Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-31 / 26. szám
1965. január 31. SZOLNOK MEGYEI NCPLAf 4 LÁTHATATLAN STOPPERÓRA 1964 sem változtatott a tőkés világ és a szocialista országok között ezernyi íronton folyó békés gazdasági küzdelem általános irányvonalán. Tovább tartott az az immár törvény- szerűnek tekinthető fejlődés, amelynek során a szocialista országok egyre nagyobb részt kapnak a világ ipari termeléséből. 1950-ben a szocialista országok még csak egyötödét adták az egész világ ipara által termelt értéknek. 1962-ben áttépték az egyharmadrész határvonalát, 1964-ben pedig, tovább folytatva a „lassú előrenyomulást”, a részesedés arányát mintegy 38 százalékra emelték. E számok mögött természetesen a gazdasági versenyláthatatlan stopperórái által mért különböző „részidők” húzódnak meg. A szocializmus gyorsabb részidőket „fut”. Gazdasági nyelven szólva: a szocialista országok termelése változatlanul gyorsabb ütemben fejlődik a tőkés átlagnál. Ez annál is nagyobb szó, mert a tőkés világ legfejlettebb országaiban már évek óta meglehetősen kedvező konjunktura-viszonyok uralkodnak. A különbség nagysága persze ingadozik? Általában azonban azt lehet mondani, hogy a szocialista közösség országai kétszer olyan gyorsan növelik ipari termelésüket, mint a tőkés országok? Ä saínvonal kötele» Az a színvonal, amelyet a szocialista országok termelése már elért — természetesen kötelez. Mindenekelőtt arra, hogy világosan meglássák és nyílt viták során értékeljék azokat az akadályokat, amelyek a további fejlődést nehezítik. Az utóbbi esztendő legkomolyabb gazdasági jellemvonása a szocialista országokban éppen ezért nem is annyira a számok, a termelési statisztikák — mint inkább a gondolatgazdag viták „előnyomulása” volt Már a múlt évben számottevő szerkezeti változások történtek — vagy legalább Is indultak meg — az egyes szocialista országokban. E változások megjelenését minden országban gazdaságpolitikai viták előzték meg, amelyek új színt, új elevenséget vittek a szocialista közösség szellemi és eolitikai életébe. A fejlődés fővonala a KGST összes országaiban a lényeget tekintve azonos, A viták kiindulópontja mindenütt az a felismerés volt, hogy a fejlődés szélnyomta a régi irányítási, tervezési módszerek merev kereteit. Az élet, a valóság fejlődése olyan új tervezési-irányítási rendszert követel, amely jobban ösztönöz a termelékenység emelésére, a korszerűsítésre, a minőség javítására — s amely nem utolsósorban átfogóan érdekeltté teszi a munkát végző embert a lehető legjobb eredmények elérésében. Sgerkeseti változások Nem véletlen hát, hogy a vita középpontjában az egyes gazdasági egységek rugalmas, önálló gazdálkodási lehetőségének megteremtése állott. A Szovjetunióban a Liberman és Irapeznyikov professzorok által kezdeményezett vita volt ennek az elgondolásnak a hordozója. A felszólalt tudósok javaslatai alapján máris jelentős változások történtek a szovjet vállalatok gazdasági ösztönzési rendszerében és 1965 minden jel szerint újabb lépéseket hoz. (Az év elején 400 vállalatot állítottak át a vitában javasolt gazdálkodási rendszerre, amelyben a tényleges jövedelmezőség alapján értékelik és ösztönzik a vállalatokat.) Más körülmények között, de hasonló vonásokat mutat a Csehszlovákiában megvalósulásra kerülő átszervezési javasla. Ennek is az az egyik sarkpontja, hogy a vállalatoknak szabadabb gazdálkodási lehetőségük van — természetesen az államnak járó hitel — és kamatkötelezettségeik ki- egyenlítése után. Ugyanebbe a fejlődési irányba mutatnak az NDK-ban újonnan kialakított ipari egyesülések, vagy a lengyel ipari egyesülések megteremtése és azok bérreformja. A megoldás formája, módjai, üteme tehát különböző: megfelel az egyes szocialista országok sajátos helyzetének, gondjainak — és fejlettségi fokának. Maga az irányzat azonban félreérthetetlen, s úgy foglalható össze, hogy modernebb, korszerűbb gazdálkodási módszerek törnek előre: olyanok, amelyek segítségével hatásosabban lehet kihasználni a szocialista tervgazdálkodásban rejlő lehetőségeket. Elektronika és kísérletesé» Éppen a modernség jegyében