Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-07 / 5. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! SZOLNOK MEBYJEI (A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁrc 1APIA XVI. évfolyam, 5. szám. Ara 50 fillér 1965. január 7* csütörtök. Férfiemberhez méltatlan ? A Nőtanács országszerte an ké tokát szervez, amelyekre meghívják a dol­gozó asszonyokat, a férjeket, a nagyobb iskoláskorú gyer­mekeket is, hogy tanács­kozzanak az egyetlen napi­rendi pont fölött: módsze­reket, tanácsokat adnak egymásnak azzal kapcso­latban, hogyan segítsék a dolgozó asszonyokat, a csa­ládanyákat a továbbtanu­lásban. Hasznos a kezdeménye­zés, örömmel üdvözölhető az ötlet, hiszen a városok­ban és a falvakban mind több dolgozó nő ül ismét az iskolapadba, hogy foly­tassa hibáján kívül félbe­szakadt tanulmányait, hogy megszerezze az általános iskola nyolcadik osztályá­ról, sőt a gimnázium el­végzéséről tanúskodó bizo­nyítványokat. De tudják azt is, hogy felnőtt korban, felnőtt tej­jel nehéz tanulni, nagy ál­dozat vállalás ez a harma­dik műszak; hiszen a gyár­ban, vagy a termelőszövet­kezetben végzett munka utón még a családkörüli tennivalókat is él kell látni a háziasszonyoknak. És éppen ebben segíthetnek legtöbbet a családtagok, az 'ipa, és a nagyobb gyerme- . keik. Tréfásan, vagy komolyan, de nyilván az ankétokon is szóba kerül, hogy le kell Számolni végre azzal az elavult előítélettel, amely azt mondja, hogy a ház­körüli munka csakis a csa­ládanya dolga. Véget kell vetni a férfi-gőgnek, hiszen még ma is rengetegen fenn­héjázva hirdetik, hogy a főzőkanál forgatása, vagy a mosógép kezelése, szóval az a munka, amit második műszaknak nevezünk, asz- szonynak való dolog, mél­tatlan a férfiemberhez. A segítségadás konkré­tabb formában is történ­het, mégpedig úgy, hogy az édesanyáknak a nehezebb iskolai feladatok megtanu­lásában segítsen a férj, se­gítsen az iskolázott gyer­mek. A megkésett egyen­jogúsítás következtében, a legtöbb családban iskolá­zottabb a férj, mint az asszony, a férfi tanulása rendszerint a feleség kép­zésének rovására történt, hiszen míg a férfi tanult, a házi munkák zöme, a gyermeknevelés gondja- baja a feleség nyakába szakadt. I tt az ideje viszonozni a szívességet, - itt az ideje visszafizetni a köl­csönt. A nagyobb gyerme­kek pedig már megérthe­tik, hogy nekik is érdekük, ha segítenek a tanulásban; Érdekük, hiszen a művelt, okos, iskolázott édesanya jobban meg tudja érteni a fiatalságot, s az ilyen édes­anyát még jobban lehet szeretni... S. L. Ilová utazhatunk az idén? Piramisok, tulipán-ünnep, mező­gazdasági tanulmányút, tátrai üdülés a láthatáron A szolnoki IBUSZ-káren- deltség vezetőjének, Nagy LásZlónénak tettük fel a címben foglalt kérdést. Vá­laszából kiderült, hogy Szolnok megye dolgozói ebben az esztendőben is­mét jónéhámy külföldi or­szággal, szokással, embe­rekkel ismerkedhetnek meg. — Talán tartsuk be az időrendet — kezdte. — A csehszlovák és lengyel Tátrában téli üdülésre nyí­lik lehetőség, majd feb­ruár közepén harmincán Kijevet és Moszkvát néz­hetik meg. Március elején mintegy 100 Szolnok me­gyei lakos utazik a lipcsei tavaszi vásárra, április ele­jén ismét a cseh Tátra vár­ja a látogatókat. — Tanulmányutak? — Ilyen