Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-28 / 50. szám

*m. Msmár 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP u Wiriie Ádána t A kispolgáriság idegen test társadalmunkban Két évtized Az „ezernyi fajta népbetegség“ országából az egészség hazáf* Az utóbbi időben mind több szó esik — sajtóban és magánbeszélgetéseken, szemináriumokon és érte­kezleteken, sőt legutóbb az országgyűlésen is — arról, hogy a szocializmus nem­csak új gazdasági és poli­tikai rendet, hanem új er­kölcsöt, új gondolkodásmó­dot és magatartást is je­lent. Kádár elvtárs mon­dotta az országgyűlési vi­tában: „Folyik a régi és az új küzdelme az emberek gondolkodásában is, van előrehaladás, de az új szo­cialista közgondolkodás és erkölcs érvényesülése még nem kielégítő.” Egyre töb­ben teszik szóvá, hogy egyetlen területen — sem a munkában, sem a politi­kában — nem mehetünk előre a szocialista erkölcs és magatartás erősödése nélkül, ami viszont feltéte­lezi, hogy harcoljunk a ne­gatív jelenségek, a szocia­lista erkölccsel ellenkező szemlédet és magatartás el­len. Vannak kirívó esetek, amikor a közvagyont her­dálják, sikkasztják és lop­ják. Az ilyen esetek joggal váltják ki a becsületes dol­gozók felháborodását: az ország közvéleménye egy­öntetűen helyesli a tettesek ezigorú megbüntetését. De vajon csak ilyen kirívó esetekről van szó, vajon csak akkor okoznak kárt a közösségnek, amikor a bűn- cselekmény kimutatható, csak azok kerülhetnek szembe a szocialista er­kölccsel. akik lopnak és csalnak? Sokkal nehezeb­ben tetten érhető, de való­jában igen széles körben. A ható veszély: a közössé­get megkárosító individua­lista kispolgárság, amely formálisan nem szegi ugyan meg a törvényeket, de meg­szegi a szocialista erkölcs normáit. A kispolgáriság egyik legszívósabb öröksége, a ré­gi, kapitalista világ erköl­csének. Közvetlen társadal­mi talaja a múltban a kis- tula időn ősi — kispolgári ré­tegek voltak. Ezek maguk Is szenvedtek a tőkés tár­sadalom embertelenségétől, de a kisfalaidon ébren tar­totta bennük a reménysé­get, hogy a kapitalizmus farkastörvényeihez alkal­mazkodva kíséreljék meg az érvényesülést. Valójában azonban a kispolgáriság, — mint magatartásmód, szem­lélet és életideál, — sokkal szélesebb körben fertőzött. A kapitalizmus általában kifejlesztette az ifidividua- li7must, azt a szemléletet, hogy az egyes ember ne törőd iék a közösség gond­jaival. csak a salát szemé­lyes érvényesülésére és bol­dogulására töreked jék. Ez a szemlélet a régi világban sok kevésbé öntudatos dol­gozónál védekező reflex is volt a kizsákmányoló társadalommal szemben, de már akkor is hamis útra vezetett, mert eltérített az aktív harctól. A mi társadalmunkban a kispolgáriságnak nincs olyan szociális talaja mint régen. A korábbi kistulajdonosi- kispolgári rétegek tagjai túlnyomó többségükben szo­cialista dolgozók lettek. A szocialista társadalom lé­nyegénél fogva nem az in­dividualizmust. hanem a kollektivizmust táplália. A kispolgáriságot ma elsősor­ban az évtizedes rossz be­idegződés és a szocialista tudat gyengesége élteti. A mai felnőtt nemzedékre rrv'-g mé’ven hatott a régi világ erkölcse, és arról sem S2abad megfe’edkezrmnk. hogy sok mai szocialista dolgozó — munkás vagy szövetkezeti