előtérbe került a matematikai módszerek és az elektronikus gépek alkalmazása a tervezésben — valamint a kísérletezés jelentőségének fokozódása. Ami a matematikát és elektronikát illeti, az természetesen nem ragadhatja ki a gazdaságpolitika kézéből a vezető szerepet Nyemcsinov, a híres szovjet akadémikus mondotta egyszer, hogy a matematika csak malomkő; csak akkor ad búzalisztet, ha búzát őrletnek vele. Más szóval: a helyes gazdaságpolitika a feltétele annak, hogy a modem, módszerek hatásosak legyenek. Ez azonban persze nem változtat azon, hogy a modern termelés hallatlan bonyolultsága, a szükséges információk szinte csillagászati méretű növekedése a gyakorlati munkában elengedhetetlenné teszi a matematikai módszerek és a nagysebességű elektronikus számítógépek alkalmazását. Csakis ezeknek a segítségével lehet megfelelően részletes gazdasági mérlegeket készíteni, 8 elérni, hogy a különböző, rendelkezésre álló tervváltozatok közül a legjobb, az optimális változatot ki lehessen szemelni. Magától értetődik: ahol űj módszerek születnek, ott vállalni kell a kísérletezés szenvedélyes kötelezettségét — és kockázatait is. (A Szovjetunióban például a Liberman-módszert először csak két üzemben próbálták ki, s a mostani szakasz is kísérleti fázisnak tekinthető.) A kísérletezés azonban önmagában is érték: újabb elgondolásokat, teremtő elképzeléseket hozhat felszínre, s egyben növeli a gazdasági vezetés felelősségérzetét: csak kipróbált, eredményesnek bizonyult, gazdaságilag egészséges változtatásokat lehet társadalmi méretekben megvalósítanl.A viták, a modem módszerek megjelenése jelzi: a szocialista tervgazdálkodás gépezete képes az alkotó, dinamikus fejlődésre; arra, hogy kitermelje önmagából a legkorszerűbb, legcélravezetőbb tervezési, irányítási formákat. Ezeknek az új elemeknek a megjelenése és elterjedése a szocialista országok gazdasági életében — valójában világpolitikai tényező. Hiszen visz- szahat arra a nagy versenyre, amelynek láthatatlan stopperórái ott forognak minden elektronikus számítógép — és minden munkapad mellett. Gömöri Endre Igényesebben szervezettebben ismeret«, hegy második ötéves tervünk befejező esztendejének kulcsfeladata a termelékenység emelése: a termelésnövekedésnek 70 százalékát kell ily módon biztosítani. Hogyan lehet ilyen magas termelékenységi arányt elérni? — kér dezték az egyik üzemben. — Hiszen nem kapunk beruházást, sőt a felújítási összeget is megnyirbálták. Kétségtelen?, a beruházási összegeknek a féligkész nagylétesítményekre történő koncentrálásával átmenetileg a szükségesnél kevesebb pénz jut a meglévő üzemek korszerűsítésére, a termelékenység-emelés technikai megalapozására; a gépesítés, a kemizálás, az automatizálás fejlesztésére. Ezért az idei termelékenységi eredményeink nem származhatnak a műszaki színvonal ugrásszerű emelkedéséből. Elsősorban a meglévő technika jobb hasznosításában, a munka- és üzemszervezés javításában rejlő nagy tartalékok feltárására van szükség. Az idei terv a gépiparban 21 millió normaóra megtakarítását írja élő. Nem kisebbek a feladatok más iparágakban sem. A sokmilliós normaóramegtakarítás — tekintettel a létszám- helyzetre — nélkülözhetetlen. De a lehetőség is megvan hozzá, hiszen üzemeink tekintélyes részében a napi 480 perces munkaidőnek 20—25 százaléka, vagyis másfél-két óra veszendőbe megy. Az állásidők nagyobb hányada a munkástól független tényezőkből adódik. Szerszámra, rajzra, anyagra, TMK-lakatosra, és be- állítóra vár a dolgozó. A veszteségidők másik, kisebb A létszámhelyzet alakulása Az elmúlt évben több vállalatnál panaszkodtak munkaerőhiányra. A statisztikai adatok viszont arról tanúskodnak, hogy 1964- ben a mezőgazdaságon kívüli népgazdasági ágak együttes létszámszaporulata mindössze néhány százalékkal volt csak kisebb, mint 1963-ban és továbbra is jóval magasabb, mint a megelőző években. Nem egy vállalatnál tehát inkább a termelékenység növelésének az elhanyagolása okozott „munkaerőhiányt”? Az ötéves terv azzal számolt, hogy a mezőgazdaságból kb. hetvenezren mennek át más foglalkozási ágakba. A terv első négy esztendejében