is lesz. A Szov­jetunióba mezőgazdasági szakcsoportok, ipari dolgo­zók számára lesz mód kö­rülnézni, tapasztalatot gyűj­teni IBUSZ-utazással. — Ugyancsak előkészületben van egy, az NDK-t és Bul­gáriát magába foglaló ta­nulmányút mezőgazdasági szakemberek részvételével. — Más érdekes kirán­dulás? — Tervezünk egy 8—9 napos, egzotikus egyiptomi túrát, londoni látogatást, a hollandiai tulipán-ünnep­ségek megtekintését, az­után egy cseh—osztrák körutat is. Lehet menni Sinaiába—Brassóba, azután Száss^-Svájcba, az „arany Prágába”, S egy keleti és nyugati államot kapcsol egybe az NDK—Dánia uta­zás. Ezek még csak az első negyedévi tervek, a későb­hiek folyamán valószínűleg alkalom nyílik más orszá­gokat bejárai, más útvona­lakon elindulni, szétnézni a nagyvilágiban. (selm—) Új gépszínt építenek, átalakítják az istállókat A kengyeli Dózsa Tsz építőbrigádja az idén sem lesz munka nélkül. Befeje­zik a tavaly megkezdett 100 férőhelyes borjúnevelő épí­tését, s aztán foghatnak a két gépszín elkészítéséhez. Rájuk vár az 50 és 100 tehenet befogadó Istálló át­alakítása is. Sándort letették * Számvetés a múzeumokban Szülők nevelők fóruma r Uj pafyola' A prémiummal több lett a jövedelmük A helyesen alkalmazott anyagi ösztönzés a szövet­kezeti gazdákat gondos munkára, a hozamok nö­velésére serkenti. A kun- csorbai Kossuth Tsz-ben is úgy gondolkodtak a tavalyi tervkészítéskor, hogy nem fizet rá a közös a premi­zálásra. Mert a nagyobb hozamból többszörösen megtérül az erre fordított összeg. A gazdáiknak is jól jött a pluszjövedelem. A tehe­nészek minden liter tej után 20 fillért, s a 130 kilogrammos, egészséges borjúért 150 forintot kap­tak. A dinnyés markát 10 ezer forint ütötte, mivel holdanként elérte a 10 ezer forintos bevételt. A ken­derért, cukorrépáért ka­pott pénz 5, illetve 10 szá­zalékát szintén prémium­ként fizették ki a gazdák­nak. A Kossuth Tsz próbaesztendeje Az öntözés haszna Az állattenyésztés sikere Tavaly az év eleji házas­sággal növekedett 6000 hol­das gazdasággá a kunma­daras! Kossuth Tsz. A frigy közös elhatározás alapján jött létre, de_ a kezdet nem volt könnyű. S nemcsak azért, mert össze kellett szokniuk az addig külön dolgozó embereknek, hanem most már az irá­nyításnak, a munkaszerve­zésnek, az új munkaszerve­zet kialakításának is a 6000 holdhoz kellett igazodnia. Becsületére legyen mond­va a vezetőknek és a gaz­dáknak* sikeresen oldották meg új feladataikat S a mindennapi tennivalók, gondok közepette sem fe­ledkeztek meg arról, hogy mindig figyeljék, elemez­zék, hol tartanak. Mennyi­ben sikerül ezt vagy azt a terv szerint valóra váltani, hol szükséges gyors intéz­kedéssel segíteni. Arra törekedtek, hogy már az első évben, amilyen mértékben csak lehet nö­veljék a terméshozamokat. Ennek érdekében szervez­ték meg a kukorica, egyéb takarmánynövény és a cu­korrépa öntözését. S az 1016 holdas öntözési tervet nem­csak teljesítették, hanem fölözték is, aminek hasznát a terméshozamok igazolják. Kukoricából, amelynek 60 százalékát öntözték, 780 hold átlagában 17 mázsás (májusi morzsolt) termést takarítottak be. Azon a 75 holdas cukorrépa táblán, ahol kétszer időben öntöz­tek, 237 mázsa lett az át­lagtermés. A 239 holdon termelt