Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-21 / 44. szám

I9S5, február 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ■ Átadták a „szakma kiváló tanulója" verseny díjait Munkájuk a JÁTÉK A bölcsőde mint meós — Vigyázat ötlettolvaj — Nem szakma?... Tegnap délelőtt zsúfo­lásig megtelt a megyei ta­nács nagyterme. Közel négyszáz fiatal várta a „Szakma kiváló tanulója" verseny ünnepélyes ered­ményhirdetését. A helyi­ipari és a MŰM intézetek tanulói 25 szakmában mér­ték össze elméleti és gya­korlati tudásukat. Az eredményhirdetés pon­JugoszláY gazdasági küldöttség járt hazánkban Február 10 és i i-a között hazánkban járt a jugoszláv szövetségi gazdasági terve­ző hivatal küldöttsége, vi­szonozva az Országos Terv­hivatal küldöttségének múlt évi jugoszláviai látogatását. A jugoszláv küldöttséget Mirko Jamar, a szövetségi gazdasági tervező hivatal igazgatója, a tárgyaló ma­gyar küldöttséget Lázár György, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese ve­zette. A küldöttséget dr. Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke is fo­gadta. A jugoszláv küldött­ség több gazdasági irányító szervnél, s a Győr-Sopron megyei tanácsnál folytatott tárgyalásokat. A szívélyes légkörű megbeszéléseken tájékozódott a magyar nép­gazdaság tervezéséről, a gazdasági rendszerek műkö­déséről. A jugoszláv dele­gáció pénteken elutazott Budapestről. Új mód­szerekkel Páldi János a kunhegyes! községi tanács ipari-keres­kedelmi állandó bizottsá­gának titkára. A helyi ve­gyes ktsz cipész-részlegénél dolgozik. A ktsz ellenőrző bizottságának is tagja. _— Januárban ellenőriz­tük a község valamennyi élelmiszer boltját A Kos­suth utcai bolt raktára zsú­folt, a liszt és a cukor erősen szennyeződik. Sok az egér, elrágják a mesze- lőket. — Nem tudom, máshol milyen hiánycikkek van­nak. Nálunk alig van rizs, babérlevél, kolbász-féleség, parizer. Tavaly javasoltuk a két húsboltnak, hogy sze­rezzen be jégszekrényt. — Most már mindkettőben van. Tizenöt-húsz mázsa árut lehet bennük tárolni. — Vizsgáltuk a vendéglő működését is. A tavaly észlelt hibákat kijavítot­ták. Próbamérést végez­tünk: megfelelő mennyisé­gű nyersanyagot használ­tak fel az ebédhez. — Az építési albizottság (elnöke én vagyok) tavaly a ktsz-nél, a TÖVALL-nál, a tsz-eknél és a községi tanács házi brigádjánál tartott vizsgálatot. Foglal­koztunk a községen átha­ladó főútvonal felújításá­val is — Ebben az évben nem lesz olyan üzlet, melyet ne ellenőriznénk. Megvizsgál­juk a MÉK tevékenységét, figyelemmel kísérjük a zöldség-gyümölcs ellátást, a piacokat Legtöbb baj a fuvarosokkal volt. Néhá- nyan nem tesznek eleget a vállalt kötelezettségüknek, csak több nap után szállít­ják el a tüzelőt. — Tavaly hatvan aktíva segített az állandó bizottságnak. Idén az utcabizottságokkal sze­retnénk eevüttmfiködni. — Ez évben több intéz­mény, vállalat tevékenysé­gét vizsgáljuk. Az egész­ségügyi, a községfejlesztési és a pénzügyi állandó bi­zottsággal közösen alakít­juk ki a programot, s több ízben együtt beszéljük meg a tapasztalatokat, a tennivalókat tosan tíz órakor kezdődött Moldvai Balázs, a KISZ megyei bizottság szakmun­kás tamulófelelősének be­vezető szavai után Pintér Dezső, a megyei tanács vb ipari osztályvezetője érté­kelte a versenyt. Beszédé­ben örömmel állapította meg a fiatalok jó felké­szültségét, ugyanakkor — egyes szakmákban, — a villanyszerelőknél, a kő­műveseknél, a szobafestők­nél — a matematika jobb elsajátítására hívta fel a figyelmet Majd a helyi- ipari szakmában dolgozó tanulók díjait osztotta ki. Tizenegyen kerültek be az országos