a nem mezőgazdasági ágak tényleges szaporulata — elsősorban a fiatalok munkábaállásával — elérte a háromszázezret. Ezen belül kb. hetvenezerre becsülhető azoknak a száma, akik a mezőgazdaságot más foglalkozással cserélték fel — és ez a folyamat tavaly lényegesen lelassult. A népgazdaság összes dolgozóinak a száma — a mezőgazdaságot is beleértve — megközelíti a négymilliót. (Ebben a négymillióban nincsenek benne az államigazgatás, az intézmények stb. dolgozói.) Az ipar dolgozónak a száma tavaly csak kisebb mértékben emelkedett. m!r>t az előző évben. Az ipar — az építőiparra] együtt — ma már a népgazdaság összes dolgozóinak csaknem a felét foglalkoztatja, a mezőgazdaságon kívüli dolgozóknak pedig csaknem a háromnegyedét. Az állami ipar ösz- A dolgozók számának évi növekedése — Ipar Kereskedelem Igazgatás, szes dolgozói között ma kb. 77 százalékos a munkások aránya. 1960 óta az iparba került új dolgozóknak kb. a háromnegyede, 1964-ben pedig kb. a kétharmada gyarapította a munkások táborát. (ezer fő): összesen (építőiparral) 1961 27 1962 44 1963 54 1964 52 és közlekedés 12 12 24 22 Intézmények 11 9 13 14 50 65 91 88 A létszámfejlődés természetesen korántsem volt egyöntetű az egyes iparágakban. Az ötéves terv első négy évében az átlagost messze meghaladó mértékben — 45 százalékkal — emelkedett a híradástechnika dolgozóinak a száma. A műszeriparban kb. egyharmadávai nőtt meg a létszám, ugyanígy a vegyiparban, a faiparban és a papíriparban is. Viszonylag alacsony volt a létszámnövekedés mértéke a villamosenergia-terme- lésben, a bányászatban, a kohászatban, a gépipar több ágában, valamint az építőanyagiparban. Az idei terv tudvalevőleg számos iparágban az eddigivel szemben mérsékelte a termelés növelésének a feladatát, viszont fokozta a gyártás minősegére és a munka gazdaságosságára irányuló követelményeket. Ezért az eddiginél nagyobb takarékosságot vár az üzemektől, az anyag és a munka felhasználásában egyaránt. Célul tűzte a terv, hogy az egész ipar idei többlet- termelésének 30 százalékát fedezze csupán a dolgozók létszámának a növelésével, a többit viszont a munkatermelékenység emelésével és a rendelkezésre álló kapacitások jobb kihasználásával biztosítsa. Ez utóbbinak ugyanis nagy tartalékai vannak sok iparágban és üzemben, nemcsak gépi, hanem munkaerőtartalékai is. Az idei összes létszám- emelkedés alig a fele lehet csak a tavalyinak. A Munka Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek mostani megváltoztatása tehát nemcsak a munkafegyelem megszilárdítását célozza, hanem a vállalatok munkaerőgazdálkodásának, a létszámfegyelemnek, főleg pedig a munka megszervezésének a megiavítását is. Ydám László részét okozza csupán a munkás hibája, fegyelmezetlensége. A fegyelmezetlenséget és a szervezetlenséget egyébként nehéz élesen szétválasztani. A rajz-, az anyag-, s a szerszámhiányt nemegyszer a raktáros, az anyagbeszerző, a diszpécser, stb. fegyelmezetlensége okozza Nyilvánr ^XWOOOOOOOOOOÜOOOOOCUXKN KÖZ GAZ DA SÁG-s°oooooooooooo<x*inBnooooooooooaooos. » való a szervezetlenség is fegyelmezetlenséget szül a termelőműhelyekben. Szinte lehetetlen pontos munkakezdést megkövetelnd ott, ahol például a dolgozó eleve tudja, hogy délfelé elfogy a munkája. Ahol viszont a dolgozóra és a gépre előre lebontják a havi programot, s megfelelően előkészítve, időben biztosítják a rajzot, a szerszámot, stb. — ott a fegyelemmel aligha van baj, a munka serkenti az embert. A legfontosabb tehát, hogy a vállalatok konkrét veszteségidő tanulmányok alapján javítsák meg a szervezettséget, gondoskodjanak a zavartalan munka- feltételekről. A normák felülvizsgálása és kiigazítása is csak akikor párosulhat tényleges, tartós termeié* kenység-emelkedéssel, ha azt hatékony műszaki- és szervezési intézkedések is megalapozzák; Az elemző, s a műszaki szervező munka persze nem szorítkozhat csupán a munkás állásidejére. Hiszen nála is többet áll a gép. Amíg a munkás szerszámot élez, gépet állít be, anyago, fog fel és így tovább, a gép „türelmesen vár”. A műszaki vezetők viszont nem lehetnek türelmesek a nagy előkészítési és egyéb