narasz.t — teg­nap még talán kistulajdo­nos volt. A kispolgári tu- laldonságok fennmaradásá­hoz kétségtelenül hozzájá­rultak a szocialista feilődés rikk-eakkiai, nehézségei. Sokszor a saját hibáink is. A kispolgáriság fő jel­lemzője ma is az, hogy kö­zömbös a társadalom igazi nagy kérdéseivel szemben és a közösségtől elzárkózva, individualista módon keresi az egyéni érvényesülést. A kispolgáriság tudomásul veszi a szocialista változá­sokat is, amelyek hazánk­ban végbementek, látszólag alkalmazkodik hozzájuk. — Nem támadja szemtől szembe a szocializmust, csak megpróbálj., azt a maga módján értelmezni, saját individualizmusához, egois­ta önzéséhez formálni. E kispolgári értelmezés sze­rint az egyénnek csak követelései vannak a kö­zösséggel szemben, de nin­csenek kötelességei; az egyéni érvényesüléshez minden eszközt fel lehet használni, de a társadalom nem követelhet meg fe­gyelmezett munkát a tag­jaitól. A mai kispolgáriság azért veszélyes, mert formájában sokszor igyekszik a szocia­lizmushoz idomulni, meg­tévesztő módon összekeveri a szocializmus magasztos elveit a kispolgári élet­ideállal. A jobb életre való törekvés, az egyén boldo­gulása anyagi és szellemi tekintetben: a szocialista társadalom célja. Ezért nem érthetünk egyet azzal a fel­fogással, amely a jobb élet­től, az anyagi javak bő­ségétől félti a szocialista erkölcsöt, és az életszínvo­nal emelkedésében látja a kispolgáriság forrását. A kérdés azonban az, milyen úton és milyen eszközökkel akarja az egyén elérni a jobb életet: a közösség ér­dekein átgázolva, másokkal nem törődve, becsületes munka helyett gátlástalan ügyeskedésekkel vagy pedig a közösség erejére támasz­kodva és a közösség érde­keit szolgálva, fegyelmezett munkával, az egyéni érde­kek és a közösségi érde­kek összehangolásával. mA jobb életre törekvés — mondotta az országgyűlésen Kádár elvtárs —, amíg összhangban van a társadal­mi haladással, egészséges, azon túl azonban a társa­dalom érdekeit sértő önzés­sé torzul” A társadalom érdekeit sértő önzés sokféle formá­ban megnyilvánulhat. Né­melyeken a minden áron való szerzés vágya uralko­dik el, amikor valamilyen erejüket és lehetőségeiket meghaladó dolognak (pél­dául autónak) a megszer­zése minden mást háttérbe szorít életükben. Mások apo litikusan a magánélet sün- disznóállásaiba vonulnak vissza és közömbösek a köz­ügyek iránt: intézésükből nem kérnek sem részt, sem felelősséget, a közéleti tevékenység túlságosan ..piszkos és veszélyes” mun­ka számukra... végezzék mások. Az ilyen emberek sokszor őszintén úgy gon­dolják, hogy az ő lelkiisme­retük tiszta, hiszen a mun­kahelyükön elvégzik a rá­juk bízott feladatokat, és magánéletükön sincs folt. De vajon nem a közösség érdekeit sértő önzés egyik formája az, ha valaki kö­zömbös a közti evek iránt, kényelemszeretetből, féle­lemből vagy önző számítás­ból kivonja magát a köz­ügyek aktív intézése alól, szó nélkül elmegy a körü­lötte tapasztalt hibák mel­lett és semmit sem tesz azok kijavításáért, vagy be­szél ugyan a hibákról, de azok kijavítását már má­sokra hagyja Ha semmi­lyen erőfeszítést nem haj­landó tenni, semmilyen kockázatot nem hallandó vállalni olyasmiért, ami lát­szólag nem közvetlenül az ö egyéni érdekeit szolgálja. Az ilyen életforma