döntőbe. Többek között Kinczei László szo­bafestő, Berkó Imre autó­szerelő és Bodák Ferenc kőműves. Szintén tizenegy MŰM növendék vívta ki a to­vábbjutást. Ezek díjait Rácz Gyula, a megyei ipa- ritamuló intézet igazgatója adta át. Budapestre men­nek: Szabó—Csena kőmű­ves brigád, a tűzikovácsok, Karsai Imre és Boros Fe­renc ácsok. mm indjárt bevezetőben szeretném eloszlatni az olvasó gyanúját: nem a hajdanvolt magyar nemes­ség kékvérűségét „igazoló” okiratokról, az úgynevezett „nemesi kutyabőrről” aka­rok elmélkedni. Nem. Az efféle katyabő-ök már ré­gen megérdemelt helyükre — múzeumba, vagy szemét­dombra — kerültek, ne bolygassuk hát emléküket sem. Más az, amiért az ol­vasó türelmét kérem. A történet, amit közre­adok, az ötvenes — nadrág- szíj-összébbhúzó — évek­ben játszódott a karcagi gimnáziumban. A címben szereplő kutyabőr pedig je­lentős szerephez jutott nem csak osztályunk, ha­nem — túlzás nélkül állít­hatom — egész iskolánk életében. Történt ugyanis, hogy is­kolánk illetékesei határoza­tot hoztak, miszerint isko­lánkban zenekart kell ala­kítani a tanulók és azok hangszereinek részvételével. (Történt pedig ez tisztán o takarékosság miatt, hogy ugyanis az iskolai táncmu­latságokon saját zenekar húzza — önköltségi áront — a talpalávalót. A terv szép A kis ünnepség Moldvai Balázs zárszavával ért véget. Érháti Franciska jeles dol­gozatot írt, most a gyakor­lati versenyfeladatának si­keréért izgul volt, nemes volt. Méltó hói arra, hogy iskolánk ifjúsá­ga lelkesedjen érte és némi megfontolás után magáévá is tegye azt. Hegedűje, harmonikája még csak akadt egyik-másik nebulónak. Hanem ami a nagydobot illeti, azzal bi­zony már korántsem ment minden olyan simán, mint ahogyan azt szerettük vol­na. Már pedig ki látott ze­nekart — már úgy értem, igazi zenekart — nagydob nélkül? Hosszas nyomozás után valahonnan — talán a pad­lás egyik poros zugából — előkerült egy hajdan jobb napokat látott nagydob ke­rete. F.gy-két tenyérnyi szá­raz bőrdarab leffegett a po­ros abroncson. Szomorúan nézegettük a nagydob roncsait, de abból bizony nehéz lett volna egy­hamar használható instru­mentumot fabrikálni. Napo­kig törtük hát fejünket, de sehogy sem akart kialakul­ni a nagydob sorsa. Abban azonban vita nélkül meg­egyeztünk valamennyien, hogy a nagydobot illető manipulációnknak csakis g már meglévő ócska dob- roncs lehet a kiinduló pontja. A szobában meglett fér­fiak ülnek. Egyikük-mási- kuk mér betöltötte a ne­gyedik x-et. Ezek az em­berek a kisújszállási Fa­ipari Vállalat játéktervezői. Kis kollektívát alkotnak. Közösen kidolgozott és kül­földön jól ismert fafigu­rák „szülőatyjad” ők. El kell mondani róluk még azt, hogy 1960-ig a játékot csak a kirakatból ismerték, a vállalat átprofilírozása utóin váltak csak kiváló mesterekké. — Bizony sok gondot okozott az 1960-as év — emlékezik Guba Mihály Ma már nem tudnám megmondani, kié volt az öt­let, Szakács Tibié — az ilyen téren mindig zseniális ötletekkel jelentkező Nagy Szakácsé — vagy Béla bá­tyánké, osztályfőnökünké? Tény, hogy valaki belerak­ta a darazsat a fülünkbe, mely az ötlettel párosulva, valahogy így nézett ki: sürgősen szerezni kell vala­honnan egy alkalmatos ku­tyát, melunek letart ózása után annak bőrét le kell nyv.zni és ki kell készíttet­ni hozzáértő mesterrel, s a szüksége^ eljárások után fel kell azt feszíteni a szóban forgó nagydob megmaradt keretére. r úlzás lenne részemről, ha azt állítanám, hogy a javaslatot nem követte ál­talános megdöbbenés. De még mennyire, hogy követ­te! Az történt ugyanis, hogy nehezen akartunk megba­rátkozni a kissé bizarrnak tűnő