mellékidőkkel szemben. Kis- gépesítéssel, kéziemelőkkel, pneumatikus befogókkal, a központi sízerszámélezés megteremtésével helyenként 10—15 százalékkal is növelhető a gépek üzemideje. És minden befektetés nélkül a töredékére szorítható a mellékidő jó szervezéssel: a műszakon belüli munkaátállások csökkentésével és a szérianagyság növelésével. Kiszámították például, hogy egy marógépen ha ugyanazt az alkatrészt hat-tíz darabos tételekben munkálják meg. akkor az egy munkadarabra jutó átlagos időráfordítás 84 perc. Ha vszont 9 300 darabos éves szükségletet egyetlen sorozatban legyártják, akkor egy db. megmunkálási ideje három percre csökken. Megtörténik, hogy a magas termelékenységű korszerű gépet nem használják ki megfelelően. Főleg azért, mert nem győzik kiszolgálni a berendezést és időnként leállítják, hogy a korszerű gép nagy étvágyát és az elavult anyagmozgatási módszereket összehangolják. Máskor meg, a korszerű szerszámok és _a meglévő technológai előírások hiányában úgy használják, mint valami régi, elavult masinát. A régi és az új termelőberendezések szinte minden üzemben egymás mellett dolgoznak Pedig a régitől esetleg megszabadulhatnának, ha két vagy három műszakban használnák az újat. A műszakok ilyen racionáiis növelése nem kíván többlet- létszámot, ellenkezőleg munkaerőmegiakarítást jelenthet. íme csupán néhány tehetőség, példa a munka- •termelékenység emelésére, ami nagyobb beruházások és technikai rekonstrukció nélkül rövid idő alatt eredményt hozhat. Ilyen tartalékok kiaknázásával egy- idóben nélkülözhetetlen, hogy a normákat mindenütt a ténylegesen kialakult műszaki és szervezési színvonalhoz igazítsák. A norma nem öncél, hanem eszköz? Csakis a reális teljesitmény-előirások ösztönzik a dolgozóikat arra, hogy hasznosítsák a termelékenység-emelés adott eszközeit és felszámolják a saját hibáikból származó veszteségeket. A termelékenység emelkedésével a népgazdaság gyarapszik aminek közvetve a munkái is haszonélvezője. A normakarbantartások és kiigazítások nem érintik a vállalat béralapját, s így a termeié'- lcenység emelkedésével a dolgozók keresete is rövid idő alatt elérheti az előző szintet. A szigorú gazdálkodási fegyelem, a norma ügyekben is rendet, tervszerűséget igények Az utóbbi időben sok vállalatnál dha- nyogolták a normák folyamatos karbantartását. — Még azokban az üzemekben is, ahol a technilógiai és műszaki változásokat rendszeresen követte a normák módosítása, az apróbb szervezeti intézkedések, a begyakorlottság növekedésével idővel lazultak á telj esítménykövetel menyek; S mivel a dolgozók tevékeny részvételét a termelékenységi feladatok végrehajtásában csak az ösztönző normák biztosíthatják, mindenütt reális követel, menyekre van szükség; Nélkülözhetetlen, hogy a technológiai és munkaügyi szervek igen megfontoltan, körültekintően, a dolgozókkal és a szakszervezeti tisztségviselőkkel egyetértésben végezzék a normák módosítását. Nem árt újból és újból hangsúlyozni: a bérezés alapja csak olyan norma lehet, amit az adott munkakör ellátására szakmailag alkalmas és a szükséges begyakorlottsággal rendelkező átlagos képességű dolgozó tartósan teljesíthet, az előírásoknak megfelelő«! biztosított műszaki, szervezési és egyéb feltételek mellett; Ha a norma reális, nem vezethet sem a technológiai fegyelem megsértésére, és a minőség romlására, sem a dolgozótól nem követelhet lehetetlent. A reális normák mellett a helyes tendenciák érvényesülését egyéb intézkedésekkel is — (minőségi és technológiai ellenőrzés megszigorításával, bérszorzók és teljesítmény-plafonok alkalmazó, sával) segíteni kell. — A termelékenység emelését nem a normák mechanikus rendezése, hanem a tartalékokat feltáró érdemi, műszaki, szervezési intézkedések biztosíthatják. A teljesítmény-követelmények helyes megszabása feltételezi tehát a technológusok és a programozók, az üzemvezetők és az anyagbeszerzők ..normájának’’ módosítását is. Xlven módon az egvetértő, összefogásra ódüIő közös cselekvés válik általánossá. a teljesítmények és követelmények újraértékelése találkozik majd mindenütt a dolgozók egyetértésével; K. I