ipari-növény döntő részére juttattak* mesterséges csapadékot, s így az átlagtermés meg­haladta a 190 mázsát. A kalászosokból 1400 holdon vegyszerrel irtották a gyo­mot. Rosszminőségű föld­jeikből pedig 247 holdat meszezéssel javítottak. Mindezek ellenére, főleg a kedvezőtlen Időjárás miatt, a növénytermesztés­ből két millió forint kiesé­sük lett. Ennek pótlására 150 hízott sertést, 35 ezer csibét, 400 pecsenye bá­rányt adtak át terven felüli Tejből, tojásból, hízott mar­hából — amelyet exportra szállítottak — szintén több­letbevételük lett. Arra is futotta erejükből, hogy fél millió forintot terven felül ruházzanak be építkezésre, tenyészállat vásárlásra* A próbaévnek számító esztendőt a hibák, nehézsé­gek ellenére is eredményesen zárják Kunmadarason. S azok a szövetkezeti gazdák, akik hónapról hónapra dolgoz­tak ézért, megtalálják Szá­mításukat. Az egy dolgozó tagra jutó részesedés, nem számítva a föld járadékot, meghaladja a 13 ezer fo­rintot. Természetesen ettől több és kevesebb is lesz, kinek- kinek aszerint, hogy meny­nyit vállalt magára, s mi­ként vette ki részét a mun­kából, a közös feladatok megoldásából) N. K. Egyelőre változékony viszonylag enyhe marad az idő A nyugateurópai anticik­lon-rendszer északkeleti- keleti oldalán az Atlanti- óceán középső területeiről viszonylag enyhe légtöme­gek áramlanak továbbra is a kontinens fölé. A hideg és enyhébb fronthullámok csaknem szabályos ritmus­ban, félnaponként váltják egymást. J Hazánkban kedden vi- ! szonylag enyhe és kellemes I volt az idő, noha a széllö­kések óránkénti sebessége sokhelyütt elérte a 40—90, sőt a 70—75 kilométert is. A meteorológusok szerint a következő 36 órában nem kell számítanunk az időjá­rásban lényeges változásra. Csütörtökön előreláthatólag csak egyes helyeken okoz a felhőátvonulás kisebb ha­vazást, vagy havasesőket. Az északnyugati szél időn­ként felélénkül. Tizenháromezer részvevő Kibővített vezetőségi ülést tartott szerdán este a Szolnok városi nőtanács. Meghívták erre a beszélge­tésre a kerületi pártszerve­zetek és a kerületi nőta­nácsok titkárait. Kurucz Józsefné az 1964 második felében végzett munkáról elmondta, hogy 255 különböző kisebb-na- gyobb gyűlést tartottak, ahol 13 ezer résztvevő hall­gatta meg az előadásokat, 9 nyilvánított véleményt. Sok helyen tartottak is­meretterjesztő, egészség- ügyi, pedagógiai, stb. elő­adásokat. A jogi bizottság segítségével pedig néhány hónap alatt 60 esetben ad­tak tanácsot a hozzájuk fordulóknak. Megvitatták azt Is, ho­gyan dolgozzanak ebben az évben. Hangsúlyozták, hogy idén közvetlenebbül együtt­működnek a pártszerveze­tekkel, s tőlük telhetőén minden esetben segítik ez év gazdasági feladatainak megvalósítását. 4 vízügyi szolgálat szocialista brigádjainak országos tanácskozása a MEDOSZ-ban Szerdán, a MEDOSZ szék­házában tortották meg első országos tanácskozásukat az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság felügyelete alá tartozó üzemekben és In­tézményeknél dolgozó szo­cialista brigádok vezetői. A tanácskozást Micsuk László, a Mezőgazdasági és Erdé­szeti Dolgozók Szakszerve­zetének titkára nyitotta meg, majd dr. László Fe­renc, az Országos Vízügyi Főigazgatóság „ főosztályve­zetője értékelte a