ötlettel, hogy mi, a kisvárosban mindenki által ismert, érettségi előtt álló komoly felnőttek, versenyre kelve a sintérekkel, ebeket hajkurásszunk. S mégis — az ügy fon­tosságira való tekintette! — vállaltuk a dolgot. Az ötlet igazgatóhelyettes. — Ekkor kezdtük el a játégyártást. A ktsz-ektől kapott sablo­nok rosszak voltak. Terve­zőgárdát kellett kovácsolni, keresgélés után ez sikerült. Emlékszem az első játék, amit készítettem egy bor­dás daxli kutya volt. A tervezők az utóbbi sze­rény és rövid kijelentésé­hez hozzáfűzték, hogy a játék azóta nagy sikert ara­tott Angliában. Főleg nyugati államokba szállítanak. Nehéz a dol­guk. El kell találni a vá­sárló cég ízlését s a gye­rekekét. Főleg a színek meg­felvetésétől kezdve szinte a nagydob — illetve a kutya­bőr irányította kis közössé­günk életét. Az utcán gya­nakodva vizsgálgattunk minden elénk kerülő ku­vaszt; szinte négyzetcenti­méterenként felmértük ma­gunkban: elegendő lenne-e bőre a nagydobra?... Minden reggel — még a tanítás megkezdése előtt — megbeszéltük az előző napi „termést”. Sőt, * magyar és osztályfőnöki órákon is gyakran szóba került a ku­tya-művelet állása. Egyszer aztán, hét eltel­tével, meghozta valaki a várva várt hirt: sikerült dorongvégre kapni egy al­kalmas szelindeket. Néhány óra múlva azt is tudtuk, hogyan sikerült a nemes vad becserkészése. Szinte kivirult az osztály. Most- már csupán azért szurkol­tunk, hogy a sebtében elő­teremtett tímár mester megfelelő ruganyosra készít­se ki a becses portékát. Osztályunk küldöttségé — mondanom sem kell, hogy hívatlanul! — minden nap megjelent a kivénült tímár­műhelyben: tanulmányoz­tuk a bőrcserzés fogásait, egyes állomásait. Talán nem túlzók, ha azt állítom, hogy azidőtájt bizonyára sokunknak a fejében meg­fordult a gondolat: mi len­ne, ha otthon bejelentenénk választása okoz komoly problémát. A színek döntőbíró je Fekete József. A Külkeres- delmi Vállalat köszönő le­velei jóízlésót nyugtázzák. Szakmájának „öreg” rókája, — Harminc évvel ezelőtt kezdtem Budapesten inas- kodni egy zászlógyárban. A valamikori főnököm fes­tőművész volt. Itt a válla­latnál egyszer véletlen ül engem kértek meg, hogy fessek be egy játékot. Az­óta már a dekoratőr elne­vezés is rám ragadt. A munkára ő teszi fel a koronát. Színeivel az élettelen fadarab életre kel. Elkészül epy játék. Hon­nan tudják a tervezők, hogy megfelelőt alkottak-e? Az ötlet Guba Mihályé: vendégül látták a helyi bölcsőde gyermekeit, majd a konstruktőrgárda árgus szemekkel leste, mi tetszik legjobban. Az ezt követő éjszakába nyúló cigaretta­füstös „értekezleteken” to­vább szelektáltak. Dóba László az, aki talán a legtöbbet idézte vissza a gyermekkort Ezt a középmagas, örök­ké vidám embert az az egyszerű tény tette a leg­ügyesebb tervezővé, hogy — mint mondja — vala­mikor szeretett babrálni. Az ő nevéhez fűződnek a mozdonyok, a lovagló hu­szárok, az apró tv készü­lékek. ötletszegényebb kol­légái egy ízben már loptak tőle. A nézeteltérést régeb­ben tervezett vitorláshajó­ja okozta. A szegedi Nívó KTSZ végül kénytelen volt a plágiumért fizetni. Karakas Károly alkotói éveit az összerakható orosz­lánok, villamosok, kisautók jelzik. Első játéka, mit ké­szített, egy háromrészes szekrény volt. — Nem véletlenül — mo- solyodik el, — azelőtt mű­bútorasztalos voltam. UJ munkahelyemen nehezen szoktam meg. Az esztergált forgó, mozgó játékok me­chanizmusával foglalkozom, A műszakiak munkáját még hárman segítik: Kiss Jenő, Makai Sándor és Farkas Mihály, mint „ma­szek” újítók, cél gépesítéssel foglalkoznak. — Legújabb munkájuk az országban egyedülálló