és életideál velejéig kispolgári még akkor Is, ha hiányoz­nak a kisnolgáriság gazda­sági kritériumai: a kishalai­don és a kisárutermel és. Az ilyen életformában is a kis­polgári individualizmus, ni egyéni érdekek szűk, ego­ista felfogása nyilvánul meg. A kispolgári indivi­dualizmus & önzés idegen test a szocializmusban. De nem könnyű megszabadulni a múltnak ettől a káros örökségétől, amelyet a megszokás, a rossz beideg- zettség mellett sokszor a mi gyengeségünk, a fiatal szo­cialista rendszer fogyaté­kosságai is konzerválnak. A szocialista kollektiviz­mus a kispolgári individua­lizmussal és önzéssel szem­ben azt a programot hir­deti. hogy az egyén is csak a közösséggel, a közösség erejével, annak részeként boldogulhat. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb csapást a kispolgáriságra, a kispol­gári szemléletre és maga­tartásmódra ennek a prog­ramnak a gyakorlati meg­valósítása méri. Ezért a szo­cializmus minden gyakor­lati sikere: a szocialista gazdaság fejlődése, a jólét növekedése, a kispolgáriság további visszaszorításának a lehetőségét rejti magában. A marxista forradalmárok a kispolgáriság elleni har­cot mindenekelőtt gyakor­lati küzdelemnek fogják fel. amelynek során tettekkel kell igazolni a szocialista életforma és életideál fölé­nyét. Hiba lenne azonban azt képzelni, hogy a gazdasági fejlődés pvomán automati­kusan eltűnik a kispolgári­ság. Éppen azért, mert a kispolgáriság gyökere ná­lunk nagy mértékben az emberek tudatában, hibás szemléletében van, a kis­polgáriság megszüntetésé­ben is nagy szerepe van a szocialista tudatformálás­nak. A tudat szocialista át­alakításának pedig döntő feltétele a tömegek gyakor­lati tapasztalata, aktiv rész­vétele a közügyek intézésé­ben és olyan közszellem ki­alakulása, amely elítéli a kispolgári individualizmust, az egoista önzést AZ ERDŐ ÜZENT: egy új honfoglalás lombot hajtó győzelméről szól az egysze­rű távirati jelentés, gazda­sági hír: „Ezerötszáz köb­méter fát termelnek ki a Keleti Főcsatorna menté­ről”. A krónikás nem Is oly rég — alig tíz éve — eze­ket a sorokat írta le: „Ti- szalökön a zsilipeket ma leengedték, a rázonpusztai kanyarban foglyunk, szol­gánk lett a Tisza”. Tiszavas- váriban a zsilipeket kinyi­tották, a Keleti Főcsator­nán hömpölyögve megin­dult a Tisza vize, évszáza­dos szomjúságot oltott, ki­égett mezők, porban fulla­dozó falvak, fehéren vakító i szikek cserepes lázát csil­lapította; amerre folyt, éle­tet, reményt, erőt vitt. — Szomjnt oltott, s most meg a hajdani pusztaságon erdő ad árnyat, erdő küldi télen a fát. „A Keleti Főcsatorna mentéről” szól a je'entés, de mi volt itt a Keleti Fő­csatorna helvén? Nagyon régen vízi világ húzódott erre Karcagtól Füzesgyar­matig az út mindössze 30 kilométer s mégis hajón mentek vásárra az embe­rek. Nem gőzhajón, amo­lyan ladikon, amelvet a „réti emberek” az akadá­lyokon Csákijával átallök- tek. Utak helyett hajócsa­pások voltak, ha apadni kezdett a víz, lovakat fog­tak az alkalmatosság elé: sárhajókkal közlekedtek. A „Ezernyi fajta népbeteg­ség, (szapora csecsemőha­lál, árvaság, korai öregség) elmebaj, egyke és sivár...” — így jellemezte József At­tila azt a mélységet, amely­ben urai tartották évszáza­dokon át a magyar népet. Életünk