Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-07 / 32. szám

iS®- február 7.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

11

Alba Regia — mondták régente, Székesfehérvár — mondjuk századok óta, az avult német térképeken pedig Stuhlweissenburg néven szerepel. Egy bizonyos, ősi ez a város, soksok évszázad ezernyi jelentős emléke tapad hozzá, ’tt országolt egykoron István király s megfordult falai között Mátyás is, az igazságos. A viharos idők másmúltán csupa romhalmaz, vigasztalan sivárság tárult a megdöbbent fehérváriak elé. Első képünk a József Attila utca akkori képét mutatja. Sokan azt mondták, évtizedek múltán sem lesz itt élet többé. Második képünk ugyanazt a József Attila utcát ábrázolja — 1964-ben. A két képről áradó ellentét oly beszédes, hogy feleslegessé

más szakaszában keresztek és török félholdak váltogatták egymást a tornyokon. A második világháború végén, húsz esztendővel ezelőtt kétszer cserélt gazdát ez a város. Akkor Budapestért folyt a küzdelem és — Székesfehérvár szörnyű napokat élt át.

1945 januárjában, az ádáz tankcsaták és légiharcok

tesz minden szót. Lett újjászületés — hamarább es csodálatosabb, mint azt annak idején a legoptimistábbak hinni merték volna.

De az új Fehérvár mellett megmaradt a régi is. Ezt — elbűvöl szépségével — gondosan őrzik. A belváros ódon utcái vonzzák a belföldi és külföldi turistákat. Harmadik képünk a

ORSZÁGJÁRÁS

A sokarcú Fejér megye

Szabadság tér egyik részletét mutatja be. Itt állott valamikor István király palotája. E helyen vívtak véres küzdelmet a törökökkel. Nevezetes tömeggyűlések zajlottak le ezen a téren 1919-ben és itt találkoztak a város lakói a felszabadító szovjet katonákkal;

De nemcsak a megye

a szorgalmas munka ír erről a nagy nemzeti létesítményünkről, amelyet a szocializmust építő ember varázsolt az egykori kukoricások helyére.

Ott, ahol egykoron csak a szelek dúdolgattak a szeszélyes lösztalajon — most vasat olvasztanak, acélt öntenek, Negyedik képünk egy

székhelye szépült, épült, fejlődött.

Fejér megye a maga sokrétű gazdagságával sokféle eredménnyel dicsekedhetik. Megváltozott például, és állandóan változik a falvak képe. Modern faluközpontok alakulnak ki, s ezek már a kultúrált városiasság első fecskéi. És az építkezés, a csatornázás még mindig folyik. Lassanként örökre eltűnik a téli sár és a nyári por — a „város” és a „falu” közelebb kerül egymáshoz szolgáltatásokban.

Dunaújváros vasműjéről már nem igen kell „tudósításokat” írni. Ü: fejezeteket persze maga a rohanó élet,

pillanatát örökíti meg a Dunai Vasmű életének.

Fejér megye szelíd lankái, mosolygó tájai mindig elragadják a látogatót. A híres móri szőlők sem veszítették el jóhírüket. A Móri Ezerjó változatlanul épp oly kitűnő ital, mint amilyen eddig volt. Mindössze az a különbség, hogv ezt a nemes italt most már azok is megkóstolhatják, akik régente — csak a hírét hallották. Vajon, nem erre gondol-e a záró képünkön látható szüretelő kislány? Bármire gondol is — egy újfajta, szabad ifjúság derűjét lopja a szívünkbe- • B. K.

(Kabáczy felvételei)

Két évtized

Húsz éves az ország első termelőszövetkezete

Hatvanhat család, Széplaki, Tobai, Barta s a többiek; akik 20 évvel ezelőtt félve és reménykedve vágtak neki a közös életnek Sarkad-Feketeéren, most emlékeznek.

Egymás szavába vágva mondanák a történet fejezeteit. de végülis Tobai Sándoré a szó. Jó előadó és toll- forgató ember, most öregségére felcsapott történetírónak. A közösséggel karöltve írja a húsz év történetét;

Végiglapozni is sok időbe telne e vaskos, fordulatokban, örömökben és gondokban gazdag vázlatfüzetet, hiszen már az elején is sokat elidőzik az ember. Az első oldalak élménysora a legperzselőbb.

1944 szeptemberének vége. Ölmos szürkék voltak a napok. A távolból már ágyúszó hallatszott, de az élet kínos, vontatott ütemben haladt a maga útján. Az Almássy grófok birtokán, Feketeéren még robotoltak a cselédek, a summások.

— Éhesek voltunk — mondja Tobai.

— Nagyon éhesek — erősíti Barta Péter is — s az uraság nem osztotta ki a kommenciót.

