terüle­tén működött régen egy jó tánccsoport, megkísérlem újjászervezni. Amennyiben azonban inkább irodalmi színpad szervezésére van lehetőség, akkor azt hozunk létre. Jártomban-keltemben nagyon sok olyan kollegá­val találkozom, akik szeret­nek fotózni. Rövidesen élet- rehívjuk a fotó szakosz­tályt és ha lehet, egy hír­verő, népszerűsítő kiállítást is rendezünk. — Speciális forma, de a kórház területén az isme­retterjesztést szolgálja, tíz- tizenöt perces népszerű egészségügyi előadások magnetofonra való felvéte­le, amelyet a betegszobák­ban játszunk le. Ez már megindult, de most nem a legjobban megy, igyek­szünk a helyes kezdemé­nyezést tovább folytatni. — Terveink között szerepel egy képzőművészeti kiállí­tás, amelynek megrendezé­sére a művésztelepet kér­nénk fel, továbbá a tavaly megszüntetett heti filmve­títések újbóli megindítása. Bútorgyár Takács Lajos szakmunkás az új kultúrfelelős. Nyolc éve vesiz részt a gyár kö­zösségi életében, eddig főleg a sportrendezvényeken és kirándulások szervezésében vett részt. Elmaradhatatlan résztvevője minden össze­jövetelnek, ünnepségnek. — Miután a terveket csak a jövő hét közepén tárgyal­ják meg. így részletes fel­világosításokat nem tudott adni, annyi azonban bizo­nyos, hogy néhány kísér­letet tesznek a gyárban az öntevékeny mozgalom fel­élesztésére, ami eddig a kulturális munka gyenge oldala volt. Munkásakadé­miát jövőre is szándékoz­nak szervezni. Már jó előre beszélgetnek azokkal, akik nem végezték el az általá­nos iskola nvolc osztályát, hogy a jövőre meginduló oktatási évben bekapcsolód­janak a tanulásba. — bt — nevelés további szakaszá­nak negatív fundamentu­mát képezi. d) A nevelés szempontja, bői nem jó, ha a gyerme­kek sok pénzzel rendelkez­nek, (Gyakori eset, hogy némelyik gyermek 4—5 Ft- tal jön az iskolába, amit cukorra, süteményre költ.) Ha a gyermek könnyen kapja a pénzt, könnyen el is költi. Nem becsüli a dol­gozók, a felnőttek munká­ját," de a dolgok értékét sem. A sok pénzzel rendel­kező, gyakran cukrozó, vá­logatós, ínyenc gyermekek azok, akik nem becsülik a közös vagyont — éppen úgy a saját dolgaikat sem —, nem eszik meg a napközi otthonban a tízórait, fity­málnak az egyszerű, de táp­láló ételekben stb. 2. Az elkényeztetéssei szemben a másik véglettel is találkozhatunk, amikor a gyermek előnytelenül hát­térbe szorul, nem foglalhat­ja el megfelelő helyét a család tagjai között A szülők általában eleget tesznek a gyermekek testi gondozásának, biztosítják az ezzel kapcsolatos feltéte­leket. (Táplálás, tisztántar­tás, pihenés biztosítása sti»} Ritkán fordul elő, hogy a gyermekek gondozatlanul* ápolatlanul jönnek az isko­lába. Arra a kérdésre, hogy szoktatok-e odahaza szóra­kozni, az alábbiakat vála­szolták a gyermekek: édes- apámék igen, de minket nem visznek magukkal se­hová; szüleim szoktak mo­ziba és vendégségbe járni; de minket mindig bezár­nak; apukámék szórakoz­nak, de nekünk mindig le kell feküdni; édesanyám nem engedi hozzám a bará. taimat stb. Tanács helyett talán beszéljenek megint a tanulók: vasárnap délelőtt édesapámmal voltam a mo­ziban; tegnap az egész csa­lád a szigeten sétált; szom­baton a barátaim voltak nálam és vetítettünk; édes­anyám megengedte, hogy nálunk nézzük a tv-t, stb. A gyermeknek éreznie kell, hogy megbecsült tag­ja a családnak. Figyeljük csak meg, hogy mennyire együttérez a gyermek a család felnőtt tagjaival! Ha szomorúak vagyunk, í is szomorú; Ha öröm ért bennünket, ő is mosolygós- képű. Viszont szeretné, ha ő is megoszthatná velünk örömét, bánatát. Nagyon hasznos, ha bizo­nyos dolgokban kikérjük a gyermekek véleményét Nem azért, hogy az esetleg döntően befolyásolná ere­deti elhatározásunkat, de a gyermek érzi, hogy ő is je­lentékeny, befolyásos tagja a családnak. A gyermekek­re necsak a szigor, a tilal­mak tömkelegé vonatkoz­zon, hanem a jogok is illes­sék meg. A szülők rendezzenek egyszerű családi ünnepeket, közös kirándulásokat, s ezekre a gyermekek is elő­re készüljenek. Gondoskod­ni kell arról,, hogy a ter­vezett családi rendezvények meg is valósuljanak. Eze­ken a rendezvényeken a gyermekek kapjanak nekik megfelelő ennivalót, inni­valót, s biztosítsunk szóra­kozási lehetőségeket is. Hívhasson meg a gyer­mek néha barátokat, kínál­hassa meg őket sütemény­nyel. A gyermekek néha kapjanak kevés pénzt, 9 azt arra költhessék, amire ők akarják. Ritkán megenged, hetjük — különösen tanítá­si szünetekben —, hogy es­te egy kicsit tovább fenn­maradhassanak. Az a felfogás — s ezen keresztül a családi nevelés eljárásainak megválasztása* s azok alkalmazásának mód­ja is —. hogy a gyermek helye hol van a családban; fontos nevelői tényezővé válik, s kedvezően, de ked­vezőtlenül is befolyásolhat­ja a gyermeki személyiséa fejlődésiét. Gledun Kaja* MIT KAPUNK AZ 1.4 EZRELÉKBŐL ? Tudományos apróságok

Next

/
Thumbnails
Contents