minden terüle­tén korszakos változások történtek az elmúlt két év­tizedben, de talán legszem­betűnőbb a népünk egész­ségében bekövetkezett fej­lődés. Ennek sokatmondó — s az utóbbi években többször is Idézett — mu tatója a mai fiatalok mé­retének, testsúlyának, mell- bőségének jelentős külön­bözősége a 20—30 évvel est­előtti fiatalokétól. FGYRE NÖVEKVŐ IGÉNYEK Hazánkban ma intézmé­nyesen gondoskodnak a la­kosság egészségéről. — Az ország lakosságának több mint 98 százalékra terjed ki a társadalombiztosítás. — Különösen a legutóbbi években nőtt ugrásszerűen a biztosítottak száma. (A felszabadulás előtt a la­kosságnak csupán egyhar- mada részesült társadalom- biztosításban.) A gyors fej­lődést a foglalkoztatottság nagyarányú növekedésével, továbbá azzal magyaráz­hatjuk, hogy a mezőgazda­ság szocialista átszervezé­sével a termelőszövetkezeti tagok is biztosítottak let­tek; A múlthoz mérten igen sokat fejlődtek a biztosí­tottaknak nyújtott szolgál­tatások: e területen nem­zetközileg is az élvonalba tartozunk. A legutóbbi öt évben megkétszereződtek a társadalombiztosításra for­dított összegek. A különfé­le juttatások — a táppénz, a nyugdíj, a gyógyászati se­gédeszközök, a gyógyszer- ellátás, a szanatóriumi fé­rőhelyek számának növelé­se — mind jelentős hala­dásról tanúskodnak. óriásit léptünk előre. A felszabadulás előtt Magvar- országon 1500 orvostanhall­múlt század közepén az­után megkezdő-’ött a Tisza szabályozása, megfékezése; az Alföld meghódítása. A víz hatalma megdőlt, a vadvizek törvénye elvesz­tette erejét, de helyette új, kegyetlen törvény született a kiszáradt mocsarak, víz­járta vidékek felett: az aszály törvénye! És ez még kegyetlenebb volt talán, — mint a víz. A TISZA VIZE már nem­csak terveinkről, hanem va­lóra vált álmainkról is „be­szél”. A Főcsatorna és a fürtrendszerek építésével gató volt s évente körülbe­lül 350 orvost avattak. Ma 6900 az orvostanhallgatók száma, s évenként 1000 or­vosi oklevelet adnak ki. S az orvosok száma, akár­csak a betegápolóké, a kór­házak, szanatóriumok és rendelőintézetek befogadó képessége stb. mégis elma­rad az igényektől. Pedig a felszabadulás előtti 48 ezer helyett ma 75 ezer kórházi ágy áll a betegek rendel­kezésére, a kórházi dolgo­zók száma pedig húsz év alatt mecháromszorozó- dott. 1945 előtt Magyaror­szágon üzemorvosi ellátás jóformán nem volt, ma vi­szont átfogja az egész ipart. A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK LEKÜZDÉSE Mennyi személyes emlé­ket, közvetlen környeze­tünkből ismert szomorú példát idéz fel az emlékez- tetés: népünket két-három évtizeddel ezelőtt még a „morbus hungaricus”, — a nyomor, az elégtelen táp­lálkozás szülte legpusztí­tóbb népbetegség, a tbc tizedelte. Szocialista államunk óri­ási áldozatokat hozott s hoz jelenleg is a tbc teljes felszámolására. 