A német fasiszták ágyúállást, lövészárkot kezdtek építeni. Itt a háború, jajongott a cselédnép, de az intézők tekintetének kereszttüzében mégis tovább húzták az igát

S akkor Tobai Sándor, a summások csapatvezetője megállította a munkát: „Tovább nem dolgozunk. Menjetek haza”. A summások letelepedtek a szalmán a sás- fenéki színben, a cselédek pedig rozzant viskójukban gunnyasztottak és várták az osztást

Csúnyán rászedték őket az urak. A többszöri követelésre ugyan megígérték nekik, hogy kimérik a járandóságot, de amikor osztásra került volna sor, már nem voltak sehol. Éjszaka kereket oldottak, és megrakott szekereken magukkal vitték a temérdek vagyont s elhajtották a jószág legjavát.

Október 6-án megfordult az élet Feketeéren. A németek menekültek, otthagytak csapot-papot, az Ér partján pedig felbukkantak az első szovjet katonák.

Ügy mondják, egy őrnagy ért elsőnek a majorságba. Végignézett az ijedt sokat próbált embereken és megkérdezte tőlük:

— Kik vagytok?

— Feketeéri cselédek — válaszolták őkj

Az őrnagy felnevetett.

— Nem vagytok cselédek, ti vagytok a gazda.

Azt már Barta Péter mondja, hogy az őrnagy egy szép napon benézett az ő házikójába is és meglátta aZ anyja szoknyája mögé bújt öt vézna kislányt

— Öt gyerek van?

— Tíz volt — felelte Bartáné —, de a többi

meghalt.

*— Miben haltak meg?

— Nem volt tej és cukor, Elvitte őket az első betegség.

Az őrnagy másnap összehívta a családosokat és üszőt osztott mindnyájuknak.

— A gyereknek tej kell, vigyétek haza;

így lett Barta Péter majd 40 éves korában, életében először, tehenes gazda.

De kenyér is kellett. S mivel vetés ideje volt, nem húzhatták sokáig az időt. Hogyan vessenek? Némi vetőmag ugyan akadt a magtárban, de ló, vetőgép alig. Jól tudták, hogy mire a kevés szerszámmal elvetnek, kitavaszodik.

S akkor Tobaiék felvetették a gondolatot;

— Mi történne, ha együtt kezdenénk el, közös erővel az új életet?

1944 október 10-én közös táblán kezdte meg a vetést a feketeéri hajdani cselédség, 1945 tavaszán pedig, amikor a földosztás kezdődött, egymás mellé kérték a parcelláikat, hogy közösen dolgozhassanak. Hivatalosan is megalakult a feketeéri őstermelő csoport. S Barta Péter már az első években annyi kenyérrevalót és annyi cukrot vitt haza, amennyiről korábban nem is álmodott.

Az élet szépen indult, a környék ámult gyarapodásukon. A Lenin-soron új falurészt építettek a tsz-tagofc S akkor azt hitték, minden gondjuknak vége. 1951-ben mégis rájuk szakadtak az első gondok. Az erőszakos tagosítás ellenük fordította az egyéni gazdákat. Ellenségessé vált a hangulat, s ebben a légkörben nem tudtak tovább gyarapodni. 1952-ben, kivették kezükből az irányítást, mintha nem is övék lett volna a közös. 1953 nyaran a beadás terhelte őket, olyannyira, hogy péktől vették a kenyeret. Nem csoda, ha rossz hangulat támadt Feketeéren.-----— ‘“'■elun a ívcuv. iám—od igen ereamenye

s esztendő volt. És 1956-ban is nagyon reménykedtek. Jo termést takarítottak be, elégedett volt a szövet- kezeti nép. Az év végén mégis szétosztotta az ország első szövetkezetét a felszámoló bizottság. Azaz csak osztotta volna, de Tobai, Barta Péter s még jónéhányan a helyükön maradtak. Januárban már újra együtt volt a régi közösség, hitben, akarásban megerősödve. S két ven termő esztendő köszöntött az akkor már 4200 holdas gazdaságra. Volt még baj azután is. Aszá'y u.itotta okét, a mostoha időjárás gyakran volt hozzájuk könyörtelen, de ha gondok, küzdelmek álltak is útjukba^ végül mégis győztek.

Húsz esztendő. Ma az öt akkoriban vézna kislány már asszony s az unokák is alig férnek el a nagy- aszta,anaI- Barta Péter hírneves kanász, sok kitüntetessél. Megbecsült ember. Az évi 30 ezer forintot ma is megkeresd, pedig már nem fiatal s néhány éve beteges felesege sem jár a közösbe.

SZépIa,k-ék tíz gyermeke Sarkadon maradt. Megszerették a közös eletet, nem kívánkoztak el sehová. Minek is, hiszen otthon is szépen boldogulnak. Tobai Sándor ma is magányos agglegény. Családja nincs, s talán eppen azért mindenki gondjával törődik. Volt elnök és érentltkar’ S ^ 86111 történik nélküle döntés Fekete9o aa n x .7 7 oowcLivcóciuim. iLVei,

3800 liter tejet ad egy-egy tehenük, húsz kilós súlly választják el a malacokat, s a kukorica az idén rekord-termést hozott.

A húsz esztendő kötelez. A szép évfordulót mis gazdagabban szeretnék megünnepelni.

Kékesdi Gyűl*