szoicalis- ta brigádok eredményeit, s szólott a vízügyi szolgálat 1965. évi feladatairól. A vízügyi szolgálat mun­kahelyein 1963-ban 1103 brigádban 10 733 dolgozó versenyzett a szocialista brigád címért. — 1964-ben 1875 brigádban 17 997 fő kapcsolódott be a verseny­be. A megtisztelő címet vé­gül is 1963-ban 327, 1964­ben pedig 432 brigádnak sikerült megszereznie. — Hangsúlyozta, hogy ezek mögött az adatok mögött olyan erők és eredmények húzódnak meg, amelyek különösen nagyjelentősé- gűek, most, amikor a gaz­dasági munka homlokteré­be a minőség fokozása, a termelékenység növelése és a selejt elleni küzdelem került. Dr. László Ferenc elő­adását széleskörű vita kö­vette, majd megválasztot­ták azokat a küldötteket, akik a szocialista brigádve­zetők országos tanácskozá­sán képviselik majd a víz­ügyi szolgálat szocialista brigádjait! Tíz éve alakult az első magyar marxista jellegű közgazdaságtu­dományi intézet A résztől az egész felé vezető fejlődés útja bonta­kozik ki abból az össze­állításból, amely a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi In­tézetének 1965-re tervezett kutatási témáit sorolja fel. A mai intézet tíz. évvel ezelőtt jött létre. Munká­jukkal a magyar népgazda­ság főbb összefüggéseit és arányait, valamint a ter­vezési és irányítási mód­szerek kérdéseit igyekeznek feltárni. 13 témakörön belül olyan modelleket dolgoznak ki, amelyek a népgazdaság fő arányait, az újraterme­lési foL a mát törvényszerű­ségeit ábrázolják. Foglal­koznak a gazdaságossági számítások módszereivel, a fogyasztás és az életszín­vonal, valamint az árrend­szer kérdéseivel. Igen fon­tosak a szocialista mező- gazdaságunk közgazdasági problémáinak feltárására irányuló vizsgálatai. Témáiknak egy másik csoportja még szélesebb kört érint; a szocialista or­szágok gazdasági együttmű­ködésének kérdéseit vizs­gálja. Az 1965. évi munkaterv­ben egyébként tíz új téma szerepel, s így az intézet kutatói — a régebbiekkel együtt — csaknem félszáz témán dolgoznak már. Hazai események A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Révhelyi Ele­mér nyugalmazott egyete­mi docensnek egész élete, munkássága elismeréséül 75. születésnap j a alkalmából; Földes Mihálynak, a Köz­ponti Sajtószolgálat mun­katársának több évtizedes munkásmozgalmi tevékeny­sége és újságírói munkás­sága elismeréséül 60. szü­letésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetéseket Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. * Audio-vizuális segédesz­közök a felnőttek nyelvok­tatásában” címmel négyna­pos szakmai tanfolyam kez­dődött szerda délelőtt a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem nyelvi laboratóriumában a Tudo­mányos Ismereterjesztő Társulat idegen-nyelvokta­tási választmányának ren­dezésében. A részvevők megvitatják, milyen mód­szerek felelnek meg legin­kább a felnőtteknek, ho­gyan lehet a legrövidebb idő aiatt jól elsajátítani egy-egy nyelvet* * A halászati termelőszö­vetkezetek központi intéző- bizottságán összegezték az ország hat „gyöngyházas” szövetkezetének tavalyi eredményeit. Megállapítot­ták, hogy 1964-ben kereken 30 millió ing- és párnagom­bot, illetve — kisebb meny- nyiségben — díszgombot ér­tékesítettek)

Next

/
Thumbnails
Contents