1938-ban 106 ezer, most évente 5 millió szűrővizsgálatot vé­geznek az országban, hogy a betegek idejében kerül­hessenek kezelésbe. — A régebbi néhány ezer kórhá­zi ágy helyett ma 13 ezer áll rendelkezésre, s a bete­gek — az ingyenes gyógy­kezelés mellett — két évig teljes táppénzüket is meg­kapják. Mint járvány, megszűnt hazánkban a gyermekpara- lizis. Míg 1957-ben, illetve 1959-ben kétezer körül volt az évi megbetegedések szá­ma, addig az utóbbi négy évben évenként egy-két megbetegedés fordult csak elő. A fertőző betegségek elleni mind eredményesebb harcban — az általános egyidőben fasorokat, lige­teket, erdősávokat telepí­tettek. Az akác és a tölgy mellett a gyorsan növő nyárfákat. — Milyen öröm volt, mikor évekkel ezelőtt a fiatal erdőkben, a Horto­bágyon, feltűnt az első őz! Most pedig az erdő már nemcsak az árnyat adja, hanem a hajdani „sivatag közepé”-ről a fát is küldi. A szakemberek 70—80 mil­lió forintra becsülik a ti- szalöki öntözőrendszer je­lenlegi faállományának ér­tékét Köb—v gazdasági, társadalmi, kul­turális körülmények javra- lása mellett — egyre na­gyobb szerepe van az or­vostudomány fejlődésének is. A diftéria és több más fertőző betegség vissza­szorításában is elértünk je­lentős eredményeket a* utóbbi években, az orvos- tudomány legújabb vívmá­nyainak alkalmazásával; GONPO^t^DAS A JÖVŐ NEMZEDÉKRŐL Anélkül, hogy az állami egészségügyi gondoskodás rendkívül kiterjedt hálóza­tának minden állomásáról beszélnénk, hadd említsük meg ennek a gondosko­dásnak a kezdetét, ameiy már a gyermek születése előtt kezdődik. A leendő anyák és a születendő mag­zatok egészségét rendszeres szakfelügyelet óvja. Ma már a falusi asszonyok sem ma- gukrahagyatva hozzák vi­lágra gyermeküket, hanem jól felszerelt intézetekben. A szülő anyáknak, törvé­nyes rendelkezéseink értel­mében, húsz heti szabadság jár, teljes fizetéssel. Cse­csemőjük részére 400 forint értékű kelengyét kapnak az államtól. Bízvást mondhat­juk: egyetlen kapitalista or­szágban sem nyújt ennyit a társadalom, az állam az édesanyáknak. A tervszerű csecsemőgondozás és az egészséges életkörülmények a réginek a negyedére csök­kentették hazánkban a cse­csemőhalálozást. A felsza­badulás előtti. Magyaror­szágon 1000 gyermeknek 37 bölcsődéje volt. ma 33 ezer gyermeket gondoznak 90# bölcsődében. Háromszor annyi óvoda és hatszor any- nyi óvónő tevékenykedik* mint a felszabadulás előtt* A csecsemőket és az isko­lásokat rendszeres védőol­tásokban részesítik. Közegészségügyünk fejlő­désének fontos tömegbázisa a Magyar Vöröskereszt, amely már az iskolákban elkezdi az egészségre neve­lést. Az ifjú vöröskereszts- sek száma meghaladja á negyedmilliót. Közülük so­kan tekintik megtisztelő, kedves feladatuknak az öre­gek segítését, gondozását A véradómozgalmat is a Vö­röskereszt szervezi. — Ta- valv több mint negyedmil- lióan adtak térítésmentesen vért embertársaik életének megmentésére. A hatalmas egészségügyi hálózat minden szektorát felsorolni sem tudnánk; Több mint 18 ezer orvos, 4000 gyógyszerész, 40 ezer ápolónő, szülész-, asszisz­tens- és gondozónő óvja egészségünket, gyógyítja a betegeket. Az 6 áldozatos munkájuknak is köszönhe­tő, hogy Magyarországon az átlagos életkor ma 15 évvel hosszabb, mint 20 esztendő­vel ezelőtt volt. Az „ezernyi fajta népbe­tegség” országa az egészség hazájává vált. Újlaki László Modern kerámiák Mezőtúron Nem mindenki tudja, hogy Mezőtúron modern művészi kerá­miák is ké­szülnek. A jelentős exporttervek** teljesítő Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezete néhány hónap­ja modern kerámia tárgya­kat is készít. ii ERDŐ 4 HORTOBÁGYON

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents