Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-10 / 8. szám
A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 332. csípéa Nyomott hangulatú szilveszterem volt. Még mindig nem hevertem ki azt a megrázkódtatást, amely a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatos. Vedig ebben az évben alaposan ki akartam tenni ma* gamért és bőségesen megajándékoztam szeretteimet. Boriska néninek vettem egy öröklakást, gondoltam, örülni fog neki. Távedtem, mert Boriska néni fejcsóválva panaszkodott, hogy villát szeretett volna gyümölcsössel, csodálkozik, hogy ezt elfelejtettem, pedig nem is egvszer mondta. Persze, biztosan oda Se fi* gveltem, manapság nem törődnek más ember klván- ' ságaival. Okulva ezen a kellemetlenségen, Sgnyi bácsinak egy háztömböt vettem a. lAgymányoson. Azt hittem, örömet szerzek neki, de amikor találkoztunk sértődött arcot vágott, s ebből arra következtettem, hogy valami baj van. Szűkszavú ■ ember lévén, hiába faggattam, csak azt hajtogatta, hogy nagyon meg van elégedve, igazán kedves tőlem, hogy egyáltalán megemlékeztem róla, más még ilyen ajándékot, sem kap, s _ nem az ajándék értéke a lényeges, hanem a figyelem. Végül aztán kibökte, hogy a háztömbben nincsen . mozi, a szomszéd háztömbben viszont van, tehát ha csak egy kicsit is törődtem volna vele, akkor erre is gondoltam volna. Mindegy, egy öreg embernek jó ez is Ilonka néninek vettem egy szép toronyórát lánccal, aminek Ilonka néni elő* szőr örült, csak később döbbent rá a hiányosságokra, hogy például tornyot nem vettem hozzá, az óra nem atomóra, a lánc pedig csak 18 és nem 24 karátos aranyból készült, s bizony alig nyom félmázsát. A dolog, mint mondta, nem lepte meg túlságosan, mindig tudta. hogy tehetségtelen ajándékvásárló vagyok, amit Ajándékok elém löknek, megveszem, s nincs sem időm, sem kedvem behatóbban foglalkozni a dologgal, mert hiányzik belőlem a türelem és a szeretet. Lajcsi bácsinak egy óceánjárót vettem, sajnos, azonban neki sem találtam el az ízlését, mert mint kiderült, jégtörőt szeretett volna kapni tőlem, lehetőleg atommeghajtásút, mert öregszik, ideges, nincs türelme hagyományos tüzelőanyaggal bíbelődni. Most mit csináljon az óceánjáróval, kénytelen néhányszáz millióért elkótyavetyélni, A kis Misinek egy négymotoros sugárhajtású, T 20 személyes utasszállító repülőgépet vettem, a gyerek azonban kifogásolta, hogy a gép használt, s a Szabó Pistinek a szülei Voszho- dot vettek, Aranka néninek, akiről tudtam, hogy művésziélek, megvettem a Louvre Múzeumot és nem értettem, hogy miért vág fanyar arcot, s miért olyan hidegen köszöni meg az ajándékot. Másoktól tudtam meg, hogy az Ermitaget szerette volna tőlem megkapni, de hát mit törődöm én azzal, hogy neki mire volna kedve. Valahogyan minden esetben a balszerencse üldözött. Akinek a Sportcsarnokot vásároltam meg, az a Népstadiont szerette volna. Aki vízierőművet kapott, az atomreaktorért bőgött. Kétségtelenül én is elkövettem 'hanyagságot. Például, amikor Józsikának egy mozdonyt vettem, csak késő1 >b döbbentem rá. hogy nincs dieselesítve. Közben elvesztettem az önbizalmamat is. Amikor például Erzsi néninek megvettem a Déli Sarkot, esküdni mertem ■volna, hogy helyesebb lenne az Északi Sarkot elvinni neki. Ügy is lett. Erzsi néni arckifejezését sokáig■ nem. fogom elfelejteni. Nagyon nehéz ajándékot venni. En például kaptam egy golyóstollat, de nemir. F. L. ÍGY búcsúzott MüPfK l/TAÜ...->