hasító szalag- fűrész. Végül ennyit: az üzem tervezői, az idén negyven új játéktípust készítenek. — weither — — ezután a tisztes tímár- mesterséget szeretnénk foly­tatni... S eljött a vára-várt nap, valamikor farsang idején: a tornateremben vidáman forogtak a párok, s a zene­karban, — igaz, kissé hát­térbe szorítva, de ami szá­munkra mégis olyan ked­vesen — ott puffogott a nehezen összetákolható nagydob is. A nagydob, melynek meg­szerzéséért, — méginkább: megteremtéséért — össze­fogott az osztály minden tanulója, — még az osztály­főnök is! — nem sajnálva érte a fáradtságot, szabad időt, furfangot, leleményt sem. Cz a kis történet jutott *■ eszembe a napokban, mikor azt tapasztalom, hogy nagyon megszaporodtak kö­rülöttem a drága gitárokkal — sőt: elektromos gitárok­kal! — felszerelt nebulók. Csillogó szemekkel vizsgál- gatják egymás hangszerét, s bizony nemegyszer leki­csinyléssel méregetik „só- her” társaikat, akiknek — helyesebben — szüleiknek „csak” ezerötszáz forintos alkalmatosságra telik. Mondom, csupán ezért ju­tott eszembe, no meg azért is, mert jó-visszaemlékezik az idei farsangon arra a régi, ötletekben bővelkedő farsangra... Molnár Sándor A versenybizottság tagjai a dolgozatokat ellenőrzik. LEVEL a pályaválasztásról A felsőfokú mezőgazdasági technikum 0 ár hónap múlva véget ér a tanítás. A végzős " tanulók előtt áll a pályaválasztás gondja. Nagy gond ez, hiszen a döntés az ember egész életére kihat. Tapasztalatom szerint sokan kihagynak a számítás­ból egy lehetőséget, a felsőfokú mezőgazdasági techni­kumot. A városiak idegenkednek a vidéktől, a mező- gazdaságtól. A falusiak pedig vagy szüleik nehéz mun­kájától rettennek vissza, vagy ők is városba vágynak. Pedig a mezőgazdaságtól való idegenkedés — amely az előbb említett okok miatt elég gyakran tapasztalható — alaptalan. Ezt bizonyítja az is, hogy iskolánkban, a Karcagi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban több olyan hallgató van, aki Budapestről jött és megszerette a gazdászéletet. Véleményem szerint most kell csak igazán az alkotó fantázia, a fiatalos kedv a mezőgazda­ságban. A gazdálkodás fejlődő tudomány, amely me­rész embereket kíván. Milyen is az élet egy ilyen iskolában? A hallgatók elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt. A tan­rendben túlnyomórészt a szaktárgyak szerepelnek (nö­vénytermesztés, géptan, állattenyésztés, üzemszervezés stb.). Ezekből a tantárgyakból félévkor, illetve év végén kell kollokviumot, szigorlatot tenni. A tanulók a gyakorlati oktatás keretén belül meg­ismerkednek az erőgépek vezetésével is, erről jogosít­ványt szerezhetnek. Iskolánk KISZ szervezete motor- kerékpárt is vásárolt, amelyen szintén megtanulhatják a vezetést és erre is szerezhetnek jogosítványt. Isko­lánkban működik önképzőkör, irodalmi színpad, politi­kai kör, sportkör is. A KISZ-élet elevenségét jellemzik a sikeres klub­estek is. Legutóbb a szovjet repülők egyik alakulatával közösen rendeztünk klubestet. A felsőfokú mezőgazdasági technikum hallgatóinak az állam nagy segítséget nyújt. A szülők anyagi hely­zetétől függően 200—350 forintig terjedő szociális se­gélyt, s a tanulmányi eredmény után ösztöndíjat kap­nak a hallgatók. Évről évre épül, gyarapodik a Karcagi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. Tavaly kapott egy nagysze­rűen berendezett klubszobát és egy könyvtárat olvasóte­remmel. Érdemes kihasználni ezt a tanulási lehetőséget. Lengyel Zoltán Karcagi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Egy kutyabőr története

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents